Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)

1978-05-07 / 126. szám, vasarnap

LEONYID BREZSNYEV POHÁRKÖSZÖNTÖJE Leonyid Brezsnyev a vendég látói tiszteletére adott ebéden mondott beszédének bevezető részében áttekintette az NSZK vezetőivel folytatott tárgyalá­sait, szólt a két ország gazda­sági, műszaki és kulturális kapcsolatainak jelentőségéről. Ezután a nemzetközi politika kérdéseiről beszélt. Hangsú­lyozta: — Az NSZK viszonyá­nak megjavítása közvetlen, vagy közeli szomszédaival — az NDK-val, Csehszlovákiával, Lengyelországgal és Európa többi szocialista államával — kétségkívül kölcsönösen elő nyös valamennyi érdekeli fél számára. Szeretném remélni, hogy je­lenlegi tárgyalásaink és talál­kozóink is rányomják bélyegü kel a Szovjetunió és az NSgK kapcsolatainak javításáért és kiszélesítéséért folyó munkánk­ra, elősegítik az európai és az egész nemzetközi légkör javu­lásának megszilárdítását. Leg­alábbis ezt a célt tűzzük ma­gunk elé — mondotta. — Szeretném hozzáfűzni, hogy ui ilyen irányban végzett kózös munkánk sikerei annál jelentősebbek és szilárdabbak lesznek, minél jobban áthatja országaink lakosságát az a fel­ismerés, bogy a Szovjetunió és az NSZK érdekei elválasztha­tatlanul összefonódnak a béke biztosításával, annak felismeré­se, hogy országaink polgárai­nak soha többé nem szabad puskacsövek felett nézniük egy­másra, s Európa jövőjét csak a békés együttműködés útján le­het biztosítani. Ha sikerül ilyen gyökeres fordulatot elér­ni az emberek tudatában, ak­kor soha senki sem téríthet le bennünket erről az útról. Ezért fontos a valósághű és jóindulatú tájékoztatás egymás ról. Fontos, hogy az embereket, mindenekelőtt a fiatalokat a más népek megbecsülésének szellemében neveljük, szaba­dítsuk meg az olyan eszmék­től és elképzelésektől, amelyek ólomsúllyal húznak vissza •< múltba — mondotta. Természetesen az ideológiát vita, a világnézeti harc folyta tódik. De mi ellenezzük azt, hogy az ideológiát a vezérka­rok szolgálatába állítsák, az ideológiai harcból pszicholó­giai háborút csináljanak. Az eszmék, a társadalmi gyakor­lat békés, becsületes versengé­se — ez a mi elvünk. Az em­bereknek nem a csatatéren kell tisztázniuk egymással viszonyu­kat, beleértve az ideológiai kérdésekhez való viszonyukat, nem abban kell versenyeznünk, hogy ki tudja jobban befeketí­teni a másikat. Ha az együtt­működésre és a bizalomra ve­szünk irányt, akkor jobb, ha igyekszünk, és ennek megfele­lően cselekszünk. HELMUT SCHMIDT POHÁRKÖSZÖNTÖJE 1978 V. 7. Helmut Sctimidt pohárkö­szöntőjében méltatta Leonyid Brezsnyev nagyjelentőségű lá­togatását, a két ország kapcsu- latait, a szovjet—nyugatnémet viszonyt Európa, a világbékéje szempontjából. Rámutatott, a négyoldalú megállapodás tető alá kerülésével, a Német Szó vétségi Köztársaság és az NDK közti kapcsolatok alapjairól szóló szerződéssel sor kerülhe­tett a helsinki konferenciára. — Ez jelentős mértékben az ón személyes kezdeményezésének köszönhető, főtitkár úr. Ered­ményével valamennyien eL-ge lettek lehetünk — emelte ki. — Számomra a konferencia Záróokmánya reményteljes pél dát szolgáltat arra, hogy Kelet és Nyugat képes közös nyelvet találni, amely új mértéket szab egymás közti viszonyuknak, az emberek sorsának. Az erre a csúcspontra következő évek­ben az enyhülés folyamata le­lassult: visszalépések is adód­tak. Nem akarunk azonban bé­keidőben eltompulni egy újabb összecsapás elképzelhető veszé­lyeivel szemben — mondotta. Helmut Schmidt ezután mél tatta a gazdasági kapcsolatok kibővülését. Kiemelte: — A kétoldalú árucsere-for­galom fejlődése — ennek vo­lumene 1970-től 1977-ig négy­szeresére emelkedett — önma­gáért beszél. A világpolitika egyik megha­tározó eleméről, a szovjet— amerikai SALT-tárgyalásokról szólva, hangoztatta: — A