Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-19 / 108. szám, szerda

MEGPRÓBÁLTA - ÉS SIKERÜLT A STAVING VÁLLALAT 3 AS RÉSZLEGÉN FIATAL LÁNY A MESTER Juhász Zsuzsát a Bratislava— Lučenec (Losonc) között köz­lekedő autóbuszon ismertem meg. Elmondotta, hogy panyi- daróci és már második éve in­gázik a főváros és szülőfaluja között: Kéthetente, havonta. A Staving vállalat anyagbeszerző­je, és munkásszálláson lakik. A múlt év decemberében új­ra együtt utaztunk. Akkor me­sélte a számára is meglepő, de örvendetes hírt, hogy kinevez­ték őt a 3-as számú részleg sége, közvetlensége átsegített minden buktatón. De a szaktu­dás gyarapításán kívül meg kellett ismernem a munkások gondolkodásmódját, életformá­ját is. Tudom, ha a legapróbb, őket: érintő személyes kéréssel is áll elő valamelyikük, azt mi­nél előbb teljesítenem kell. Ha nem teszem meg, vagy véletle­nül elfelejtem, már azt hiszik, hogy föl vágok, nem érdekelnek a problémáik, lenézem őket. Naivon érzékenyek az embe­)tiha«z Zsuzsa az egyik sofőr menetlevelét ellenőrzi (A szerző felvétele) mesterének. Megegyeztünk, hogy rövidesen meglátogatom. Azóta eltelt három hónap, gon­doltam, ennyi idő elég ahhoz, hogy Zsuzsa beilleszkedjen az üj munkakörnyezetbe, megis­merje a hozzá beosztott mun­kásokat, otthonosan mozogjon n részlegen. Tükörlígetbe, a város szélé­re indulok. A 101-es városi já­rat a felvonulási épületek mel­leit áll meg. Szép, verőfényes idő van, nem találok senkit a bódékban. El indulók a munka­helyek felé. Már messziről megismerem a munkások kö­ltött álló magas, piros kabátos Juhász Zsuzsát. A sofőrök szál­lítóleveleit ellenőrzi, írja alá. 'Aztán megbeszélik a zsaluzás körül adódott problémákat, majd távolabb megyünk a gé­pek zúgásától, beszélgetni. — Losoncon végeztem az épí­tészeti középiskolában — m^ji- dotta. — Az iskolaév végén jártak nálunk innen az üzem­től toborozni. Gondoltam: meg­próbálom, felmegyek a fővá­rosba. Aztán itt találkoztam két iskolatársammal. Az egyik lányt 1Ó1 ismertem, barátkoztunk is, gondoltam nem leszek egyedül, maradok. Együtt lakunk a mun­kásszálláson. Anyagbeszerzői munkakört kaptam, ami nem kapcsolódik valami szorosan az iskolában tanultakkal. De azért Idővel belejöttem, jól ment a munka. Nehezen szoktam meg a városi életet. Hiányzott az otthon, idegen volt számomra a nagyvárosi életforma. De nem akartam megfutamodni. Úgy hiszem, hogy minden kez­det így indul. S most, hogy számomra érdekesebb munka­körbe kerültem, megszoktam itt, a fizetésem is magasabb lett. Most már nem szívesen mennék el. — Hogyan fogadtak a mun­kások? Bizonyára furcsa volt neked is, nekik is, hogy egye­dül dolgozol itt mint nő, kö- jsöttük. — Gyorsan megbarátkoztunk. Már az első napokban rájöt­tem, hogy a beilleszkedés, ön­magam elfogadtatása attól lügg, mennyire értem a nyel­vüket, mennyire tartom tiszte­letben a szokásaikat, s tudok-e a tapasztalt embereknek újat mondani, tudom-e irányítani a munkájukat. Először csak fi­gyeltem, gyűjtöttem az ismere­teket. Mi itt utakat, kanalizá- riót építünk, előkészítjük a te­repet az építkezésekhez. Ez sem áll közel az iskolában ta­nultakhoz. Ogy érzem, az ilyen kezdő, mint ón, mindig a ta­nulmányaihoz méri munkáját. Az elméleti tudáshoz azonban gyakorlati ismereteket kell sze­rezni. Egyszóval nem szégyell­tem bevallani, ha valamit nem tudtán. A munkások kedves­eik, a legapróbb részletekre is felfigyelnek. — Eddig jól „kijöttünk“ egy­mással — mondja mosolyogva Orbán János, aki az előbb állt meg mellettünk