Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-17 / 195. szám, hétfő
P itcher, d Harvey ttaxWefl tőzsdeügynökség cégve letöje, halvány érdeklődést es némi meglepetést eláruló kifejezést engedeti átsuhanni egyébként semmitmondó arcán, amikor munkaadója fél tízkor fürgén belépett az irodába fiatal gyorsírónője társaságában. Pattogós „jó reggelt, Pitcher“ köszönéssel rohanta' le íróasztalát. mintha keresztül akart volna szökkenni rajta, aztán belevetette magát abba a nagy halom levélbe és táviratba, amely már várt rá. A lány már egy éve Maxwell gyorsírónője volt. Szép volt, és valahogy határozottan nem gyorsírónőszerű. Nem fftiképáefi Kohót ttiozgékotiysfc gával ugrált az arfolyamjelzŐ készüléktől a telefonig,, fc jelentőségteljes és egyre fokozódó feszültség közepette az ügynök hirtelen egy éppen bólintó, bársony- és strucctoll- kupola alól kivillandó göndörlő, aranyló hajszegélyre lett figyelmes, valamint egy szilszkin utánzat kabátra, egy hickory dió nagyságú gyöngyökből álló nyakláncra, amely a padló közelében ezüst szívben végződött. E kellékekhez higgadt fiatal hölgy tartozott, akit Pitcher éppen készült megmagyarázni. — A kisasszony a gyorsiró- ügynökségtől jött, hogy meg0. Henry A tőzsdeügynök romantikus története akart csábosnak látszani, nem hordott sem nyakláncot, sem karperecet, sem medaliont. Nem úgy nézett ki, mint aki alig várja, hogy elfogadhasson egy ebédmeghívást. Szürke és egyszerű ruhája mértéktartóan emelte ki alakját. Csinos turbánjába aranyzöld papagájtól- lat tűzött. Ezen a reggelen lágyan, szemérmesen ragyogott az arca. Szeme álmodozón fénylett, arcbőre mint a friss barackvirág, egész lényén boldog emlékezés derengett át. Ezen a reggelen tapasztalható viselkedésbeli változásait Pitcher csak halvány érdeklődéssel nyugtázta. Ahelyett, hogy egyenesen az átjárószobába ment volna, ahol asztala állt, bizonytalanul, határozatlanul töltötte az időt a külső irodában. Egy ízben megindult Maxwell íróasztala felé, s elég közel is ment ahhoz, hogy észrevegyék. De az asztalnál ülő gép már megszűnt ember lenni; New York-i tőzsdeügynökké változott már, amelyet zümmögő rugók és kerekek mozgatnak. — Nos, mi van? Van valami? — kérdezte Maxwell élesen. Felbontott postája, mint egy rakás színházi műhó hevert a zsúfolt asztalon. Szúrós szürke szeme személytelenül, kissé türelmetlenül villant a lányra. — Nincs semmi— mondta a gyorsírónő, s finom mosollyal az ajkán továbbsétált. — Mr. Pitcher — mondta a cégvezetőnek —, tegnap mondott valamit Mr. Maxwell arról, hogy új gyorsírót vesz fel? — Igen — válaszolt Pitcher. — Azt mondta, szerezzek egy másik gyorsírónőt. Tegnap, délután telefonáltam is az ügy* nökségnek, küldjenek át ma néhányat, hogy válogathassunk. Már háromnegyed tíz, de eddig még egy szál florentin kalap vagy ananász rágógumi sem tűnt fel a láthatáron. — Hát akkor elvégzem én a munkát, ahogy szoktam — mondta az ifjú hölgy —, amíg jön valaki, hogy betöltse a helyemet. — Azzal odament asztalához, s fekete turbánját az aranyzöld papagálytollal a megszokott fogasra akasztotta. Akinek még nem adatott meg egy elfoglalt manhattani tőzsdeügynök csúcsórái látványa, az embertani ismeretek szempontjából behozhatatlanul hátrányos helyzetben van. A költő megénekelte a dicsőséges élet zsúfolt óráit, de a tőzsdeügynöknek nemcsak az órái: a percei, másodpercei is pattannak szét, úgy meg vannak tömve eseményekkel. És ez a nap Harvey Maxwell zsúfolt napja volt ám. Az árfolyamjelző készülék kezdte kilökni magából a papírszalag szeszélyesen lüktető tekercseit, az asztali telefon csengfisi rohamot kapott. Emberek rontottak be az irodába s szóltak át neki a korlát fölött kedélyesen izgatottan vagy dühösen. Küldöncök rohangáltak kibe sürgönyökkel meg üzenetekkel. A hivatalnokok úgy ugráltak, mint viharban a matrózok. Még mintha Pitcher arca is életre kelt volna. A Tőzsdén hurrikánok, hóviharok