Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-20 / 198. szám, csütörtök

Elfogadták Carter energetikai programjának egy részét Tizenöt hónapos vita — kevés siker (CSTK) — Az amerikai sze­nátus 15 hónapig tartó tárgya­lás után hagyta jóvá Carter elnök energetikai programjá­nak egy neszét, amelynek cél­ja az, hogy csökkenjen az Egyesült Államok függősége a behozott kőolajtól. A törvény- javaslatot most a képviselőház elé terjesztik. A szenátus által 92 szavazat­tal 0 ellenében elfogadott prog­ram egy részének biztosítania kell az Egyesült Államokban a szénfejtés emelkedését, és u kőolajra, illetve földgázra szo­ruló villanyerőművek és más berendezések részaránya csök­kenését. A „sziéntörvény“ -természete­sen Carter energetikai prog­ramjának csupán egy része. A többi fejezet, s főleg az, hogy a kőolajfogyasztás után adót fizessenek, a Kongresszusban nagy ellenállásra talált. Az egész program súlyos nehézsé­gekbe ütközik, állapította meg az Al* amerikai hírügynökség. Izrael megkerüli a BT határozatát (CSTK) — A világ közvéle­ményének határozott tiltakozá­sa ellenére Izrael továbbra is együttműködik a Dél-afrikai Köztársasággal, állapítja meg az a jelentés, amelyet az ENSZ fajielkülönítés-ellenes különbizottsága készített. A dokumentum megjegyzi, hogy 1975 és 1978 között je­lentősen kiszélesedtek a két or szág politikai, katonai és tudo­mányos kapcsolatai. Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsa hatá­rozatával ellentétben titokban továbbra ík fegyvert szállít a pretoriai rezsimnek. Az izrae­liek nyugatnémet licenc alap­ján korszerű rakétákkal félsze­relt, 500 millió dollár értékben hadihajókat építenek a Dél-af­rikai Köztársaság számára. A legnagyobb aggodalmat a két ország atomenergetikai együttműködése váltotta ki — hangsúlyozza a jelentés. Csak a kezdet...? Éhségsztrájk a választási csalás ellen (ČSTK) — A bolíviai balol­dalt koalíció, a demokratikus és népi egységfront, amely több baloldali pártot és szer vezetet — többek között a tío líviai Kommunista Pártot — tö­mörít, az elnökválasztáson Heruan Sile* Suazo jelöltet indította. A. július 9-í elnök- választás eredményeit a hivata­los jelölt, Pereda tábornok ja­vára hamisították. Tiltakozásul a baloldali jelölt a brazil fő­városban éhségsztrájkot kez­dett A megfigyelők szerint Síles Suazo tiltakozása a kezdetét jelentheti a bolíviai dolgozók széles körű fellépésének a vá­lasztási csalás ellen, melyet — mint ezt a választásokra fel­ügyelő nemzetközi bizottság is megerősítette — a katonai kor­mány szervezett meg Afrikai és arab erők az imperializmus és a reakció ellen (ČSTK) — Az etióp főváros ban befejeződött az imperializ mus és a reakció ellen harcoló afrikai és arab nemzetekkel való szolidaritás nemzetközi konferenciája előkészítésével foglalkozó munkacsoport ülé­se. A konferenciát ez év szép tem herében tartják meg Add is Abebában. A találkozó résztvevői hang­súlyozták, hogy a felszabadító mozgalmak fejlődése Afrikában és a Közel Keleten szoros kap csolatban van a világon min­den haladó erőnek a békéért, a leszerelésért és a nemzetközi feszültség enyhítéséért folyta tott harcával. A szeptemberi konferencia figyelmét mindenekelőtt a vi­lág haladó erői egységének megszilárdítására, a felszabadí­tó mozgalmak elleni imperia­lista akciók visszaverésére és az afrikai és közel