Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-19 / 197. szám, szerda
A CSKP XIII. Kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum időszerűsége A REVÍZIÓN IZMUS REAKCIÓS SZEREPE A CSKP TAPASZTALATAINAK TÜKRÉBEN Csehszlovákia Kommunista Pártjának történelmi tapasztalatai és jelenlegi politikája •éles ideológiai harc tárgyát képezi. Mi az oka annak, hogy osztál/ellenségeink annyira fi* gyeinek bennünket? Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSKP KB Elnökségének jelentésében. amelyet a Központi Bizottság március 15-1 ülésén terjesztett elő, ezt mondotta: ..A burzsoázia és kisegítői nem akarnak beletörődni abba, hogy céljaik és törekvéseik döntő vereséget szenvedtek. Nem tudják megbocsátani nekünk azt, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország internacionalista és testvéri segítségével pártunk marxista—leninista erői lektizdtiék a társadalmi válságot, a lenini elvekre támaszkodva megtisztították és megszilárdították pártunkat, kivezették társadalmunkat a válságból, a dinamikus fejlődés és felvirágzás útjára térítették társadalmunkat és ismét megszilárdították a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő testvéri és szövetségi kapcsolatainkat “ A hatalmas Csehszlovákia- ellenes kampány csak egy része annak a támadásnak, amelyet a nemzetközi reakció a haladás, a reális szocializmus és « marxizmus—leninizmus tudományos ideológiája ellen indított. A 68-as csehszlovákiai eseményeket a reakció a számára legkedvezőbb módon igyekszik beállítani, ezt az ellenforradalmi kísérletet meg- ű|hodásnak, a szocialista országok számára követendő példának, „az emberarcú szocializmus modelljének“, valamint a tőkésországok kommunista és munkáspártjai példaképének állítja be. A hatvanas évek csehszlovákiai eseményeinek burzsoá magyarázata Nyugaton mindmáig különféle formákat ölt. A magyarázat mindig attól függ, kinek szánják. A forradalmi és haladó erők számára azt mondják, hogy az 1968-as Csehszloj vákia „az alkotó marxisták“ éve volt, akik a legtökéletesebb szocializmus, az egyedüli demokratikus és humánus, az összes nemzeti sajátosságokat tiszteletben tartó, a hagyományokat és az érdekeket figyelembe vevő szocializmus megteremtésére törekedtek. Egyidejűleg azonban a polgári propaganda a csehszlovákiai eseményekben lehetőséget lát „a München előtti masaryki demokrácia“ felújítására, amely állítólag a két világháború közötti időszakban Európában a demokrácia legtisztább változata volt. így ma nyíltan beismerik azt, amit a jobboldal, a reformisták és a revizionista körök éveken át Igyekeztek tagadni, azt, hogy tulajdonképpen szocialista frazeológia leple alatt vissza akarták állítani a tőkés rendszert Az ellenséges propaganda mindkét változata meghamisítja az 1968 januárjában lejátszódott és az azt követő események értelmét. Mindkét változat megegyezik abban, hogy gyűlölködően támadják az 1968 augusztusában Csehszlovákia népének nyújtott internacionalista segítséget, a szocialista elvek érvényesítésének konszolidálását, a szocializmus lenini úton való fejlesztését Csehszlovákiában. Ezek az éles kirohanások egyrészt pártunk politikája ellen, másrészt a szocialista közösség Internacionalista egysége és különösen a Szovjetunió ellen irányulnak. Ebből a szemszögből nézve a Csehszlovákia-ellenes kampány szerves része a széles körben terjesztett szovjetellenességnek, amely az antiknmmunizmus magva. Távolról sem csak Csehszlovákiáról van szó. Történelmünket és jelenkorunkat azért tették ideológiai és politikai küzdelem tárgyává, mert azok a marxizmus—leninizmus gyakorlati érvényesítését példázzák. Mivel jelenleg az ellenséges támadás főként a leninizmus ellen Irányul, amelyről azt mondják. hogy időben és térben csak az évszázad elejei Oroszországra korlátozódik, mivel a leninizmus ellen jobboldali revizionista áramlatok lépnek fél, amelyek állítólag „a demokratikus hagyományokkal rendelkező fejlett Ipari országok új feltételeiből“ indulnak ki, ezért Csehszlovákia sikeres szocialista fejlődése számukra rendkívül kellemetlen. Csehszlovákia ugyanis, „a demokratikus hagyományokkal rendelkező iparilag fejlett ország“ egész eddigi fejlődésével bizonyítja a szocialista forradalomról és a szocialista építésről szóló lenini