Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)

1978-05-06 / 124. szám, szombat

gg 197a V. 6. 7 A PROFIK LÁTVÁNYOS MEGMÉRETÉSE Kétszámjegyű győzelme! is curoithcilott volna a csehszlovák válogatott • Mo o két veretlen egymás ellen •' A szovjet védelem Tretyak kall az élén magára talált MUNKATÁRSUNK TELEXJELENTÉSE Mér csak két veretlen csapata van a jég- korong-vilagbajnnkságnak: Csehszlovákja és a Szovjetunió. Mindkettő meggyőző bizton­sággal verte Kanadát, illetve Svédországot. Főleg a bajnoki címet védő csehszlovák együttes játéka volt látványos, színvonalas és akár kétszámjegyű győzelmet is aratha­tott volna. A két százszázalékos együttes formája felfelé íve­lő, így elképzelhető, hogy a mai összecsapásuk a világbajnok* ság eddigi csúcspontját fogja jelenteni. 'A kanadai—csehszlovák mér­kőzésen a profik azt játszották, amit vártunk tőlük. Felvonul­tatták hagyományos keménysé­güket, keresték a párharcokat (néha brutálisan, amit az ame­rikai Pierce játékvezető tole­rált], hogy ily módon kénysze­rítsék játékstílusukat ellenfe­lükre. Hogy ezzel megbirkóz­zék az ellenfél, erős idegekre van szükség, el kell tudni vi­selni az ütéseket, a pofonokat, a provokálásokat. És elsősor­ban játszani kell. Ügy, ahogy a csehszlovák válogatott tette. Bizonyára az első csehszlo­vák űrhajós, Vladímír Keinek fs csodálkozott a díszpáholy­ban, hogy a csehszlovák válo­gatott micsoda rakétagyorsa­sággal játszotta végig a 60 per­cet. Játékosaink szellemes ko­rongozása, gyorsasága nagyon megkeverte a kanadaiakat, akik sok esetben azt sem tud­ták, hol a fejük. Ha ponto­sabb lett volna Hlinkáék irány- zéka, akkor legalább még öt gólt kapnak. Jirí Holík mondta: „Könnyű kijelenteni, hogy miért a jégen lőtték játéko­saink a korongot kapura, miért nein félmagasan. Amikor azon­ban az embert nyomják, lökik, ütik, verik, nagyon nehéz pon­tosan irányítani a korongot.“ Állandóan a csehszlovák csa­pat irányította a játékot és ami meglepő volt: Kanada nem A VB mai műsora 16.00 óra: Szovjetunió — Csehszlovákia 19.30 óra: Kanada — Svéd­ország Mindkét mérkőzést egyenes adásban közvetíti a Cseh­szlovák Tv az I. programon. tudta érvényesíteni félelmetes fegyverét, a forcsekingot. Kép­telen volt folyamatos akcióra, mert minden ötösünk nagyon lói védekezett, az egyesben-ket- tesben vezetett kanadai ellen- támadások eleve sikertelenség­re voltak ítélve, s hogy olyan sokáig volt csak egy-kétgólos a csehszlovák vezetés? Ez nem is annyira szorgalmas, figyel­mes és következetes védekezé­süknek köszönhető, hanem a csehszlovák csatárok pontatlan lövéseinek. Képzeljük csak el, 47 lövést kellett hárítani Bou- cbardnak, míg Holeéeknek csak 17-et. És hány lövés ment még mellé. Kanadának nem volt fegyvere a gyorsaság, a szelle­messég ellen, így a VB eddigi legjobb mérkőzésén meglehe­tősen alárendelt szerepet ját­szott. Howell edző azt mondta á sajtóértekezleten, hogy csütör­tök este a világ egyetlen csa­pata sem tudott volna ellenáll­ni a csehszlovákoknak. Bele­értve az otthon levő legjobb profi csapatokat és a Szovjet­uniót? — tette fel a kérdést az egyik újságíró. „Tyihonov edző csapata sem“ — válaszol­ta Howell. És Csehszlovákia válogatottja ma este a Szovjetunió együtte­sével játszik. Szombat nem csütörtök — minden nap nem szoktak megismétlődni