Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-19 / 197. szám, szerda
A REVÍZIÓN IZMUS REAKCIÓS SZEREPE A CSKP TAPASZTALATAINAK TÜKRÉBEN (Folytatás a 3. oldalról) A társadalmi fejlődés es a szocialista fejlődés általános törvényszerűségeinek tagadása utat nyitott a szubjektivizmushoz és a különféle spekulációkhoz. A jobboldal tagadta az ideológia fontosságát, miközben kizárólag csak a marxizmus— leninizmus tudományos ideológiája ellen harcolt. Az értékek tagadását, a dolgozó nép történelmi és ^forradalmi építő munkájának kétségbe vonását a szabad és az alkotó gondolkodás példájának tüntette fel. Minden gondolatot, minden érvelést, még a legdest- ruktívabbat is szívesen fogadott. Mindem szabad volt, csak a marxizmust és a proletár internacionalizmust védelmezni nem. A reális szocializmus elveit íi revizionisták egy pontosabban meg nem határozott pluralizmus eszméjének segítségével igyekeztek felforgatni, ezt a pluralizmust a társadalmi elet minden területén kötelezőnek tartották. A gazdasági életben az egységes irányítást a „kombinált gazdaság“ reformista modelljén, a magán, az állami és a szövetkezeti tulajdonon alapuló piacgazdálkodás ösztönszerű mechanizmusának kellett volna helyettesítenie. A politikában „az erők szabad játékát“ akarták bevezetni, a szocialistaellenes erőknek is szabad teret engedve. A szocialista demokráciát le akarták építeni, érvényesíteni akarták a burzsoá parlamentarizmus elveit Az ideológiában szavakkal meghirdették a nézetek szabadságát, tagadták azonban a burzsoá és a proletár ideológia minőségi különbségét. így aztán a marxizmusra hivatkozva gyakorlatilag mindenki azt terjeszthetett, amit éppen akart. E formális ideológiai tolerancia mögött valójában azonban mindazoknak a kompromittálá- sa és üldözése rejlett, akik védelmezni próbálták a tudományos kommunizmus eszméit. A párt vezető szerepének veszélyeztetése A revizionizmus lebecsüli a dolgozók alkotóképességeit. Tagadja a munkásosztály történelmi szerepét, számára elviselhetetlen a munkásosztály hegemóniája. Másrészt azonban ez elitarizmus jellemző rá, és szóban felnagyítja az értelmiség társadalmi küldetését. 'Azoknak a viszonylag kis csoportot alkotó embereknek a demagógiája volt ez, akik a tudomány és a művészet perifériáján mozogtak, akik sohasem képviselték és nem is volt mivel képviselniük az alkotó értelmiséget. Illúziókba ringatták magukat megváltó küldetésükkel kapcsolatban, 'valójában azonban csak a munkásosztály politikai hatalma ellen vívott harc eszközei voltak. A társadalom irányítása tudományossá tételének követelését azzal támasztották alá, hogy állítólag a dolgozók nem képesek a politikai ügyek intézésére. Azt a jelszót, hogy az író a nemzet lelkiismerete, úgy tálalták, mintha a dolgozó népnek nem lenne lelkiismerete. Az 1967 júniusában megtartott írókongresszuson M. Kundera fő- beszámolójában azt mondotta, hogy a cseh nemzet fennmaradását csak akkor lehet biztosítani, ha a vezető szerepet „értelmiségi elit“ tölti be. Ilyen spekulációkat, szépen hangzó frázisokkal együtt, terjesztettek a korlátlan és abszolút demokráciáról. Ezeknek a törekvéseknek az volt a céljuk, hogy megfosszák a munkásosztályt és a kommunista pártot vezető szerepétől. A revizionisták tagadlak a kommunista pártnak azt a feladatát, hogy új típusú történelmi szubjektum. Tagadták, bogy a kommunista párt megismeri a társadalmi valóságot, szervezi a munkásság harcát a