Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-18 / 107. szám, kedd
KICSIT EGYSZERŰ AMPHITRYON HACKS-BEMUTATÖ A MATESZ THÁLIA SZÍNPADÁN — ÚJ FILMEK — A KIRÁLYLÁNY ZSÁMOLYA (magyor) Peter Hacks, az NDK dráma- irodalmának e jeles képviselője, aki Brecht epikus színházának hatása alatt számos történelmi témájú színművet alkotott, az antik mítoszok egyik legismertebb alakjának, a megcsalt tirünszi királynak, Am- phytrionnak — aki előtte sokak által földolgozott — történetéből „egyszerre nevetséges és komoly“, és nagyon mai darabot Irt. Másfél esztendeje Szabadkán Jártam, az ottani Népszínház magyar társulata épp akkor mutatta be e darabot. Láttam az előadást, és nem volt részem különösebb élményben. Bevallom, nem mindig tudtam követni a fonalat, amelyre Hacks fölhúzta mély filozófiával és humorral telített mondanivalóját. Elveszett a gyorsan pergő jelenetekben, az első hallásra fölösleges koncnak, egymástól távolinak tűnő párbeszédek, monológok kiszólások között. Egy másik nemzetiségi színházban, a sepsiszenl- györgyiben, tavaly mutatták be az Amphitriyont. Az Utunk kritikusa elmarasztalja az előadást, középszerűnek minősíti. „Iróniában és öniróniában, sziporkázó nyelvi és gondolati leleményekben tobzódó szatirikus vígjáték helyett helyzetkomikumokra építkező bohózatot láttunk, mely minden magasabb eszmei tartalom kibontakozását lehetetlenné teszi“ — írja erő- sen jellemző címmel — Egysíkú Amphitryon — közölt bírálatában, amelyet ha elfogadunk igaznak, azt kell mondanunk, hogy a MATESZ Thália Színpadának mostani bemutatója a szepsiszentgyörgyihez van közelebb, s talán annyival jobb annál — csak a rendezést tekintve —, hogy a jelen előadás ifjú rendezőjének, a Miskolci Nemzeti Színház tagjának, Halasi Imrének sikerült legalább a „kisebb ellentéteket“ — nemcsak a darab szerkezeti felépítésében, hanem az egyes figurákban meglevőket is — föltárni és építeni rájuk úgy, hogy célba érjen az előadás, ha nem is egy magasabb ponton kijelölt célba. Sajnos azonban neki sem sikerült — az említett kritikus találó szavaival élve —, még csak sejtetni sem, a két világszint —- vagyis az égi és a földi lét, öz istenek és az emberek — közötti jelentékeny különbséget. Túl óvatosan rendezett, egyszerűsített elsősorban a házaséletre, a férfi és a nő kapcsolatára koncentrált, mintha félt volna attól, hogy a több- és különböző rétegű, több tételt megfogalmazó és kihangsúlyozásukra számos lehetőséget kínáló darab rendezése során eltéved, netán belebonyolódik — mint Amphitryon a történelembe — az egyéni és a társadalmi lét Hacks által fölvetett kérdéseibe. Ha bátrabban hangsúlyoz, élezi az alapvető és a kisebb-nagyobb konfliktusokat, ha színészvezetése merészebb, ha elmélyültebb árnyalásra kényszeríti a színészeket és szembetűnőbb vonalakban láttatja, illetve különbözteti meg egymástól az önmagukban is ellentmondásos figurákat, nemcsak Hackshoz jutunk közelebb, nemcsak az előadás emelkedik meg, hanem hangsúlyt kap az Amphitryon szájából elhangzó kulcsmondat is: „Ez a világ, már csak olyan világ, hogy Isten legyen, aki ember maradhat.“ Tehát egyelőre még nem eszményi, nem ad lehetőséget például — mint ebben az esetben — arra, hogy a férfi egyaránt lehessen eleget a házastársi (férfiúi) kötelességének és a társadami elvárásoknak. 