tomboltak, földcsuszamlások, gleccserek pusztítottak, vulkánok törtek ki... s mindezek az elemi csapások kicsiben megismétlődtek az ügynök asztalán. Maxwell, nekivetve székét a falnak, zsonplőr módjára kötötte az üzleteket. Egy nezze magának az állást — mondta Pitcher. Maxwell, kezében papírokkal és szalagokkal, félig megfordult. — Miféle állast? — kerdezte homlokráncolva. — A gyorsírói állást — mondta Pitcher. — Tegnap mondta, hogy hívjam fel őket, s kérjem meg: küldenének valakit. — Pitcher, magának elment az esze — mondta Maxwell. — Miért adtam volna magának ilyen utasítást? Miss Leslie egy éve van itt, és tökéletesen megfelel, övé az állás mindaddig amíg meg.akarja tartani. Hölgyem, nálunk nincs betöltetlen hely. Pitcher, maga szépen mondja vissza a rendelést az ügynökségnél, s nekem ne hozzon senkit a nyakamra! Az ezüst szív elhagyta az irodát, méltatlankodó távozása közl>en szabadon lengve sorra nekiütődött a bútoroknak. Pitcher megragadta az alkalmat, hogy odaszóljon a könyvelőnek: az „öreg“ napról napra szórakozottabb. A biznisz üteme mind vadabbá és gyorsabbá vált. A legalacsonyabb árfolyamra zuhant féltucat olyan részvény, amelyekbe Maxwell megbízói nehéz pénzeket fektettek. Az eladási és vásárlási parancsok röpködtek, mint a fecskék. Maxwell saját részvényei közül is bajba került néhány, s ő úgy dolgozott, mint erős és egyben finom, remekül megtervezett gépezet — megfeszített energiával, teljes gőzzel, pontosan, tétovázás nélkül, olyan gép, amely mindig tökéletes döntéseket hoz, tökéletesen cselekszik, akár egy óraszerkezet. Részvények és adóslevelek, kölcsönök és jelzálogok, profitok és kötvények — a pénz világa volt ez, amelyben nincs keresnivalója az emberinek, a természetesnek. ftiiriKor Sözeledett az eMÍ ideje, a zenebona némileg enyhült. Maxwell az asztalnál ült, kezében táviratok és jegyzetek, töltőtoll jobb füle mögé tűzve, haja rendetlen fürtökben lógott homlokába. Az ablak nyitva volt, mert a drága tavasz, nnnt engedékeny kapus, beengedett egy kis meleget a föld ébredező regiszterei közé. Es a nyitott ablakon át kósza illat jött he, az orgona édes, finom illata, amely egy pillanatra mozdulatlanná dermeszt ette az ügynököt. Mert ez az illat a Miss Leslie-é volt, az övé és senki másé. Az Illat eleven valójában, szinte érint- hetően hívta elő a lányt, s a pénzvilág egyből apró pety- tyecskévé zsugorodott össze. És a lány közel volt, csak a másik szobában, csak húszlé- pésnyire. — Istenem, most rászánom magam — mondta Maxwell félhangosan. — Most megkérem. Csak azt nem értem, hogy nem tettem meg már régen. Felkészületlenségét leplezendő gyorsasággal rontott be a másik szobába. Rátámaszko- dott a gyorsírónő asztalára. A lány mosolyogva nézett fel rá. Lágy, rózsaszín pír borította el arcát, szeme meleg és nyílt volt. Maxwell egyik könyökével az asztalra nehezedett. Mindkét keze tele volt papírokkal, s füle mögött is ott volt még a töltőtoll. — Miss Leslie — kezdte sietve —, csak egy perc szabad időm van, ezalatt kell elmondanom. Nem akar a feleségem lenni? Nincs nekem időm udvarolni magának, ahogyan szokás, de igazán szeretem magát. Beszéljen gyorsan, kérem, azok a fickók közben leverik nekem az Union Pacific részvényeit. — Ö, hát miket beszélsz? — kiáltott fel az ifjú hölgy. Felállt, és tágra nyílt szemmel bámult a férfira. — Nem érti? — kérdezte Maxwell türelmetlenül. — Feleségül akarom venni. Szeretem magát. Miss Leslie. Már régóta meg akarom ezt mondani magának, de csak most hogy az ügyek egy kicsit csendesedtek. tudtam időt szakítani rá. Már cseng Is a telefon. Vegye fel. Pitcher, s szóljon, hogy tartsa a vonalat. Akarja, Miss Leslie? A gyorsírónő nagyon furcsán viselkedett. Először egyik ámulatból a másikba esett, aztán csodálkozó szemeiből könnyek törtek elő, majd újra napsuga- rasan mosolyogni kezdett, végül egyik karjával gyöngéden átölelte az ügynök nyakát. — Most