Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-15 / 163. szám, csütörtök
ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELNEK A SZISZ ISKOLAI SZERVEZETE ÉS A PARTSZERVEZET KAPCSOLATA A Dunaszerdahelyi (Dunaj, ská Streda) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban a SZISZ iskolai szervezete ebben a tanévben is sikerekben gaz. dag tevékenységet fejtett ki. A kulturális és sportélet mozgalmassága, a különféle rendezvények sokasága, valamint az ideológiai és a politikai nevelés terén elért eredményeik jelzik ezt. Szervezési szempontból jó feltételeket biztosít az ifjúsági munkához az a tény, hogy a tagoik naponként találkozhat' nak egymással, de ez csak lehetőség még nem záioga a sikernek Joggal hangsúlyozza Vlgyay Ede mérnök, igazgatóhelyettes, az iskolai pártszervezet elnöke: — Az adott lehetőséget azonban hasznosítani kell. Főleg az Ideológiai és a politikai nevelés terén. Pártszervezetünk tagjai, a kommunista pedagógusok erre mindig figyelmeztetik az Ifjúsági szervezet vezetőit, és maguk is részt vesznek az ilyen jellegű munkában, Felelősségük tudatában segítik az ifjúsági szervezet tevékenységét. Ennek nyilvánvaló jele az, hogy a Lenin-körök, az ateista kör vezetői, a Kis Társadalmi Érettségi nevű ifjúsági akció szervezői és irányítói a kommunista pedagógusok. Előadások, vitadélutánok, beszélgetések irányítói. A munkastílust illetően ezt hangsúlyozza: — Fontos szempontnak tartjuk, hogy ezek a rendezvények ideológiailag hatékonyak és időszerűek legyenek. Így az információk nem elvontan, hanem hazánk politikai, gazdasági eseményeihez, a világpolitikai eseményekhez kapcsolódva kerülnek a fiatalok tuda'á- ba. Az iskolai pártszervezet már a tanév elején célul tűzte ki, hogy főleg a hatékonyság növelésével legyenek sikeresek az ideológiai, politikai nevelést szolgáló rendezvények. Figyelemre méltó, amit erről mond a pártszervezet elnöke. — Már a munkaterv összeállításakor igyekeztünk odahatni, hogy másokat is bevonjunk ebbe a munkába. Az ismert tanári arcokon kívül másokat is lássanak, halljanak diákjaink. Persze, a szervezésben mi segítettünk az ifjúsági szervezet vezetőségének. Így került sor arra, hogy veterán pártharcosok, közéleti vezetők, szerkesztők és szülők is bekapcsolódtak a munkába. Résztvevői, előadói voltak az ideológiai, politikai nevelést szolgáló rendezvényeknek. Élményt jelentett a tanulók számára, amikor hosszan elbeszélgettek Fábry István elvtárssal, az ismert veterán pártharcossal. Rendkívüli érdeklődéssel fogadták a másodikosok a Lenin-körben azt az előadást, melyet Kocsis Gyula, az egyik szülő tartott. Nem véletlen azonban, hogy a pártszeavezet segítségével kapcsolatban ezt hangsúlyozza: — A segítségnek szervező, irányító jelleget igyekeztünk adni. Vagyis hőven maradt lehetőség a fiatalok önálló kezdeményezésére. Sőt, arra tőre* kedtünk, hogy önállóságra ne^ véljük őket. Elmondja, hogy a legtöbb esetben teljesen önállóan szervezték a rendezvényeket az ifjúsági vezetők. Néhány példát, esetet említ, amikor önmaguknak kellett dönteni, határozatot hozni. Persze a problémákról sem feledkezik meg, s tapasztalatait összegezve megállapítja: — Igaz, előfordultak esetek, amikor ecz az önállóság negatív eredményeket, bonyodalmakat okozott, mert nem volt meg a diákok részéről a kellő feleil- lősségtudat. A tény megállapításán kívül azonban a tennivaló kérdésével is foglalkozott az iskolai párt- szervezet. — Még sok a javítanivaló, a tevékeny kezdeményezés, a bátor törekvés az alkotó önállóság ösztönzése terén — mondta az elnök. — A pártszervezet segítsége, támogatása a jövőben főleg ebben nyilvánul majd meg. 0 "" sszegezve a beszélgetés során elhangzottakat megállapíthatjuk: a pártszerve, zet és az ifjúsági szervezet kapcsolata jó, a kommunista