Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-16 / 75. szám, csütörtök

EIIR6PA—EGYESÜLT MUMOK 141:80 Két nappal a ťedettpályás atlétikai Európa-bajnokság után a milánói sportcsarnokban került sor az ezúttal első ízben megrendezett Európa—Egyesült Államok viadalra. Kontinen­sünk legjobbjai — csupán egy-két újdonsült bajnok hiányzott a mezőnyből — imponáló győzelmet arattak nagyhírű ellen­felük felett. Hibát követnénk el, ha elhallgatnánk, hogy az Egyesült Államok csapat.a nagyon tartalékosan szerepelt, ami azonban csak keveset von le az európai atléták teljesítményé­nek értékéből, mert ők mindent megtettek a sikeres sze­replés érdekében. Több számban kettős európai, illetve amerikai győzelem született és a női mezőnyben kizárólag kontinensünk verseny­zői szerezték meg az első helyet. Sokan nemcsak az elsőség­re törekedtek, hanem igyekeztek visszavágni az Európa-baj- nokságon elszenvedett vereségért. Olsner például kikapott Häglundtól 60 méteren, Silai 000 méteren ismét lehajrázta Ma- rasescut. Fibingerová és Nygrýnová, Csehszlovákia két kiváló­sága ezúttal sem engedte ki kezéből a győzelmet. Súlylökés- beu a csehszlovák világcsúcstartó ismét a 21 méter közelébe került, Nygrýnovának azonban közepes teljesítmény is elég volt abhoz, hogy a „gyengélkedő“ mezőnyt megelőzze. A férfiaknál már nem volt ily egyöntetű az európai fölény. 400 méteren kettős ame­rikai győzelmet láthatott a kö­zönség. 60 méteren Petrov le­győzte Kolesznyikovot, 1500 mé­teren pedig Straub Luikkanent. Bár egyetlen rekord sem szü­letett, töbh jó eredményt értek el a résztvevők, jascsenko tá­vollétében Bei.schmidtra hárult a nehéz feladat, hogy megvédje Európa becsületét. Ezúttal azonban csak 223 cinre tellett erejéből. Jacobs megpróbálko­zott a 233 cm-es amerikai csú­csot jelentő magassággal, de nem volt érvényes kísérlete. Rúdugrásban Trofimenko visz szavágott Slusarskinak és 552- es jő eredménnyel győzött. Jes- see nem tudót megbirkózni a kezdő magassággal, Taylor pe­dig csak 500 cm-ig vitte. A televízió jóvoltából nem­csak a milánói sportcsarnok­ban jelenlevők, hanem több or­szág atlétikát kedvelő nézői le­hettek a helyenként színvona­las összecsapás szemtanúi. Az első lépés sikerült, s remélhet­jük, hogy a jövőben hasonló vagy még kiegyensúlyozottabb erőmérésekre rendszeresen sor kerül. Eredmények: FÉRFIAK bo III: 1. Petrov (E) 6,02, 2. Kolesznyikov (EJ 6,ü6, 3. Mer­rick 6,70, 4. Shine 8,77. 400 m: 1. Frazier 46,48, 2. Vinson 46,50, 3. Podlas (E) 47,74, 4. Knapič (EJ 48,21. 800 m: 1. Milhau (E) 1:48,9, 2. Beyer (E] 1:49,0, 3. Martin 1:50,2, 4. Smelley 1:51,8. 1500 m: 1. Straub (E) 3:39,], 2. Loikkanen (E) 3:41,4, 3. Fi­scher 3:41,9, 4. Lacy 3:43,0. 3000 m: 1. Puttemans (El 7:49,5, 2. Ryffel (E) 7:49,7, 3. Melacon 7:50,9, 4. Lidsev 7:51,8. 4x400 m: 1. USA 3:08,9, 2. Európa 3:09,5. 