a nagy mérkőzések. A csehszlovák vá­logatott tagjainak jó a harci kedve. Tegnap délután csak át­mozgató jellegű edzést tartot­tak. Ellenfelük kemény edzésen vett részt, amelyről hiányzott Petrov, aki a svédek ellen meg­sérült. Megkérdeztük Tyihonov ed­zőt, milyen összeállításban íog szerepelni együttese. A válasz: ,.Az eredményt nem akarnák tudni? Minden attól függ, hogy kinek milyen lesz az egészségi állapota. Most is csak azt mondhatom, amit már megér­kezésünkkor kijelentettem: Csehszlovákia a VB legnagyobb esélyese, nagyon jó csapata van ...“ Szép és elismerő szavak. ' Csak ne feledjük, hogyan éne­kelték ki a sajtot az európaiak Kanada válogatottjának szójá­ból az előkészületi mérkőzések után, hogy aztán maguk fo­gyasszák el az ementálit — a világbajnokságon ... Csehszlovákia—Kanada 5:0(1:0,1:11,3:0) Gólütők: Pouzar [emberhát­rányból), Bubla, Novák, Peter Šťastný, Černík. A találkozót 14 000 néző előtt az amerikai Pierce (Ferber — svéd, Van- hane — finn) vezette. Kiállítá­sok 4:7, emberelőny kihaszná­lása 1:0. Csehszlovákia: Holeček — Bubla, Kajkl, Kaberle, Zajíček, Machač, Dvorák — Richter, Hlinka, Pouzar — Martinec, J. Novák, Ebermann — M. Šťast­ný, P. Šťastný, Černík. Kanada: Bouchar — Shand, Ribble, Hampton, Picard, Max­well. Kearnes — Oronost, Dion~ ne, Hickey — Murphy, Maruk, Unger — Paiement, Sharpley, Lever — Charron, Lysiak. A VB táblázata a tegnapi eredmények nélkül: 1. Csehszlovákia 2. Szovjetunió 3. Svédország 4. Kanada 5. Finnország 6. NSZK 7. NDK 8. USA 5 5 00 35:9 10 5 5 00 38:15 10 5 40128:11 8 5 3 02 23:17 5104 17:26 5 104 17:31 5104 9:37 5 00 515:36 A kibernetikus számítógép A Csehszlovákia—Kanada mérkőzés 18. perce: a tapasztalt “ G. Unger, aki csaknem 1000 találkozót játszott már a profi ligában, egyedül korcsolyázott a csehszlovák kapura — Holeček véd. 31. perc: Provonost közvetlen közelről rálövi a korongot — Holeček véd. Es a 15 000 néző kórusban szavalja: „Holeček, Ho­leček .. .* # Mit érzett, amikor Unger egyedül tört kapura — kérdeztük a 10. világbajnokságon induló 34 éves és 160-szoros válogatott kapust. — Két variáció cikázott át agyamon: tde fogja ütni vagy oda fogja ütni a korongot. Aztán elvetödtem, és oda ütötte ... ®» így hallgatva egyszerű dolognak tűnik az egész... — Általában minden csatárról tudom, hogy hogyan és hová szokta lőni a koron­got. Ha rossz alternatívát választok, baj van... # A támadó játékosnak csak a sziluettjét regisztrálja, vagy rögtön tudja, hogy ki az? — Ennél több dolgot kell tudatosítanom. Tudnom kell, melyik hármas van a jégen, kinél van a korong, ki fut fel mellette, bal­kezes vagy jobbkezes, ki jön utánuk ... # Az álarc alatt szinte kibernetikus számítógéppé vátozik.. ; — Valahogy így van. Állandóan csak értékelem, hogy mi tör­ténik körülöttem. Es minél gyorsabban teszem ezt, annál bizton­ságosabb a helyzetem. ® Melyik mesterlövőtől tart leginkább? — Egytől talán nem is annyira, mint egy kettőstől: Mihajlov- tói és PetrovtÓl. Petrovnak tökéletes lövése van, és ha erre rea­gálok, akkor éppen Mihajlovnak játssza át a korongot, én pedig már elmozdultam ... ® A többi játékoshoz képest látszólag fizikai nyugalomban töl­ti a 60 percet, de a pszichikai erőkifejtésnek valahol le kell csa­pódnia __ — L e is csapódik. Rendszerint én ic 