Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-16 / 75. szám, csütörtök
Elhagyott szellemek A Bodrogközben Menjünk, mondjuk, Zétény- be (Zatín). És útközben reménykedjünk, hogy végre pél- dás közkönyvtárat láthatunk. Oly jó lenne már egyszer egy tágas, szépen berendezett falusi könyvtárban, gyakran olvasott, de megbecsült, szép rendben sorakozó régebbi és új könyvek között riportot készíteni. Szétkiáltani, hogy iksz faluban nemcsak az utca portalanítása közügy, hanem az emberek szellemi életének fejlesztése Is. Zétényben tetszetős külsejű házak között suhanunk, forgolódunk kocsinkkal, amíg meg nem találjuk Szaxon Gyula házát s e ház asszonyát, a helyi könyvtár vezetőjét az egyik emeleti szobában. Éppen ebédre terít, fiának, aki a beaL- zenekar tagja. Az édesanya, mint mondja, örült, hogy öt gyermeke tönkreteszi a szobát, ahol zenélni tanultak, próbáltak. Az egész család művészel- kedvelő. Férje építésvezető a szövetkezetben, ő maga tizenegyedik éve vezeti a könyvtárat. Megkérték annak idején, vállalja el a nemes munkát. De nem akadt ember, aki megmutatta volna, hogyan kell csinálni. — Ma sem tudom, jó-e ahogy csinálom, vagy nem — mondja. — Csak szombaton nyitom ki a könyvtárat, amikor itthon vannak a fiatalok. Télen fél ötkor befütök, a könyvkölcsönző fiúk segítenek fát vágni. Kétszáztizenhat embernek van igazolványa, de ennél jóval kevesebb az aktív olvasó, rjként fiatalok járnak a könyvtárba, elsősorban a krimi-irodalom iránt érdeklődnek, az idősebbek kastélyokról, királyokról, nagy szerelmekről szeretnek olvasni. Amióta könyvtáros vagyok, tavaly olvastak a legtöbbet, nyolcszázkét könyvet kölcsönöztem. A könyvállományt 2310 kötet képezi, körülbelül háromnegyed része magyar nyelvű, a kevés kivételtől eltekintve 1975 előtt kerültek a könyvtárba. Akkor, amikor még Szaxon Gyuláné választhatott és vásárolhatott könyveket, évenként kétszer, összesen három-négy ezer korona értékben, az emberek ízlése, kívánsága szerint (isi. — Tessék már a könyvtár számára is megrendelni ezt és ezt a könyvet, mert szükségünk van rá, mondták a gyerekek, amikor az újságban elolvasták, hogy milyenek jelentek meg. Tehát olyan kötetekkel bővült a választék, amelyeket szívesen kölcsönöztek az emberek. Harmadik esztendeje a Te- rebesi (Trebišov) Járási Népkönyvtár küldi a könyveket, évenként háromszor 40—50 darabot, nagy részben szlovák nyelvű és politikai kiadványokat. Ezek között van olyan, amelyből tíz példány fekszik egymáson. Hány műből, Ma- dách-könyvből például, amelynek a zétényi könyvtárban is ott lenne a helye, eqy sincs?! — Mondták ugyan, írjam le, milyen könyveket szeretnék, de nem írtam le. Nem is tudom, miért. Ügy látszik, nem tudok magam mellett szólni, követelőzőbbnek kell lennem — jegyzi meg a halk szavú, kedves asz- szony, már a könyvtárnak kinevezett rideg, szűkös helyiségben. Mondhatnám lyuknak is. Régen tisztított gumilinoleum borítja a padlózat egy részét, a rozoga asztalt papír, a négy szék még csak véletlenül sem hasonlít egymásra, a regélők se nagyon, amelyeken egyébként látszik, hogy nehezen viselik terhüket. — Nem tudtam úgy berendezni, ahogy kellene. Ezt a helyiséget nem is lehet, pontosabban: nem érdemes. Meg aztán nem hiszem, hogy csak Szaxon Gyuláné feladata lenne: egy korszerű könyvtárat létrehozni, olvasószobával, ahol órákat kellemes eltölteni, lapozgatva könyveket, hazai és külföldi folyóiratokat. — Így valóban nincs értelme — mondja Rigó Olga, a helyi nemzeti bizottság titkára. — Azelőtt a szomszédos helyiségben voltak a könyvek. Akkor szorultak ki belőle, amikor a járásról elrendelték, hogy a civilvédelmi eszközöket, maszkákat és védőzsákokat, száraz helyen kell tárolni, hogy a nap se érje őket. Ott a hőmérő, hetenként kétszer jegyezzük egy naplóba, mennyit mutat. — Mégis találni kell valamilyen megoldást. — Fölszabadult az iskola épülete, már más faluba járnak tanulni a gyerekek. Régebbi épület, ma még tele van férgekkel, de ha rendbe hozzuk, szép lesz, a könyvtárnak is megfelelő. Egyelőre a fiatalok foglalják el, pingpongoznak, ott próbál a beat-zenekar. A múltkor eljött a főagronómus, kért egy két helyiséget belőle, ahol a burgonyát csíráztahatnák. Törjük a fejünket, mi hol legyen. Épül egy szárító, szálláshely kell a szerelőknek, nyáron az aratóknak. Szóval van gondunk. Ebben az épületben vagyunk mi, az ifjúsági szervezet, az öregek klubja, itt vetítenek filmet, ide jár Hel- mecről a borbély. Hogy ne csak gondokról vigyünk híreket Zétényből, ahol — régóta tudom — szorgalmas emberek laknak, Rigó Olga arra kér, nézzük meg az új magyar tanítási nyelvű óvodát, amelyet hatvan gyermek számára építettek, a lakosság és a szövetkezet összefogásával. Szép, egészséges épület. Remélem, hogy azok a gyerekek, akik itt tanulják majd az első versikéket — ha nem is ilyen nagy —, de ilyen szép és egészséges könyvtárban kölcsönözhetik majd a csehszlovákiai magyar írók, költők müveit is. Az Ipoly mentén Abelovszky Mária az ipoly- hídvégi (Ipeľské Predmostie) könyvtár vezetője néhány perce szállt le az autóbuszról. Csá- ky Károly, magyar—angol szakos tanító barátom dolgozószobájában beszélgetünk. Márta a Nyitrai Pedagógiai Fakultás levelező hallgatója, magyar—szlovák szakos. Hogy lesz-e hely számára, ha megszerzi az oklevelet, még nem tudja. Négy éven keresztül mindig helyettesített valamelyik iskolában, a legutóbb három hónapig várt megüresedett helyre, hiába. Néhány hete az egyik ipolysági üzemben adminisztrál és nagyon szeretné befejezni a főiskolát. Lelkes tagja volt, most is az lenne, a Madách Imre Irodalmi Színpadnak, ha nem szűnik meg a jónevű csoport. — A könyvtárról szeretném kérdezni. — Arról inkáb ne. — Miért? — Mert nem működik. Nincs megfelelő helyiség. Ami van, a régi szövetkezeti iroda épületében, abba lehetetlen eml>ereket bevinni. — Akkor fölösleges megkérdeznem, mikor van nyitva. — Csak akkor nyitom ki, ha valaki szól, hogy szüksége van erre vagy arra a könyvre. — Mindig ott volt a könyvtár? — Nem, a kultúrházban, egy kis helyiségben. Azt hiszem, még kint van a tábla is. Onnan azért kellel elmenni, mert beázott. — Meg tudná-e mondani, mennyi könyv van? — Nem. Két éve vagyok a vezetője, de nem tudom, a leltárkönyv még a volt vezetőnél van, még nem tudtuk együtt leltározni az állományt. Szomorú, hogy nem tudom, hány könyvünk van. — Vásárolnak-e vagy kapnak-e egyáltalán könyveket? — A múlt évben körülbelül KULTURÁLIS HM □ Boccaccio „Dekameron“ című művéből színes filmet készített a ljubljanai televízió. □ Munkácsi Mihály életét és munkásságát bemutató album jelent meg a varsói Arkady Képzőművészeti Kiadó gondozásában. .. □ Először nyílik meg ír színház Londonban. Az idén megnyitandó ír színház klasszikus és mai ír színműveket mutat be. □ Marie Antoinette címmel négy epizódból álló színes sorozatfilmet készített a francia tizenötöt küldött a járási népkönyvtár. De se szépirodalmit, se magyar nyelvűt nem. Bántja a lelki ismeretemet, hogy alig csinálok valamit az évenként juttatott 270 korona honoráriumért. Jóformán annyi a munkám, hogy visszaigazolom, megkaptam a könyveket és elmegyek a volt könyvtároshoz beírni a számukat. Pillanatnyilag a kulcs sincs nálam. — Kár, hogy nem működik a könyvtár — szól közbe Csá- ky Károly. — Mert vannak jó könyvek, láttam, amikor cipeltük mostani helyére. Mondtam az iskolában a gyerekeknek, menjetek Mártihoz, ő kölcsönzi nektek a kötelező olvasmányokat. Hiába mentek. Mert valóban úgy van, hogy nem lehet ott kiigazodni. — Szükség lenne a könyvtárra, de amíg helyiség nincs, addig nem lehet semmit csinálni. Beszélgettünk már a kérdésről, talán sikerül megoldani, rövidesen. Szeretném hinni én is. Mert amit ez után a beszélgetés getés után láttunk, a szívünk fájdult belé. Elhagyott épületben elhagyott könyvek. Elhagyott írók, költők Ipolyhídvé- gen. Kulcsra se volt szükségünk, hogy bejussunk a ,,könyvtárba“, hiányzott a lakat. Any- nyi könyvet vihettünk volna magunkkal, amennyit csak akarunk, tán még az első, kopár helyiségben pingpongozó gyerekek se szóltak volna ránk. Igaza volt Abelovszky Mártának, ebbe a porlepte, riasztó helyiségbe nem lehet embereket bevinni, még kevésbé könyveket kölcsönözni. Ipolyhídvég arculata is sokat változott az emberek szorgos keze nyomán — az egész falu javára. Sajnálatos, hogy épp a könyvtár ilyen. És másutt Kevés faluban jobb a könyvtár helyzete, mint a találomra kiszemelt Zétényben és Ipoly- hídvégen. Ismétlem csupán, új utak, házak, üzletek, vendéglők, kocsmák, művelődési otthonok épültek mindenütt, beépültek az új arcú szocialista falu mindennapi életébe, többé kiszakíthatatlanul. Csak épp a könyvtár nincs a falu érrendszerében, mintha megfeledkeztünk volna róla, különösen az utóbbi esztendőkben csökkent iránta az érdeklődés, az illeté-’ kesek és az olvasók részéről egyaránt. Sokan nem is tudják, hogy van a faluban könyvtár, lehet könyvet kölcsönözni — illetve: lehetne. Persze, hamar megnövekedne az olvasók száma. ha létezne kívül-belül vonzó, kényelmes, hasznos időtöltésre is alkalmas könyvtár, a magyarlakta községekben elegendő mennyiségű, értékes magyar nyelvű könyvekkel, közöttük a legújabb alkotásokkal. A ^ könyvtárral szemben tanúsított „kisebb gondom is nagyobb an- nál“-féle magatartással különösen ma nem érthetünk egyet, akkor sem, ha tudjuk, hogy a különböző helyi, és járási bizottságokban sürgetőbb feladatok megoldásán munkálkodnak. Természetesen, elsősorban a járási népkönyvtárak részéről szükségeltetik nagyobb figyelem. Az elkövetkező időszakban átgondoltabban, körültekintőbben és fegyelmezettebben kell szervezni-építeni a falusi könyvtári hálózatot, mert ez a mostani — gondolom, kommentár nélkül is jelzi a fenti két könyvtár helyzete — ablakos. Ne feledjük, a könyv nemcsak művel és szórakoztat, hanem véd is. Védi az embert. BODNÁR GYULA televízió a tragikus sorsú francia királynéról, Jean Cosmos rendezésében. □ Shakespeare Troilus és Cressida című komédiájának bemutatója a Burgtheaterben a bécsi színházi szezon kiemelkedő eseménye. Az előadást Terry Hands angol rendező állította színpadra. □ David Rabé Bot és gitár című darabját, amelyet Amerikán kívül eddig csak Moszkvában és Budapesten játszották, most bemutatta a londoni New End színház is. A szovjet neugičsiutfsHiív tttimje Kilencven éve született Anton Szemjonovics Makarenko, a szovjet neveléstudomány úttörője. 1905-ben kezdett el tanítani egy kétosztályos iskolában. Már fiatal pedagógusként bekapcsolódott a munkásmozgalomba. ismerkedett a marxista irodalommal, és olvasta kedvenc írója, Makszim Gorkij müveit. 1914-ben a poltavai tanítóképzőben folytatta tanulmányait; az iskolát elvégezve, igazgatói kinevezést kapott az egyik alapfokú vasutas iskolába. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat Makarenko lelkesen fogadta, mert tudta, hogy a történelmi jelentőségű esemény új korszak kezdetéi jelenti a neveléstudományban is. 1920-ban megbízták őt egy nevelőtelep létesítésével Poltava közelében, ahol a háború és az azt követő forradalmi események során elárvult, magukra maradt gyermekeket és fiatalokat nevelt és oktatott. Később az intézetet Harkov mellett helyezték el és Makszim Gorkijról nevezték el. Amikor Gorkij 1928-ban látogatást tett az intézetben, nagy elismeréssel szólt a látottakról, és Ma karenkót új típusú pedagógusnak nevezte. 1935 ben Makarenko Kijevbe, két évvel később pedig Moszkvába költözött. Itt született meg a csaknem tíz évig írt Pedagógiai hösköltemény című regénye, amelyben a Gorkij nevelőtelepen szerzett tapasztalatait, élményeit dolgozta fel szépirodalmi formában. A műben sikerült jól érzékeltetnie a munka és a közösség emberformáló erejét. Később regény formájában megírta a Dzerzsinszkij nevelőintézet történetét is, a nevelés elméleti kérdéseivel foglalkozó írásai pedig a Szülök könyve és az Előadások a gyermeknevelésről című kötetekben jelentek meg. A kiváló szovjet pedagógus alkotó ereje teljében váratlanul hunyt el 1939- ben, 51 éves korában. Anton Szemjonovics Makarenko egész életműve, pedagógiai munkássága a szovjet társadalom szükségleteivel összhangban álló űj, korszerű neveléstudomány megteremtésére irányult. Nevelési rendszere elválaszthatatlan a szocialista társadalom politikai feladatai* tói. Elmélete szerint a nevelés céljait nem biológiai vagy lélektani tényezők szabják meg, hanem a társadalom szükségletei. A marxizmus tanaira támaszkodva Makarenko úgy tekintett az egyénre, mint a társadalmi közösség tagjára, ezért nevelési rendszerének egyik alappillére a közösségi nevelés. A kommunista erkölcs normái szerint élő szocialista ember nevelése csakis a közösségben lehetséges, amely közös célokat tűz maga elé és azok megvalósításáért közösen, a kollektíva erejére támaszkodva harcol. A jól irányított közösség soha nem stagnálhat. Ezt a követelményt „a közösség előrehaladásának törvénye“ formájában fogalmazta meg. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a munkára nevelésnek és — nagyon helyesen — azt állította, hogy csak a rendszeres munka közben alakul ki az egyén helyes viszonya dolgozótársaihoz, s csak az tudja igazán értékelni a munkát, tisztelni a dolgozó embereket, aki maga is rendszeresen dolgozik. A szülők számára írt könyveiben Makarenko behatóan foglalkozott a Családon belüli nevelés kérdéseivel és rámutatott arra, hogy könnyebb a gyermeket kezdettől fogva helyesen nevelni, mint a helytelen nevelés következtében kialakult rossz szokásokról, helytelen magatartásmódról leszoktatni, tehát átnevelni. Azt is hangsúlyozta, hogy a családi nevelésben nincsenek jelentéktelen apróságok, hiszen az élet nem egy mozzanata, eseménye, melynek a szülő esetleg kevés figyelmet szentel, a gyermek egész életére döntő hatással lehet. A tekintélyt a szülő — Makarenko szerint — nem túlzott szigorral és fegyelmezéssel vagy testi fenyítéssel, hanem inkább példamutató életmódjával és munkájával teremtheti meg. Ma karenko nevelésrendszere jelentős mértékben hozzájárult a szovjet neveléstudomány fejlesztéséhez. A mindennapi élet igazolta elméletének helyessé- gétSÁGI TÓTH TIBOR Huszonöt év termése Jozef Báláz érdemes művésznek a bratislavai Mir bach-palotában rendezett tárlata záróakkordját képezi a Februári Győzelmet köszöntő kiállításoknak. Eddigi sokrétű életművének az utolsó 25 esztendei művészi terméséből válogatott grafikái és illusztrációi éreztetik, hogy Baláž hisz a művészet humanista küldetésében, és vallja, hogy: „csak az a művészet ér tékes és becses, amely uz egész társaduimat szolgálja, amely mindenki számára hasznos, és amely elősegíti a fejlődést.“ Baláž 21 éves korában részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A maga nyers valóságában ismerte meg a háború borzalmait és a fasizmus kegyetlenségét. Ezek az élmények éveken keresztül izgatták, egyszersmind érlelődtek benne. A felszabadulás után végzett képzőművészeti tanulmányai befejezésével grafikusként, a műfaj több ágában tevékenykedik. Munkáinak fő motívuma: a közelmúlt immár történelmi eseményei, a háború ellen és a békéért való küzdelem, s a szlovák néprajzi sajátosságok és szokások. Egyéni érzelmeit fordítja a grafika nyelvére. Értelmi feszültség, érzelmi együttrezdülés szól lendületes vonalaiból, a fekete-fehér elJozef Baláž: Partizánlány lentétéből (Stroncium, Partizánleány, Múzsa]. A legfestőibb grafikai technikával, a színekkel gazdagított litográfiával dicséri a Békét, zengi a Forradalom dalait. Jozef Baláž a szlovák, s részben a cseh irodalom érzékeny illusztrátora. A tartalomnak megfelelő mélységgel, hol fel- hevült expresszivitással, hol drámai döbbenettel tolmácsolja a Véres szonetteket, és Novo- rneský verseit. 1974-ben Bolognában a grafika nagydíjával tüntetik ki Homérosz Iliászának illusztrációjáért. A Jozef Baláž sokszínű egyéniségét, művészetét és világnézetét tükröző kiállítás a látogatókat esztétikai és kulturális élménnve! gazdagítja. BARKANY JENÜNÉ 1978. III. 16.