elmélet általános érvényességét. Azok a sikerek is, amelyeket a CSKP XIV. és XV. kongresszusa irányvonalának megvalósítása során elérünk, szembetűnően bizonyítják: helyes a lenini elvekre épülő szocialista út követése. Politikai és eszmei ellenfeleink durva hazugságok és koEllenfeleink az 1968-as probléma, valamint az azt megelőző és követő kérdések megítélése során egyszerű sémát követnek: számukra mindaz, ami a szocializmus javát szolgálja, konzervatív, és mindaz, ami árt a szocializmusnak, ami az ellenforradalom céljait és a régi, kizsákmányoló rendszer felújítását szolgálta, „haladó“. Ezt akarja a polgári propaganda egész gépezete beadni a közvéleménynek. Csakhogy a fejlődésnek semmi köze az Ilyen sablonhoz, a helyzet alakulása egészen más és ennél sokkal bonyolultabb. Az 1948 februárjában a reakció ellen aratott győzelem óta eltelt három évtizedben országunk alapjaiban megváltozott. A munkásosztály és a dolgozó nép a CSKP vezetésével megszabadították országunkat a burzsoázia elnyomásától, megvalósították a kapitalizmusból a szocializmusba való sikeres átmenetet. A történelmi jelentőségű forradalmi változások eredményeként országunk korábban nem látott méretben felvirágzott, sokoldalúan fejlődött a népgazdaság, emelkedett a lakosság életszínvonala, a kultúrának, a műveltségnek, a tudománynak, a társadalmi élet minden területének a szintje. A fejlődés elért foka és dinamizmusa élesen szemben áll a tőkés múlt színvonalával és hosszan tartó ellentéteivel. A szocializmus legfőbb eredménye a munka felszabadítása, az értékek létrehozóinak szabad emberekké, az ország líraivá, a közvagyon gazdáivá való tétele. Ez az elmúlt harminc évben elért fejlődésünk, forradalmi utunk lényege. Miközben azonban* ezen az úton haladtunk, éles osztály- harcot kellett vívnunk a munkásosztály és a dolgozók politikai és eszmei egységéért, az osztályellenség és a kizsákmányoló erők ellen, amelyeket megfosztottunk ugyan politikai és fokozatosan gazdasági hatalmuktól, de a harcot még nem adták fel. A nemzetközi reakció, valamint egykori politikai és ideológiai kiszolgálóik segítségével különféle módon fékezni igyekeztek a szocialista fejlődést. Különféle koholmányokat és kitalálásokat, rossz közhangulatot terjesztettek, hogy Izgassák a közvéleményt és bizalmatlanságot keltsenek a kommunista párt politikája lráa* gyűlölködő támadásokat indítotrafH s szocializmus ellen, még a szabotálás és az egyéni terror módszerét ts alkalmazták, amelynek az ötvenes években hazánkban a szocializmus ügye iránt hű 400 ember esett áldozatául. A szocialista út, a szocialista társadalom építése és fejlesztése ma Is Igényes eszmei és elméleti problémákat szül. A csehszlovák munkásosztály és a kommunista párt akkor érte el mindig a legnagyobb sikereket, amikor következetesen holmányok segítségével akarják bebizonyítani, hogy az elmúlt tíz esztendőben hazánkban alapjában véve semmi sem változott, semmi sem javult és semmit sem sikerült megoldani, sőt szerintük a helyzet ma még rosszabb. És ha még értünk is el bizonyos sikereket — mondják ők —, ezt is csak a politikai elnyomás és a kulturális recesszió árán. Ellenfeleink nem veszik figyelembe az igazi tényeket, félnek az igazságtól. Az igazság, a szocialista építés elért eredményei legyőzik az antikommunista központok hazugságait és koholmányait. Bizonyítják a hatvanas évek revizionista spekulációinak népellenességét, jogosulatlanságát és reakciós voltát és azt, hogy ezek a körök ma Is hazug módon igyekeznek félrevezetni a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egy részét. és alkotó módon alkalmazta a marxista—leninista eszméket országunk és népünk konkrét feltételeire. Egyes fogyatékosságok és hibák, sőt a munkás- osztály hatalmának komoly veszélyeztetése a hatvanas évek végén a marxista—leninista elvek megszegéséből adódtak. Ezeket a tapasztalatokat A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum tartalmazza, e tapasztalatok igazságát a múló évek egyre kifejezőbben alátámasztják. A szocializmus alapjainak felépítése után az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején társadalmunknak számos rendkívül bonyolult kérdéssel kellett szembenéznie. Értékelni kellett a fejlődés elért fokát, az erők osztályszempontból való