társadalmi élet szocialista átalakításáért, egységbe tömöríti, ösztönzi és vezeti a dolgozókat a szocializmus és a kommunizmus építése érdekében. A pártnak a szocialista társadalomban betöltött szerepét a revizionisták félremagyarázták és mint hatalmi monopóliumot támadták. A revizionisták számára a kommunista párt olyan politikai szervezet volt, amely más politikai pártokkal szabadon vetélkedhet a hatalomért. A revizionisták arra törekedtek, hogy a kommunista pártot olyan szervezetté alakítsák át, amely felépítésével alapvetően eltér a pártépítés lenini elveitől Tagadták a demokra- likus centralizmust, a párt tevékenységének szervezési elvét, az egyes szervezetek autonómiája mellett kardoskodtak. azt hirdették hogy az egyes pártszervezetek elfogadhatják vagy elvethetik a párt ■egészének politikáját. Ezért a párton belül a frakciózás szabadsága mellett törtek lándzsát. Nem kell külön hangsúlyozni. hogy egy ilyen párt nem lehet a dolgozók forradalmi élcsapata. A revizionista koncepciók elutasítják a kommunista pártnak a szocialista építésben betöltött tevékeny szerepét. A pártügyeket a párton kívül, sőt a szocializmussal szemben ellenséges szerve- zetekben is vita tárgyává tették. A pártról szóló tanítás felülvizsgálata arra szolgált nekik, hogy megindokolják a hatalmi struktúrának, a szocializmus politikai rendszerének fokozatos felbomlását. Az ellenforradalmi helyzet felfokozódása idején a vezetés elveszítette a társadalmi folyamatok fölötti ellenőrzését, feladta azt a jogát, hogy befolyásolja a tömegtájékoztató eszközöket, amelyek így a politikai jobboldal felforgató céljait szolgálták. A Nemzeti Fronton belül is bomlás következett be, olyan tendenciák ütötték fel a fejüket, hogy a Nemzeti Frontot polgári parlamentarista koalícióvá változtassák. A. J. Liehm az ötvenes évek elejének dogmatikus és szektás képviselője, a hatvanas években pedig a jobboldal egyik hangadója 1968 májusában a Literárni listyben ezt írta: „A Nemzeti Front nem célja, inkább csak eszköze azon erők hatalomra jutásának, amelyek a jövő időszakban meg fogják határozni országunk további fejlődésének útját. A történelem lehetőséget adott a kommunista pártnak arra, hogy megújuljon. Ha ezt a lehetőséget a párt nem használja ki teljes egészében, a csehek és a szlovákok erőszakkal elveszik tőle a hatalmat.“ Azt, hogy Liehm úr mennyire képviselte „a veszélybe került“ pártot, erről emigrációban kifejtett kommunistaellenes tevékenysége is tanúskodik. A Szabad Európa, a Springer sajtókonszern és a burzsoá propaganda más szócsöveinek munkatársa. A pártról szóló marxista— leninista tanítás elutasításával párhuzamosan arra is kísérletet tettek, hogy felülvizsgálják a párt történetének minden alapvető eseményét. Meghamisították a CSKP létrejöttének történelmi jelentőségét, minden lehető eszközzel leplezni igyekeztek a II. Internacionálé és munkásmozgalmunk szociálde- mokratizmusának áruló szerepét, különféle legendákat és illúziókat keltettek életre a csehszlovákiai burzsoá demokráciáról, takarták az első Csehszlovák Köztársaságnak és politikusainak osztály beállítottságát. Könyörtelen támadást indítottak a revizionisták a CSKP V. kongresszusa ellen, amelynek során a párt Klement Gottwald vezetésével 1929-ben megkezdte bolsevizálását, azt a folyamatot, amely lehetővé tette, hogy a párt befolyásra tegyen szert a tömegek körében, hogy nemzeteink elismert vezető erejévé és a Kommunista