Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-29 / 118. szám, szombat
A szegény embernek épp oly nehéz meggazdagodni, mint tűvel kutat ásni. Kirgiz népi mondás Az Interhelpo történetét még főiskolás koromban ismertem meg először Fučík szovjetuníóbelí látogatásait megörökítő riportköny véből, valamint Peter Jtlemnickp hasonló fogantatású, Iránytű c. regényéből. Azóta persze más forrásokban — újságcikkekben, televíziós adásban, egy újabb róluk szóló, néhány éve megjelentetett könyvben s egyéb munkákban is — rá-rá- bukkantam erre a figyelemkeltő névre, amely az eszperantó sajátságos csehszlovákiai változatában, az idő nemzetközi segédnyelvben kölcsönös nemzetközi segítségnyújtást jelent. 1971. IV. 29. A z Interhelpo első 300 főnyi csoportja a žil inai vasútállomáson 1925. március 29-én szállt fel a vörös zászlókkal és forradalmi szövegű transzparensekkel díszített különvonatukra, amely 20 tehervagonból és 13 személykocsiból állt, hogy nekivágjanak irdatlan távoli úticéljuknak. A hétezer kilométerre fekvő közép ázsiai sztyeppekre vezető útjuk valóságos diadalmenet volt. A közbeeső állomásokon a szovjet emberek lelkes tömegei kitörő örömmel üdvözölték őket sok helyűt ünnepélyes népgyűléseket is tartva —, mert tudomásuk volt átutazásukról, s hogy személyükben segítőkész csehszlovákiai proletártestvérek érkeznek, velük közösen építeni a szovjet munkás paraszt államot. Amikor egy hónap múlva megérkeztek Pispekbe, azaz a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság mai fővárosába, Frunzéba, úgy érezték: a világ végére kerültek. A cári rendszer öröksége képpen egész Kirgizia elmaradott, majdcsaknem civilizálatlan terület volt, s Pispek városa is inkább egy nagyobb falura hasonlított — vályogfalú, lapos tetejű házaival. Mindössze csak kilenc kő,- vagy téglaház emlékeztette őket városra, köztük két egyemeletes épületet pillanthattak meg, de kövezett utcának nyomát sem találták. Ám a város egzotikus rendezettsége mégis elnyerte tetszésüket. Alaprajza a sakktáblához volt hasonlatos: a széles, nyílegyenes utcákon árkok húzódtak, amelyekben állandóan víz csobogott, mentükön sűrű, kecses jegyenyeso- rokkal. Elképzelhető hát, hogy mekkora történelmi ugrást jelentett számukra az A z Interhelpo ipari termelőszövetkezetet ötvenöt éve, 1923. május 1-én, Žilina} munkások hozták létre. Megalakítása történetéhez szorosan hozzátartozik, hogy tulajdonképp a 111. Internacionálé, sőt Lenin személyes felhívása nyomán kezdtek szervezkedni az idő nyelvkörbe tömörült iilinai munkások, majd a Csehszlovákia Kommunista Pártja 1. kongresszusa adott nagyobb ösztönzést a megmozdulásnak, amely 1923 tavaszára szinte országos mozgalommá vált. Elsőként a CSKP XXL vrútkyij Kerületi Bizottsága karolta fel e kezdeményezést, később pedig csatlakoztak hozzájuk más területek — Brno, Handlo- va, Érsekújvár (Nové Zámky}, Uhers- ké Hradište, Zlín, Znojmo stb. — kommunistái, munkásai, kisiparosai is. Az első ipari szövetkezet az Interhelpo életre hívásával született meg, majd utána sorban a többiek is megalakullak: a Prago-Mašína, a Szlovák Kommuna, a Reflektor, a Kladnói Kommuna, s követték elődjüket a Szovjetunióba is. E kollektívákkal Masarykék polgári demokratikus köztársaságából, lényegét tekintve a világgazdasági válságot megelőző csehszlovákiai állapotok, a munkanélküliség s az egyre fokozódó munkásnyomor elől 1925 márciusától 1932-ig 1317 szövetkezeti tag települt ki Kirgiziába — zömmel családostul —: szlovákok, csehek, magyarok, németek, kárpátaljai ukránok vegyesen. Az úttörő munkát az Interhelpo végezte el. Már gyökereiben is kollek- tivista megmozdulás volt az övék. W00—5000 koronás részjegyekkel kellett a tagságot előjegyeztetni, hogy e részvények pénzösszegéből termelőeszközöket, szerszámokat, anyagokat vásárolhassanak. Vállalkozásuk nem csekély áldozatokat kívánt a keresőképes szakmunkásoktól és kisiparosoktól — hát még a munkanélküliség örökösen kísértő rémével küzdő, éhbéren tengődő munkásoktól! A részjegyek, az utazás, 111. az utazás alatti étkezés és a ruházat hosszabb időre való biztosításának költségei családonként 11—15 ezer koronára rúgtuk — mégis vállalták a ,,tőkegyűjtés“ terheit. A hivatalok, a hatóságok — köztük a politikai rendőrség — mindent megtett azért, hogy gátolják szervezkedésüket és előkészületeiket, s megakadályozzák kivándorlásukat az általuk olyannyira gyűlölt Szovjetunióba. •V** Üdülő az Isszik Kul tó partján Az Orosz Drámaszínház épülete a mai Frunzében (APN-felvételek) Legendás hírű internacionalisták voltak AZ INTERHELPO ALAPÍTÁSÁNAK 55. ÉVFORDULÓJÁRA Októberi Forradalom. A szovjethatalom a szó szoros értelmében a kihalástól mentette meg a kirgiz népet — akárcsak a többi hasonló nemzetiséget vagy népcsoportot. Míg az első világháború előtt Kirgíziának semmilyen ipara sem volt, a szovjethatalom éveiben ugrásszerű ipari fejlődésnek indult. Egyetlen ötéves tervidőszakban 62 százalékkal növekedett az ipari termelés volumene. E nagyszabású iparosítás eredményeként, amely ma már fejlett bányaiparon, fémkohászaton és vízierőmű-rendszeren alapszik, az említett időszakban például az évi széntermelés meghaladta a 3 millió tonnát, a villamosáram-termelése megközelítette a 2 milliárd kilowattot, 30 ezer villanymotort, kétezer forgácsológépet, 10—12 ezer mezőgazdasági gépet és 28 millió öltönyt gyártottak — s így lehetne sorolni tovább, úgyszólván hasábokon keresztül. A kirgiz nép törétnelmének eme legújabb kori vonulatában, sorsuk jobbra fordulásában jelentős szerepet játszott az Interhelpo segítség- nyújtása, mintegy húszéves tevékenysége is. Űj hazájukban Pispek külterületein 230 hektárnyi elvadult pusztaságon kezdték munkájukat az inter- helpósok. A kezdeti időkben ideiglenesen első világháborús fogolytáborban viharvert barakkok nyújtottak számukra otthont, közös konyhán étkeztek, s szinte minden készletüket felélték, de hallatlan elszántsággal és szívóssággal dolgoztak minden nap fő művükön: az ipari szövetkezet felépítésén. Sokszor már úgy érezték, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, mégsem csüggedtek el egy pillanatra sem. Telepverésük első időszakában felépítették új otthonaikat, 14, egyenként négylakásos, bádogtetős épületet, amelyekbe szeptemberben már be is költözhettek, s áttérhettek a tízórás munkanapra. Egyidejűleg építették a termelőüzemeket és gazdálkodtak a földjeiken is. A helybeli lakosok naponta eljártak közéjük, szemlélni a számukra szokatlan ténykedést. Leírhatatlan volt a csodálkozásuk, amikor hallatlan zúgással beindultak az első munkagépeik és kigyulladt a villany — először azon a tájonl Feltehetően ez késztette őket aztán arra, hogy később már nemcsak nézelődni jártak hozzájuk, hanem munkára is jelentkeztek. Szinte hónapok alatt, egymás után kezdték el üzemelésüket az Interhelpo villany- és fűrésztelepe, vas- és fémüzeme, textilgyára, bőrkikészítő üzeme és bútorgyára. Persze — mint az életben az másokkal is lenni szokott — nekik sem ment minden simán. A