szövetségi kormány re­méli, hogy a megbeszélések, amelyeknek a hadászati nuk­leáris potenciál alacsonyabb szintű rögzítéséhez kell vezet­niük, hamarosan sikeresen le­zárulhatnak. Nagymértékben egyetértek, el nők úr — mondotta Schmidt —, önnek a Komszomol-kongresz szuson elhangzott felszólításá­val, amely szerint egyik félnek sem szabad katonai fölényre törekednie a másikkal szem­ben. Azon az alapon, hogy mindkét fél lemond a katonai fölényről, lehetőséget kell ta­lálnunk arra, hogy beszüntes­sük a hadseregek erősítését, és megkezdjük csökkentésüket. Pohárköszöntője végén Hel­mut Schmidt rámutatott: — összességében az enyhülés po litikai alkotó elemeit átfogó ka­tonai elemekkel kell kiegészíte­ni. Csak akkor remélhető, hogy az enyhülés — miként ml, po­litikai felelősséggel bíró, a hel­sinki Záróokmányban célként kitűztük, — „előrevivő és tar­tós“ legyen. Koszorúzás Moszkvában (ČSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság állam­ünnepe, az országnak a fasiz­mus alól a szovjet hadsereg ál­tal való felszabadítása 33. év­fordulója alkalmából Jan Ha­velka. Csehszlovákia szovjet- unióbell nagykövete koszorút helyezett e! Vlagyimir Iljics Lenin Mauzóleumában és az Ismeretlen Katona sírján. A ko- szorúzási ünnepségen részt vett Josef Činčar tábornok, a csehszlovák katonai és légi­erők attaséja és a csehszlovák nagykövetség, valamint a ke­reskedelmi képviseletünk más vezető dolgozói. Csehszlovákia képviselői vi­rágot helyeztek el a második világháborúban harcolt szovjet marsallok sírján is, akik részt vettek Csehszlovákia felszaba­dításában. Jan Bavelikát, Csehszlovákia szovjet unióbeli nagykövetét a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének döntése alapján tegnap Vörös Zászló Mumkaér- demrenddel tüntették ki. A magas kitüntetést a Szovjet­unió és Csehszlovákia közötti barátság és sokoldalú együtt­működés fejlesztése és megszi­lárdítása terén elért érdemiéi­ért ítélték oda hazánk nagy. követéneik. A mexikói kommunisták győzelme A mexikói szövetségi válasz­tási bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy felveszi a Mexi­kói Kommunista Pártot az or­szágban 1979-ben tartandó ál­talános választásokon induló pártok listájára A mexikói sajtó és a közvS leniény fontos eseményként ér­tékelte a kommunista párt jegyzékbe vételét. ,,A szövet­ségi választási bizottság dön­tése elősegíti a demokrácia erősödését, az állampolgárok­nak a politikai életben való te­vékenyebb részvételét" — írja az El Dia című lap. A Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának közleménye meg­állapítja: a párt választást jegyzékbe vétele elősegíti, hogy a széles néptömegek be­folyást gyakoroljanak a kor­mány döntéseire. Ez a győze­lem a mexikói baloldal sok év­tizedes harca eredményeként született meg. A Mexikói Kommunista Párt nyilatkozata felszólítja az or­szág valamennyi baloldali párt­ját és szervezetét, hogy egye­sítsék erőiket, és közösen har­coljanak a demokratizálási fo­lyamat elmélyítéséért, a város4 és falusi dolgozók érdekeiért. (TASZSZ) Kínai küldöttség Londonban (CSTK) — A Kínai Népköz- társaságból 2(J-tagú gazdasági küldöttség érkezett háromhetes látogatásra Nagy-Britanniába A küldöttség vezetője Kh Miiig, a Kínai Népköztársaság Állami Te r v b i zo t tság á na k a I e I n öke. Csehszlovák felszólalások az Interparlamentáris Uniď, konferenciáján HELSINKI SZELLEMÉBEN Továbbra is bizonytalan Aldo Moro sorsa (CSTKJ — Él még, vagy ha­lott már? Erre a kérdésre Al­do Moro sorsával kapcsolatban még ma sem tudunk válaszol­ni. A vélemények eltérőek. Né- hányan a terroristák 9. nyilat­kozatában fokozott zsarolást fe­deztek fel. Mások viszont a március 16-i drasztikus esemé­nyek tragikus végét látják, amelyen már nem lehet változ­tatni. Mi világos az általános