Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)

1978-05-04 / 122. szám, csütörtök

Békés egymás mellen élés - ez egyetlen ésszerű alternatíva

Leonyid Brezsnyev interjúja a Vorwörts hetilapban

ternyid Brewnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke közelgő NSZK-beli látogatásával kapcsolatban válaszolt • nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD| hetilapja, a Vorwärts kérdéseire.

197a

V. 4.

• Hugyan értékeli az országaink közötti jeleň- l«gi kapcsolatokat 6« jövőbeni fejlődésük perspektíváit?

(Ágy vélem, hogy az állama- tok közötti ka peso latok több irányi mu sikeresen fejlődnek. A iövőt tekintve véleményünk szenet kedvezőek a távlatok, természetesen, lia nem ütlköz- iaek mesterségesen felállított akadályokba.

A kérdéssel kapcsolatban meg kell e-mlitenem az 1970 augusztusában Moszkvában aláírt szovjet—nyugatnémet szerződési. A múlt eseményeit ugyanis mindkét ország népe számára olyannyira tragikusaik voltak, hogy nem lehet lebecsülni az akkori bátor fordulatot.

A szerződés rangos nemzetközi eseménynek számított: a teszültségenyliülés egyik alapkövének. A már régóta várt pozitív fejlődéshez nyújtott ösztönzést. Ezt később több más szerződés követte, beleértve a többoldalú szerződéseket is.

Azóta hosszú utat tettünk meg. Az NSZK jelentős szerződéseket kötött a Lengyel Népköztársasággal, a Német Demokratikus Köztársasággal és a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal. A szovjet—nyugat német kapcsolatok minőségük ben új jelleget kaptak. Az együttnuliködés természetes jelenséggé vált. A partner szaval, a közös dokumentumok Iránt kialakult bizonyos fokú bizalom. Találkozóikra kerül sor a kormányok tagjai, képviselők, politikusok és közéleti személyiségek között, és számos küldöttség látogat egyik országból a másikba. Növekszik a kulturális csere, a turistaforgalom. Röviden összefoglalva: sokoldalú kapcsolatainkat tekintve fontos tapasztalatokra tettünk szert.

Érthető, hogy a gyümölcsöző kapcsolatok megteremtésében és megszilárdításában meghatározó szerepük lesz továbbra ís a legfelsőbb szintű találko ZÖknak. Ezek minden alkalom- mai valami újat, pozitívat hoznak, elősegítik a bonyolult problémák megoldását és a haladásit jelentő döntések hozatalát. Ezért nem meglepő az a nagy érdeklődés — nemcsak önöknél, hanem más országokban is —, amely a Walter Scheel elnökkel és Helmut íJohmidt kancellárral folytatott küszöbönálló beszélgetésünket megelőzi. Örülök a Willy Brandt pártelnökkel való találkozásnak is, akivel közösen kezdtük meg a két ország közötti jó kapcsolatok alapjainak lerakását.

Az NSZK-hoz fűződő viszony szerves része a sokoldalú, lényegében a Szovjetunió egész Világra kiterjedő kapcsolatainak. Persze, nagyon is fontos része, mivel országaink hozzáállásától, a kölcsönös megértéstől sok függ nemcsak az európai ügyeket tekintve, hanem a szélesebb hatósugarú kérdéskörökben is. Az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatát a nemzetközi enyhülés — Európában és másutt is — a békés egymás mellett élés érzékeny mutatójának is nevezhetjük.

Ismét hangsúlyozni szeretném, hogy a jószomszédi viszony irányvonala és az NSZK- val való kölcsönösen előnyös kapcsolatok pártunk és államunk alapvető, hosszú távú irányvonala.

Kijelenthetjük-e azonban, hogy a Szovjetunió és az NSZK kapcsolataiban nincsenek problémák és nehézségek? Természetesen nem. Problémák vannak, ha nem is azonos nagyságrendűek.

A dolognak van objektív oldala, mindenekelőtt az a tény, hogy különböző társadalmi rendszerű országokban élünk. Ebből a kapcsolatok egyes szféráiban nem kevés bonyodalom származik.

