Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)
1978-05-29 / 146. szám, hétfő
VAS2IL SZlMOIVfcWliO Kis föld Ballada a nagyapámról ülök a pajta töven. nagyapr meg a réten versenyezik * nappal — ki fejezi be elsőnek aznapi munkáját. Egy hosszú árnyék a háta mögül már bal lábát nyaldossa, de a jobb még egy napsávon lepd el. Az éles kasza szinte süvít nagyapó kezében annyira iparkodik lekaszálm a maradék füvet, es végre megpihenni. S az árnyék már eléri a térdét, majd bír telen derekáig szökken, és mellére kúszik. Felállók és ki nyújtózóm.- Ivánkái hallom nagy apó hangját. Mar nyakig, ar nyékban áll az öreg, es egy marék szénával lörölgeti a k« szát. — Hallod e, Ivanka? — Nem, nem hallom — kiáltom, tenyeremből ernyőt for máivá — Mit sütteted a hasad, te naplopó? — nagyapó hangja nyájas, és tudom, hogy egy csöppet sem haragszik. — Hozd ide a dohányzacskómat, mert megesznek a szúnyogok. Nagyapó, persze, csak ijesztget. A szúnyogok soha nem eszik meg, mert Igen nagydarab ember és százszor erősebb a mocsarunk táján tanyázó ösz- szes szúnyognál. Ámde én örömest teszek nagyapónak szolgálatot. Sebtiben átfutok a kerten nagyapó kabátjáig, kiveszem a zsebéből a dohányzacskót, és futok vissza a kaszálóra. és ugrándozva szaladok a tarlón nagyapóhoz. — Meg ne szúrd a lábad — hallom az intést. — Úgy repülsz, mint egy riadt nyúl. — De hiszen a riadt nyuiak gyorsan futnak! — Meghiszem ám, hogy gyorsan. — Olyan gyorsan, hogy maga sem éri utol őket? — Nem tudom, még nem próbáltam. — És miért nem próbálta? Nagyapó megnyálazza a cigarettát, és hamiskásan mosolyog a bajsza alatt. — Mert azért nem írnak fel munkaegységet. — És ha írnának? — Akkor se. Nem szeretek bolond dolgot csinálni. A felelet nem elégít ki, és mintha a tarisznyából zúdítanom nagyapó elé a kérdések özönét. — Ejnye már — mosolyog csücsörített szájjal. — Inkább fogd a kaszát és vidd a pajtába. Átvágunk a kaszálón, fölöttünk sötétlik az ég, a föld pedig ezernyi hangon zeng, s én hallgatom az eget, hallgatom a főidet, és hallgatom nagyapó beszédét. S a szívembe valami láthatatlan erő árad, amelv örökre összeköt engem ezzel a földdel, a dallamos duruzsolással. . Minél jobban megütötte nagyapó fejét a dér, annál jobban szeretett engem, s annál bőkezűbben tárta fel előttem lelkinek kincseit. Szemem láttára öregedett, és úgy érezte, mintha az ereje, sőt, talán még a/ élete is átömlene belém, mivel nagyapónak nem voltak fiai — lekaszffTta fíkef a betegség és a golyó. Te kis pisze virágszálam suttogta nagyapó, amikor szavainak muzsikája álomba ringatott. Igen szép szavak voltak ám •vek. hiszen csúfakat nagyapó sose mondott nekem. Gyakran megbántottam és Kajszin Kuiijev A madár is A madár is, mig a célig eljut, megpihen. Csak a folyók zúgnak mindig, zúgnak szüntelen. Szelet fékez hegynek orma l;tng is ellobog. l'sak a szív jár zakatolva, egyre nsak dobog. Kikötőbe érnek hajók, nap is megpihen. Csak a szívek, esak a folyók soha. sohasem. VERESS MIKLÓS fordítása felbosszantottam nagyapót ostobaságommal és kegyetlen gyermeki önzésemmel. Nagy- apó azonban nagylelkűen el- nézte nekem, mint ahogyan a nagy emberek tudnak megbo- csátam. Mert nagyapó nagy ember volt a maga egyszerűségében és abban, hogy nem kert az eleitől többet, mint amennyire rászolgált. Szerette olvasni a történelmet és a földrajzot, ezenkívül szerette Sevcseukót es Gorkijt, mert Sevcsenko, mondta, falusi író, Gorkij meg — városi. — Olyan igazsag, amilyen az övék, senkiben sincs. Mások is okosak, de nem ilyenek. Nem falusi és nem munkás eszük van. Ha nem értettem meg a többieket, kérj tőlük bocsánatot