'A filozófus Sosias mondata is — „Torkig vagyok már az istenekkel. Elvárják, imádjuk őket, s szakasztott úgy élnek csak, rongy ember módjára, mint mi. Akasztófarogyasz- tó, nagyranőtt naplopó had, de köddel és mennydörögve het- venkedik mind“ — súlytalan Halasi Imre színpadán, mert az isten Jupiter és az Amphitryon bőrébe (tehát emberi bőrébe) bújó Jupiter között, akit Csendes László alakít, alig fedezhető föl különbség. Ugyanez vonatkozik a „legügyesebb és legtalálékonyabb“ isten, Mercu- rius megszemélyesítőjének, Horváth Lajosnak a játékára, akit egyébként örömmel láttunk — végre! — nagyobb szerepben. Ebben az előadásban, amely végül is a Halasi Imre által kialakított koncepció szerint zajlik, jól játszik ő is, Csendes László is, és a többi színész, Lengyel Ferenc (Amphitryon), Gyurkovics Mihály (Sosias), Kövesdi Szabó Marika (Alcmene) és Tamás Jolán, szöveg nélküli szerepében (Éj). Bár semmi újat, eredeti színt nem hoztak játékukba, főként nekik köszönhető, hogy, ha remeknek nem is, de stílusában és hangvételében egységesnek mondható az előadás. Lengyel Ferenc katonásan játszik, kár, hogy — a fennebb már említett okok miatt — nem több iróniával. Gyurkovics Mihály groteszk figurát kelt életre, aki kedvesen bölcselkedő és ironikus, filozófiájának egyik alapköve a nyugalom: „Kövesd vágyad s lemondasz önmagádról. Csak befolyásolatlan élsz nyugodtan. Nincs érzés: nincs kin.“ Kövesdi Szabó Marika érzéki és méltóságteljes jelenség, Tamás Jolán egyszer, de kifejező koreográfiája szerint (Éva Lackóvá munkája) lejt időnként finom mozdulatokat a színpadon, amelyet Platzner Tibor — a darabhoz jól simuló, a mondanivalót szimbólumokkal fülerősítő — terve alapján rendeztek be. Létra helyettesítette a tetőt, Jupiter és Mercurius „fenti“ székhelyét, ahonnan lelejártak, még jobban mérgezni a földi életet, a Kopócs Tibor tervezte jelmezekben, amelyek, mint a díszlet is, színükben élénkebbek. BODNÁR GYULA Mi újat lehet még mondani a háborúról? A királylány zsámolya című magyar film láttán a kérdésre azt felelhetjük: semmit, pontosabban — csak közhelyeket. Fejér Tamár rendező háborús története ugyanis jobbára közhelyekből áll össze, a cselekmény csak az illusztráció szerepét tölti be. Ifjúsági filmnek készült ez a magyar film. Félrevezetett diákok, tapasztalatlan kamaszfiúk az alkotás központi alakjai. 1945 januárjában magukra maradnak a dunántúli hegyek között. Szakaszvezetőjük megjárva a háború poklát, mindenből kiábrándult, s a frontvonalban magára hagyott kiképzetten öt kamaszkorú gyerekkel ugyan mit is tehetne a háború végének közeledtével? Csak a beteg bajtársát próbálja menteni. A királylán zsámolya félresikeredett mű, sé* nem történelCSAK EGY ASSZONY A házasságról okosat jnonda- ni nehéz. Házasságban el, meg nem is a Csak egy asszony című francia film orvosnő hőse. Férjének csupán ágyútól vált el, asztalától nem. Éjszakáit szeretőjének adja, nappalait hivatásának és családjának szenteli, elsősorban két kamaszkorú gyermekének. Ám sem fia, sem leánya — pedig a látszatházasságot állítólag miattuk tartja fenn — nem boldog az őszintétlen környezetben. A halálról okosat mondani nehéz. Az élet elvesztése újra és újra megrendíti az asszonyt orvosi pályáján. Saját életveszélye, váratlanul fölfedezett tüdőrákja pedig megváltoztatja mi kalandfilm, se nem lélektani dráma. Nem elég kalandos, fordulatos és cselekményes ahhoz, hogy lekötné az ifjúság figyelmét; tempója lassú, sok benne az üresjárat. Reális történelmi kalandfilmnek pedig túlságosan ismert elemekből áll. Kamaradarabnak meg felületes, hiányzik belőle a drámai mag, az emberekben, a tudatukban, a lelkiismeretükben lejátszódó dráma, az elmélyült lélektani ábrázolás. így esett meg, hogy az öt kamaszgyerekről szinte semmit sem tudunk meg. A tehetséges fiatal színészek alakításukkal nemigen tudták árnyaltabbá tenni elnagyolt szerepüket. Balázsovits Lajos, O. Szabó István, Safra- nek Károly, Kiss Mari játéka nem marad emlékezetes a néző számára. magatartását. Szeretőjét elhagyja, már