Iz­galomban? Először Is az a tény, hogy az üzenet röviddel azután jött, hogy az olasz kor­mány elutasított bármilyen meghátrálást a terroristák előtt. Világos továbbá az is, hogy a terroristák terve, mely- lyel zsarolni akartak, s a po­litikai erőket és az államot sa­ját tárgyalási szabályaikra akarták kényszeríteni, nem vált be. Az is nyilvánvaló, hogy a terroristáknak sikerül a fe­szültséget, a nyugtalanságot és a bizonytalanságot fenntartani és ezzel eltere ni a figyelmet az ország más sürgős problé­máiról. ]asszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végre­hajtó Bizottságának elnöke Bejrútban nyilatkozatot tett közzé, amelyben kéri az em- berrablókat, hogy engedjék szabadon Morőt. (ČSTK) — Az európai bizton­ság és együttműködés kérdései­ről tárgyaló harmadik inter­parlamentáris konferencia munkabizottságaiban felszólal­tak a csehszlovák küldöttség tagjai: Viliam Šalgovič, a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnöke, Da­libor Hanes, a Szövetségi Gyű­lés alelnöke és a Népi Kamara elnöke, valamint Evžen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke. Viliam Šalgovič az európai biztonság kérdéseivel foglalko­zó bizottság ülésén megállapí­totta, hogy a politikai enyhü­lés elmélyítéséhez hozzájárul­na, ha haladást érnénk el a katonai enyhülés^ terén. Az Interparlamentáris Unió 64. konferenciáján egyhangúlag elfogadták az enyhülés elmé­lyítésében és a leszerelésért ki­fejtett erőfeszítésekben a par­lamentek szerepéről szóló hatá­rozatot. Véleményem szerint ezeket az alapvető kérdéseket részletesen kidolgozhatnák a záródokumentumban, amelyet e találkozó végén elfogadunk, mondotta Viliam Šalgovič. Ügy gondolom, hogy regioná­lis konferenciánkon különös­képpen hangsúlyoznunk és ajánlanunk kellene a kormá­nyoknak és a parlamenteknek: törekedjenek arra, hogy 1/ a helsinki Záróokmányt aláíró országok ne alkalmazza* nak elsőként egymás ellen* atomfegyvert, 2f hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagjainak száma ne bővüljön. A csehszlovák küldöttség ilyen értelemben terjesztette elő javaslatait, mondotta be­szédé végén Viliam Šalgovič. Dalibor Hanes a gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési bizottság ülésén szólalt fel, és hangsúlyozta az enyhü­lési folyamat jelentőségét a kereskedelmi, ipari, tudomá­nyos és műszaki téren továbbá a környezetvédelem terén meg­valósuló egyenjogú és kölcsö­nösen előnyös együttműködés szempontjából. Megállapította, hogy Cseh­szlovákia Helsinki óta 11 ka­pitalista állammal kötött hosz- szú lejáratú gazdasági. Ipari és tudományos-műszaki együttmű­ködési szerződést. A helsinki konferencián elfo­gadott Záróokmányt távlati programnak tekintjük, amely nagy lehetőségeket kínál. Ilyen tekintetben nézetünk az, hogy az európai kereskedelmi és gaz­dasági együttműködés fejlődé­séhez nagy mértékben hozzá­járulna a KGST és a Közös Pi­ac kapcsolatainak szerződéses jogi rendezése, hangsúlyozta a Szövetségi Gyűlés alelnöke. Evžen Erban a humanitárius és más területeken folyó együttműködés kérdéseivel fog­lalkozó bizottság ülésén többek között kijelentette: Küldöttségünk az Interparla­mentáris Unió második konfe­renciáján javasolta, hogy ren­dezzünk tudományos értekezle­tet az egészségről való preven­tív gondoskodás kérdéseiről. Biztosíthatom önöket, hogy az Interparlamentáris Unió cseh­szlovák csoportja támogat min­den humanitárius és kulturális jellegű gondolatot, amely tisz­teletben tartja országaink kö­zös érdekeit, és összhangban van a helsinki konferencia Zá­róokmányával, mondotta Evžen Erban. Az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről tár­gyaló harmadik interparlamen­táris konferencia szombati ülé­sén részt vett mind a három bizottság. i DÉL-AFRIKAI TÁMADÁS ANGOLA ELLEN Összeült a Biztonsági