Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)

1978-05-29 / 146. szám, hétfő

TERMÉKENY VITÄK A CSSZTSZ KERÜLETI KONFERENCIÁIN Elkötelezetlen az újabb sikerekért A Csehszlovák Testnevelési Szövetség V. kongresszusa elöl- ti kampány egyik utolsó szakaszai voltak a kerületi konfe­renciák, amelyeken a hét végén a küldöttek énekelték a testnevelési mozgalom elmúlt két évi eredményeit. A tanács­kozásokon részt veitek a CSSZTSZ Központi Bizottságának küldöttségei. A prágai városi konferen­cián résztvevő delegációt An­tonín Himl, a központi bizott­ság elnöke vezette. Felszóla­lásában méltatta Prága kulcs­fontosságú szerepét egész test­nevelésünk bein és eil is>me<r őssel szólt a városi bizottág mun­kásságáról. A továbbiak ban utaít arra, hogy a prágai szer­vezet az utóbbi években jó eredményeket ért el a tömeg­sportban, a teljesítmény sport­ban és az élsportban egyaránt. Ezeik az eredmények azért születheltek meg, mert a CSKP XV. kongresszusának irányvo­nala szellemében nagy súlyt fektet a testnevelésre és sport­ra a városi párttbiizcuttság, a Nemzeti Front, a SZISZ és az FSZM városi szervei s további Iársada Imii sze rvezetek. Bratislavában a CSSZTSZ nyugat-szlovákiai kerületi bi­zottságának konferenciáján fán JankoviÜ titkár megállapította, hogy az elmúlt két évben tel­jesítették a mozgalom igényes feladattal!. Sikerült meg»ctilár­EREEíMÍMYEK — ESEMÉNYEK A marcelházai (Marcelovo) öregfiúk labdarúgócsapata ba­rátságos mérkőzésein 7:1 12:11 arányú győzelmet ért el a szlovákiai magyar újságírók együttese ellen. GóllövŐk: Mar- cinkó |4), Szeghy (3), ill. Nagy. A római nemzetközi tenisz­torna férfipárosá.nak negyed, döntőjében a csehszlovák Ko- tleš, Smíd kettős 6:1, 4:Ö, 6:4 arányban győzött a Mitton lán­gol), Fish'baok |amerikai) el­len. Az elődöMőbem a cseh­szlovák kettős a Ramirez (me­xikói), Gottfried (aimerilkai) pár ellen játszott, a találkozó 7:6, 6:7-eis állásnál sötétedés miatt félbeszakadt. Négy ország versenyzőinek részvételével immár harminc, hatodszor kerüli &or a Kotii­A Brno növelheti előnyét Sűrített ütemben lolyik az I. labdarúgó-liga. A csütörtöki, 25. forduló után ma már a kö­vetkező, 26. forduló hét mér­kőzését játsszák. A fej fej mel­lett haladó Zbrojovka és Dukla közUl a brnói csapat lesz köny- nyebb helyzetben, otthonában játszik a Slovan ellen, mig a katonák a Trenčín pályáján szerepelnek. A további párosí­tás: Žilina—Bohemians, Tepli­ce—Trnava, Inter—Plzeň, Loko­motíva— B. Bystrica, Slávia— Prešov. Holnap: Sparia—Ostra­va. A táblázat állása a péntek este játszott Bohemians—Spar­ta (4:0) mérkőzés után. ce — Tátra — KoSice nemzet­közi országúti kerékpáros ver­senyre. melyet az idén Ján Ce- repan (Inter Bratislava) nyert meg 8:09:47 órás idővel a szov­jet Zagrebnyikov 8:09:53 és Caprnka I Dubnica) #10:51 óra előli A Szocsiban lemdeaetl «t