2—3 kilónyit hagyok sú­lyomból a jégen, mint a többiek. # Bizonyára van elképzelése arról, hogy mi mindent kell tud­nia egy eszményi kapusnak. Hiányzík-e ezek közül a tulajdonsá­gok közül valamelyik Holečeknek? — Több optimizmus. Született pesszimista vagyok, semmit sem hiszek, amíg nem látom. De talán éppen ez a pesszimizmus pro­vokál a jégen. © Azt mondják, hagyományosan jól véd a szovjet válogatott ellen. De említette Petrovot és Mihajlovot.. Mit gondol, mi lesz ma délután? — Csak azt hiszem, amit látok. Majd elválik... Jiŕí Holeček ma ismét a kapuban fog állni. Lehet, hogy perce­kig tétlenül, de lehet, hogy csak másodpercekre egyenesedhet ki, mert állandóan résen kell lennie. Mert ő az utolsó állomás, mö­götte már csak a háló van... (T. V.) Ä góllövő-lista állása — 7 gólos: Mihajlov (szovjet), Dion­ne (kanadai), 6 gólos: Edberg (svéd), Maruk (kanadai), 5 gó­los: Pouzar (csehszlovák). NSZK—FINNORSZÁG 5:3 (2:0,1:1,2:2) Gólütők: Kühnhackel 3, Hin- ťestocker, Kuhl, ill. Repo 2, Porvari. TOMf VINCE Labdarúgó Duna Kupa Slovan Bratislava—Dunaújvá­rosi Kohász 3:4 |0:2). Góllövők: švehlík, Novotný, Pochaba, ill. Sajó, Bódi, Kúti, Szepessy. SPORTHÍRADÓ • Lengyelország jégkorong­válogatottja Varsóban 4:3 (1:1, 2:0, 1:2) arányban győzött Csehszlovákia B-csapata ellen. • A Stanley Kupa jégkorong­sorozatának eredményei: Mont­real Canadiens—Toronto Maple Leafs 3:2, Boston Bruins—Phi­ladelphia Flyers 7:5. A Boston is, a Montreal is két-két győ­zelmet aratott ellenfele fölött. • Egy eredmény az angol labdarúgó-ligából: Liverpool— Nottingham Forest 0:0. • Las Palmasban nemzetkö­zi sakktornát rendeznek, s négy forduló után azonosan 3 pont­tal a szovjet Tukmakov, az an­gol Stean és a spanyol Sanchez áll az élen. • A mexikói kerékpáros kör­verseny 9. útszakasza Ensena- deből Tijuanába vezetett és a szovjet Galaletgyinov győzel­mét hozta a lengyel Szarnecki és a mexikói Hernandez előtt. Az egyéni összetettben Szaruc- ki előzi meg a holland Scheu- zemannt és a szovjet Galalet- gyinovot. • A nyugat-berlini kerékpá­ros verseny első útszakaszát a hazai Becker nyerte a svájci Bundi és a nyugatnémet Poul- lain előtt. • A férfi kézilabda KEK döntőjében a nyugatnémet Gum­mersbach 15:13 (4:6) arányban legyőzte a Zseljeznyicsar Nis együttesét. HATAN A KERÉKPÁROS BÉKEVERSENYRE A' Csehszlovák Kerékpáros Szövetség kijelölte azt a hat versenyzőt, akik hazánk színe­it az idei kerékpáros Békever­senyen képviselik. Ezek a kö­vetkezők: Jirí Bartolšic, (a Duk­la Brno tagja, 1953-as születé­sű) Jirí Škoda, (ugyancsak Dukla Brno, születési éve 1956) Zdenék Bartoníček, (Rudá Hvézda Plzeň, 1953), Ladislav Novák, (ŽD Bohumín, 1954), Mi­chal Klasa, (Dukla Brno, 1953), Vlastibor Konečný, (Dukla Br­no, 1957). A nevezést Pavel Doležel ed­ző a következőképpen indokol­ta meg: „Az idei kerékpáros Békeverseny útvonala eltér az előzőktől, ezúttal a hegyek do­minálnak. Olyan kerékpározók­ra van szükségünk, akik a meg­erőltető hegyi szakaszokon si­keresek, tehát nem sprinterek­re kell számítanunk. A legutób­bi versenyeken gyengébb for­mát árult el Antonín Bartoní­így tippelünk 20. FOGADÓHÉT I. LABDARÚGÓ-LIGA 1. Slávia—Brno. Döntetlenhez közeli eredmény várható. Tip­pünk: 0, 1. 2. Žilina—Prešov. A házigaz­dán csak a csoda segíthet, de ezúttal két pontra számíthat. Tippünk: 1. 