sok megpróbáltatás tetejébe még egy érzékeny veszteség érte őket: 1926. május 26-án a nagy szárazság következtében kigyulladt és porig égett a központi ipartelepük. Azonban e nagy csapás sem sújtotta le őket. A helyi szervektől harmincezer rubel kártérítést kaptak, és a Iďkosság segítségével újjáépítették üzemüket. E gyébként is, az- anyagi és politikai támogatás minden formájában a segítségükre voltak a szovjet pártszervek, hatóságok és intézmények, a helyi tanácstól és a városi pártbizottságtól kezdve a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsáig és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságáig. Különösen hatékonyan támogatta tevékenységüket a Szovjet Kisipari Szövetkezetek Szövetségének Központi Tanácsa, valamint a Szovjetunió Nép- gazdasági Főtanácsa. Ennek a lépten- nyomon megnyilvánuló segítségnyújtásnak köszönhetően 1928-tól már az Interhelpo is a Szovjetunió egységes népgazdasági tervei alapján végezte termelőtevékenységét, s 1934-ben a kirgiz szövetkezetek termelési eredményeiben már 19 százalékos részarányt képviseltek. Fejlődésük ütemét érzékeltetheti, hogy például 1939-ben 3 millió 638 ezer 920 dm2 kidolgozott bőrt, 183 ezer 221 méter textilanyagot állítottak elő, bútorgyártó üzemük pedig saját szükségleteik kielégítésén túl húsz év alatt a frunzei lakóházuk nagy tömegét s a különböző köztársasági, szövetségi és moszkvai intézmények egész sorát látta el ízlésesen kivitelezett bútorral. T ermelőmunkájukat természetesen a szovjet kisipari szövetkezetek alapszabályzata szerint végezték — amelynek meghatározó tényezője az ugyancsak szovjet mintára szervezett munkavérseny volt —, politikai, társadalmi és művelődési életüket pedig a saját pártszervezetük, ill. szövetkezeti vezetőségük irányította. Hazánkból is többször látogatták meg őket pártküldöttségek és kommunista újságírók, írók. Különösen emlékezetes események voltak az 1930—35-ös években Darus elvtársnak, a CSKP KB tagjának, Július Fuöíknak és Peter Jílem- nickýnek a köztük tartózkodása, a küldöttségek más tagjainak a nevét nem is említve, július Fuöíkot a frunzei tanács tiszteletbeli tagjává is választotta. Hiányos lenne a róluk alkotott kép, ha nem említenénk meg a Nagy Honvédő Háború idején vállalt hősies szerepüket, majd végül az Interhelpo átszervezését Is. Mint ismeretes, a Szovjetuniót váratlanul érte a hitleri hordák orv támadása, így a hadvezetési gondokon túl a hátország átszervezésére, a haditermelés szolgálatába állítására is kényszerítette a szovjet párt- és állami vezetést. Az Interhelpo — amelynek bőr- és textilüzeme még 1939-ben az állami iparhoz került — teljesen átalakult: egy részét haditermelésre állították át, fémfeldolgozó és bútorgyártó üzemeik épületeit pedig a hátországba telepített ber- gyánszki gépgyárnak adták át. A férfiak jó része még 1941-ben fegyverrel cserélte fel a békés szerszámokat, amikor pedig elhangzott Klement Gottwald felhívása a fasizmus elleni könyörtelen harcra, az Interhelpo ötven tagja önként jelentkezett a Ludvík Svoboďa által Buzulukban szervezett csehszlovák zászlóaljba, akik a szovjet hadsereg oldalán hősiesen harcoltak a náci területrablók ellen egészen Prága felszabadításáig. Az interhelpó- sok közül tizenegyen vesztették életüket abban a harcban. Az Interhelpo azon — túlmenően, hogy minden tekintetben mintául szolgálhat mai termelőszövetkezeteinknek is — hallatlanul bátor szocalista kezdeményezés és a proletár nemzetköziség ragyogó példája volt. MIKUS SÁNDOR
