Új Szó, 1978. február (31. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-28 / 59. szám, kedd
EMLEKEK, LEVELEK 10. SAS ANDOR Sas Andorról, erről a kiváló emberről ebben a sorozatban, ha nem is sokat, ele feltétlenül szándékomban volt írni. Bár némileg ezzel önmagammal kerülök ellentmondásba, mert nagyon jó, sőt, merem állítani, meghitt kapcsolat volt köztünk, már csak azért is, mivel cikkei, rövidebb-hosszabb tanulmányai részben az Oj Szóban, részben pedig a Fáklyában jelentek meg. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem azt, amit fiatalabb olvasóink nem tudnak, hogy az előbbinél főszerkesztőhelyettes, az utóbbinál főszerkesztő voltam. Ám ügy vélem, egyszer majd elszánom magam, hogy végiglapozzam a Fáklya bekötött évfolyamait. Ha ennek eredményeként írok majd erről a szinte már feledésbe merült lapról, akkor tudom, hogy írnom kell Sas Andorról is, hiszen alig volt a Fáklyának száma, melybe Sas Andor ne írt volna. Az Oj Szóban jelent meg Sas Andor Jégtörő és gyümölcshozó Februárunk című cikke. A sok írás közül azért emelem ezt ki, mert nemrégen ennek kapcsán voltam szem- és fültanúja olyasminek, ami szinte meghatott és arra ösztönzött, hogyha semmi mást, ezt meg kell írnom Sas Andorról. Ott kell kezdenem, hogy Tanár úr (így szólították nemcsak a tanítványai, hanem én is, aki tudtam, hogy a Magyar Tanácsköztársaságban jelentős tisztséget töltött be, és ezért a fehérterror elől menekülnie kellett) hozta, ezt a kéziratot, és azzal a kéréssel adta át, ha van kedvem és időm, olvassam el mindjárt. Nekem persze hogy volt időm és kedvem, mert mikor nem volt, ha ő jött hozzám? Elolvastam a kéziratot, kissé sokáig tartott, nem azért, mintha nem értettem volna, hanem azért, mert sok olyan rész volt benne, amelyet kétszer, sőt többször is elolvastam, aztán letettem az asztalra, a Tanár úrra néztem és vártam, gondolkodtam néhány pillanatig. Láttam a szemén, az arcán, tisztán emlékszem rá, mire ez a gondolkodás, láttam az arcán az aggodalmat, vajon mit mondok. Már akkor éreztem és most még inkább tudatosítom, hogy akarva-akaratlanul is, ha csak néhány pillanatra is milyen megalázó helyzetbe hoztam ezt a nagy tudású, talpig becsületes, idős embert, aki jócskán az apám lehetett volna. Igen, megalázó helyzetbe hoztam, mint abba hoztam Szántó Lacit is, amikor azt mondtam neki, hogy, a Marxról írt cikkéből húzzon másfél flekket, a Tanár úr pedig várt, hogy én, a szerkesztő vajon mit mondok írására, közlöm-e vagy sem. (Azért mondom el ezt az esetet, hogy sokszor — enyhén szólva is — dühít, hogy egyes fiatalok, akiknek joguk van dönteni, hogy az átadott cikket közlik-e vagy sem, milyen megalázó helyzetbe hoznak náluk sokkal többet tudó idős embereket.) — Lejöhet kérem ez a cikk? — kérdezte Tanár úr. — Tanár úr — mondtam én —, nemcsak hogy lejöhet, hanem boldogan hozzuk. Még valamit! Meggyőződésem, hogy a Tanár úr ezzel olyasmit alkotott, amivel örökre beírta nevét a csehszlovákiai magyar kisebbség történetébe. — Gondolja kérem? Olyan jónak tartja? — Nemcsak jónak tartom, hanem Tanár úr a „jégtörő Februárral“ olyan találóan fogalmazta meg a februári események jelentőségét a mi életünkben, ahogyan még senki sem. Örülök, hogy igazam lett! Mert igazam lett, illetve nem nekem, hanem Sas Andornak: Jégtörő Február! A minap részt .vettem egy ünnepi megemlékezésen, melyet a Februári Győzelem .évfordulója alkalmából rendeztek. Az előadó, miután beszélt Február előzményeiről, megtörténtéről és jelentőségéről, nagyon logikusan arról kezdett beszélni, hogy február oldotta meg nálunk a magyar nemzetiségi kérdést is, és ekkor hangzott el a két szó: Jégtörő Február. Felkapom a fejem, nagyon figyelek, jóleső érzés önt el, mert Sas Andor gondolatát, máig érő kifejezését hallom, mert az előadó folytatva a gondolatot, arról beszél, hogy igen, Február a magyar kérdésben széttörte a jeget, már ami a jég vastagságát és terjedését illeti. Meleg, jégolvasztó szelek kezdték fújni, hiszen ezt érezzük és tudjuk ma is, de ne feledjük, igaz, hogy a február már a tavasz szelét hozza, mégis azért még téli hónap. Éppen ezért megtörténhet, — mint ahogy megtörtént már és 1968-at említi, igaz,' hogy akkor tavasz és nyár volt —, hogy átmeneti fagyok jönnék és behártyásodik a víz, vagy még inkább úszkáló apró jégtáblácskák, nem is táblácskák, hanem csak olyan pici jégdarabok keletkeznek, de tartós fagyot, tartós jeget már nem lehet