pedagógusok eddig is sokat tettek annak érdekében, hogy az ifjúsági munka sikeres legyen. A jövőben is számíthatnak segítségükre az ifjúsági szervezet vezetői. Persze, a többi rajtuk múlik. önállóságuk, kezdeményezésük érvényesítésétől függ. MÄZSÄR laszlö FIATALOK AZ ÜZEMÜIIT, Al ÜZEM AFIATAIOKERT Az, összefogás eredménye • Leküzdik a nehézségeket A SLOVLIK nemzeti vállalat érsekújvári (Nové Zámky) üzemében még most is emlegetik, hogy fél évvel ezelőtt, a para- dicsomdömping idején példásan helytálltak a munkában a fiatalok. Három műszakban üzemeltették a paradicsomot feldolgozó vonalat, s ott jóformán csak fiatalok dolgoztak. Sokat segítettek az idénymunkás fiatalok, a középiskolások és a főiskolások is, de a gépek operatív javításáról gondoskodó fiatal szerelők is jól dolgoztak Naponként 200 vagon paradicsom feldolgozása volt a teljesítmény. Persze más iizem részi egek fiataljai is megérdemlik a dicséretet, hiszen Tóth István mérnök, aki egyébként a SZISZ üzemi szervezetének vezetőségi tagja, az ideológiai és politikai munka felelőse, így vélekedik: — Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fiatalokat a feladatok teljesítésére irányuló, öntudatos elkötelezettség tartja ősz- sze. Minden munkaterületen, mindegyik munkahelyen példásan és jól dolgoznak. Természetesen az ifjúsági szervezet is gondoskodik arról, hogy a munkában kialakult, jó kollektív szellem termékenyen hasson a szervezeti életben is. Ezt a célt szolgálja,, hogy az úgynevezett holt idényben jó sportolási lehetőséget teremtettek a fiatalok számára. Sőt, még tánckört is szerveztek. Az üzem vezetősége megkülönböztetett figyelemmel, megértő gondoskodással foglalkozik a fiatalokat érintő ügyekkel. Probléma, hogy a fiatal dolgozók jelentős hányada vidéki, bejáró munkás. — Kedvező fordulat várható — mondja a fiatal mérnök —, mert a jelenleg még vidéki, bejáró dolgozókból, hamarosan városi lakosok lesznek. A la- kásépítási program is erre irányul. És ez a program nagyszabású. A fiatalokról való gondoskodás másik jele az, hogy az üzem vezetősége külön helyiségeket bocsájtott a fiatalok rendelkezésére. Ezekben a helyiségekben azután a SZISZ üzemi szervezete vezetőségének kezdeményezésére ifjúsági klubot, olvasótermet rendeztek be. így kellemes környezetben tölthetik szabad idejüket azok is, akik távolabbi községekből járnak munkába, jelentős az üzemi pártszervezet segítsége. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy közreműködésével szervezték meg a fiatalok politikai oktatását. Munkahelyi beosztásuk szerint 15—20 fős csoportokba szervezték a fiatalokat. Ezek a csoportok olyan előadókat kaptak, akik kiváló eredménnyel fejezték be tanulmányaikat a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemén, akik korszerű módszereket alkalmazva tartják előadásaikat, szervezik és irányítják az előadásokat követő vitákat, beszélgetéseket. — Persze sok múlik a csoportok tagjainak aktivitásán Is — magyarázza Tóth elvtárs —, de általában elégedettek vagyunk az elért eredménnyel, a fiatalok politikai oktatása magas színvonalú. így alakul és formálódik a SLOVLIK nemzeti vállalat üzemében az Ifjúság szervezeti élete. Az üzem vezetősége is, a fiatalság is arra törekszik, hogy leküzdjék a nehézségeket és egyre sikeresebben dolgozzanak. GÁBRIS JÖZSEF Kommentáljuk GONDOSKODÁS A GYERMEKEKRŐL A gyermekek felnevelésével járó gondoknak a lehető legkisebbre valú csökkentése minden szocialista országra jellemző. Ahogyan teszik, az sajátos körülményeiknek, fejlődésük elért fokának megfelelő. Hazánkban a társadalmi segítség azokban a juttatásokban nyilvánul meg, melyekben a gyermek születésétől iskolái befejezéséig részesül. És ez nem kevés. Sőt, ha felsoroljuk, számba vesszük a közvetlen és közvetett juttatásokat, bátran