keleti ha­ladó rezsimek elleni támadások kivédésére fogja irányítani Az ecuadori elnökválasztásnak még nincs győztese (ČSTKj — Az ecuadori va­sárnapi elnökválasztáson le adott szavazatok 90 százaléká nak összeszámlálása után Jai­me Koldus Aguilera, a balolda­li erők szövetségének (SFP) jelöltje vezet a szavazatok 31 százalékával. A második helyen Sixtn Durán, a konzervatív erők jelöltje áll 23 százalék­kal. Öt támogatja az uralmon levő katonai junta. A baloldali front — melynek a kommunis­ta párt is tagja — jelöltjére, René Mauge-ra több mint 80 ezer választó szavazott. Tekintettel arra, hogy a jelöl­tek közül egyik sem szerezte meg az abszolút többséget, ez év szeptemberében újabb vá­lasztási fordulót tartanak, amelyben eldől a harc a két, legtöbb szavazatot szerzett je­lölt között Megfigyelők szerint a második fordulóból Jaime Roldos kerül ki majd győzte­sen Rendkívüli kongresszus (ČSTKj — Kedden rendkívü­li kongresszusi tartott a Nyu­gat berlini Szocialista Egység­párt. Feladata volt a párt új elnökének megválasztása, mi­után Gerhard Danelius, a Nyu­gat-berlini SZÉP eddigi elnöke idén májusban elhunyt. A rendkívüli kongresszus egyhangúlag Horsl Sclimittet, a párt június óta ügyvezető el­nökét választotta ineg a Nyu­gat-berlini Szocialista Egység­párt elnökévé. Az alelnök Inge Kopp lett. Záróbeszédében Horst Schmitt hangsúlyozta, hogy a nyugat- berlini kommunisták továbbra is az V. kongresszus politiká­ját fogják követni. A város legfontosabb szociál­politikai problémádként a munkanélküliséget és a munka- lehetőségek állandó csökkené­sét jelölte meg. Csütörtök, 1978. VII. 20 A NAP kel Nyugat-Szlovôkla: 4.11, uyugszlk: 19.47 Küzép-Szlnvákía: 4.02, nyugszik: 19.38 Kelet-Szlovákia: 3.53, nyugszik: 19.29 órakor. A HOLD ke! — 19.33, nyugszik: 4.31 órakor. Névnapjukon szeretettel köszön tjük ILLÉS — ILJA nevű kedves olvasóinkat f 1868 ban halt meg (hu BndPich KITTL cseh zeneszerző és kar­mester (szül.; 1886) # 1936-bnn halt meg Josef DRAHONOVSKf cseh szobrász és éremművéss (szili . 18771. IDÖJARAs Változóan felhős tesz az idő Szlovákia délnyugati és déli ré­szén csökkan, másutt megnttvek szik a felhőzet. Szórványos esők re számíthatunk, A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között, délnyugaton 25 fok körül alakul. Mérsékelt nyugati, majd északnyugati szél. A DUNA VÍZÁLLÁSA 1978, TGLIUSn 20 ÄN: Bratislava: 375, árad Medvedov. 325, apad Komárno; 315, apad Štúrovo; 300, apad Rendőrségi hírek — Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját a Spišská No­va Ves-i járási Dravec és Spiš­ský Štvrtok község közötti út­szakaszon Vojtech E. A kocsi lefutott az úttestről és egy fá­nak rohant. A gépkocsivezetőt és két útitársát súlyos sérü­lésekkel a kórházban ápolják. — Betörő járt a Csehszlovák Dunahajózási Vállalat bratisla­vai kikötőjének raktárában. A tolvaj a kézipénztárból benzin utalványokat lopott. Kézre ke rítésére megindították a nyo­mozást ■ A Szlovák Filharmónia tegnap Ausztriába utazott, ahol immár harmadszor részi vesz a „Korutáni nyár“ című, július 20-tól 24-ig tartó zenei feszti válón. Az együttest három él vonalbeli külföldi karmester fogja veszénvelni — Jevgenytj Szvetlanov, a Szovjetunió nem­zeti művésze, Lucas Foss ame­rikai és Gerd Albrecht NSZK- beli karmester. ■ A komló már íe)kúszott a legmagasabb oszlopokra a