és az utolsó mondatokat hallotta. — Talán még túlságosan puha is velünk szemben Zsuzsika. Jó mester csak akkor lesz belőle, ha ki­csit keményebben fogja a gyep­lőt. Zsuzsa nem pirul el. Azt mondja; megszokta már a bí­rálatot is. Míg beszélgetünk, hozzánk lép néhány sofőr, sze­retnének valamit megbeszélni a mesterrel. Ezalatt Orbán Já­nostól megtudom, hogy fekete­nyéki (Čierna Voda), ott van háza, ott él a családja. Hétvé­geken mindig, de olykor hét­közben is hazajár. Százhúsz kilométer oda és vissza az út, de megszokta már az utazást. Elmondja, hogy hét éve a Sta­ving alkalmazottja, harminchá­rom éves, s az üzem legrégibb munkásainak egyike. Örömmel sorolja azokat a házakat, fe­lüljárókat, amelyeket az általa vezetett brigád épített, össze­szokott jó kollektíva alakult ki. — Tudja, nekünk mindenhez kell értenünk — mondja. — A vakoláshoz, a kockakő leraká­sához, zsaluzáshoz és a kana- lizáci’ós munkálatokhoz. Orbán János megtermelt, erős ember. Huncutul mosolyog, mi­közben a szakmájáról beszél. Tudom, hogy ilyen derűs arc­cal, magabiztossággal csak az beszél a munkájáról, aki bár­melyik pillanatban gyakorlat­ban is be tudja bizonyítani az igazát. A tapasztalat, a szak­ma megismerésének fortélyai tették őt ilyenné. Juhász Zsu­zsa, aki közben újra itt áll mellettünk, még csak a pályája kezdetén van. De az itt töltött fél nap folyamán észrevettem rajta is, hogy örömmel, kedv­vel dolgozik, szeretne minden­hez érteni, mindent megtanul­ni. Mielőtt kiad egy utasítást, gondolkodik, töpreng és ha szükségét látja, megtárgyalja a főnökével is a teendőket. És Orbán Jánossal is, hogyan len­ne jobb, ésszerűbb ennek vagy annak az elvégzése. Véletlen és merész a párosí­tás, de megegyezik ennek a két embernek a magatartása. S évek múlva ilyen derűs bölcs mosolyt szeretnék látni Juhász Zsuzsa arcán is, mint most Or­bán Jánosén. ZOLCER JÁNOS A második műszak A cím senkit se vezessen félre, mert nem a dolgozó nők ún. második, munka utáni műszakjához fűzünk véleményt, hanem a népgazdasági szempontból nagyon funtos ténye­ző, a műszakszám növeléséről, a gépek és berendezések jobb kihasználásáról lesz szó. Gazdasági felmérések adatai tanúskodnak róla, hogy az állóeszközök kihasználása terén hazánkban még nagyon sok a tennivaló. Alacsony az átlagos műszakszám, sőt az 5. ötéves tervidőszak folyamán e mutató értéke nem nö­vekedett, hanem csökkent. Hogy miért alakult ki ilyen helyzet? Nein utolsósorban azért, mert míg az állóeszköz­állomány — gépek, berendezések — bővült, és az új kapa­citások üzembe helyezésével állandóan bővül, a munka­helyeket betöltő dolgozók létszáma nem növekedik. E ne­gatív gazdasági jelenség magyarázására a szakemberek má­sodik okként a nem kielégítő színvonalú vállalati irányítást hozzák fel. Végül pedig, de nem utolsósorban azzal indo­kolják, hogy a dolgozók különböző szociális jellegű okokra hivatkozva húzódoznak a második műszaktól. A kapacitások bővítése, felújítása népgazdasági érdek. Hiszen ahol a régi, kisebb teljesítményt nyújtó gépet újjal cserélik fel, olyannal, amely megsokszorozza a gépen dolgozó szakmunkás addigi teljesítményét, ott munkaerő takarítható meg. S a „megtakarított“ dolgozót a második műszakban lehet az új gép mellé állítani, s ezzel tovább növelni az új gép hatékonyságát. Az már a vállalati irányí­tószerv dolgozóinak hatáskörébe tartozik, hogy mindent megtegyenek az űj, drága és nagy teljesítményű gépek hatékonyabb kihasználása érdekében. Csupán néhány adatot sorolunk fel az