Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-15 / 163. szám, csütörtök

PÁRIZSI TANÁCSKOZÁS NAMÍBIÁRÓL (ČSTK) — Párizsban, a fran­cia Külügyminisztériumban teg­nap öt nyugati nagyhatalom külügyminiszterének rövid ta­nácskozása folyt Namíbiáról. Jelen volt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az NSZK, Ka­nada és Franciaország képvise­lője. Hivatalos jelentés szerint ^Namíbia függetlenségbe való átmenetének a biztosításáról“ tárgyaltak. Az öt nyugati ország a nyi­latkozat szerint megismerke­dett a június 10-én és 11-én Luandában tartott konferencia eredményeivel, amelyen részt vett a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO], Angola, Tanzánia, Zambia. Botswana és Mozambik képviselője. A ZAMBIAI KÜLÜGYMINISZTER EGY ÜJABB AGRESSZIÓTÓL TART (ČSTK) — Siteke Mwalo zambiai külügyminiszter azzal vádolta a Dél-afrikai Köztársa­ságot, hogy újabb agressziót készít elő Zambia ellen. Lusa- kábain a Biztonsági Tanács nyu. gáti tagjainak képviselői előtt mondott beszédében megállapí­totta, hogy a Dél-afrikai Köz­társaság seregeit a törvényte­lenül megszállt Namíbia hatá­fán, közvetlen a zambiai határ közelében összpontosítja. A szárazföldi és légierők összpontosítását a zambiai mi­niszter egy újabb küszöbönálló dél-afrikai agressziónak minő­sítette. A helyzet a korábbinál kriti­kusabb és veszélyesebb, mon­dotta Siteke Mwale. Kijelentet­te, hogy a nép ikész védeni ha­záját s hozzátette, hogy Zam­biának jogában áll bármely ba­ráti ország segítségét kérni. NÉZETELTÉRÉSEK AZ IZRAELI VEZETÉSBEN (ČSTK) — Az Izraelt Kom. inunista Párt lapja, az Al Itti- had szerint sem az izraeli kor. mány javaslatai, sem pedig az ellenzéki Izraeli Munkapárt programja nem szolgálhat ala­pul a Sínai-félszigeten és a Jor­dan nyugati partján kialakult helyzet megoldásának. Az eddi. gi tervek egyike sem veszi fi. gyelembe a palesztinok érde­keit, ezzel szemben még jobban kihangsúlyozzák Izrael igyeke­zetét, hogy megerősítse állá­sait Gazában és a Jordán nyu­gati partján, ahol már eddig Is több mint 50 izraeli települést létesítettek. Az Izraeli Kommunista Párt képviselője bejelentette, hogy az izraeli kormánykörökben pillanatnyilag jelentős nézetel­térések vannak, melyeiket Mase Dajannak, Ezer Weizmannak es Simon Peresnek, az ellenzék ve­zetőjének a hatalomért folyó harc-a váltott ki. Az ellentétek leginkább az Egyesült Állaimofc javaslataival kapcsolatban éle. ződtek ki, habár a megszállt arab területeket illetően mind­két ország egy célért fárado­zik, éspedig azért, hogy a lehe­tő legtovább elhalaszthassa af igazságos megoldást. EGYIPTOMI PILÓTÁK KIKÉPZÉSE AZ USA BAN Marokkói nyilatkozatok a szadati politika következményeiről (ČSTK) — A Marokkói Népi Erők Szocialista Szövetsége ha­tározottan elítélte az egyipto­mi vezetés lépéseit, melyek célja az országban a demokra­tikus szabadság elnyomása. A nyilatkozat, melyet Rabatban hoztak nyilvánosságra, hangsú­lyozza, hogy a tömeges meg­torlások, melyek az egyiptomi baladó erők ellen irányulnak, a jelenlegi egyiptomi vezetés politikájának és Szadat elnök ún. ,,békekezdeményezéseinek'1 következményei. A dokumen­tum továbbá arról szól, hogy ez a politika figyelmen kívül hagyja az arabok közös érde­keit és az egyiptomi nép vá­gyait is. • • « Egyiptomi katonai repülők az Egyesült Államokban kiképzé­sen vesznek részt. A tegnapi kairói lapok szerint az illeté­kes egyezményt Mohammad Abdái Gamazi egyiptomi had­ügyminiszter fogja aláírni, aki a Pentagon meghívására jelen­leg az Egyesült Államokban tartózkodik. A MOSZKVAIAK LEONYID BREZSNYEV CSEHSZLOVÁKIAI LATOGATÁSÁRÖL (ČSTK) — Az SZKP KB Po­litikai Bizottságának, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének és a Miniszterta­nácsnak a dokumentuma, amely teljes mértékben jóváhagyta Leonyid Brezsnyev és a szov­jet küldöttség többi tagjának csehszlovákiai látogatását, a moszkvai dolgozók figyelmének középpontjában áll. Erről ta­núskodik az a sok levél, ame­lyet a szovjet főváros polgárai « Moszkovszkaja Pravda című napilap szerkesztőségének küldtek. A szovjet párt- és kormány- küldöttség csehszlovákiai láto­gatását nagy figyelemmel kí­sértem, írja Sz. Alesin, a Szal­jut Gépipari Üzem esztergályo­sa. A két országnak a szocia­lista közösség megszilárdítása és a béke biztosítása érdeké­ben tett közös akciói a szovjet dolgozókat új munkasikerekre ösztönzik. PEKING ENYHtESELLENES TEVÉKENYSÉGE A kínai vezetés politikájának a békét veszélyeztető voná­sait elemzi a Moszkvai PravdAb t I. Alekszandrov. Megálla­pítja, hogy Peking nemcsak elkerülhetetlennek tekinti az új világháborút, hanem annak kirobbantásáért tevékenykedik, és meghirdette a háborúra való felkészülést. 197& VII. 15. A szerző rámutat, hogy Pe­king nem kíván csatlakozni a föld alatti, a légköri és a víz alatti nukleáris robbantások betiltásáról szóló szerződéshez, sőt az erőteljes nemzetközi til­takozás ellenére folytatja lég­köri nukleáris kísérleteit, s megpróbálja meghiúsítani a fegyverkezési hajsza megféke­zését célzó nemzetközi lépése­ket. A kínai vezetők minden esz­közt felhasználnak az enyhü­lés aláásására. Éles kirohaná­sokat intéznek a Szovjetunió és más szocialista országok ellen, kísérletet tesznek egységük megbontására, s arra biztatják az imperialista köröket, hogy tegyék merevebbé a szocialista országokkal szembeni politiká­jukat. Peking képviselői jelenleg Nyugat-Európában, s elsősor­ban a NATO-országokban pró­bálnak segítséget szerezni a kínai hadsereg korszerűsítésé­hez. A várható üzletkötésekből azonban nem akar kimaradni az Egyesült Államok katonai­ipari komplexuma sem. Szószó­lói, kereskedelmi, s ezzel együtt politikai megfontolások­ból kiindulva azt tanácsolják az amerikai vezetésnek, hogy ne késlekedjen fegyvereket szállítani Kínának. Veszélyes játékot folytatnak azonban azok a nyugat-euró- pai körök, amelyek kizáróíag Peking szovjetellenes céljait szem előtt tartva megértően vi­szonyulnak Kína katonai tö­rekvéseihez. A tőkés országok józanul gondolkozó politiku­saiban azonban kezd megérni az a felismerés, hogy Peking a Nyugathoz közeledve, saját he- gemonista törekvéseit tartia szem előtt — állapítia meg végül a Pravda cikkírója. Ľubomír Štrougal elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról/ vált, mert a múlt forradalmi harcainak hagyatékán alapult, s elkerülhetetleu szükségszerű­séggé vált. Kedves mongol barátaink! Annak ellenére, hogy sok ezer kilométer választ el egy­mástól bennünket, mégis nagy figyelemmel kísérjük, milyen céltudatos erőfeszítéssel teszik szép országukat még szebbé. Önökkel együtt örülünk gazda, sági fejlődésüknek, amely a Mongol Népköztársaságot a me­zőgazdasági-ipari országok kö­zé emelte fel. Nagyra értékel­jük, hogy sikeresen valósítják meg a szocializmus anyagi-mű­szaki bázisa felépítésének igé­nyes feladatát, rövid időn be­lül már teljes mértékben tel. jesítik a Mungol Népi Forra­dalmi Párt XVII. kongresszusá­nak határozatát, iparuk a nemzeti jövedelemnek több mint a felét adja. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a költők által korábban füves országként megénekelt táj a szemünk láttára megváltozik. És már nincs messze az az idő, amikor a költők újabb, talá­lóbb elnevezést fognak hasz­nálni, olyan ipari országról ír­nak majd, amelyben a nép a tudomány és a technika min­den titkának birtokosa. A közös országépítési fel­adatok természetesen lehetővé teszik a széles körű együttmű­ködést pártjaink és népeink között. A közös cél arra köte­lez bennünket, hogy miné'l job­ban hozzájáruljunk a szocialis­ta országok közeledésének tör. ténelmi folyamatához. A szocialista együttműködés egyik legfontosabb területének manapság a gazdasági együtt­működést tor tjük, amelynek kapcsolatainkban sokéves ha­gyományai vannak. Jól ismerik a csehszlovák ipar teljesítőké­pességét és termékeinket, mi­vel árucsere-forgalmunk egyre növekedik. A különböző nép- gazdasági ágazatokban dolgozó szakembereink már számtalan­szor segítettek ott, ahol evre szükség volt. Nemcsak bőr- és cipőipari üzemek, hanem más létesítmények építésében is, a cementgyáraktól kezdve az erőművön keresztül egészen a kórházig. Az utóbbi időben szá­mos csehszlovákiai geológus dolgozik Mongóliában, sikere sem végzik azon értékes fémek lelőhelyeinek felkutatását, amelyek bizonyára gazdagítani fogják a mongol népgazdasá got és Jövőbeli együttműködé sünket. Tovább folytatjuk az önöknek nyújtott segítségei termékeink és berendezéseink szállításával, sőt egész üzemiek építésével. A jövőben azonban már nem elég az, amit eddig megszok tünk. Ma, de főleg a jövőben igen fontosaik lesznek a koope ráció távlati formái a szocia lista gazdasági integráció komplex programjának széllé mével és betűjével összhang ban. Ezt Husák és Cedenbal elvtárs tegnapi megbeszélései is alátámasztották, amelyek so rán bebizonyosodott, hogy gyors ütemben tovább kell fej leszteni az együttműködést minden területen. Tisztelt elvtársa/k! A szocialista országok céltu datos és egységes politikája jelentős mértékben előmozdítja a feszültségenyhülést, erősíti annak tudatosítását, hogy szűk ség van az eltérő társadalmi rendszerű országok együttmü ködésére nemcsak Európában, hanem a világ más részein is. A szocializmus elvitathatatlan érdeme, hogy az óvilágban a józan ész győzött. A Helsinki­ben elhangzott felhívás más földrészeken is visszhangra ta­lált. örülünk annak, hogy önök is teljes megértéssel fogadták Mi itt Csehszlovákiában for­ró rokonszenvvel figyeljük a testvéri Mongol Népköztársa­ságnak az ázsiai országok jó­szomszédi kapcsolatainak meg­teremtésére és az arra irányu­ló erőfeszítéseit, hogy a fe­szültségenyhülés a legnagyobb világrészre is kiterjedjen. Ezért támogatjuk a mongol kormány elvszerű állásfoglalását Kína avanturisztikus politikájával szemben. Egyúttal elvetjük a pekingi kormány terjeszkedési szándékait, amelyek veszélyez, tetik a Mongol Népköztársaság biztonságát és a feszültség ál­landó forrásai. A szocializmusra és a szocia­lista országokra az a történél, mi felelősség hárul, hogy a tartós békéért, a biztonságért és a nemzetközi együttműkö­désért vívott küzdelem élén áll­janak. Ma elsősorban a kat»- nai enyhülésért kel'l küzdeni, mert a fegyverkezés rengeteg olyan eszközt emészt fel, amely a nép javár szolgálhatná. Csak as összetartó, az eszmeileg szilárd és internacionalista testve rba rá ti kapcsolatokat ápoló szocialista közösség lesz képes teljesíteni ezt a szent küldetést, megakadályozni « háborút, leállítani a lázas fegy­verkezési hajszát és végezetül kiharcolni a leszerelést, leg­alább a nukleáris fegyverek te­rén, ahogyan ezt a szocialista országok javasolják és ahogyan ezt a Szovjetunió indítványozza a Leonyid Brezsnyev elvtárs. a Szovjetunió Kommunista Párt­jának főtitkára, a Szovjetunió . Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke által előterjesztett javaslatokban. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nem fogja sajnálni erejét, hogy vállvetve a többi szocialista országgal hozzájá. ruljon a békéért és a feszült­ségenyhülésért vívott harchoz. Teljesítjük internacionalista kö­telességünket mindenütt, ahol csak most ér véget a neokolo. niadizmus és a faji megkülön­böztetés ellen vívott' nemzeti felszabadító harc. Kedves barátaink! Örülünk annak, hogy párt­jainkat a marxizmus—leniniz­mus eszméi fűzik egybe, hogy országainkat szilárd szövetség köti egybe, s nemzeteink test­vért érzésekkel viseltetnek egy* más iránt. így volt ez a múlt­ban, így van a jelenben és így lesz a jövőben is Csehszlová­kia és Mongólia népének, sőt a szocializmus egész ügyének javára. Engedjék meg, tisztelt mon­gol barátaink, hogy további si­kereket kívánjak az egész mongol népnek a szocializmus építéséhez. Éljen a Mongol Népköztársa­ság és hősi népei Éljen a Mongol Népi Fórra, dalmi Párt és központi bizott­sága Jumzsagijn Cedenbal elv­társsal az élen! Éljen Csehszlovákia és Mon­gólia népének megbonthatatlan barátsága! Jumzsagijn Cedenbal elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról/ hogy Csehszlovákia, amely a szocialista közösség szilárd láncszeme, a többi testvóror- szággal együtt következetesen küzd a feszültségenyhülés el­mélyítéséért és hozzájárul az európai és a világbéke és biz­tonság szilárdításához. A mongol—csehszlovák test­vérbarátság és együttműködés, amely a közös célokon és a kö­zös ideológián alapul, állan­dóan fokozódik, egyre újabb formákat ölt, s gazdag eredmé­nyekkel jár a szocializmus épí­tése terén. 9 Országainkat megbonthatat­lan barátság fűzi a nagy Szov­jetunióhoz, amely a béke és a haladás megbízható védőpaj­zsa. A Szovjetunió párt- és kor­mányküldöttségének Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezetésével nemrég Csehszlová­kiában tett látogatása kife­jezte Csehszlovákia és a Szov­jetunió népének, a CSKP-nak és az SZKP nak megbonthatatlan barátságát. Őszinte hálával állapítjuk meg, hogy a testvéri Csehszlo­vákia, ugyanúgy, mint a Szov­jetunió és a többi szocialista ország, nagy gazdasági segít­séget nyújt a mongol népnek a szocialista társadalom építésé­hez. Ennek a segítségnek rend­kívüli jelentősége van orszá­gunk gazdasági ós kulturális fejlesztése szempontjából, a mongol dolgozók anyagi és kul­turális színvonalának szünte­len emelése szempontjából. Mindezért a mongol dolgozók hálásak csehszlovákiai bará­taiknak, Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának, a testvéri Csehszlovákia kormányának ós vezetőinek. Rendkívül jelentős esemény volt testvérbarátságunk vala­mint politikai, gazdasági és Vul- turá’ts egvüttmfíkö'tésflnV pl­JT» *1 'Tf f n /■»r' ^ Y-| • szlovák párt- és kormánykül­döttség 1973 júniusi mongóliai látogatása Gustáv Husák elv­társ vezetésével. Megelégedés­sel mondhatjuk el, hogy az el­múlt időszakban a mongol— csehszlovák kapcsolatok to­vábbfejlődtek és új, még maga sabb szintet értek el. Nagy örömmel kell hangsú­lyoznom, hogy a Gustáv Husák elvtárssal, valamint a csehszlo­vák testvérpárt és kormány más képviselőivel lefolytatott mostani baráti megbeszélésein­ken szintén termékeny eszme­cserét folytattunk számos kér­désről, megvitattuk a kétoldalú kapcsolatok problémáit és a jelenlegi nemzetközi helyzet kérdéseit is. A mongol dolgozók arra tö­rekszenek, hogy teljesítsék a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusának határo­zatait, küzdenek a termelés mi­nőségének javításáért és haté­konyságának növeléséért. Mon­góliára jelenleg az a fontos fel­adat vár, hogy befejezze a szo­cializmus anyagi-műszaki bázi­sának felépítését. Az SZKP és a Szovjetunió, a többi szocialista ország és az összes békeszerető erő érdeme, hogy a nemzetközi feszültség­enyhülés a nemzetközi hely­zet alakulásának fő tendenciá­jává vált. Nagy támogatásra találtak azok a leszerelés­re irányuló konkrét javaslatok, amelyeket Brezsnyev elvtárs fogalmazott meg a Komszomol XVIII. kongresszusán. E javasla­tok valóra váltása előmozdíta­ná a fegyverkezési hajsza kor­látozását. A Mongol Népköztár­saság teljes mértékben támo­gatja a Szovjetunió, Csehszlová­kia és a többi szocialista or­szág által kezdeményezett, az európai béke és biztonság meg­szilárdítására irányuló akció­kat. A világban lejátszódó pozitív változások hatására fokozato­san az ázsiai helyzet normali­zálásának feltételei is létrejön­ne’? M'v-i'tM-';) n t^b^t testvér országgal együtt az ázsiai bé­ke és biztonság erősítésén fá­radozik, törekszik a kontinens országainak egyenjogú ós bará­ti együttműködésére. Az ázsiai béke és biztonság szilárdítása megköveteli a feszült közel ke­leti helyzet rendezését. Az ázsiai népek békéje és bizton­sága szempontjából rendkívül veszélyes a kínai maoista veze­tés nagyhatalmi, hegemoniszti- kus és terjeszkedő politikája. Kötelességünknek tartjuk, hogy szüntelenül leleplezzük a kínai vezetés agresszív nagyhatalmi politikáját és szembeszálljunk népellenes és szocialistaellenes akcióival. Mongólia népe és kormánya következetesen támo­gatja a dél-afrikai népek sza­badságharcát és határozottan elítéli a NATO-tagállamok zai- re-i katonai beavatkozását. A Mongol Népi Forradalmi Párt készen áll arra, hogy to­vábbra is fáradhatatlanul küzd­jön a szocialista közösség egy­ségének megszilárdításáért, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összetartásá­nak erősítéséért a marxizmus —leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus elveinek szel­lemében Szilárd meggyőződé­sünk, hogy a mostani megbe­szélések eredményei hozzájá­rulnak pártunk ós a CSKP, Mongólia ós Csehszlovákia ba­rátságának és együttműködésé­nek elmélyítéséhez. Éljen Csehszlovákia, a szocia­lista közösség szilárd láncsze­me! Éljen Csehszlovákia Kommu­nista Pártja és Központi Bi­zottsága Gustáv Husák elvtárs- sal, a következetes marxista — leninistával, a mongol nép nagy barátjával az élen1 Erősödjék Mongólia é; Cseh­szlovákia népének megbontha tatlan testvérbarátsága! Éljen a nagv Szovielunió a szocialista világrendszer meg­bízható védőpajzsa és döntő tényezője! Éljen a marxizmus—leniniz­mus! Éljen a világbékel

Next

/
Thumbnails
Contents