té­li,kai viadal néhány (kiemelke­dő eredménye _— férfiak — kalapácsvetés: 1. Doniitre-nko 75,64, 2. Zaj csuk 75,34, 800 m: Ponamarjev 1:47,0, magasug­rás: Molotov 224. rúdugrás: 1. Tananyika 540, 2. Troflmenko 540, gerely: Jerhöv 64,14 m. Nők — H00 m: Sztirkina 2:01,90, súlylökés: Knacsevszka 19,77 m. dilani a tag- és szervezési alapot, előmozdították a tö­meg- és teljesítmény sport fej­lődését az üzemekben, a válla­latokban, a falvakban, vala mint a sportközpontokban. A kerületi konferenciákon a beszámolók feletti vita során számos értékes javaslat hang­zott el s a felszólalások arról tanúskodnak, hogy a CSSZTSZ tagjai és tószteégviselői kezde­ménye zően, elkötelezett mun­kával kívánnak hozzájárulni a szocialista testnevelés és spoit további fejlesztéséhez. A kerületi konferenciák utolsó napirendi pontját a ve­zetőségek ú jjávalasztása ké­pezte. Marokévá elsősége Szép eredményt ért el a csehszlovák Regina Marfcíknvá a Rómában rendezett olasz nemzetközi teniszbajnokságom. A nőd egyes döntőjében 7:5, 7:5 arányban győzött a román Ruziici ellen, s ezzel megnyer­te a tornát. A férfi egyes elő­döntőjében a Pa na Ma (olasz) — Higueras (spanyol) találko­zón a spanyol versenyző 0:6, 7:5-ös állásnál til'takozásul a közönség buzdítása ellen, visz. szál épeit. A sportfogadás hírei A športka 22. játékhete I. hu­íatíiMk nyerőszámai: 10 29 12. 43 44 46 49 PrNnlnn»i&m: A II. huaás nyerőszámai 1 • 11 12 32 38 Prémiojuszám: 31. POZNAN! KÉRDŐJELEK A pumani óéi kosárlabda Kurópa bajnokságon »x aranyérmet már altar must is odaadhatnak a Szovjetuniónak. Ki az ígyBlte* klasszissal jobb ellenfeleinél és nem valósztntt, hogy az KB bal* natavA mérkőzésein bárki ii megszorítsa. A csehszlovák együttes leljjes nrőbednbással játszott ellene, mégis 22 pontos vereséget szenvedett tAle. Pedig ez ideig ez volt a szovjet lányok „legszoro­sabb" mérkőzése. Anna) nagyobb küzdelem várha­tó a hajrában oz ezüst és a bronzéremért. A szombati szünna­pig Csehszlovákia, Jugoszlávia, Bulgaria és Franciaország állt versenyben a második és a har­madik helyért. A bolgárok a há­zigazda Lengyelországot győzték l« fölényesen, ml£' a jugoszlávok az Idegeskedő magyar lányoknál bizonyultak jobbnak 7 ponttal. A csehszlovák lányoknak tegnapi szabadnapjuk volt és csak ma lepnek pályára Bulgaria ellen. A táblázat a elfttt: 1. Szovjetunió 2. Csehszlovákia 3. Jugoszlávia 4. Bulgária 5. Franciaország 6. Magyarország 7. Lengyelország szombati szünnap 4 4 0 408:284 8 4 2 2 291:305 6 3 2 1 245:259 5 4 1 3 302:320 5 3 2 1 223:244 5 3 1 2 224:2411 4 3 0 3 211:252 3 I. ollétikoiligo Sikeres harc az EB-sziritekért 1. Zbrojovka 25 14 7 4 57:23 35 2. Dukla 25 16 3 9 57:25 35 3. Lokomotíva 25 13 5 7 43:29 31 4. Bohemians 25 12 6 7 33:23 30 5. PreSov 25 10 7 P 38:30 27 e Slávia 25 8 11 6 32:32 27 7. Slovan 25 9 6 10 41:40 24 8. Trnava 25 7 10 8 22:27 24 9. Teplice 25 7 10 8 20:31 24 10. Sparta 26 >■ 7 10 27:39 23 11. B. Bystrica 25 b 7 10 27:40 23 12. Ostrava 25 8 8 11 29:39 22 13. TremMn 25 10 2 13 32:41 22 14. Plzeň 25 10 1 14 26:40 21 15. Inter 25 6 8 11 28:37 20 16. Žilina 25 4 4 17 26:48 12 A bét végén megkezdődtek u I. allétikai-liga idei verse­nyei. A férfiak Banska Bystri- cán, a nők Bratislavában küz­döttek a bajnoki pontokért, örvendetes, hogy újabb ver­senyzők teljesítették az Euró- pa-bajnoki rajtot biztosító szin­teket. A nőknél kiemelkedő Schönauerová teljesítménye, atki a 100 méteres gátfutásban 13,4 mp-oel beállította az országos csúcsot. Bíztató Prouaové 00,38 méteres eredménye a női djsz­koszvetésben. A férfiaknál a gátfutók tettek ki magukért, hárman is teljesítették a szin­tet. A diszkoszvetésben megle­petésre Bugár 63,50 méterrel győzött Ludvtk Danék 60,t>6 m előtt. A férfi magasugrásban 215 cm az EB-szint, ezt hár­man — Pecka, Vondra és a versenyen kívlil rajtoló Mora- vec — teljesítették. Jitka Prouzovit (RH Praha j jó formában mutatkozott be Bratis­lavában az I. atlétikai liga nyitányán Női diszkoszvetésben 60.38 méterrel teljesítette az EB részvételi szintet. (Vojtišek felv) TOVÁBBRA IS A VSS A Labdarúgó Szlovák Nemzeti Liga 27. fordnlájábam a tablazat élem állá VSS idegenben a Kysucké Nové Mesto pályáján szerzett újabb két értékes pontot. A táblázat alján tanyázó csapatok kőziil a Komárno nem tudta értékesíteni a hazai palya előnyei — dön­tetlent játszott, a Senicával —, inig a Bardejov idegénben nagy különbséggel kapott ki a Martin csapatától. Kys. Nové Mesto -VSS 1:2 »ü:1j. (ióllövók: Kassal, ill. lloboiko j2). A nehéz, sáros talajon ját­szott mérkőzés színvonala sok kí­vánnivalót hagyott maga után. Áss első félidőben kiegyenlített volt a küzdelem, szünet után [avult « hazaiak teljesítménye, azonban a rutinosabb VSS biztosain értékesí­tette helyzeteit és ezzel meg- nyerte a találkozót. A ha/nialk közelálltak a döntetlenhez. Komárno-Senica 2:2 (0:1). Oól- lövők: Nagy (2) — egyet tizen­egyesből), 111. Pavlak és Vach (ti- ymnegyetsbőt). Gyengébben sikerült első félidő után a második já­tékrészben — Nagy beállítása titán — lényegesen javult a ha­zaiak teljesítménye és sikerült oŕthon tartaniuk legalább az egyik pontot. Pov. Bystrica—Ch Bratislava 1:1 (1:0). (Jóllövök: Beleš, ill. Mi­chelier. Két ellentétes féilde)Ü mérkőzést láthattak a nézők. Az első 45 percben a vendégek, szü­net után a hazaiak játszottak fő lényben. Martin—Bardejov 4:0 |1:0). Gól- lövők: Miskolci |2), Kunért és Karko. A kiesés ellen küzdő ha­zaiak végig biztosan irányítoillM a játékot és minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. (A Bar­dejov csapata a második gól után teljesen visszaesett. Michalovce—Sp. Nová Ve* 2:0 (1:0). GóllövŐk: Kultu i k és Sečovika. Piichuv—Dubnica 2:2 (1:1). GóllövŐk: Cibik, Suran, illetve Kostolný í2). Humenné—Nitra 0:2 10:0). GóllövŐk: Ťažký (2). Kitűnő formában mutatko­zott be első idei rajtján az NDK beli 1)1 sner a 100 méte­res női síkfutás világcsúcstar­tója. Erfurtban 11,15 mp-ce) a vi'iág idei legjobb eredményét érte el 100 méteren, 2. Koch 11,19, 800 m: Weiss 1:59,3 — a világ idei legjobbja. PRÉMIUMOK Gyűjtőhely: sorozat és szám: sorszám? Poita Bteclav 5 No £>58 B01 36 Posla Racice-Pistovir.e. Ka 510 602 48 TJ Sle/un Frýdek Misiek |r 244 OSfi, 9398 Pošta Most 7 La *89 223 161 Pošta Teplice 2 Le 531 089 775 T| Klektrosvit Nove /kitihv Pl KG& 653 308S TJ NIIKG Ostrava p<s; 774 589 6991 TJ Slavia Univerzita Nomenského Bratislava pí 196 496 661 Pošta Orlová t Kf 372 797 25 Pošta Štúrovo 2, or 592 043 274 Pošta Lodenice n Berouna, od 312 523 72 TJ Východoslovenské Železiarn:! Košice og 495 160 12 056 Pošta Šafarikovo pk 207 003 612 JT Sokol Zabovŕaskv Ds 860 865 2190 TJ NIIKG Ostrava od 667 143 20 K89 Pošta Tacliov 1 Kp 650 145 4301 Pošta Odry Ks 461 175 189 Posla Olrokovice 1 Kd 744 881 858 Pošta Horné Saliby oy 569 483 211 Pošta Pisek 1 Lp 976 760 702 % ® ítppeliinkj~\ —aa—m—ii mmmmrnmmmmmmmmmmmmmmmm ** .J Jó teljesítmények ökölvívó-bajnokságon Hat elsőséget szerzett az RH Üstí ^ Négyen megvédték bajnoki címüket I. LABDARÚGÓ LIGA 1. Lokomotíva Košice—Slávia Praha. A hazaiak győzelme az UEFA-szereplést biztosító har­madik helyet jelentené. Tip­pünk: 1. 2. Dukla Banská Bystrica—In­ter Bratislava. A bajnokság haj­rája hullámvölgyben érte a vendégeket, az utolsó előtti helyre csúsztak le. Tippünk: 1. 3. Škoda Plzen—Jednota Tren- Cín. A hazai pálya előnye dön­tő lehet. Tippünk: 1. 4. Dukla Praha—Sklo Union Teplice. A katonák továbbra is a bajnoki cím egyik komoly várományosai. Tippünk: 1. 5. -Spartak Trnava—Sparta Pra­ha. Győzelmet várunk a Trna­va megfiatalított csapatától. Tippünk: 1. 6. Bohemians Praha—Zbrojovka Brno. A forduló slágere. A baj­nokság éllovasa legutóbb a Slá­via pályáján szerzett pontot. Tippünk: 0, 2. 7. Slovan Bratislava—Tatran PrnSov. A bratislavai kékmeze­sek legutóbb bíztató játékot mutattak a Žilina ellen. Tip­pünk: 1. LABDARÚGÓ CSEH NEMZETI LIGA 8. ČSAD BeneŠov—teské Budé­jovice. A hazaiak a táblázat utolsó előtti helyén állnak, nagy szükségük van a pontok­ra. Tippünk: 1, 0. 9. T2 Tŕinec—LIAZ (ablonec. A hazaiak a 7., a Jablonec a második helyen szerepe). Tip­pünk: 0. 10. SMŽ Olomonc—Frýdek Mis- lek. A7. exligás vendégek biz­tosan állnak a táblázat élén. Tippünk: 2. LABDARÚGÓ SZLOVÁK NEMZETI LIGA 11. BZ VIL Ružomberok — Gu­márne Púchov. Döntetlenhez közeli eredmény valószínű. Tip­pünk: 0, 2. 