Azonban békében élni és együttműködni is meg kell tanítani az embereket. Mert az államok békés egymás mellett

élésével szemben nincs semmi, lyeii éssxeru alternatíva.

Viszont léteznek más jellegű nehézségek, akadályok. A szocializmussal szemben agresszív magatartást tanúsító erők tudatos tevékenységükkel olyan nézeteket szolgálnak, amelyek mintegy visszasírják a hidegháború éveit. Ezek az

erők különböző, kiagyalt indokokkal rendszeresen szerve zik a szovjetellenes kampányokat, bonyodalmakat okoznak, megpróbál nalk beavatkozni beliig veink be, s támogatják a lázas fegyverkezést. Ezek az

erők, amelyek az NSZK-ban eléggé beiolyásosak, akcióikkal gátolják az országaink közötti kapcsolatok harmonikus fejlődését, csökkentik együttműködésünket a nemzetközi kérdések megoldásában.

Meggyőződésünk, hogy napjainkban az államközi kapcsolatuk problémái megoldhatók, ha békésen, megfontoltan közelítünk hozzájuk, azzal a

szándékkal, hugy megértsük partnerünket, elkerüljük a szenvedélyek felszítását, az ellentétek kiélezését. Mindkét fél jóindulata szükséges ahhoz, hugy derűlátóan nézhessünk a jövőbe.

• Az NSZK-ban egyes emberek úgy nyilatkoznak, hegy a Szovjetunióval való kereskedelmi kapcsolatok már „elérték a csúcsot.“ Miként vélekedik Üu erről?

Szerintem ez nincs így. Nézzük a kereskedelemi növekedését jellemző számokat. Eléggé meggyőzőek. Tavaly a kereskedelmi forgalom két és félszer nagyobb volt, mint 1973-ban, de 1970-hez viszonyítva már öl és félszer. A kapitalista államokkal folytatott kereskedelmünkben az NSZK az első helyen áll. Jó példa erre az a szerződés, amely szerint a szovjet földgázért az NSZK csöveket ad cserébe. Jelentőségét nemcsak mennyisége, hanem hosszú lejárata is emeli — 2000-ig érvényes. Mintha a gazdasági kapcsolatok stabilitására, tartósságára való kétoldalú törekvés szimbóluma lenne.

A nyugatnémet cégek részt vesznek nálunk az Oszkolszkl Kohászati Kombinát építésében, amely a világon egyike a legnagyobbaknak, vagy például a Seremetyevói repülőtér építésében. Nemrégiben tekintettem meg az „évszázad építkezését1*, a Bajkál és az Amúr közti vasúti fővonal körzetét, s ott nagyon jól beváltak az NSZK-ban vásárolt tehergépkocsik. Az Önök polgárai közül pedig nagyon sokan kedvelik a Lada személygépkocsikat. De még sorolhatnám tovább is a hasonló példákat.

Ha azt állítanánk, hogy elégedettek vagyunk az Önök országához fűződő" gazdasági kapcsolataink alakulásával, nem mondanánk igazat. A kapcsolatok alakulása az NSZK cégei és a mi szervezeteink között nem mindig történik úgy, ahogyan szeretnénk. Tudjuk ezt, s ezért a mi részünkről igyekszünk időben megtenni a szükséges intézkedéseket. Azzal számolunk, hogy Önök Is elősegítik a fogyatékosságok felszámolását. Elvárjuk például, hogy eltörlik a szovjet áruk behozatalát korlátozó intézkedéseket, és kedvezőbb vámfeltételeket alakítanak ki.

Beszéltem már arról, hogy mindkét ország gazdasága bizonyos értelemben kölcsönösen kiegészítheti egymást. Az elmélyülő nemzetközi munkamegosztás minden ország számára nagy lehetőségeket kínál. A mi gazdasági kapcsolataink növekedéséhez is jelentős tartalékokkal rendelkezünk. Ezenfelül természetesen gazdasági kapcsolatainkat nem kell csak a bevált formákra korlátoznunk, kereshetünk új utakat is, s a kölcsönös előnyök és józan számítások alapján kezdeményezően tekinthetünk e kérdésre.