Inter- nacionálé befolyásos csoportjává váljon. A revizionisták haragja különös erősséggel fordult az 1948. évi Februári Győzelem ellen, amelyet országunk történelmi fejlődésében szervetlen törésnek tekintettek. Nem szégyelltek átvenni és terjeszteni a legyőzött reakció és a nyugati antikommunista központok érvelését, miszerint a Februári Győzelem, legújabb- kori történelmünknek ez a csúcsponti eseménye történelmünk legsötétebb fejezete volt. Hasonló hangnemben írtak a szocializmus alapjainak építéséről is. Mindaz, ami népünk számára az igazi szabadság kezdetét jelentette, hazánk hatalmas felvirágoztatásának dicső időszaka volt, a volt ki- zsákmányolók és urak számára „a sötétség korszaka“, „az abszurditás és a deformációk időszaka“ volt. A revizionisták,. akik fontos posztokat szereztek meg maguknak a párt tudományos intézeteiben, a párttörténeti intézetben és a pártfőiskolán, arra használták fel a valóban elkövetett hibák és tévedések bírálatát, hogy befeketítsék a szocializmus építésének egész útját. A „nemzeti sajátosságok“ és a „demokratikus vívmányok“ védelmének ürügyén igazolni igyekeztek a csehszlovákiai burzsoázia hatalmát és önkényét, igazolták, vagy legalábbis leplezték a burzsoá állam elnyomó szerepét, eltakarták a burzsoá ideológia igazi arcát, gyalázták és lebecsülték azokat a forradalmi változásokat, amelyeket a munkásosztály az egész néppel szilárd szövetségben, a CSKP vezetésével valósított meg. Eszmei kétszínűség és bizonytalanság A revizionisták a dogmatizmus bírálatán élősködtek és koncepciójukat alkotó marxizmusként tüntették fel. Valójában nem törekedtek a tudományos elmélet alkotó fejlesztésére, hanem átvették az akkori burzsoá ideológia sémáit, tagadták a leninizmust, elutasították a CSKP és az SZKP, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalatait. Módszerük lényegében nem volt más, mint puszta doktri- nérkedés. A revizionizmus képviselőit nemcsak elméleti kérdésekben, a hazai és a külföldi termelés kérdéseiben, hanem a teoretikusok erkölcsi értékeinek megítélésében is abszolút bíráknak tartották. „A bátrak és becsületesek, az öntudatukhoz és lelkiismeretükhöz hűek“ — a jobboldali magyarázat szerint — azok voltak, akik kétségbe vonták a tudományos kommunizmus igazát és a burzsoá szerzőket vették át. Ezzel szemben mindazok, akik a marxista—leninista álláspontot védelmezték „karrieristák és törtetők“, „kétszínűek és hazátlanok“, „dogmatikusok és konzervatívok“ voltak. Áron, Marcuse, Heidegger és más divatos burzsoá szerzők utánzói az okosság és a becsületesség eszményévé nyilvánították magukat. Ma közülük sokan burzsoá intézményeknek szolgálnak nemcsak a kommunizmus, hanem a demokrácia és a haladás alapvető normál, az alkotmányos elvek és hazájuk alapvető érdekei ellen harcolva. Eugen Löbl például 1968-ban a párt és a marxizmus felélesztőjének, a szlovák nép érdekét védő hazafinak nyilvánította magát. Ez az ember paradox módon ma az Egyesült Államokban tevékenykedik cionista szervezetek aktivistájaként, egyidejűleg egyik vezető tisztségviselője a külföldön működő „szlovákok világkongresszusa“ nevű politikai intézménynek, amely nyíltan magáénak vallja a fasiszta Hlinka-párt és a Hitler-ba- rát Tiso-állam hagyományait és programját, ideológiájában és gyakorlatában pedig antiszemita. A revizionisták meghamisították a marxizmus—leninizmus bíráló jellegét és módszereit. A szocialistaellenes álláspontból kifejtett