csakis családjához ragaszkodik, mint az életéhez. Ennyi dióhéjban a francia film cselekménye. Mint az elmondottakból kiderül, nem is egy témát boncolgatott Jean- Louis Bertucelli rendező. Az egyébként figyelemre méltó alkotó most azonban nem jutott túl a boncolgatáson, nem tudott életigazságokat mondani a felvetett kérdésekről. Ha a halálról nem is, a házasságról azonban okosabbakat is lehetett volna közölni. Annie Girar- dot az orvosnő szerepében nemcsak egy asszonyt, hanem többek sorsát, szenvedélyéit és szenvedéseit eleveníti meg. —ym — Kövesdi Szabó Marika, Csendes I,ászló, Tamás Jolán és Horváth Lajos az előadás egyik jeleneiében (Bodnár Géza felvétele) (francia) Őszintén szólva, az elmúlt ívekben nem lelkesedtem túlságosan, amikor az amatőr színjátszócsoportok előadásait kellett értékelnem. Ugyanis kevés olyan előadás akadt, amely teljes egészében vagy legalább valamilyen szempontból (darab- választás, rendezés, színészi teljesítmény) fölborzolta volna e mozgalom többéves, állóvízszerű egyhangúságát. Néhány pozitív kivétel, vagyis fölfigyeltető előadást ugyan láttunk, de a szürkeséget, a középszerűséget ez sem tudta föloszlat- »i. Az elmúlt napokban kilenc együttes előadását tekintettem meg — föltehetően az idei évad termésének a legjavát —, « örömmel állapítottam meg, hogy végre valami megmozdult* amatőr színjátszóink házatá- ján, mert több érdekes, helyenként pedig jó előadásnak tapsolhattunk. Nyilvánvalóan nem véletlenről van szó, hanem bizonyog előrelépésről. Szakemberek, nézők, szereplők minden bizonynyal fölteszik a kérdést: minek, miknek köszönhető vajon, hogy éppen ebben az évadban tapasztalhatunk nagyobb front- áttörést. Véleményem szerint elsősorban három fontos okot lehet megemlíteni. Elsőként azt, hogy egyre többen tudatosítják az amatőr művészeti mozgalom s ezen belül a színjátszás társadalmi jelentőségét napjainkban. Mind több helyen már nemcsak beszélnek erről, hanem tetteiket is ez a fölismerés határozza meg. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának módszertani tevékenysége a színjátszók körében VALAMI MEGMOZDULT Jegyzetek az amatör színjátszók előadásairól ugyancsak megérlelte első gyü- bölcseit: több fiatal rendező kezdett el dolgozni. Ezek a fiatalemberek nemcsak lelkesek, hanem szakmailag is aránylag fölkészültek, s ez már érződik az előadásokon. A harmadik, de talán az egyik legfontosabb ok pedig az, hogy színjátszócsoportjainkban egyre több a fiatal: részben olyanok, akik korábban irodalmi színpadokban szerepeltek, vagy pedig szavaltak, prózát mondtak, s így beszéd- és mozgáskultúrájuk már elért egy bizonyos szintet, tehát nem kezdők. Ez részben megkönnyíti a rendező munkáját, egyúttal pedig növeli ambícióit is. Az említett kilenc előadás közül az egyik legérettebb a vágkirályfaiak (Kráľová nad Váhom) produkciója volt, különösen rendezői szempontból. Vincze Gábor céltudatos, hihetetlenül szívós munkával amatőr rendezőink élvonalába küzdötte föl magát. A most látott előadás során — Jókai—Bozó A lőcsei fehér asszony — is az invenciózus rendezés tűnt ki. Most főleg a szereplőkön a sor, hogy játékukkal színpadszerűb- bé, élőbbé tegyék az egyes figurákat. Ha így lesz, akkor nem csikorognak majd az egyes jelenetek közötti átmenetek, s az előadás tempója sem hagy maga után különösebb kívánnivalót. A királyhelmeciek (Kráľovský Chlmec) Ján SoloviC Ez aztán a meglepetés című színművét tanulták be. Kultivált előadásuk láttán Solovič címével kiálthattunk föl, mert minden túlzás nélkül az idei évad egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatták. Kassai Béla ötletesen, megfelelő arányérzékkel állította színpadra