Az NSZK-ba irányuló szovjet kivitel a Szovjetunió társadalmi termékének 0,09 százalékát alkotja. A Szovjetunióba Irányuló nyugatnémet kivitel az NSZK társadalmi termékének 0,6 százaléka. Ezért nem lehet semmiképpen sem egyetérteni azzal, hogy az országaink közötti kereskedelmi kapcsolatok már elérték volna a csúcsot.

• Milyen konkrét lépések megtételére van lehetőség Európában a további enyhülés érdekében?

Európában a további enyhülés nagymérték ben attól függ. hogy a katonai enyhülés terén hogyan oldódnak meg az idő szerű, halaszthatatlan kérdések. Úgy is mondhatnánk, hogy elérkeztünk ahhoz a határhoz, amikor a politikai enyhülésnek ki kell egészülnie a katonai enyhülés folyamatával. Ezért ma az a legfontosabb feladat, hogy praktikus intézkedéseket tegyünk a lázas fegyverkezés megállítására és csökkentésére. Amint ismeretes, a Szovjetunió számos javaslatot tett a katonai enyhülésre vonatkozóan. Ilyen például elsősorban az atomfegyverek használatának betiltása, az, hogy a jelenlegi katonai csoportosulásokat nem növeljük stb.

Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg a dolog politikai oldalairól sem. A katonai enyhüléshez a kedvező légkört Európában az országok közötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztése, a vezetők közötti bizalom megszilárdítása, a szerződések tiszteletben tartása és a helsinki konferencia Záróokmányában foglaltak teljesítése teremti meg.

A Nyugaton nagyon sok ember kedvezően fogadta javaslatainkat az életkörnyezet védelme, a közlekedés és energetika terén való együttműködést elősegítő összeurópai konferencia összehívásáról. Ogy tűnik, hogy e téren is hozzá lehetne kezdeni a megvalósításhoz, de sajnos, nyugati partnereink részéről bizonytalanságot, következetlenséget tapasztalhatunk.

És még valamit. Arra törekszünk, hogy az európai enyhülés térképén Nyugat-Berlin se maradjon fehér fnltnak. Eddig nemritkán találkozhatunk a négyoldalú szerződés megkerülésére irányuló kísérletekkel. Olyan akcióknak lehetünk tanúi, amelyek igazolják, hogy nem szívesen veszik figyelembe, hogy ez a város nem az NSZK része. Mindez ellenkezik az enyhülés szellemével és bonyolulttá teszi a nemzetközi helyzetet. Másképp ezt nem tudjuk értékelni.

Az enyhülés sorsát befolyásoló tényező tehát nagyon sok van. Szeretnénk remélni, hogy csak azoknak lesz hatásuk, amelyek elősegítik elmélyülését.

• Több országban, nemcsak az NSZK-ban, felmerült az az aggodalom, hogy a Szovjetunió rendszeresen és következetesen mennyiségileg és minőségileg is növeli katonai potenciálját, s mindezt olyan mértékben, hogy az meghaladja a védelem szükségletét. On talán nincs ugyanazon a véleményen, hogy az enyhülés megköveteli az egyensúly alapján folytatott katonai megbeszéléseket?

Engedje meg, hogy mindenekelőtt a legfontosabbal kezdjem: az aggodalmak, amelyekről szólt, nem indokoltak. Nem létezik és nem is létezhet Európát és a földgömb bármely részét fenyegető szovjet katonai veszély.

Talán a kérdést adatokkal kezdeném.

Európa. A nyugati sajtóban ég néhány nyugati politikai és katonai vezető kijelentéseiben gyakran találkozunk azzal az állítással, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama az európai kontinensen „katonai fölényt“ biztosított magának a NATO-orszá- gokkal szemben, s az említett

térségben tovább növelik fegyveres erőiket.

Ezek az állítások enyhén szólva célzatosak és megtévesztők.