00 m gát: 1. Műnkéit (E) 7,65, 2. Foster 7,67, 3. Kulebja- kin (E) 7,73, 4. Lewis 8.09. Magasugrás: Jacobs 226, 2. Beilschmidt (E| 223, 3. Killing (E) 220, 4. Fields 220. Távoltigrás: 1. Bradley 782, 2. Desruelles (E) 759, 3. Szal­ma (EJ 752, 4. Lenier 710. Hármasugrás: 1. Piszkulin (E), 16,95, 2. Livers 16,88, 3. Connor (E) 16,50, 4. Tiff 16,10. Rúdugrás: 1. Trofimenko (E) 552, 2. Slusarski (E) 540, 3. Taylor 500. Súly: 1. Feuerbach 20,39, 2. Capes (E) 20,01, 3. Komar (E) 19,51. NOK 60 m: 1. Hiighind (EJ 7,19, 2. Ölsner (E) 7,25, 3. Morehead 7,32, 4. Cheeseborough 7,44. 400 m: 1. Szidorova (E) 53,01, 2. Dabney 43,27, 3. Bottiglieri (E) 53,37, 4. Thomas 54,61. 800 111: 1. Bruns (E) 2:05,7, 2. Petrova (E) 2:05,9, 3. Veter 2:07,1, 4. Weston 2:10,4. 1500 m: 1. Silai (E) 4:05,4, 2. Marasescu (E) 4:06,1, 3. Mer­rill 4:15,5, 4. Jennings 4:19,7. A csehszlovák női csapat a döntőben Ouishurgban tegnap az asztalitenisz Európa- tokság csapatversenyének döntőit bonyo­lították le, mivel az esemény lapzárta után ért véget, sajnos erről beszámolni néni tu­dunk. A döntőbe jutásért a két magyar váloga­tott, valamint a csehszlovák női együttes ered­ményesen vette az utolsó akadályt. A cseh­szlovák női válogatott hatalmas küzdelemben a románokat győzte le és így jutott a dön­tőbe. Az Európa bajnokságon a ma­gyar asztaliteniszezők eddig ki­tűnően szerepeltek, csupán a női együttesnek volt egy ki­siklása a svédek ellen. Ettől függetlenül simán került mind­két válogatott a döntőbe. A legutóbbi eredmények: Férfiak: Magyarország—Szov­jetunió 5:1, Anglia —Franciaor­szág 5:4, Jugoszlávia—NSZK 5:2, Csehszlovákia—Svédország 5:4. Nők: Csehszlovákia—Romá­nia 3:2, Magyarország—Szovjet­unió 3:1, NSZK—Anglia 2:3, Ju­goszlávia—Svédország 3:2. 4x400 m: 1. Európa 3:25,0, 2. USA 3:38,6. 60 m gát: 1. Klier (E) 7,94, 2. Rabsztyna (E) 7,95, 3. Lep- lante 8,25, 4. Van Wolvelaer 8,33. Magasugrás: 1. Simeoni (EJ 190, 2. Kielan (EJ 180. 3. Gir- ven 180, 4. Spencer 175. Távolugrás: 1. Nygrýnová (E) 640, 2. Anderson 631, 3. Erdé- lyiné (EJ 627, 4. McMillan 618. Súly: 1. Fibingerová (EJ 20,79, 2. Drőse (E) 20,12, 3. Van Pelt 15,15, 4. Patrick 14,26. (kollár) Slovan—BSE 69:71 (41:41) A Ronchetti Kupa elődöntő­jének visszavágóján a bratis­lavai sportcsarnokban a Slovan női kosárlabda együttese ugyan vereséget szenvedett a buda­pestiektől, ennek ellenére be­jutott a döntőbe. Az első, Bu­dapesten lejátszott mérkőzés ugyanis a Slovan 68:51 arányú győzelmével végződött. A dön­tőt a bulgáriai Haskovóban játsszák március 29-én. A Slo­van ellenfele a Levsziki — Lo­komotív Szófia összecsapás győztese lesz. Az első mérkő­zésen a Levszki 65:48 arányban győzött. A budapesti csapat itt sokkal jobban játszott, mint otthoná­ban. Kitünően védekezett és saját kosara alatt uralta a me­zőnyt. A Slovan játékosai nagy hibaszázalékkal szerepeltek, és az ellentámadások sem sike­rültek. A sportfogadás hírei A Sportka 11. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: egy nyeremény prémiummal 63 085 korona, II. díj: 119 nyertes á 13 085 koro­na, III. díj: 6425 nyertes á 335 Korona, IV. díj: 109 773 nyer­tes á 35 korona. A II. húzás nyereményelosz­tása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 4 nyertes prémiummal á 66 435 korona, II. díj: 83 nyertes á 16 435 korona, III. díj: 4478 nyertes á 430 korona, IV. díj: 82 596 nyertes á 45 korona. A Sazka 11. játékhetének nyereményei: I. díj: 3 nyertes á 49 150 ko­rona, II. díj: 955 nyertes á 260 korona, III. díj: 13 339 nyertes á 25 korona. A MATES 10—11. játék heté­nek nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 655 nyertes á 1920 korona, III. díj: 21 058 nyertes á 125 korona. # Az NSZK-ban a labdarú­gó Bundesliga-mérkőzésén a Saarbrücken együttese vendég­látóként 1:0 arányú vereséget szenvedett az Eintracht Braunschweig csapatától. A Honvéd megerősítette vezető helyét Kispesten telt ház fogadta a rangadó részvevőit, s mivel a Honvéd biztos győzelmet aratott az MTK VM ellen, meg­ugrott a mezőny többi csapatától. Tovább tart a Ferencvá­ros gyenge szereplése, otthonéban is csak döntetlent ért el a pécsiek ellen. A forduló délután sorra került mérkőzéseit egyébként is nagy általánosságban a mérsékelt gólképesség jellemezte. Kivételt a Videoton képezett 4:0-ás sikerével. Í97 b Hl. 16. Honvéd — MTK VM 2:0 (1:0) Góllövő: Weimper (2 — egyet tizenegyesből). Nagy lendülettel játszott a listavezető és a vendégcsapat mindössze szorossá tudta ten­ni a küzdelmet. Ferencváros — Pécs 1:1 (1:1) Góllövők: Mucha, ill. Lörincz. Mindkét csapat nagyon gyen­ge formában van és a csatá­rok góliszonyban szenvedtek. A Pécs láthatólag megelége­dett az egyik ponttal. Diósgyőr — Vasas 0:0 A 22 ezres nézősereg csak küzdelmet látott, a csatárok alig tudtak helyzetet össze­hozni. Az eredmény az erővi­szonyoknak megfelelő. Zalaegerszeg — Csepel 0:0 Meglepő, hogy az egersze- giek teljesen gólképtelennek bizonyultak, viszont a Csepel igazolta, hogy formája felfelé ível. Videoton — Békéscsaba 4:0 (2:0) Góllövők: Burcsa, Nagy II. (tizenegyesből), Szalmási és Fejes. Elmaradt a beígért nagy csa­ta, a Videoton szinte tetszés szerint lőtte góljait. Sokkal nagyobb arányú győzelmet is szerezhetett volna. Szeged — Haladás 0:1 (0:1) Góllövő: Kiss. Meglepetés, hogy az ottho­nában játszó és a kiesés szé­lén álló szegedi csapat ilyen könnyen megadja magát sor­sának. Egyenlítési lehetősége volt, de Jernei még a tizen­egyest sem tudta gólra vál­tani. Kaposvár — Dunaújváros 0:1 10:1) Góllövő: ]udik. A jelek szerint a kaposvári csapat feladta a küzdelmet, mintha sorsát kilátástalannak minősítené. Minden jel arra vall, hogy meg kell válnia az NB I. mezőnyétől. Szombaton a következő pá­rosításban küzdenek egymással a csapatok: Békéscsaba — Sze­ged, MTK VM — Zalaegerszeg, Haladás — Honvéd, Csepel — Kaposvár, Dunaújváros — Vi­deoton, Vasas — Rába ETO, Pécs — Újpesti Dózsa, Székes- fehérvári MÁV — Diósgyőr, Tatabánya — Ferencváros. Hihetetlennek tűnik, mégis kézzelfogható valóság: a szovjet Jascsenko Milánóban, a fedettpályás atlétikai Európa-bajnok- ságon a nemrég még elképzelhetetlennek vélt 235 centis tel­jesítménnyel új fedettpályás világcsúcsot állított föl. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni Brumel (szovjet), a magasugrás volt világcsúcstartójának véleményét: „Jascsenko technikája és stílusa nekem nagyon tetszik. Rendkívül tehetséges fiatal versenyző, s amennyiben minden kedvezően alakul, már a közeljövőben megjavíthatja még ezt a világcsúcsot is.“ Brumel a továbbiakban kijelentette, hogy a férfi magasug­rásban egyre nagyobb a vetélkedés. Ilyen körülmények között nem lesz hosszú életű ez a káprázatos világcsúcs sem. Sze­rinte Moszkvában e szám győztesétől 237—230 centis teljesít­mény várható el. Jascsenko minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy ilyen eredményt elérjen. — Itt jegyezzük meg, hogy Brumel fedettpályás, 225 centis világcsúcsa az előző télig bizonyult megdönthetetlennek. Ki tud jobban megkapaszkodni? Azt már tudjuk, hogy a TJ Gottwaldov, a Cseh Nemzeti Jégkorong-liga, valamint a Zvolen az SZNL győztese mi­nősítő mérkőzések sorozatán egymás közt dönti el, melyik érdemes az I. liga egyik árván maradó helyének betöltésére. Azt viszont még csak nem is sejthetjük, hogy a négy kieső­jelölt (Dukla Trenčín, Zetor Brno, VSŽ Košice, Skoda Plzeň) közül melyiknek kell elbúcsúz­nia a legjobbak mezőnyétől. Az előző évek tapasztalata azt bi­zonyította, hogy az újonc sorsa tiszavirág-életű volt az I. jég­korong-ligában. Most ennek az ellenkezőjét szeretné bebizo­nyítani a Dukla Trenčín, de mindenbe kapaszkodik a to­vábbi három csapat is a ki­esési szakadék szélén. Az élen már egyre jobban és határozottabban kirajzolódnak a Poldi Kladno újabb bajnoki címének körvonalai. Jelenleg, hat fordulóval a befejezés előtt hat ponttal előzi meg eddigi legnagyobb vetélytársát, a Sparta Praha csapatát, tehát valós számítás szerint csak No- výékban láthatjuk az új rang­elsőt. A kladnói együttes kü­lönben is évek óta híres jó hajrájáról, s amit a befejezés előtt megmarkolt, azt kemé­nyen tartja a kezében. Az élen tehát problémátlan- nak látszik a helyzet. A köz­véleményt azonban egyre in­kább foglalkoztatja az „alsó­ház“ eseményeinek hátralévő része. Vajon sorozatban követ­keznek-e a váratlan eredmé­nyek? Ki és melyik ellenfelé­vel szemben táltosodik meg? Igaz, gyors játék a jégkorong, de azért az ismert erőviszo­nyok sok-sok eredményt sejteni engednek. Ez már az idegek harca is. Egyik kiesőjelölt sem akarja magát megadni sorsának. Szeretnénk abban bízni, hogy a jégen a valós erőviszonyok­nak megfelelő eredmények születnek, s ezek kialakulásá­hoz a játékvezetők is termé­szetesen teljesen tárgyilagos és részre nem hajló teljesítmény­nyel járulnak hozzá. A jégkorongsportban Cseh­szlovákia nagyhatalom, hiszen a legutóbbi