a színmüvet. Több jó színészi teljesítmény is nagy mértékben hozzájárult az előadás sikeréhez. A rendezőnek arra kell törekednie, hogy a játékban rejlő komikus és tragikomikus lehetőségeket a most észlelt arányérzékkel jobban kihasználja, s így az előadás vérbő, s még hatásosabb lehet. A lévai (Levice) Garamvöl- gyi Színházról, és Nagy László rendezőről évek óta keveset hallottunk. Nélkülük szegényebb volt a mozgalom. A lévaiak annyi feledhetetlen előadás után most más vizekre eveztek: bűnügyi játékot tanultak be. František Frýda Ki ölte meg Sommer Linát? című krimije különösen a színpadi játék szempontjából, de témájánál fogva is jobb darabok közül való. Már-már közhelynek tűnik, hogy az úgynevezett könnyű műfaj ízléses színpad- raállítása milyen nehéz, s a krimire mindez hatványozottan érvényes: légkört, feszültséget, megfelelő ritmust kell teremteni, s mindvégig meg kell tartani, sőt fokozni. Nagy László az első rész néhány jelenetét kivéve sikeresen oldotta meg ezt a feladatát, s így a közönség jól szórakozott. A teljes siker érdekében főleg a két nyomozót alakító színész markánsabb jellemformálására, s néhány más szereplő szebb színpadi beszédére van szükség. A vámosfalusi (Horné Mýto) színjátszók a nyugat-szlovákiai kerületi fesztivál nagy meglepetését szolgáltatták: megnyerték a versenyt, s így jogot szereztek, ahhoz, hogy Jókai— Kovács Gazdag szegények című színművével Komáromban is szerepelhessenek. Oláh Ödön rendező, a színjátszás egyik nagy szerelmese, levonta a járási fesztivál tanulságait, bizonyos átcsoportosításokkal és húzásokkal kiegyensúlyozottabb, korhű és a mai néző számára sem érdektelen előadást kreált. A bratislavai Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium színjátszói tovább éltetik iskolájuk gazdag hagyományait. Üde, fiatalos, korszerű előadásban vitték színre Szigligeti Liliomfiját Molnár László rendezésében. Ha már a rendezőknél tartunk, akkor meg kell említeni Boda Ferenc nevét is, aki szintén a most jelentkező amatőr rendezőnemzedék egyik tehetséges tagja. A buzitai színjátszók sokat javultak az elmúlt évekhez képest. Elsősorban a fiatal szereplők további lelkesedésétől, szakmai fejlődésétől függ, hogy képesek lesznek-e még tovább fejlődni, s elérni az országos szintet. Sajnos, az idén is láttunk gyengébb előadásokat. A duna- szerdahelyiek (Dunajská Streda) a kitűzött határidőre nem készültek el teljesen a Kisuno- kám című darabbal. A próbán még — természetesen — „nem élt“ a darab, a jelenetek egy- síkúaknak, statikusnak tűntek. Akkor még nem lehetett eldönteni, hogy ezt a kevés próba, vagy pedig a rendezői ötletek hiánya okozta-e. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy valamennyi csoportunk közül a dunaszerdahe- lyieknek a legjobbak az anyagi és egyéb lehetőségeik. E^zzel a jövőben sokkal jobban kellene élniük. Ugyancsak vegyes érzelmekkel távoztunk a szep- siek (Moldava nad Bodvou) előadásáról. Ezt a csoportot évek óta csupán a lelkesedésük miatt dicsérhettük, ám ma már az amatőr színjátszók sem tudnak csupán lelkesedésből megélni. Zakariás István személyében remélhetőleg megtalálták azt a rendezőt, aki képes lesz céltudatosabb, elmélyültebb munkára ösztönözni a szereplőket. Ugyanez a megállapítás érvényes a rimaszombati (Rimavská Sobota) színjátszókra, azzal a különbséggel, hogy itt Mag Albert Flóriánra vár ez a nehéz, de nemes feladat. A£ összkép tehát az említett hiányosságok ellenére pozitív. S még jobb lehet, ha a Jókai- napokra kiszemelt csoportok képesek lesznek a rendelkezé- sükreN álló egy hónap alatt egy ségesebbé, még színvonalasabb1 csiszolni előadásaikat. SZILVASSY JÓZSEF 1.978. IV. 18.