mondhatjuk: A társadalmi segítség hazánkban magas fokú. A társadalmi segítség különféle formái közül, a közvetett juttatások sorából kiemelünk kettőt, mely a gyermekek ne vetésével kapcsolatos. Az oktatásügyről és a pionírmozga- lomról van szó. Oktatási rendszerünk mindinkább a tanulók aktív foglalkoztatására, kreatív gondolkodásmódjuk kialakítására és fejlesztésére épül. Lassan kialakul nálunk is az a fajta újszerű tanítás és nevelés, amelyet legszebben talán Igor Traum szovjet tudós szavaival jellemezhetünk: „A tanítvány nem bögre, amelyet csordultig kell tölteni, hanem fáklya, amelyet fel kell lobbantam.“ Természetes, hogy a korszerű oktatási módszerek bevezetése, a tantervek korszerűsítése, az oktatási intézmények jobb ellátása elősegíti a hatékony tanulást, a szülőknek és a nevelőknek azt a közös, egyértlemüen közös célját, hogy az iskola jól készítse fel a gyermeket a szocialista társadalomba való beilleszkedésre, érvényesülésre. Ehhez persze anyagi eszközökre van szükség. Többek között például tanítási segédeszközökre. Egyetlen, véletlenül kiragadott adat: az utóbbi két tanévben, a lévai (Levice) járásban 4,3 millió korona értékű modern tanítási segédeszközt kaptak az alapiskolák. Csak az alapiskolák! Csak komputer képes kiszámítani, hogy a „fáklya, amelyet fel kell lobbantam“ milyen mértékű közvetett juttatásit kap oktatásügyi vnna Ion. A pionírmozgalomról szólva inkább a társadalmi segítség erkölcsi, politikai jelentősége érdemel méltatást. Pártunk és a Szocialista Ifjúsági Szövetség irányítja és szervezi a pionírmozgalmat. Abban a tudatban, hogy holnap, holnapután egy valami biztosan meglesz. Nevezetesen az, hogy a mai gyermekek fogják átvenni a munkaeszközöket, a munkát, a feladatot, ők fogják folytatni a történelmet. Abban nyilvánul meg ezen a téren a gyermekekről való gondoskodás, hogy a kommunisták, az ifjúsági szövetség tagjai meddő viták helyeit tettekkel bizonyítják: minden, ami ma történik, végső soron a gyermekek érdekében történik. Ha jól meggondoljuk, erkölcsi és politikai vonatkozásban a nevelői látásmód formálásával biztosított társadalmi segítség jelentősége — óriási. Azért, mert a gyermekről v<aló gondoskodást alkotó tevékenységgé teszi. Szocialista társadalmunkban nem egyszerű szociális, vagy valamiféle népjóléti ügy a gyermekekről való gondoskodás. Sokkal több. Társadalmunk holnapjának a formálása. Kommunisták és pártonkívüliek, pedagógusok és szülők, mindannyiunk közös ügye. HAJDG ANDRÁS FÉNY ÉS ÁRNYÉK EGY IFJÚSÁGI SZERVEZET MUNKÁJÁRÓL NÖVEKVŐ ÉRDEKLŐDÉS A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom az idén Is megszervezte a „Szakszervezeti Érettségi“ sorrendben immár tizenhatodik évfolyamának üzemi rendezvényeit. Növekvő érdeklődés tapasztalható a rendezvény iránt a ZELENINA nemzeti vállalat érsekújvári (Nové- Zámky) igazgatóságához tartozó üzemek dolgozói körében. Az idén 120 szakszervezeti tag kapcsolódott be a versenybe. Az igazgatóság szakszervezeti bizottsága a versenyszellem ösztönzése érdekében nyolc dfiat és egy különdíjat — üdülési utalványt — biztosított a sikeresen szereplő versenyzőknek. Ugyanakkor jutalomként minden versenyző húsz koronás könyvsorsjegyet is kapóit. Az „érettségizettek“ különdíját, az üdülésre szóló utalványt, a taggyűlésen tartott sorsoláskor Viera Vo/telová nyerte. Egyéb díjakat nyertek: Anna Harišo- vá, Emilia Krajčová, dr. Ivan Križan, Pirohár István, Zita Strapecová, Anna Výberová, Kupecký Ferenc és Márta Opia- lová. Egyébként az üzemi szervezetek vezetőségei levélben jelentették be, hogy a tagság körében egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt. Feltételezhető, hogy a következő évfolyam versenyébe még többen fognak jelentkezni. KAPLAN LÁSZLÚ Vágfüzesen (Vŕbová) a művelődési házban