helyettem, ha megnősz. Bocsássatok hat meg neki, j.’rof Tolsztoj es Anton Csehov, ne neheztelj rá te se, erőtől duzzadó Franko és gyöngéd Leszja Ukrajinka, ne haragudjatok, Biok, Majakovszkij s Dovzsenko. És ti többiek sem. Azok pedig, akik látták, hogyan adta oda a frontkatonáknak saját szájától vonva meg, utolsó szem gabonáját, hogyan nevelte háromszáz grammos munkaegységen az unokáit, azok, akik látták és hallgatták, vagy a szerelemről csicseregtek rímeket, jöjjenek most el a sírjához, és kérjenek tőle bocsánatot. Fel nem érték sem erejét, sem szépségét, sem a munkáját. És ha nem bocsát meg nekik, akkor égessék el könyveiket, és fog janiik más munkához, hogy öregségükre ne kopjon fel az álluk. ... Akkor a nyolcadik osztályba jártam. Kilenc kilométernyire volt az iskola. Az én tizennégy esztendőmhöz képest ez nem is olyan kevés. Vasárnap nagyapó egész nap olvasott. Alighanem földrafzot. — Ivan, vágj fát — szólt az anyám. — Miért éppen én? — Mert én már nem bírok — szólalt meg nagyapó. — Maga csak a könyveket bújjál — Ne jártasd a szád, Ivan! — fürmedt rám az anyám. — Csak a nyelved fürge! Nyers vesszőt aprítottam fejszével a fáskomra mellett. Nagyapó mellettem ment el, be a pajtába, erős kenderkötelet lóbált a kezében. Vágtam a rózsát, a pajtában csönd volt. Hirtelen mintha szíven ütöttek volna, belém vágott a félelem. A hóba dobtam a fejszéi, es rohantam be a pajtába. Nagy a pó-ó ól Ott állt. és moslékot kevert a tehennek. A jászoltól minden mozdulatát mohón figyelte az erős kenderkötéllel odakötö- zött Lis/ka. Nugyajió rám nézett, es látva arcomon a rémületet, maga is megijedt. — Mi van veted, Ivan? — Az istránggal menjt be, es én azt hittem . . . Háborúi tani öreg bekecsére, bőgtem, mint egy kisgyerek, és kertem a bocsánatát. Este nagyapó azt mondta:-r Hanna, Ivanka holnap nem megy iskolába. — Miért? — Ha mondom, hát így kell. — Jól van, Ivanka nem megy iskolába — vont vállat anyám. Pedig nem szeszély volt. Hétfőn nagyapó már nem élt. Szigorúan, szépen feküdt a koporsóban, a régi tölgyfa pádon. Odakint pedig sütött a nap, ropogott a hó, és a kakasok kukorékoltak a tavaszi napsütés örömére. ... Senkit sem szeretek úgy, mint a nagyapákat. Népünk élő bölcsessége, íratlan történelme valamennyi. Meggörnyedt vállukon annyi szépséget és gyöngédséget hordanak, hogy akárki megirigyelhetné őket. S amikor az autóbuszban látok egy-egy ősz hajú öreget, összefűzött perecekkel a kezében, ki tudja, miért, az jut eszembe: hamarosan betoppan egy házba, előveszi egyszerű ajándékát, és azt mondja az ő Ivánkájának: — Nézd csak, madárlátta .. . Térdére ülteti fekete vagy szöszke virágszálát, és az száját tátva hallgatja nagyapja naiv történeteit, amelyekben összefonódik a valóság s képzelet. S egyszer majd biztosan felébred lelkében nagyapja szépsége és a nagyapai bölcsesség, és kútforrása lesz a a nagy apai szó. KARIG SARA fordítása Leonyid Iljics Brezsnyev emlékiratai könyv alakban A prágai Svoboüa és a Lidové nakladatelstvi könyvkiadó vállalatok gondozásában Kis föld címmel a közeli napokban könyv ulakban jelennek meg Leonyid Ijics brezsnyevnek, az SZKP Kfí főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a Nagy Honvédő Háborúban összegyűjtött emlékiratai. A csehszlovák kiadáshoz irt előszavában L. I. Brezsnyev az aláb hiúkat Írja: „Tudomásomra jutott, hogy országukban kiadás alá rendezik a Kis föld című front jegyzeteimet, nevezetűben szeretném hang súlyozni, hogy a Kis főid a vérrel áztatott szovjet földnek csuk egy része, s hogy ezek u feljegyzések az átélt események töredékét képezik csupán. Emlékezetemben él az