Tanács (ČSTK) — A fajüldöző Dél- afrikai Köztársaság egységei súlyos fegyveres agressziót hajtottak végre az Angolai Né­pi Köztársaság ellen. Az ANGOP angolai hírügy­nökség szerint a támadás cél­pontja a Namíbiától 250 kilo­méterre fekvő Cassinga város volt. A dél afrikai repülőgépek bombázták a város közelében levő namíbiai menekülttábort is. Az áldozatokról és a károk­ról közelebbi adatokat nem hoztak nyilvánosságra. A bom­bázás után számos katonai ala­kulatot vezényeltek e térség­be. Az angolai kormánv közöl­te, hogv az agresszor ellen meghozta a kellő intézkedése­ket. Pieter Botha, a Dél-afrikai Köztársaság hadiigvminisztere megerősítette az Angola elleni támadást, anélkül, hogv részls- teket közölt volna. Az akciót „korlátozott katonai hadiuűvö' leinek“ minősítette. Tegnapra virradóra Angola kérésére összeült az ENSZ Biz­(ČSTK) — Havannában kö­zölték Tahá Muhaibdín Maarúf iraki alelnök kubai látogatásá­ról kiadott közös kubai—Iraki közleményt. Az Iraki államfér­fit fogadta Fidel Castro. Kuba Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács és a Miniszterta­nács elnöke. Az Iraki képvise­lő a kubai küldöttséggel foly­tatott tanácskozásokat,, ame­lyeket Carlos Rafaelo Rodri­guez, Kuba Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az Állam­tanács és a Minisztertanács alelnöke vezetett. A két fél megelégedéssel nyilatkozott a két állam közti kapcsolatok fejlődéséről. Hang­súlyozták, hogy szilárdítani, bővíteni kívánják az együtt­működést politikai, gazdasági és kulturális vonalon egyaránt. A megbeszélésen megvitatták Kuba Kommunista Pártja és az Arab Újjászületés Szocialista Pártja közti kapcsolatok elmé­lyítésének kérdéseit. tonsági Tanácsa, hogy megtár-i gvalja a dél-afrikai támadást Angola ellen. Mauritius, Bolívia, Gabun, In­dia, Kuvait. Nigéria és Vene­zuela képviselője határozati javaslatot terjesztett a Bizton­sági Tanács elé, amely élesen elítéli a Dél-afrikai Köztársa­ság agresszióját. Angola képviselője a Bizton­sági Tanácsban kijelentette, hogy Pretoria állításával ellen­tétben tovább bombázzák az angolai területet, s a csapat­összevonások is folytatódnak. A Biztonsági Tanács ma is­mét összeült, hogy megtárgyal­ja az előterjesztett határozati javaslatot és szavazzon. MEGEMLÉKEZÉS (ČSTK) — Lisszabonban a Portugál —Csehszlovák Baráti Társaság székházában Cseh­szlovákia felszabadításának 33. évfordulója alkalmából emlék­estet rendeztek. A résztvevő­ket üdvözölte a csehszlovák szakszervezeti küldöttség élén a Portugáliában tartózkodó La­dislav Abrahám, a Központi Szakszervezeti Tanács első al­elnöke. Normalizálódik a helyzet Afganisztánban (ČSTK) — Az afganisztáni forradalmi események óta, amelyek a Dand-rendszer meg­döntéséhez és az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság ki­kiáltásához vezettek, a kabuli rádió jelentése szerint gyorsan normalizálódott a helyzet. A néptömegek támogatják a forradalmi tanácsot és az új kormányt, s üdvözölik az Afga­nisztáni Demokratikus Köztár­saság vezetőinek döntését, hogy megvédelmezik * nép kimon­dott érdekeit, s, m béke és a pozitív semlegessé* elvein ala­puló független polttikát kíván­nak folytatni. A legfontosabb feladatok, amelyek az új kormány előtt belpolitikai téren állnak: igaz­ságos földreform végrehajtása, az egészségügyi és az iskola- rendszer megreformálása, vala­mint haladó szociálpolitika- megvalósítása. Kubai—iraki tárgyalások \ szovjet — nyugatnémet csúcstárgyalások során Leonvid Brezs nyev pénteken díszebúdet adott vendéglátói tiszteletére, amelyen Helmut Schmidi kancellár és Leonyid Brezsnyev mundutt pohár- köszöntőt. Kbból idézünk most részleteket. A kép egy korábbi ta­lálkozót örökít meg a szovjet államfő és & nyugatnémet vezetők­kel való találkozásról.

Next

/
Thumbnails
Contents