három érdekes faliújság látható. Az eg} ik a földművesszövetkeizet életével foglalkozik, a másik a jelentős évfordulókra hívja fel a látogatók figyelmét, a harmadik pedig a SZISZ helyi szervezetének tevékenységéről ad tájékoztatást. Mind a hármat fiatalok szerkesztik. Nyilvánvaló tehát, hogy tevékenyek a fiatalok. Másfél éve elnöke az ifjúsági szervezetnek Vasi József elvtárs. Vele beszélgetve mérlegeljük az elért eredményeket, sikereket, és próbáljuk körvonalazni a problémákat. A szervezetnek 18 tagja van, közülük öten párttagok. A nyilvántartott tagok száma 13, a helyi földművesszövetkezetben 40 fiatal dolgozik. Ebből következik, hogy egyik legjelentősebb problémájuk, tennivalójuk a tagtoborzás. A KOMMUNISTÁK IRÁNYÍTÁSÁVAL A helyi pártszervezet segít, ségének köszünjietik, hogy szép eredményt értek el a politikai nevelőmunka terén. A pártszervezet vezetőségével együttműködve szervezték meg a fiatalok politikai oktatását. Százszázalékos volt a fiatalok részvétele az előadásokon, és színvonalas vitákat, beszélgetéseket szerveztek. Preiner Tibor elvtárs, a komáromi (Komárno) Politikai Művelődés Házának igazgatója és jól felkészült lektorok tartották az előadásokat. A fiataloknak nincs külön klúbhelyiségük, de alkalmanként rendelkezésükre áll a művelődési ház, és ők ezt a le- hetőséget ki is használják. Már hagyományos, hogy évente legalább egyszer esztrádmüsort mutatnak be. Minden jelentősebb ünnepség — névadók, nyugdíjasok napja, évfordulós megemlékezések — vagy rendezvény alkalmával műsorral lépnek fel a fiatalok. Saját zenekaruk van, melynek vezetője Pugris János. Mór több alkalommai vendégszerepeitek más községekben is. Űjabban népszerű rendezvény a vetélkedő. Legsikeresebb az volt, amikor irodalmi estet szervezve rendeztek vetélkedőt, és arra meghívták a szomszédos községek fiataljait is. A sport terén is tevékenyek az ifjúsági szervezet tagjai. Többen közülük tagjai a helyi labda rúgó-csapatnak. Már hagyományos, hogy évente egyszer asztalitenisz-tornát és honvédelmi versenyt rendez, nek. Természetesen mind a fiúk, mind a lányok részére. Az idén sakkbajnokságot és üt- tusaversenyt is rendeztek. A tavalyi, ötnapos toborzáson, melyet Oravská priehrada mellett rendeztek, tizenketten vettek részt. AZ ELSŐK A munkában is példásan helytállnak az ifjúsági szervezet tagjai. A gépkezelők és traktorosok járási versenyében első helyezést ért el Nagy József és Hájas Zoltán, valamint Kelemen Baltazár és l^fls Imre. Amikor Heíényen (Cbolín) megrendezték a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok járási találkozóját, vörös vándorzászlót kapott az ifjúsági szervezet a mezőgazdasági versenymozgalmakban való eredményes tevékenységéért. A társadalmi munka terén túlteljesítették válla lősukat, ugyanis a felajánlott 350 óra helyett 620 órát dolgoztak le, amikor járdákat építettek a községben, és a művelődési ház környékét rendezték. Üjabb felajánlásuk: 650 órát ledolgozni a mezőgazdasági csúcsmunkák idején, és a helyi nemzeti bizottság állal szervezendő akciók alkalmával. MUNKABRIGÁDOT SZERVEZNEK További problémájuk a tagtoborzáson kívül az, hogy a fiatalok még nem vetlek részt hosszabb távú, magasabb szín' vonalú szocialista munkaversenyben. A földművesszövetkezet műhelyében sok fiatal dol- .gozik, tehát most arra törekednek, hogy ott ifjúsági munkabrigádot szervezzenek, mely benevez majd a megtisztelő szocialista munkabrigád címért hi r de teitt munka ve r seny be. Az elért sikerek és eredmények nem teszik önelégültté az ifjúsági szervezet vezetői*, tagságát. Éppen ellenkezőleg. Feltárva a problémákat' a fogyatékosságokat arra törekednek, hogy tevékenységük mind az ideológiai és a politikai munka terén, mind a termelőmunkában még sikeresebb legyen. MIRIAK FERENC 1978 VI. 15.