destruktív bírálatot az egyedüli helyes kritikának tüntették fel. Ezzel szemben a hibák és a fogyatékosságok felszámolására és a szocializmus pozitív fejlesztésére irányuló törekvést olyan hiábavaló kísérletnek tekintették, amely csak a rendszer megjavítását szolgálja ahelyett, hogy alapjában véve is gyökeresen megváltoztatná. Ök valóban nem a fogyatékosságok és a hibák felszámolására, hanem a szocializmus mint társadalmi rendszer megszüntetésére törekedtek Nagymértékben megnyilvánult ez az insti- tucionális forradalom nevű koncepciójukban, amely követelte az általa „bürokratikusnak és a néptől elidegenedettnek“ nevezett szocialista társadalmi szervek és szervezetek felszámolását. A revizionista koncepciókat az eklekticizmus jellemezte. Az elmélet terén ez abban nyilvánult meg, hogy a marxizmus összefüggéseiből kiszakított tételeit összeházasították a burzsoá ideológia koncepcióival. R. Kalivoda A modern lelki valóság és a marxizmus című, 1968-ban megjelent könyvében azt írta, hogy „a XX. század nem marxista eszmeáramlatai __ a marxizmushoz közel ál lnak és belső logikai rendszerükkel vagy a marxizmus felé közelednek, vagy pedig benne érik el tetőfokukat. Egyúttal a marxizmus által önmagukat gazdagítják. A marxizmushoz való közeledésükkel saját rendszerük egyes elemeit is megváltoztatják. Ez ugyanúgy érvényes a strukturalizmusra, mint a pszichoanalízisre, vagy az avantgard libertinlz- musra.“ A revizionisták tagadták a tudományos és a tudománytalan ideológia közötti minőségi különbséget. Egybekapcsolták a müncheni árulás előtti időkből származó burzsoá és kispolgári ideológiák legkülönfélébb elemeit. A jobboldal különféle társadalmi környezetekben igyekezett rokonszenvre szert tenni, a szocializmus hívei körében és azok körében is, akik elveszítették a burzsoá uralom idején élvezett gazdasági és politikai kiváltságaikat, továbbá a hivők és ateisták körében, a társadalom különféle nemzetiségű, szociális és korcsoportjai körében egyaránt. A revizionista magatartásra a bizonytalanság, a ziláltság, a kétszínűség jellemző. Az elsősorban abból adódik, hogy a revizionizmus igyekszik szocialista frazeológiával elkendőzni osztályjellegét. Marxista kifejezéseket használ, de a fogalmak marxista tartalmát a burzsoá ideológiából vett tartalommal helyettesíti. Nálunk ezt a tényt tovább fokozta az, hogy a revizionizmus szocialista országban ütötte fel a fejét és a szocializmus reformjának ürügyével érvel. A revizionizmus a társadalmi fejlődés reális problémáiból indul ki, de misztifikálja, nem igazhűen magyarázza és értékeli ezeket a problémákat. Olyan megoldásokat javasol a szocialista társadalomnak, amelyek ellenségesek a munkás- osztály és a dolgozó nép érdekeivel szemben. Elszakítja egymástól a célt és az eszközt a társadalmi és a politikai te>- vékenység területén. Ez általában valamilyen szempont abszolutizálásához vezet. Ebből adódik a revizionista tevékenység kétféle változata: az egyik az, amikor a kommunista célokat utópiának, az elvontan értelmezett humanizmus javára kifejtett állandó törekvésnek tekintik, a másik pedig az, amikor abszolutizálják a politikai harc bizonyos eszközeit, s egyedül helyesnek fogják fel őket. Ilyen eszközöknek a revizionisták általában a burzsoá demokrácia intézményeit és szabályait tartják. A demokráciát bizonyos formális politikai szabályok összességeként — tekintet nélkül osztálytartalmára — az összes szociális