Azzal kezdem, hogy a Szovjet unió már hosszú éveken át nem növelte fegyveres erőit, nem növelte a Közép-Európá- bau állomásozó fegyveres erőinek számát abban a térségben, amelyről jelenleg Bécsben tárgyainak. Mi és szövetségeseink sürgősen felszólítjuk a nyugati partuert, hogy Bécsben egyez zen meg: a két fél kötelezze magát, hogy nem fogja emelni Közep-Európában a bécsi tárgyalások ideje alatt fegyveres erőinek létszámát, sem fokozni a fegyverzet mennyiségét. Sajnos. a nyugati országok e javaslatunkat mindeddig nem fogadták el. Gyakorlati akcióik ellenkező irányban haladnak.

Ami a „fölényt“ illeti, a bécsi tárgyalásokon a két fél kicserélte a hivatalos számadatokat, amelyekből világosan kitűnik, hogy semmilyen „fölény“ vagy „diszproporció“ sem léte zik. A Nyugat és a Varsói Szerződés tagállamai Közép-Európá- Ixan körülbelül hasonló számú fegyveres erőkkel rendelkeznek, ami mindkét részről körülbelül 980 000 katonát jelent.

Ez az egyensúly természetesen nem jelent teljes egyenlőséget. Mindkét fél fegyveres erőinek más a struktúrája. Nálunk a szárazföldi seregeknél a rakéták vannak túlsúlyban, a NATO-tagállamokban viszont a légierőnél az atomtöltetekkel ellátott rakéták.

Mindehhez még hozzátehetnénk, hogy a nyugati katonai és politikai vezetők gyakran ismétlik azt az állítást, hogy szerintük a fegyverzet minőségét tekintve a Nyugat van fölényben. Kérdezzük meg, milyen a logikája az említett körök állításának, amely „a Keletről érkező veszélyről“ szól?

Európában, ahol a két katonapolitikai csoportosulás fő erői a legközelebb állnak egymással szemben, kétségkívül katonai egyensúly van. Arról van szó, meg kell-e őrizni ilyen magas szinten ezt az egyensúlyt, vagy csökkenthetik anélkül, hogy megbontanánk az egyensúlyt bármelyik fél javára. Mi a Szovjetunióban szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy ezt a szintet lehet és szükséges is csökkenteni.

Ami a két katonapolitikai csoportosulás legjelentősebb tagállamai, tehát a Szovjetunió és az Egyesült Államok globális erőviszonyát illeti, itt, amint azt a két fél hivatalosan is elismerte, viszonylagos paritás alakult ki: a stratégiai erők

egyensúlya. Ez ma is fennáll. Ez a paritás az alapja az 1972- ben megkötött szerződésnek, valamint a most készülő, a stratégiai támadófegyverek korlátozásával kapcsolatos szovjet —amerikai szerződésnek.

Hozzátehetném, hogy a szovjet fegyveres erők összlétszánia végül is nem jelent „katonai veszélyt“ a Nyugat számára, viszont teljes mértékben elég ahhoz, hogy szükség esetén kellő ellentámadást hajtsunk végre az agresszor ellen, legyen az bárhol Nyugaton vagy Keleten. Ezt egyébként az objektív megfigyelők az amerikai sajtóban is elismerik.

Most néhány szót haditengerészetünkről. Mindenekelőtt megemlíteném ezt az egyszerű tényt: a Szovjetuniónak több

mint 40 000 kilométer hosszú tengeri határa van. Akkor, amikor a NATO-államok nagy teljesítményű tengeri támadófegyverekkel rendelkeznek, kötelességünk a megfelelő védelemre gondolni e területen is. Kiépítettük óceánflottánkat, amely képes a védelemre is. Ez a flotta kapacitásával nem haladja meg a nyugati országok flottáját, struktúráját tekintve nyilvánvalóan védelmi jellegű. Nem véletlen például, hogy nincsenek és nem is építünk támadó repülőgép-anya- hajókat.