megoszlásának helyzetét, gondokat okozott az, hogy nem elemezték kellőképpen a társadalmi fejlődés reális lehetőségeit és távlatait. A nemzetközi viszonylatban végbement változásokból is új követelmények adódtak. Az a körülmény, hogy számos új problémára nem adtak marxista—leninista választ, szabaddá tette az utat az ellenséges erők számára. Amint az említett dokumentum is bizonyítja, ezzel a helyzettel a jobboldali és revizionista erők visszaéltek. Egyre jobban terebélyesedő áramlatot hoztak létre az évek során a legyőzött burzsoázia erőiből és azokból a kispolgári elemekből, amelyek nem tették magukévá a szocializmust. „Ezek az elemek beférkőztek a pártba, különösen az ideológia és a tömeg- tájékoztató eszközök területén végeztek káros tevékenységet. Csatlakoztak hozzájuk azok az emberek, akik elvesztették fejüket az akadályok láttán, akik már nem hitek a forradalmi távlatokban, ezenkívül azok a „teoretikusok“, akik a szélsőséges dogmatizmusból a revi- zionizmus vizeire hajóztak“. A revizionisták saját koncepciót dolgoztak ki a további társadalmi fejlődéssel kapcsolatban és ezt megváltó tervként előadták, alapvető gazdasági reformot és „a politikai rendszer általános átalakítását“ hirdették. Ez tulajdonképpen a kapitalizmus elemeinek felújítását segítette elő. Fontos szerepet szántak e törekvések elméleti megindoklásában a tudományos-technikai forradalom revizionista magyarázatának. Elméletük a burzsoá elméletek példáját követve tagadta a szo- ciálökonómiai formációk, a kapitalizmus és a szocializmus alapvető minőségi különbözőségét. Sok embert magával ragadott a filozófiában, a politikai gazdaságtanban, a szociológiában és más- tudományágakban terjesztett ilyen elméletek látszólagos eredetisége és nem hagyományos volta főleg azért, mert hazánkban nem végezték el energikusan és mélyrehatóan az akkor divatos burzsoá és revizionista elméletek mar xista—leninista bírálatát. Közismert dolog, hogy főként ott veszélyes az ellenséges ideológia, ahol nem lépnek fel ellene idejében és következetesen. Ez volt a helyzet nálunk Is a hatvanas években a jobboldali revizonizrnussal. A revi- zionizmus — különféle progresszív jelszavak leple alatt — fokozatosan jelentős pozíciókat szerzett magának a társadalomtudományi és a pedagógiai intézményekben, a kultúra területén, a művészeti intézményekben és — ami különösen fontos — befolyásolni kezdte a tömegtájékoztató eszközök munkáját is. Már 1968 előtt veszélyes befolyást kezdett gyakorolni a párt ideológiai szerveiben és intézményeiben Is. Számos olyan tudományos kutató munkacsoport élére, amelyeknek képet kellett adniuk gazdasági életünk, politikai rendszerünk, osztályviszonyaink és más problémák alakulásáról és a párt vezetősége számára mélyreható, távlati terveket kellett kidolgozniuk. Šik, Mlynár és hozzájuk hasonló protagonisták kerültek. A párttörténetet, valamint a nemzetközi és kommunista munkás- mozgalom történetét olyan emberek tanították, mint Milan Hübl. A világnézetet, a világ megismerésének és megváltoztatásának módszereit olyan „marxisták“ oktatták, mint Košík, Strinka és Kusý. Sőt ml több: az antikommunizmus elleni harc kiváló „szakembereként“ A. Šnejdárek is szerepelt, aki az imperialista ügynökségekkel már akkor élénk kapcsolatokat fenntartó jobboldali központ bizalmas köréhez tartozott. Nem lehet azt állítani, hogy az opportunizmus és a revi- zionizmus Csehszlovákiában a hatvanas években nem talált Ez a jobboldali törekvés nem volt kizárólag csehszlovákiai ügy. Magán viselte a Lenin által nemzetközi jelenségnek nevezett revizionizmus minden alapvető jellemvonását. A csehszlovákiai revizionizmust egyrészt sajátossá tette az, hogy a szocialista társadalom körülményei között alakultak ki, másrészt pedig az, hogy országunk egykori polgári és kispolgári ideológiái integrálódtak. A revizionizmus legfontosabb elméleti-módszertani tulajdonsága az, hogy tagadja a társadalmi jelenségek konkrét, történelmi és osztályszempontú vizsgálatát. Ez teljes mértékben nálunk is így volt. A revizionisták szocialista társadalmunk addigi fejlődését, a társadalmi változások folyamatának figyelmen kívül hagyásával, csak a fogyatékosságok és a hibák tekintetbe vételével értékelték. A fogyatékosságokat és a hibákat