állóeszközök kihasználásáról, ami bizonyítja, hogy miért kell e terület­nek egyre nagyobb figyelmet szentelni. A műszakszám múlt évi értéke 1,322 volt (a CSSZSZK-ban 1,288, az SZSZK- ban 1,430). Hazánk 1800 000 munkása közül a múlt évben 57,3 százalék csupán egy műszakban dolgozott, 24,9 száza­léka végzett kétmíiszakos munkát és 17,8 százaléka dol­gozott három műszakban. A második műszaktól való húzódozás okai — mint már említettük — szociális jellegűek. Ez az a terület tehát, ahol a jobb körülmények megteremtésével számottevő ered­mény lehetne elérhető egyes üzemen, vállalaton vagy ágaza­ton belül. Ahol nem részesítik kellő anyagi juttatásban a má­sodik műszakban dolgozókat, ahol nem részesítik több sza­badságban, rövidített munkaidőben, ahol nem teremtenek jobb üdülési lehetőségeket a két műszakban dolgozók szá­mára, ahol a lakásszerzésben sem jutnak előnyhöz ezek a dolgozók, illetve a közlekedési feltételek sem jobbak, ott nem várhatnak jobb eredményeket a műszakszám nö­velésében. Ahol pedig ezeknek a követelményeknek igye­keznek eleget tenni, ott — statisztikai adatokkal bizonyít­ható — már a múlt ötéves tervidőszak folyamán jelentős eredmények születtek. Az állóeszközök jobb kihasználása olyan népgazdasági érdek, amelyért érdemes jobb szervezési feltételeket és munkakörülményeket létrehozni minden egyes ágazatban és termelővállalatban. PA KOZ Dl GERTRŰD Kuncz Árpád a Mezőgazdasági Műsza­ki Középiskola tanára Szepsiben (Molda­va nad Bodvou). Találmányokkal és újí­tásokkal is foglalkozik. Azt mondták az iskola vezetői, hogy kedvtelésből, de elkö­telezetten csinálja ezt, és már évek óta a Prágai Találmányi Hivatal is tud tevé­kenységéről. Engem is munkássága érdekelt, ezért kerestem fel mecenzéfi (Medzev) lakásán. Amint elmondotta, otthonában tartja a tervrajzokat, dokumentumokat. Előbb az emberrel, életútjával ismer­kedtem. így akartam megtudni, mikor és miért, hogyan vált Koncz Árpád újítóvá, illetve még korábban a gépek és a mű­szaki fejlesztés „szerelmesévé“. — Gyermekkori „szerelem“ ez — mond­ja a házigazda —, korán kezdődött, és úgy érzem, életem végéig tartós lesz. Koncz Árpád gondolatban visszakanya­rodik szülőfalujába, Sáróba (Šárovce), a lévai (Levice) járás egyik szövetkezeti községébe. Azok közé tartozik, akik már nem kérdezgették, miért szűnt meg a magángazdálkodás, mert serdülőkorában náluk már működött a íöldmüvesszövet- kezet, amelyben édesapja volt az ugronó- mus. — Apámmal együtt jártam a mezőre — emlékezik —, amikor a szántást, vetést szervezte, irányította. Jól emlékszem, apám tudta nélkül, úgy „titokban“ meg­egyeztem Magyovics János és Nap János traktorosokkal, hogy éjjelenként felenged­nek a traktor nyergébe. Egy ideig ment is minden a maga rendjén, büszkén irá­nyítottam a hatalmas ekét vontató ZE­TOR kormányát. „Ha annyira kedveled a gépeket — mondta apám, miután rájött turpisságomra —, menj tanuld meg előbb a fortélyát, és aztán kezeld.“ Koncz Árpád talán még soha nem őrült annyira az atyai javaslatoknak, mint ak­kor. El is határozta, hogy jelentkezik egy gépe-sítő szakú iskolába. Így került Kelet- Szlovákiába, és 1960-ban, az első érettsé­gizett, végzős növendékek egyikeként ke­rült ki Szepsiben az akkortájt új épületbe költöző Mezőgazdasági Műszaki Középis­kolából. Igen, onnan, ahol ma az elektro­technikai és üzemanyagellátó berendezé­sek, robbanómotorok ismeretére tanítja a diákokat. — Mikor és hogyan vált újítóvá? — Már a hatvanas évek elején, Mecen- zéfben — hangzik a válasz —ahol al­kalmam volt megismerkedni a robbanó­motorok funkciójával, megszületett ben­Meggyőződésből fakadó kezdeményezés nem néhány konkrét gondolat, bizonyos módosítások, a motorok teljesítményét ja­vító átalakítások elvégzésére. A robbanó­motorok tömőgyűrűjének átdolgozásával, elhelyezésével függött össze az első újí­tásom. Ezt a javaslatomat 1967-ben nem fogadták el. Nem csüggedtem és elhatá­roztam, hogy alkalomadtán újból előter­jesztem eredeti, azóta tökéletesített ja­vaslatomat jóváhagyásra, mert gyakorla­tilag hasznosnak, megvalósíthatónak tar­tom. Míg valaki ezt nem cáfolja meg elfogadhatóan, nem térek el meggyő­ződésemtől. Az a véleményem, ha az em­ber agyában megszületik egy jó gondo­lat, melynek megvalósítása hasznára vál hat társadalmunknak, keresztül kell vin­ni. Ismerem a CSKP gazdaságpolitikai irányvonalát, a sajtóban közölt döntéseit az újításokra vonatkozóan is. — Ha jól értettem, a pártnak azokra az útmutatásaira is gondolt, illetve utalt, amelyek a kutatások, újítások, kísérletek eredményeinek rugalmasabb gyakorlati megvalósítását szorgalmazzák. — Valóban erre is gondoltam, és úgy kellene cselekednie mindenkinek, akinek társadalmunk fejlődése nem közömbös. Ez a tétel mindenkire vonatkozik, legyen kommunista, vagy pártonkívüli. Nem va­gyok elfogult a kísérleti intézetek, kuta­tóállomások és találmányi hivatalok tu­dományos dolgozóival szemben, de — amint erre a pártdokumentumok is utal­nak — az utóbbi évek folyamán még min­dig eléggé vontatottan végzik munkáju­kat. Engem ez nem tart vissza, csak bosz- szant. A házigazda tervrajz- és levélkötegekel, újításai alapján kivitelezett prototípusok­ról készített fényképeket tesz elém. Olva­som a Prágai Találmányi Hivatal 9330/78 számú levelét, melyben közli Koncz Ár­páddal, hogy beküldött javaslata védett találmány. — Erről van szó — figyelmeztet a há­zigazda és egy tervrajzot tesz elém —, talán ezen a fényképen jobban látni a tűzoltásban használható, forgó vízszó­ró fejet. Egyik találmányom. Elmondja, hogy régebben látott Léván (Levice) egy nagy tüzet, a textilgyár égett. Az oltáskor a tűzoltók nem tudták megközelíteni a tűzfészket. Ezen elgon­dolkodott, sok vázlatot, rajzot elkészített, míg megszületett a javaslat. — Ezt az alumíniumból készült vízszó­ró fejet egy hat méter hosszú cső segít­ségével el lehet juttatni az egyébként megközelíthetetlen tűzfészekhez is. Erdő­tüzek oltásaikor is jól használható. Eset­leg több ilyen szórófej összeköthető, s használat közben tizenöt méteres körzet­ben olyan erővel szórja a vizel, hogy köz­ben az égéshez szükséges oxigént is ki­szorítja. A napokban sor kerül hivatalos kipróbálására Újabb találmányok, újítások rajzaival, ezzel kapcsolatos véleményekkel ismerke­dem. Az RP—49/76 és VT—181/77-es jel­zésű újításait a Bratislavai Műszaki Fő­iskola, mint az ipari találmányokat és használati jogukat védő intézet, kiadta ki­vitelezésre. Képtelenség lenne ezen a helyen apró­lékosan beszámolni minden újításáról, ta lálmányáról. Nem is ez volt a célunk, ha­nem az, hogy bemutassunk egy fiatal em­bert, aki meggyőződésből fakadó kezde­ményezéssel dolgozik. Dicséretére váljék az is, hogy az általa létesített iskolai újí- t ók őrben további fiatalokat ösztönöz, ta­nít arra, hogy milyen nagyszerű érzés, ha az ember tudásából, akaraterejéből hasz­not rákászt a társadalom javára. KULIK GELLÉRT K 1978. rv. iá. /’•mez Árpád Hőbbről a második/ az újí­tókor néhány tagjával

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents