Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-08 / 67. szám, szerda

KÜLÖNÖS FORDULÓ VOLT A tavaszi labdarúgó-idény első, úgynevezett „hétfői“ for­dulójának, sorrendben a 18.-nak három mérkőzését vasárnapra hozták előre, s azok mindegyikét a vendéglátó nyerte meg, 7:l-es összesített gólaránnyal. Hétfőn a 10 pontból a házigaz­dák is, a vendégek is ötiit-ötöt szereztek, de a gólarány 2:5 az utóbbiak javára. Három esetben gól nélküli döntetlen, kétszer 2:l-es hazai győzelem, egy-egy alkalommal vendéglátó- és vendég 4:0-ás si­ker, míg a vérbeli kassai rang­adón 1:0 arányú Lokomotíva győzelem született. A hazaiak szempontjából: 4 győzelem, 3 döntetlen 9:6-os gólarány és 11 pont a mérleg, a vendégeknél: 1 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség, 6:9-es gólaránnyal. Az egy találkozóra eső gól­átlag 1,875, a nézőátlag pedig 8643. Az előbbi nagyon szerény, az utóbbi pedig főleg a Loko­motíva—Brno rangadó 25 000-es nézőserege jóvoltából ilyen mu­tatós. Egyelőre minden azt a látszatot kelti, hogy inkább a szurkolók állnak a hétfői for­duló magaslatán, a csapatok kevésbé. Ez a szokásos ciklus megbontásának első érzékelhe­tő eredménye. A gólkirályság jelöltjei közül Kroupa (14 gólt lőtt eddig) és Józsa (12 góllal) ezúttal meddő maradt, míg a 9 gólosok közé Nehoda és Gallis is felsorako­zott. Janečka és Pelc gólt nem lőtt, felinek pedig továbbra is harcképtelen. A táblázat élén három trón- követelő áll, s a pillanatnyi helyzet: 1. Brno 26 p, 2. Dukla Praha 25 p. 3. Lokomotíva Ko­šice 24 ponttal. Ez a sorrend csak kiindulópontnak tekinthe­tő, bár az új rangelső szinte teljesen biztosan majd csak kö­zülük kerülhet ki. Az „alsóházban“ lassan, de biztosan megpecsételődik a ZVL LENGYEL ELŐKÉSZÜLET CSEHSZLOVÁKIÁBAN Lengyelország jégkorong-vá­logatottja a világbajnoki „B“ csoport küzdelmeire készül, s jelenleg 10 napos összpontosí­táson hazánkban tartózkodik. A lengyel jégkorong-váloga- lott főedzője tavaly óla a cseh­szlovák Slavomir Barton, aki már eddig is nagy munkát vég­zett ennél az együttesnél. Ö maga így nyilatkozott: „A fel­készülés alapját két teljesít­ményellenőrzés képezte. A de­cemberi erőpróbák során sike­rült legyőznünk Svédország, Norvégia és az NDK nagy já­tékerejű csapatait. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a lengyelek a kanadai portyáról hazatérő csehszlovák „B“ együttesnek derék ellen­felei voltak.“ Arra a kérdésre, hogy mit vár a csehszlovákiai edzőtábo­rozástól, Barton így válaszolt: Ezzel folytatják Ma, a Magyar Labdarúgó NB I-ben teljes forduló lesz 14.30 órai kezdettel. A párosítás a következő: Zalaegerszeg—Pécs, Szeged—Kaposvár, Diósgyőr— Tatabánya, Budapesti Honvéd — Békéscsaba, Rába ETO—Duna­újváros, Haladás—MTK VM, Va­sas—Székesfehérvári MÁV, Cse­pel—Cjpesti Dózsa és Videoton — Ferencváros. NYERTESÜNK Az DJ SZÚ olvasója tippel so­rozat 8. szelvényének telitalá- latosai közül a következők ré­szesülnek nyereményben: I. díj, 300 korona: Izsnián László, Gabčíkovo 1227, II. díj, 200 korona: Marek Jó­zsef, Šahy, SNP u. 18, III. díj, 100 korona: Lukács Já­nos, Hurbanovo, Novozámocká 46. A sportfogadás hírei Á 12 találatos SAZKA szelvény a következő: 1 2 3 4 5 B 7 8 9 10 11 12 011102101 0 1 2 „Mérsékeltebb képességű ellen­felekkel szemben néhány já­tékmodort igyekszünk kipróbál­ni. Nagyon fontos az akklima- tizációs előkészület is. Brno és környéke sokkal közelebb áll az éghajlati viszonyok terén Belgrádhoz, mint Varsó. Meg­állapításom szerint jól felké­szülünk a világbajnokságra, remélhetőleg sikerül visszajut­nunk a világbanjoki „A“ cso­portba. Lengyelországban nagy a jégkorong hagyomány, de ezt a sportot csak Csehszlovákiá­val való együttműködés emel­heti világszínvonalra. A lengyel jégkorong sport mentalitásában közel áll a csehszlovákhoz.“ Žilina sorsa. Tizenkét forduló­val a befejezés előtt 6 pontos hátrányba került a felette he­lyet foglaló Trnava ás Ostrava csapatával szemben. A Lokomotíva — Zbrojovka Brno rangadót modern, gyors, erőteljes, sportszerű játék jel­lemezte. Dicséret illeti a győz­test, de a legyőzöttet is. Prágában a Dukla—Bohemi­ans erőpróba csak a katonacsa­patnak adott rangot. Nehoda, Gajdüsek és Vizek válogatott­hoz méltó módon célzott, Hruš­ka viszont a ranghoz méltatla­nul védett. Panenka és Dobiáš, a zöld-fehérek további váloga­tott-jelöltjei sem tündököltek. Trenčín igazolta, hogy csak vendéglátóként eredményes. A tavaszi idényben első pont­jait szerezte az Inter, pedig már másodszor volt házigazda, amelynek sebezhető pontjai a védelem két oldalán vannak. Tavaszra mintha újjáéledne a Slovan. Csak egyszer játszott idehaza, mégis öt pontot szer­zett, s a 7:2-es idény-gólarány is jó ajánlólevele. Tart a Trnava és a Dukla B. Bystrica góliszonya, kétségtelen a másik újonc, a Tatran Pre­šov nagyobb taktikai érettsége. Teplice a tavasz kellemes meglepetései közé tartozik, szorgalmas pontgyűjtővé lett. Ostravában sem lehet ok a pa­naszra. A Slávia viszont, amely minden idényben a legtöbb te­hetséges játékost szerzi meg, egyelőre az igazi csapatjáték harmóniáját és előző gólképes­ségét hiába keresi. ZALA JÓZSEF sporthíradó A szovjet jégkorong-bajnok- ság eredményeiből: Turpedu Gorkij—Avtomobiliszt Szverd- Iovszk 2:4, Himik Voszkre- szenszk—Dinamó Riga 3:5, SZKA Leningrad—D. Moszkva 3:8, CSZKA Moszkva—Szpartak Moszkva 5:1. Az amerikai—kanadai profi jégkorong-ligában egy mérkő­zés volt: Buffalo Sabres—Mont­real Canadiens 2:1. A Celtic Glasgow csapata ki­esett a skót kupa küzdelmei során. A negyedik forduló meg­ismételt mérkőzésén 1:0 ará­nyú vereséget szenvedett a Kil­marnock együttesétől. A Celtic volt e Kupa legutóbbi védője. Női kézilabda BEK mérkőzé­sen a Ruch Chorzow csapata 26:14 (16:8) arányban győzött a Hellas Haag ellen. A lengyel csapat továbbjutott, elődöntő­beli ellenfele a Budapesti Va­sas lesz. A labdarúgó Afrika Kupáért lejátszott mérkőzések eredmé­nye: Uganda—Kongói MK 3:1 (2:0), Tunézia—Marokkó 1:1 (1:1), Ghana—Zambia 2:1 (1:1), Nigéria—Felső Volta 4:2 (3:0). Lengyelország jégkorong vá­logatottja, amely a világbajnoki 1978 111. 8. A Plastika Nitra női kézilabda-együttese a legutóbbi bajnoki mér­kőzésen 11:11 arányú döntetlent ért el az Ostrava ellen. Felvéte­lünkön a hazai védelem egy ostravai támadást hárít. (Mastís felvételeJ Besöpört mérkőzéseire készül, a TJ Vyškov vendégeként 13:6 arányú győzelmet aratott. A kosárlabda kupaküzdelmek mai műsora. Férfiak: BEK: Mo- bilgirgi Varese--Real Madrid, AS Villeurbanne—Maccabi Tel Aviv, LK Stockholm—Jugoplas- tika Split. Női BEK: Minor Peruik—Sparta Praha, Crvena Zvezda Beograd—Geas Sesto sail Giovanni. Konchetti Kupa: Levszki Szófia—Lokomotív Szó­fia, Budapesti SE—Slovan Bra­tislava. A csehszlovák tornásznők el­ső ellenőrző versenyét kitűnő teljesítménnyel Cerná nyerte 74,30 p, 2. MareCková 75,30, 3. Brydlová 72,85, 4. Sauerová 71,80, 5. Lieková 71,40, 6. Zelin- ková 71,30. A svéd jégkorong-bajnokság legutóbbi eredményei: A1K — Timra 10:0, Brynäs—Djurgaar- den 6:4, Frönlunda—Modo 7:3, Leksand—Skelleftea 3:5, Söder- talje—Fárjestad 4:5. Szófiában a bolgár junior jégkorong-válogatott 9:2-re le- győze román ellenfelét. A Szovjetunió téli spartakiád- ján a női óriásműlesiklást a 19 éves Petrakejeva nyerte 1:13,36 perces idővel. Csehszlovákia fedettpályás tenisz-bajnokságán Pavel Hut- ka vezet 88 ponttal, 2. Bedáií 68, 3. Peter Hut'ka és Pála 60 pont. Lapzártakor érkezett Az I. jégkorong-liga 36. for­dulójának eredményei: VSŽ—Kladno 2:6 (0:1, 0:3, 2:2). Vítkovice—Litvínov 5:2 (2:1, 1:0, 2:1). Trenčín—Jihlava 1:3 11:1, 0:0, 0:2). Brno—Sparta 3:3 (0:1, 1:1, 2:1). Pardubice—C. Budéjovice 7:0 (1:0, 4:0, 2:0). Plzeň—Slovan 3:4 (1:1, 0:3, 2:0 J. AZ INTER ELLENFELE AZ FTC Baselben kisorsolták a kézilabda EK elődöntőit. Az Inter Bratislava női csapata, amely a csehszlovák együttesek közül egyedül jutott tovább, az elődöntőben a budapesti FTC együt­tesével mérkőzik. Ezzel kapcsolatban L. Gross, a ČSTK-nak a következőket je­lentette ki „Az FTC erős csa­pat, de az elődöntő mezőnyé­ben már nincs válogatási lehe­tőség. Ez a magyar együttes lesz sorozatunk első komoly el­lenfele. Ürülnénk, ha egyúttal nem lenne utolsó is. Nem elő­nyös, hogy az első mérkőzés színhelye Bratislava.“ A női BEK sorsolása: Buda­pesti Vasas—Rudi Chorzov, Vestar Oslo—TSC Berlin. A női KEK-beu: Sveudborg —SC Leipzig és Inter Bratisla­va—FTC. Az első mérkőzéseket már­cius 20-tól 2ö ig, a visszavágó­Búcsú Amerikától A Világ Kupa résztvevői ten­gerentúli utolsó versenyükön a férfi óriás műlesiklásban csap­tak össze. Mindkét fordulóban a lichtensteini Wenzel érte el a legjobb időt és természete­sen ő végzett az első helyen. A pálya 1282 méter hosszú volt, 399 méteres szintkülönb­séggel. Mindkét fordulóban 60 kaput tűztek ki. A verseny végeredménye: 1. Wenzel (Lichtenstein) 2:52,22, 2. Mahre (amerikai) 2:53,02, 3. Stenmark (svéd) 2:53,39, 4. Henuni (svájci) 2:54,82, 5. Thö- ni (olasz) 2:55,08, 6. Adgate (amerikai) 2:55,19. A Világ Kupa összetett ver­senyének jelenlegi állása: Sten- mark 150, Mahre 116, Heideg­ger (osztrák) és Wenzel 95— 95, Plank (olasz) 70, Walcher (osztrák) 65 pont. Az összetett csapatverseny állása: Ausztria 711, Svájc 467, NSZK 316, Olaszország 309, Egyesült Államuk 306, Lichten­stein 281. kat március 27 és április 2 kö­zött kell megrendezni. . A férfi BEK párosítása: Bu­dapesti Honvéd—SC Magdeburg és Alicante—Slask Wroclaw, a KEK-ben: Gummersbach—Anila- na Lodz és Zseleznyicsiar Nis—- ASPTT Metz. (A francia együt­tes kétszer is kikapott a Di­mitrov Szófiától, de a bolgár csapatot kizárták a küzdelem­ből.) Cselgáncs kellemes meglepetéssel Szófiával erős mezőnyű nem­zetközi cselgáncs-tornára ke­rült sor, amelyen a csehszlovák versenyzők kellemes meglepe­téssel szolgáltak. A legnehe­zebb súlycsoportban Nikodým további csehszlovák versenýzô, Kocman előtt szerezte meg az első helyet. A nemzetek verse­nyében hét résztvevő köfcül a győztes Bulgária és a második Szovjetunió mögött Csehszlová­kia végzett a harmadik helyen. Nikodým, akiről már említést tettünk, a 95 kilósok csoport­jában ötödik lett. További eredmények — 60 kg: Szabó (román), 65 kg: Rais- mann (NDK), 71 kg: Namga- lauri (szovjet), 78 kg: Szopdi (lengyel), 86 kg: Gogisvili (szovjet), 95 kg: Damadajev (szovjet). Bugojnoban a nemzetközi sakktornán elhalasztották a Bu- kics—Hort találkozót. Karpov világbajnok döntetlenül mérkő­zött honfitársával, Tallal, a ju­goszláv Ivkov a szovjet Spassz- kijjal. A verseny élén Spasszkij és Ljubojevics áll egyaránt 5,5 ponttal. Hort 3. öt ponttal és egy függőjátszmával. ERŐFELMÉRÉSEK BARÁTSÁGOS JELLEGGEL Frankfurtban ma az NSZK— Szovjetunió barátságos labdarú­gó-mérkőzést játsszák, s min­den szurkoló tudja, hogy a vi­lágbajnoki címet védő együttes megint legalább olyan szívós és veszélyes ellenfélre talál, mint amilyen Anglia csapata volt a február 22-én, a mün­cheni olimpiai stadionban sor­ra került erőpróbán. Szimonyan, a szovjet váloga­tott főedzője már jóideje kije­lentette, hogy csapatának ke­resnie kell a jelentős játékere­jű ellenfelekkel való találko­zást. Most nagyszerű portya csúcspontjához érkezett a szov­jet csapat, amely Marokkó or­szágos együttesét 3:2-re legyőz­te, gól nélkül mérkőzött a baszk „nemzeti tizeneggyel", 9 2:1 arányban győzött Nyugat- Franciaország l. ligás csapatai­nak válogatottja ellen. A por­tya első mérkőzésén még nem szerepeltek a Dinamó Moszkva játékosai, akikre a Betis elle­ni Sevillában sorra került KF.K találkozó várt, de a továbbiak­ban már Szimonyan rendelke­zésére álltak. Az NSZK csapatában a leg­utóbb a darabos sepregető Schwarzenbcck nem igazolta a gyengélkedő szövetségi kapi­tányt, Schőnt, az őt helyettesí­tő DerwaUi. A beteg Fischer nélkül akadozott a támadósor gépezete. Ezúttal is keresni fogják Beckenbauer igazi utód­ját, s talán csak a valóban szá­mításba fövő Kaltz nagy forma­javulása lehetne megoldás. A látványosnak Ígérkező nyu­gatnémet-szovjet mérkőzésről a csehszlovák TV 2. műsorán ma 19,55 órai kezdettel látha­tunk közvetítést. Csemegének ígérkezik a Por­tugália—Franciaország mérkő­zés is. Platiniék február 8-án az „azzurik" vendégeként 2:2- es döntetlent értek el, de kéU ségtelenül közelebb álltak a si­kerhez. A mai találkozó na­gyobb esélyesét is bennük lát­juk. Az NDK válogatottja, a lab­darúgás olimpiai bajnoka, amely ugyan a VB selejtezők során vereséget nem szenvedett, még­sem juthat el az argentínai fut­ball fesztiválra, ma Karl-Marx- Stadban Svájc együttesét fo­gadja. Az NDK csapatának ké­pességeit ismerjük, a svájciak játékerejének javulásáról a Grasshoppers feltűnő kupasze­replése is tanúskodik. iza) Háromszor került Hron kapus éli Ojhely a Lokomotíva—Zbro­jovka Brno 1. labdarúgó-liga mérkőzésen, de még ebből a hely­zetből sem tudott gólt szerezni. (Berenhaut felv.J

Next

/
Thumbnails
Contents