12. Partizán Bardejov—Pov. Bystrica. Az utolsó előtti he­lyen álló hazaiaknak nehfiz dolguk lesz... Tippünk: 0, 2. A komáromi (Komárno) sportcsarnokban zsú­folásig megtelt nézőtér előtt bonyolították le az ökölvívó OB döntőit, A tizenegy elsőség közül hatot az RH Üstí nad Labem szerzett meg, kél- két aranyérem jutott az OSP Galantának és a Spartak Komáménak, egyet a Dubnica vitt haza. Sstojka, Galus, 2áCek és Pnszlay megvédte baj­nokságát. A legtechnikásabb ökölvívó címet Václav Horiíáknak ítélték oda, aki ax idén egy sűlycsoporttal feljebb indult. A bajnokság leg- harciasabb ökölvívójának a komáromi Botyan- szkit nyilvánították, a legidősebb versenyző dí­ját Kovács Tibor kapta, aki már ötödször sze­repelt a döntőben és most 34 éves korában sem sikerült feljutnia a dobogó legmagasabb foká­ra. 40. kg: Tessényi (Galánta) pontozással győzött Rychvaj | Vítkovice) ellen. A második menetben kétszer rászámoltak a vítkovicei fiúra. Bronzérme­sek: Maron (Olomouc) és Rus- ňák (Galánta). 51 kg: Horfták | RH Osti) pontozással győzött Matta (Ga- Jánta) ellen. Remek küzdelmet vívott a két ökölvívó és a kö­zönség hosszan tartó tapssal jutalmazta őket. Bronzérmesek: Rácz (Dubnica) és Tóth (Ko­márom ). 54 kg: Vrba pontozással győ­zött Florek (mindkettő RH Ús- ti) ellen. Florek csak a máso­dik menetben volt egyenrangú ellenfél. Bronzérmesek: Rišiívý (Komárom) és Forman (US Praha). 57 kg: Sztojka (Galánta) pontozással győzött Sándor (Olomouc) ellen. A támadóbb szellemű Sztojka főleg a ke­mény ütésváltásokban szerzett értékes pontokat. Bronzérme­sek: Polák (Komárom) és Zaz­vonil (Sokolov). 60 kg: MatkoviČ (Komárom) pontozással győzött Konečný (Olomouc) ellen. A kemény párharcot a komáromi fiú bal­egyenesei döntötték el. Bronz­érmesek: Očkaj és Šopor (mindkettő Olomonc). 63,5 kg: Botyanszki (Komá­rom) pontozással győzött Jan- tula (Dubnica) ellen. Botyan­szki pontos kemény ütéseinek, jobb horgainak köszönheti győ­zelmét. Bronzérmesek: Hvízdoš (Košice) és Koziak (US Praha). 67 kg: Pavlov | Dubnica) szo­ros pontozással győzött Osioka (Olomouc) ellen. A nap leg­szebb ökölvívását láthatta ezen az összecsapáson a közönség. Bronzérmesek: Čiliak (RH Ústi) és Jakab IOlomouc). 71 kg: Galus (RH Ústi) szó­ró.? ponzásos győzelmet aratott Kovács Tibor (Komárom) fe­lett. Kovácsnak a harmadik menetben elfogyott az ereje. Bronzérmesek: Hečko (Olo­mouc) és Laburda (RH Ústi). 75 kg: Záfcek (RH Ústi) pon­tozással győzött Tykva (US Pra­ha) ellen. A technikásabb ököl­vívó lölényes győzelmet ara­tott. Bronzérmesek: Kukučka (Nitra) és Fujaz (Olomouc). öl kg: Pusztai (RH Ústi) ponlozással győzött Protivüák (Olomouc) ellen. A kétszeres országos bajnok csak az utol­só menetben biztosította győ­zelmét. Bronzérmesek: Kresáč |Galánta) és Kudelka (Déčín). 81 kg felett: Ressl (RH Ús­ti) szoros pontozással gvőzött Gyerák (Galánta) ellen. A pa­lántái versenyző az első két menetben tartózkodó volt és az utolsóban már nem tudta be­hozni hátrányát. Bronzérmesek: Janeíka (Olomouc) és Subák (Košice). \

Next

/
Thumbnails
Contents