A „szovjet katonai veszéllyel“ kapcsolatos elmélkedésekkel egyetértők másik kedvenc témája a lakosság polgári védelmére hozott intézkedések. Hí-1

hetetlenül hangzik, de így van: ezeket az intézkedéseket is, amelyek célja az, hogy háború esetén garantálják a polgári lakosság biztonságát, a szovjetellenes rágalmak szakemberei az „agresszivitás“ jegyének igyekeznek feltüntetni: a Szovjetunió állítólag abban a reményben készül „az első csapásra“, hogy ellentámadás esetén fedezékbe vonul.

A valóságban patologikus fantázia kell ahhoz, hogy mindezt így a visszájára tudják fordítani! Hihetnek-e e koholmányokban a normális emberek?

Nem akarunk háborút és nem is készülünk háborúra. A szovjet nép saját keserű tapasztalataiból tudja, hogy milyen hatalmas áldozatokat követelhetnek a lakosság körében az agresszor akciói. A másik féltől elég gyakran hallunk elmélkedéseket a „hatalmas megsemmisítő preventív támadásokra“ való felkészülésről, s ezért kellő védelmi Intézkedéseket teszünk. Csakis a szándékos rágalmazók láthatják ebben a támadásra való készülődést.

Idegen számunkra az atomháború perspektíváival kapcsolatos közömbös hozzáállás, miszerint a polgári lakosság körében az áldozatok bizonyos százalékát „elfogadhatónak“ nyilvánítják. Egyáltalán nem örülünk azoknak az előrejelzéseknek, amelyeket Nyugaton hangoztatnak, hogy egy esetleges atomháborúban földrészünk lakosságának „csupán 10 százaléka“ pusztul el, s hogy ez nem is olyan borzasztó, s nem is a világ vége. Senkinek sem kívánjuk, egyetlenegy embernek sem, hogy az említett „10 százalék“ közé kerüljön.

Ami a Szovjetuniót illeti, ismételten kijelentem, hogy nem készülődik az „első csapásra“. Ellenkezőleg. Jól ismert hivatalos javaslatunk, amelyben kérjük, hogy az összeurőfiai konferencia valamennyi résztvevője, beleértve az Egyesült Államokat is, kössön szerződést, hogy egymás ellen elsőként nent alkalmaznak atomfegyvert. Ismeretes az is, hogy a NATO- tagállamok ezt a javaslatot elutasítják, s ezzel elég nyíltan tudomásunkra hozzák, hogy nem állnak el az országunk elleni első támadás szándékától. Tehát ki veszélyeztet kit?

Ilyen a tényleges helyzet.

Lássuk az ügy politikai oldalát.

A Szovjetunió valóban erős állam mind politikai, mind gazdasági és katonai téren. A Szovjetunió azonban békés állam. Békés mivolta társadalmunk lényegéből ered, ahol a legmagasabb szintű politikai intézmények törvényei és határozatai által meghirdetett legnagyobb cél az, hogy gondoskodjanak a nép anyagi jólétének és kultúrájának rendszeres emeléséről. Nincs olyan feladat, amelyet katonai úton akarunk megoldani. Nincs olyan ország, amellyel szemben területi vagy bármilyen más követeléseink lennének, s amelyet katonai támadással veszélyeztetnénk. A szovjet emberek a szovjet vezetőkkel együtt saját tapasztalataik alapján nagyon jól tudják és emlékeznek rá, milyen a háború korunkban. A Német Szövetségi Köztársaság idősebb lakosságának szintén van elképzelése arról, milyen a háború, s számukra talán érthetőbb, mint például az Egyesült Államok lakossága számára, hogy a szovjet nép békében akar élni.

Az úgynevezett „szovjet katonai veszéllyel“ kapcsolatos nyugati elmélkedések fő „bizonyítéka“ az, hogy a Szovjetuniónak jelenleg katonai lehetőségeivel kapcsolatban vészes szándékai vannak. A valóság ilyen meghamisításának példájaként említhetjük azokat az elmélkedéseket arról, hogy hány óra alatt érheti el a La Manche csatornát.

A Szovjetuniónak azonban egyáltalán nincs szándékban más országot megtámadni sem nyugaton, sem keleten, sem északon, sem délen. A Szov[Folytatás a 4. oldalon)