már tudom — mondta lágyan. — Ez a szörnyű üzlet vert ki mindent a fejedből... egy időre. Már kezdtem is félni... Hát nem emlékszel, Harvey? Tegnap este nyolc órakor a Kistemp- lomban megesküdtünk ... NEMESS LÁSZLÓ fordítása Dobai Péter GLÓRIÁS CSOPORT Kubai költonők fényképei. Múltszázadi nők, egy ókönyv lapjain. Eleven életköreik már csak verseikbe zárva gyűrűznek tovább: titkaik, bánataik, erényeik súlyos himnuszokban maradtak ránk, elragadó, szónoki változatban. Érzem, az álmaikat. Arcuk elégia. Vonásaikban szenvedély, kitárulkozás. Puszta nevük is költemény: Emilia Bernal, Ursula Céspedes de Escanaverino, Aurélia Castillo de Gnnzáles, Mercedes Matamoros, Ciana Valdés Kőig, Herminia del Portai, Dulce Maria Loynaz, Mercedes Garcia Tuduri, Nieves Xenes, Lola Rodriguez de Tió, Carilda Oliver: a sorsuk a sziget, emlékük a tenger. Ősi latin arcukon elvágyó szépség: élettel éltek ők is? Vagy csak arcuk regényét hagyták a másnapokra? BODOR PÁL CSIRIZ Tudjátok, mi a susztercsiriz? Megfagyott, sárgásbarna csepp- jei most lassan elkezdenek ragyogni előttem, fakó áthatolha- tatlanságuk borostyán-áttetszővé villog át; varázsgömböcs- kék; fölúszik bennük egy kis konyha, mély pincekonyha, a párkányos kis cipészasztal az ablak alatt, a párkányon, szegeken szerszámok lógnak likas bőrnyelveken, a gömbölyített kalapácsra emlékeztető fényesítővasaló talán már ott fekszik a hosszú szardíniásdo- bozból barkácsolt spirituszfőCsótó László rajza zőn, erős kékszeszillat, spárga- I fonál? j-gantaszay, a kerek fejű kalapács a járdaszegélyről szedett sárga, hosszú, féltégla alakú kövön kalapálja a hosszan áztatott talpbőrt, aho- Vl lecsap, megvilágosodik a nedvességtől setétlő, vastag, drapp-barna marhabőr, közben nóta száll: Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő — egyébként Borbándi bácsi baráti származású, ősz, kopasz fején izzadság ragyog, nagy, húsos orrán billeg a házilag százszor reparált-drótozott-ra- gasztott pápaszem — székely népmesék alakjai ültek le koránk; szóltak csöndesen, majd hangosan a népdalok, de olykor a francia forradalom is be- ledübögött, s egészen csöndesen, egészen ritkán, az Inter- nacionálé. Híres sztrájkszervező, nagy üzemcsarnokok öblös hangú szónoka, rendőrbotok üldözöttje ideszorult a kicsi pincekonyhába, s amit agitátorere- jéből örökre elfojtani nem tudott, azt magyarázza, énekli, meséli a kisfiúnak, vagy talán a kisfiú csak ürügy a hangosan gondolkodáshoz, a nem-csak- magában énekléshez. Mit lehet tenni, a kisfiút azóta is mindig valami megmagyarázhatatlan, bizarr láz fogja el, valahányszor a kék spiritusz, a csiriz s a talpbőr szagát érzi; fölemelő, nemes érzés; forróság és sarki szél, csatazaj és zászlók csattogása kavarog a többé nem látható kicsi konyhában, a forradalom sekrestyéjében. Az önéletrajzokba nem lehet beírni illatokat és álomképeket. Jozef MihalkoviČ Hol a sír Hol a sir, amely mellett fázom, s a diófa, amelynél kiver a veríték? Megcsípett a kígyó, félek a gyermekektől is. Az asztal sem lehet hallgatagabb nálam. Ügy ülök az ajtóval a hátam mögött, akár egy púpos. Nem látni a holdat Valahol itt kéne lennie. Valahol itt, a házban, amelyben meg nem születhettem, s amelyből elűznek nemsokára. Hová menjek, mit tegyek? Kint megállók, s érzem a szélverte nyirkos, csupasz falat. Most a föld is ily ragacsos, s látni, mennyire hasonlítok az árnyékomhoz. Ľubomír FeSdek Síremlék Makkal Piroska: Félúton (részlet) Jozef Feldek bíró • 1906. 10. 9. + 1962. 12. 20. Nyugodj békében A fehér sírkő belenő a földbe mintha szakadékból emelkedne ki egy fehér ló amelynek feje eltakarja a béke és a viharok tengerét a holdon Régen nem voltam arra Nincs is ott senki Virradat ceruzával Akár a földön rajtam is virrad s mindig más és más féltekén Rajtad pedig még minden sötét S ahogy a madárnyomuk körülveszik a fát úgy látni a verset a ceruza körül Gál Sándor fordításai 4