abszolutizálták és a társadalmi fejlődés legfontosabb elemeiként magyarázták. Nihilista bírálatuk, amely végő soron a társadalmi tulajdon elleni gyűlölködő kapitalista haragjának kifejezése volt, oda vezetett, hogy elvetették a társadalom életének szocialista elveit. Eszközként használták fel a bírálatot a szocializmus feiforgatására, bomlasztásának ideológiai megindokolására. Mindez teret adott azoknak a szocialistaellenes erőknek a létrejöttéhez, amelyeknek nem volt érdekük a szocialista fejlődés valódi problémáinak megoldása. Magát a szocializmus eszméjét megfosztották osztály tartalmától. A hagyományos bern- steinl szellemben a szocializmust csak elvont erkölcsi eszménynek tartották. Ezzel ez a magyarázat utat nyitott a szub- jektivista spekulációknak, az idealista látomásoknak, a kispolgári álmoknak. A szocializmust a tudományosságtól vtsz- sza akarták téríteni az utópiábirálatra. A pártban és a társadalomban erősödött a következetlenségek és a hibák jogos, marxista —leninista bírálata, amely követelte a lenini szocialista elvek következetes tiszteletben tartását. Amint a tanulságokat tartalmazó dokumentum megállapítja, A. Novotný azonban kategorikusan elutasította a bírálat szavát és nem tett különbséget a jóindulatú bírálatok és a jobboldali támadások között. Ez a jobboldal malmára hajtotta a vizet. Sok embert sikerült félrevezetni Ily módon, és sokan emiatt nem tudták idejében felismerni a szocialistaellenes demagógiát és az ellenforradalmi veszélyt. A jobboldali antiszociallsta erők és eszmei-politikai befolyásuk kialakulása hosszan tartó folyamat volt. Az ellen- forradalom nem úgy jött, mint derült égből villámcsapás. Óta Šik a Hamburgban 1976-ban „Kommunista hatalmi rendszer“ címmel megjelent könyv előszavában azt írja, hogy állítólag ő és „sok más eredetileg kommunista, csehszlovákiai értelmiségi“ már „1958-1959- ben liarcot indított a rendszer alapvető megváltoztatásáért“. Erre a küzdelemre „a gyakorlatban és az elméletben tíx éven át készülődtek“. Nem lényeges, pontosan így volt-e ez, ahogy Šik mondja, nem lehet kizárni azt, hogy ezzel az állításával ma csak burzsoá ke- uyéradó gazdái szemében igyek* szik „káderprofilját javítani“. Azonban nemcsak Goldstücker, Pachrnan és mások hasontó megnyilatkozásaiból, hanem és elsősorban akkor nyilvánosságra hozott szövegekből és számos revizionista, „eredetileg kommunista értelmiségi* akkori fellépéséből tudjuk, hogy a jobboldal eszmei és politikai platformja jóval 1968 előtt alakult ki és szerzett követőket, támogatókat. ba, a forradalmi valóságból a reformista illúziókba. A szocializmus megújhodásának jelszavával valójában olyan eszméket terjesztettek, amelyek ellentétben álltak a szocializmus lényegével és megtagadásához vezettek. Egyidejűleg hazug módon és túlbecsülve értékelték a társadalom akkori fejlődését. A revizionisták idealizálták ai társadalom erkölcsi-politikai egységét, elkendőzték társadalmunk osztályjellegét. Ezt még akkor Is megtették, amikor a politika színterén nyíltan szocialistaellenes szervezetek léptek fel, mint például a K-231, a KAN, a Dílo koncilové obnovy, amikor kezdte felütni fejét a jobboldali szociáldemokrácia. A reakció érvelésében szemmel látható ellentét volt: egyrészt állítólag a szocializmus egyetlen emberi kérdést sem oldott meg, másrészt kivétel nélkül minden ember a szocializmust támogatta, csak éppen „meg kellett újítani“. A revizioniztnusra mindig az általános és a konkrét kapcsolatának tudománytalan értelmezése jellemző. A szocializmus csehszlovák modelljének koncepciója elvetette a szocializmus építésének általános törvényszerűségeit, tagadta más szocialista országok, főleg a Szovjetunió tapasztalatainak hasznosságát. Ezt a magatartást fejlődésünk sajátosságai és a társadalmi viszonyok érettsége tiszteletben tartásának tüntették fel. A burzsoá propaganda az 1968-as csehszlovák modellt a nemzeti feltételek és szükségletek tiszteletben tartásának példájaként állítja be. Másrészt azonban min- f den szocialista mozgalom elé ezt a modellt állítja univerzális példaképül. Valójában az, amit csehszlovák sajátosságként jellemeztek, a revlzloniz* mus általános sajátosságaként rajzolódik ki. íFolytatás a 4. oldalonl Éles osztályharc Az osztályszempont tagadása