önök országával kapcsolatos számtalan esemény. Nem csupán a háború kegyetlen éveit, hanem Csehszlovákia új élete építésének időszakát is érintik. A 18. hadsereg, amelyben a háború alatt szolgáltam, harcos utat telt meg a Kaukázustól a Kárpátokig. A csehszlovák testvé- rek, a szlovák hazafiak segítségére síel lünk, akik lángra gyújtották a népi felkelési, melyben jelentős szerepet töltött be Gustáv Husák. Az erneberek mindenütt lelkesen, vendégszeretettel fogadtak. A felszabadított községek lakossága saját fogatain szállította el sebesültjeinket, megmentésük érdekében gyakran életüket is kockáztatták. Szívemnek drágák a mai Csehszlovákiában, az erős, dinamikusan fejlődő gazdasággal, haladó tudománnyal és kultúrával, nagy nemzetközi tekintéllyel rendelkező országban szerzett élményeim. Ezekben az években tartósak, közeliek és megbonthatatlanok az önök országával, képviselőikkel és a dolgozókkal való kapcsolataim, taMlkozásaim. Emlékszem, hogy a dnyepropetrovszki területi pártbizottság titkáraként lehetőségem volt találkozni Klement Gottwalddal, a csehszlovák nép kiváló képviselőjével, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségével. Ez közvetlenül 1948 februárja, a csehszlovák dolgozó nép történelmi 'jelentőségű győzelme után történt, amely új szakaszt nyitott az ország történelmében. Eszméink, örömeink és gondjaink közösek. Összekötnek, egyesítenek bennünket a szociulista internacionalizmus erős kötelékei. Testvérbarátságunk es együ tt működésű nk ma kiterjed a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális élet minden területére, és úf tartalmat nyer. A Föld lakói a közelmúltban nagy érdeklődéssel kisérték a nemzetközi legénységgel útnak indított tudományos űrkomplexum repülését, melynek tagja volt Vladimir Remek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgára. A szocialista közösség országainak az űrben végzett közös munkája testvéri államaink gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatai elmélyítésének és bővítésének fényes példaképe, a szocialista internacionalizmus erejének további bizonyítéka. Erősödjék és fejlődjék ez az elvtársi együttműködés u Földön és a világűrben is. Ezen az úton további új sikereket kívánok önöknek.“ Ztiznna Minnftová felvétele VLAGYIMIR SZOKOLOV tán Halói után a városban jártam, s köröskörül ünnepi csönd Mentem a Monyezsen. Lélek se volt. Csak annyi fény Csupán a szél söpört házmestermód szerpentint és konfettit. Álltak a házak, egészen megkövülve. Olyan szabad volt minden. Akkor én egyszerre észrevettem: át tudok hatolni bármin. Se tol, se ajtó nem volt már akadály. Csupán veled nem tudtunk összejönni. Jaj, pedig a kártya . . . Aztán a Puskin téren hirtelen. Látom, lerjeddel ülsz. Csokrot akartam venni néked. Te meg Puskint figyelted. Akkor . árnyékodul leültem Néztél a levegőbe. S nyilvánvaló lett, hogy szemed találkozott a szememmel. Fölálltál. Magad mentél a sarokra, s vettél egy celofánpapírú csokrot, s egy másikat, amely búzavirágból, pipacsból készült. Kék. Sziromvörös . .. Én félreálltam, nem voltunk magunkban. S féltem, hogy a csokrot nem a szobor . elé teszed. Már nem soká mentem utánad. Nem kínoztalak. Hiszen halál után mentem a városba én. Te pedig éltél. S voltak virágaid. XXX Valamit Oroszhonról az aratás után? Dalolok Otoszhonról, ha magamról csupán. A zjldek köriilsuhognak, zúg o levéltelen. Papi rny íriái tok nak nyáját nem terelem. Láttam a mocsárvidékek megszülte Volga-folyót, hallottam mikor az ének sereggé nőve dalolt. Valamit Oroszhonról m aratás után? Dalolok Oroszhonról, ha terólad csupán VERESS MIKLÓS fordításai