problémák megoldása eszközének tüntetik fel. Ez megfelel Bernstein tézisének, miszerint „a demokrácia lényeg- gében az osztályuralom megszüntetése“. Mindkét változat kölcsönösen feltételezi és kiegészíti egymást. Az absztrakt humanizmus és a formális demokratizmus a reális kommunista humanizmus elleni harc és a - vele elválaszthatatlanul összefüggő szocialista demokrácia elleni harc eszköze. A revizionizmus minél jobban kerüli a társadalmi problémák átfogó értelmezését és részletkérdésekre összpontosítja figyelmét. A revizionisták hazánkban is sokat írtak és beszéltek arról, milyen szocializmust nem akarnak, az ő „modelljük“ azonban csak ködös látomás maradt. Ennek megvolt a maga taktikai oka: a „demokratikus szocializmus“ olyan fehér lap volt, amely lehetővé tette, hogy mindenki a saját elképzeléseinek megfelelő követeléseket jegyezzen rá. Ebben rejlett a szociális demagógia magva. A jobboldal a lakosság különböző csoportjainak különféle követelések — gyakran egymásnak ellentmondóak — teljesítését ígérte meg tekintet nélkül az adott lehetőségekre. A revizionizmus elméleti ek- lekticitása abból is ered, hogy burzsoá forrásokból különféle heterogén és egymást logikailag kizáró tendenciákat vesz át. így például a hatvanas években a technokrata irányzatokra épülő revizionizmus abszolutizálta a tudomány és a technika szerepét, míg az antropológiai revizionizmus a tudományban és a technikában az ember elidegenedésének okát látta. Hasonló formális ellentétek voltak politikai kérdésekben is. Egyesek a szocialista demokrácia jellegét bírálták és a politikát egyes kiváltságos „elit“ előjogának tartották, mások minden rossz okát „a bürokratikus állami irányításban“ és a „pártapparátus monopóliumában" látták. A formális ellentétek ellenére a revizionisták megegyeztek abban, amit tagadni igyekeztek, meg akarták rendíteni a szocializmusnak, a munkás paraszt és az értelmiség szövetségének hatalmát, a kommunista párt vezető szerepét, a szocialista országokkal, főként a Szovjetunióval való testvéri szövetséget. A masarykizmus élesztgetése Ä csehszlovákiai revizionizmus közeledett a cseh burzsoázia egykori hivatalos ideológiájához, a masarykizmushoz és fokozatosan teljesen összeolvadt vele. Miért újították fel évtizedek múltán ezt az eklektikus zagyvalékot, amely az Osztrák-Magyar Monarchia és az első csehszlovák köztársaság idején született meg. A szocialistaellenes erők számára ugyanis több előnye volt. Annak idején ki tudta fejezni a burzsoázia érdekeit a szociális reformizmussal és a kispolgári nemzeti liberalizmussal összeegyeztethető kispolgári eszmék formájában. Ezt tüntették fel az egyszerű cseh emberek ideológiájának, aki állítólag ez Ideológia segítségével fejezi ki demokratikus érzelmeit, a társadalmi viszonyok javítására irányuló mindennapos alkotó törekvéseit. így a cseh nyárspolgárság eszméit szolgálatába állították az azon törekvés ellen vívott harcnak, amelyet a dolgozók fejtettek ki a társadalom szocialista átalakításáért. A Masaryk-féle koncepció idealizálta a formális burzsoá demokráciát. A demokrácia Masaryk-féle, osztályokon felül álló értelmezése a valóságban a burzsoá demokrácia igazolása és a szocialista demokrácia elvesztése volt. Masaryk elkendőzte a burzsoá erőszak létezését és azt hirdette, hogy a társadalmi haladás döntő tényezője az erkölcsi önfejlesztés A cikk befejező részét lapunk holnapi számában közöljük EK 1978 VII 19. 4