3. Teplice—Bohemians. A ha­zaiak nagyobb esélyével. Tip­pünk: 1, 0. 4. Trenéín—Ostrava. A Jed­nota általában erélyes házi­gazda. Tippünk: 1. 5. Inter—Trnava. A vendéglá­tó megtizedelt csapata csak egy árnyalattal látszik jobbnak. Tippünk: 1, 0. B. Lokomotíva—Dukla Praha. A kassai csapat esélye nagyobb. Tippünk: 1, 0. 7. Dukla Banská Bystrica— Plzeň. A katonacsapat a két pont várományosa. Tippünk: 1. LABDARÚGÓ CSNL 8. Viktnria Žižkov—Tachov. Szomszédok találkozója, az előbbi a 13., az utóbbi a 14. helyen tanyáz. Tippünk: 1. 9. Vlašim—Pribram. Az éllo­vas legkomolyabb üldözőjét fo­gadja, amelyet 3 ponttal előz meg. Tippünk: 1. 10. NHKG—Liberec. A ven­déglátó 10., vendége a 6. Tip­pünk: 1, 0. LABDARÜGÓ SZNL 11. Humenné—VSS. A na­gyobb rutinban bízunk. Tip­pünk: 2. 12. Púchov—ČH Bratislava. A hazai pálya előnyét is beleszá­mítva, tippünk: 0, 1. trek és Pavol Gálik, ezért nem neveztük őket, Moravec pedig saját kijelentése szerint nincs olyan formában, hogy ilyen na­gyon igényes versenyen becsü* tettel megállhassa a helyét. Ami az esélyeket illeti, a cseh' szlovák válogatottól második helyezést várunk, egyénileg két versenyzőnket szeretnénk a leg­jobb tíz között látni, közülük az egyiket az első négy hely valamelyikén“. A csehszlovák kerékp/5 ’ozók hétfőn, május 8-án repülnek Prágából Berlinbr A belgrádi szorító nagy napjai A jugoszláv fővárosban ind kezdődik és május 14-ig tart az 1978. évi ökölvívó-világbajnok* ság. A küzdelmeket tizenegy súly­csoportban (papír, lég, harmat, pehely, könnyű, kisváltó, váltó, nagyváltó, közép, félnehéz és nehéz) rendezik meg. Összesen 57 ország küldte el 380 ökölvívóját. A résztvevők között kilenc olyan országot ta­lálunk, amely minden súlycso­portban indít ökölvívót. Ezek a következők: Bulgária, Jugoszlá­via, Kuba, Nigéria, Lengyelor­szág, Románia, Venezuela az Egyesült Államok és n Szovjet­unió. Nagy érdeklődés előzi meg a kubaiak szereplését, hiszen há­rom világbajnoki cím védőjét küldik szorítóba: Hernandezt, Correát és Stevensont. Az esélyesek között a kubaia­kon kívül elsősorban a szovjet, az amerikai, a lengyel, az NDK- beli és a román ökölvívókat emlegetik. Nyerteseink Az Új Szó olvasója tippel so­rozat 14-es számú szelvényének nyertesei közül a következőket sorsoltuk ki: I. díj — 300 korona: Páldi Jó­zsef, 05984 Vyšné Hágy, okr4 Poprad II. díj — 200 korona: Alexan­der Kemény, Ul. Sama Chalúpku 4714. 97101 Prievidza III. díj — 100 korona: Lörinca Géza, 94 501 Komárno, SídL VI/1 hl. A2-D/8. A 15-ös számú szelvény nyer­tesei közül a következőket sor* soltuk ki: I. díj — 300 korona: ifj. Csala Sándor 935 85 Demandice 246. okr. Levice, II. díj — 200 korona: Karika Vince, Cenkovce 517, 93 039 Zlaté Klasy, okr. Dun. Streda III. díj — 100 korona: Berkula János, 93 582 Plášťovce 170. m ujszú 19. 1. LOKOMOTÍVA—DUKLA PRAHA : ( : ) 2. SLÄVIA—BRNO : ( : ) ' A BEKÜLDŐ NEVE: ^PONTOS CÍME* f I I __J Be küldési határidő: május 12. A bajnoki cím védőjére nehéz feladat vár, otthon a Lokomo­tíva nagyon gólerős. Prágában is esélyes az egyik pontra a Zbrojovka. Csehszlovákia—Kanada 5:0. Bourhard kanadai kapus és Peter štastný néz farkasszemet egymással felvételünkön. Ebből az ak­cióból azonban nem lett gól. íČSTK-felv.)'

Next

/
Thumbnails
Contents