lounyi körzetben, hazánk leg nagyobb komlőtermesztő vidé kén. Öt hét múlva már megér keznek az első komlószedők Az Idén mintegy 17 000 alkal­mi munkás segít majd a komló betakarításában. ■ Tíz új üdülővel bővül 1980-ig a szakszervezeti üdülő­központ-hálózat. A következő évben Piešťanyban, a Csorba­tónál, a Beskydekben, Staré Splavyban és még több helyen építenek újabb üdülőket. MOZIK MŰSORA BRATISLAVA tO DUKLA: A haftyutm Illata (olasz) 15.30, 18, 20.30 # HVIEZ­DA: A rendőrség csak áll ós uő* (olasz) 15.30, 1«, 20.30 • HVIEK DA — KKRTMüZl: Ilyenek vol­tunk (amerikai) 20 0 MKTRO- PÜL: Gulliver utazásai (angol) 15.30, 18, 20.30 # MIER: Pechfí- se>k (szlovák) 1B. 20.30 % PALA­CE: Gyászhuszár (cseh) 17.30, 20 # POHRANIČNÍK; Te, ön ós a férjed (olasz) 14.30, 17, 19 30 • PRAHA: Sáskajárás (amerikai) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 ® SLOVAN: Hadd féljen (cseh) 15.30, 18, 20.30 KOSlCR # DRUŽBA Pechesek (szlovák) # Penelopé (szlovák J ® PAR* TIZAN; Amíg élni fogok (szovjet) I® SLOVAN Játék — nagy tétben (olasz) # TATKrt Baleset (ro mán) # OsMP'.V: rárt aitók (szlo vak j SZÍNHAZAK műsora Nyári seiineii RÄDIÓ MŰSOR I BRATISLAVA < magyar a<!«i» m 295 3 métere* hullamnoj: 6.00 Hírek, tdőjárásjelentés. inüsoris mertetés 6.10- Figyelő, gazdaság politikai műsor. b.3U; Reggeli zo­ne. 6.50; Hírek, sport. 10.00: Pto nlr híradó. 12.00: Hírek. 12.10­Flgyelő (Ism.). 12.30: Szárakor, tató zene 12.55' Szemelvények a napi sajtóból 14 00 Tánczene 14.30" Pionír híradó fisai ) 17.00 Napi krónika TV-MŰSOR BRATISLAVA 10.00 Hírek (>z.) Ifl.tiS: Erjedő bor. Cseli film (ism.) (sz.) 12.15: A rendőrség nyomoz (Ism.) (sz. 1 16.30: Hírek 16.45: URH-kocslval. Veszélyben as ifjúság erkölcsi nevelése 17.05: Kamerával köztetek. Pionír­híradó 17.20: Fecske. PionírmaRazln 18.00; Tévéfórum 18.40: Esti mese (sz.| 18.50: Időjárásjelerrtés 19.00: Tv-híradó 19.30: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. Szórakoztató vetélkedő 20.10: Abraham—Loucká: A leg­jobb a házi koszt. Tévéjáték 21.20: A rendőrség naplójából 21.25: Az úton nem vagy egyedül 21.30: Tv-híradó 22,00: Bizalmas beszélgetős. Pub­licisztikai műsor (sz.| II. műsor 19.30: Héja mester, a népi fafa­ragó művész. Portréidat (sz.) 19.55: A XX. század zenéje. Ka* marahangverseny 20.30: Haydn-opera közvetítése as opavai színházból, felvé­telről (sz.) 22.00; Hírek (sz.) BUDAPEST 16.13: Hírek 16.20: National Gallery. Angol filmsorozat. 12. réss: A mo­dern művészet (Ism.) (sz.) 16.45: Az NDK-ban jártunk. Rö> vldfilm sok zenével 17 10; Tizen Túliak Társasága 17.50: Reklámműsor 17.55: Telesport 10.20: Falujárás 19.00; Reklámműsor 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna (sz,) 19,30: Tv híradó ‘2000’ z. Szerkesztő emlékezetes esetei. Békesség, ámen. Té* vófllm (sz.) fit éven felülieknek!) 21.00: Irány Havannai A magyar VIT-delegáció kulturális csoportjának műsora (sz.) 22.00: Vívó VB Kard csapatdöntő (sz.) 23.00: Tv-híradó 3 11. inŰKur 20U0 Klsfilmek a nagyvilágból: 2001-. A folyam gyermekei. Angol film 20.85: Életkép. Csehszlovák rövid- film 21.00: Az Aranytemplom és az Ezüsttemplom, japán film (sz.) 21.30: Tv híradó 2 21 .S0: Szemle. Társadalomtudomá­nyi körkép 22.40: Egészségünkért! $ Műsorváltozás tehetségest) fl A hatalmait észak -amerikai tavak növény és állatvilága az életkörnyezet szennyezése következtében kihall — erre a következtetésre jutott Kanada és az Amerikai Egyesült Álla ntok szakembereinek vegyes bizottsága hároméves kutatás után. A világ u legnagyobb ivó víz tartalékainak tisztíttására ecklig hárommilltárd dollárt fordítottak, ám a tavak vizét továbbra is szennyezik ■ A prágai miivészek a fő­városi idényszünetben hazánk­ban és külföldön lépnek fel. Hana Vláčilová, a Nemzeti Színház balettkarának táncosa például a berlini Staatsoper ban szerepelt, Jirí Zahradniček és Dalibor Jedlička, az opera- együttes tagjai Diibrovmkban, a prágai bábjátszó együttes Hamburgban és Stuttgarban szerepelt. ÁTADTAK Ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének Pár­kányban (Štúrovo) a „Vadas“ területén létesített új fürdőt, A korszerű és tágas strand nemcsak a párkányiak, hanem a környező falvak lakosainak igényeit is kielégíti. Zátyik Júlia 1X1 Eurwjia-szerie ismerték a žílinai Drevoindustria bytčai üzemében gyártott Súľov védje­gyű sportszerek. A hazai piac ellátásán kívül 10 államba ex­portál az üzem sítalpakat, szá­nokat és hokiütőket. Belgium­ba, Hollandiába, Jugoszláviába, Magyarországra, az NDK-ba, Norvégiába, az NSZK-ba, Spa­nyolországba, Svédországba és a Szovjetunióba szállítják gyártmányaikat. S3 Több mint 400 700 tonna fémhulladékot és több mint 8100 tonna öntvényhulladékot vásárolt fel az idei év első felében a Kovošrot nemzeti vál­lalat. A fémhulladék gyűjtése jelentős mértékben hozzájárul kohászatunk nyersanyagmegta­karításához. Mintegy 600 gyermek váltja egymást Hryzelí u Záskum- ban, a Peöky Ipari Automa­tizálási Üzem pionírtáborá- ban a szünidő alatt.- Ebből 90 gyermek Lengyelország­ból és a Szovjetunióból ér­kezett A pionírtáborban ver­senyre kelnek a kubai fesz­tivál jelvény megszerzéséért, ezenkívül sportvetélkedőket szerveznek. (CSTK — f. Krulis felv.) ttlÍJ SZŐ Index: 48 011 Kommjri'slc Pártlo Központi Bizottsőgo Szerkeszti o sze'kesztfi bizottsög Főszerkesztő r>< ftabuy Zoltán CSc. Helyette* főszerkesztők: Szarka István ás anos. Szerkesztőség 893 38 Brat'Slavo. Gorktfho 10 Telefon 300 3312 52 főszerkesztő: 532 20. titkárság: 550 18, sporlrovat: 505-29, gazdaság ügyek- 506 39. Távfró: i.ík 7- a °vQ Volgogradská 8 Nyomjo a Pro^do. oz SZLKP nyontdaválla'oto — Pi-avdo Nyomdaüzeme, Üratisiovci, Štúrovo 4. Hirdetőirodo: Vojotv /*<-° ” 02:íd “■ 14 ?rne,?i1 tele*on; 551-83. 544-51 Az Oi Szó aiőf’zetési df| havonta — o vasárnap tzáminoi együtt — 14,70 korono A? 0| Szó vasárnapi számának külön előzetese negyedévenként korono. Terjeszti o Posto Hl<-'opszo’gáiot fiőf vetéseket elfogad minden posta) kézbesítő K(ťfí>id< oioíiiendelősefc PNS — Ostredná expedícia a dovor tlofco, 884 19 Br&tJstűva, Gottwaldovo námestie G. A SUfl regisztrációs számo 5/2, ——— Újfasiszták Brazíliában (ČSTK) — Brazília déli ré­szén mind gyakrabban látni ho­rogkeresztes zászlókat és „KI jen a fasizmus“ jelszókat. A dél-brazíliai városokban kam pányt indítottak Gustav Wag ner háborús bűnös kiadatása ellen, akit májusban tartóztat tak le Sao Paulában. Az akció Rio Grande do Sul államból indult ki, ahol a há ború utáni német emigránsok legnagyobb nesze él. Az újfa­siszták kezére játszik a brazil rendőrség könnyelműsége is Santa Maria városban még a rendőrprefektúra épületén is megjelentek a fasiszta szimbó­lumok.

Next

/
Thumbnails
Contents