két világbajnoki címet éppen színeink képvise­lői nyerték és Prágában a ha­zai jégkorongozás 70. évfordu­lójának esztendejében kerül sorra az 1978. évi világbaj­nokság. Kétségtelenül nagyon erős a hazai liga-mezőny, a szabályok szerint annak tizenkéttagú me­zőnyétől is meg kell egy csa­patnak válnia, összesen 44 for­duló áll minden csapat rendel­kezésére, hogy képességeiről bizonyságot tegyen. Amelyik már a kezdet kezdetén jobban rákapcsolt, nyugodtabban néz­het a fejlemények elé. Akik a sorsdöntő kérdés megoldását a legvégsőkig halogatták, most érthetően nem a legjobb szel­lemi erőnléttel „felvértezve“ kénytelenek megvívni döntő fontosságú mérkőzéseiket. Le­het, hogy a négy sereghajtó egymás elleni találkozói segí­tik elő a végső megoldást. A sportszerűségre azonban mind a tizenkét csapatnak, s a já­tékvezetőknek is vigyáznia kell. (za) Hat fordulóval az idény be­fejezése előtt ezt a képet nyújtja a táblázat: 1. Kladno 2. Sparta 3. Litvinov 4. Jihlava 5. VŽKG 6. Budéjovice 7. Pardubice 8. Slovan 9. Brno 10. Trenčín 11. Košice 12. Plzeň 38 26 38 22 38 23 38 20 38 21 38 16 38 12 38 15 38 8 38 12 38 11 38 8 6 6 165 8 8 124 3 12 154 7 11 132 3 14 161 8 14 145 10 16 114 3 20 133 9 21 100 1 25 96 3 24 118 7 23 109 97 58 88 52 106 49 10Z 47 124 45 141 40 118 34 :138 33 141 25 144 25 -.186 25 166 23 LOKOMOTÍVA—SLOVAN 5:0 (3:0) Alárendelt szerepet játszott a Slovan Az I. labdarúgó-liga 20. fordulójában tegnap két mérkőzést ját­szottak. A Lokomotíva Košice együttese szinte tetszés szerint rúg­ta a gólokat a Slovan Bratislavának és 5:0 arányban megérdemel­ten győzött. A másik találkozón a Sparta Praha a Slávia stadion­jában 0:0 ás félidő után 1:1 arányú döntetlent ért el. Kassán 7000 néző előtt a Lo­komotíva megérdemelt győzelmet aratott és ha jobb a hazai csa­tárok irányzéka, akkor a Slovan esetleg két számjegyű vereséggel is távozhatott volna a kelet-szlo­vákiai metropolisból. A vezetést a 20. percben szerezte meg a Lo­komotíva, amikor Kozák volt ered­ményes és tíz perccel később Fecko talált a hálóba. A 34. perc­ben a mozgékony Zsitnyár állítot­ta be a félidő eredményét. SzUnet után is egy kapura ját­szott a Lokomotíva, a Slovan mintha a kerületi bajnokságban játszana, mert egyetlen alkalom­mal sem veszélyeztette küliinll sebben a vendéglátó kapuját és a hazaiak egyéni képességekben, csapatjátékban magasan felülmúl­ták a bratislavai labdarúgókat Ezen a mérkőzésen is bebizonyo­sodott, hogy a Slovan játékosai csak közepes képességű labdarú­gók, akik nem képesek a maga­sabb szinten játszó csapatokkal konkurrálni. És a Lokomotíva ilyen szinten játszott, megérde­melten nyert s a gólarány még nagyobb arányú Is lehetett volna. A második félidőben előbb Józsa, majd Fecko talált a hálóba. A ta­lálkozót 7000 néző előtt Čejka ve­ZGttG SLÁVIA—SPARTA 1:1 (0:01. Gól­lövők: P. Herda 11-esből (88. pers), illetve Slaný (56. percben).

Next

/
Thumbnails
Contents