csinálni, igen hideg már nem lehet. Szóval valahogy így fejtegette a Jégtörő és tavaszt hozó Februárunkat, Sas Andor gondolatát, hiszen amikor Sas Andor, ezt megfogalmazta, tudta, hogy miért éppen így fejezi ki a Februári Győzelem jelentőségét a magyar kérdésben. És ennek nagyon örülök, és annak is nagyon örülök, hogy Párkány Antalnál értő, gondos, sőt: szerető kezekbe került Sas Andor életművének ápolása. BÁTKY LÁSZLÓ nil iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii G ö m ö r tő I Prágáig Színvonalas képzőművészeti kiállítás Á rimaszombati (Rimavská Sobota) Gömör Honismereti Társaság képzőművészeti részlege tárlatot rendezett tagjainak legújabb alkotásaiból Rimaszombatban, a kórház épületének tanácskozótermében. A tárlatot a Győzelmes Február 30. évfordulójának tiszteletére rendezték meg. A Gömörl Honismereti Társaság képzőművészeti részlegének tizenöt tagja között van néhány hivatásos képzőművész is. Közülük néhányan képző- műyészeti akadémiát végeztek mások rajztanári oklevelet szereztek, de vannak közöttük amatőr alkotók, s egy naiv művész is. E társaságból nyolcán szerepeltek a kiállításon hét-hét képpel vagy szoborral. A kiállítók korhatára 18 évtől 60-ig terjed, s műveik mégis jól megfértek egymás mellett a teljesen új törekvések, a hagyományos látványpiktúrára, sőt az épületek leírására, dokumentálására törekedő művek mellett. A kiállítási anyag ösz- szeválogatásában a témák megfogalmazása és a művek észté tlkai értéke volt a döntő. Az idősebb generáció képviselői közül Peter Bolha nyugalmazott rajztanítónak, a GHT képzőművészeti részlege vezetőjének alkotásaival ismerkedhettünk meg. Az utóbbi két évben érdeklődésének középpontjában Gömör várai, kastélyai, kúriái voltak. Az e témákról készített akvarelljei, lavírozott rajzai leíró jellegűek. A régi városnegyedekről, utcákról készített és topografikus hűséggel megrajzolt pasztelljelt építészeti dokumentumoknak tekinthetjük. Štefan Pekár a tisoveci mész- gyárban dolgozik. 1940 óta foglalkozik intenzíven rajzolással, festéssel, s a levelező tagozaton végezte el Bratislavában az Iparművészeti Középiskolát. Különböző technikákkal dolgozik. Kedvelt témája a tisoveci táj, amelyet népviseletbe öltözött figurák, parasztok, favágók népesítenek be. Štefan Bazovský a Képzőművészeti Akadémiát Bratislavában végezte el, most Rimaszombatban rajztanár. A kiállításon tájképével és portréival szerepelt. Realisztikus művész, a valóság hű ábrázolására törekszik, különösen portréin érezzük ezt. A figura felépítésén kívül ügyel a jellem megformálására is. Tájképei merészeb bek, előremutatók, sajátosan kezeli a témát, stilizálja. Igó Aladár naiv művész Hamván (Chanava) él és az efsz- ben dolgozik. Kifejezési formája az, amit a kép és a szobor felépítéséről tud, lankadatlan akaratának, tudásvágyának és a művészet iránti szeretetének az eredménye. Figurális ábrázolásain helyenként proporcionális eltolódások vannak, de ez nem befolyásolja művei esztétikai értékét. Szobrai, festményei a régi és a mai falu életét, embereit, szokásait ábrázolják. Ladislav Szabó rajztanár ja- lenleg Rajecké Teplicében él. Pályafutása kezdetén Bellény- ben (Belín) és Rakottyáson (Rokytník) tanított, innen a kapcsolat Gömörrel, a vidékkel és népével amely azóta sem szakadt meg. Képeit, amelyek tárgya a táj, a régi és új városnegyedek első impresszióiból festi. Megfogalmazása is a látványfestészethez kötődik. Gábriel Kurilla a Rimaszombati Alapiskola rajztanára; olaj- képekkel, rajzokkal és szobrokkal jelentkezett a tárlaton. Rajzai lendületesek, olajképei hangulatosak, s helyenként expresszív hatást keltenek. Szobrai kísérletek, keresi az új képzőművészeti formát a kozmikus utazások ábrázolására, az ember mozgására az űrben. Dúdor István a Prágai Képzőművészeti Akadémia ötödéves hallgatója, dereski (Držkovce) származású. Tus- és szénrajzokkal, akvarellekkel, temperákkal szerepelt a tárlaton. A dinamikus expresszív megfogalmazás temperáit, rajzait jellemzi. Ak- varelljein viszont a lírikus szólal meg finoman, árnyaltan, érzékenyen. Tájképei, városrész- letei témáit szűkebb pátriájából, Gömörből és Prágából meríti. ÜJ Fit BWHE21 WBama KMB&-J EGY CSENDES AMERIKA! PRÁGÁBAN (cseh) Történelmi krimi ez a cseh film. Cselekménye a második világháború után, az 1948-as sorsfordító eseményeket megelőző években játszódik. Bár az alkotás nem kimondottan történelmi film, mégis híven érzékelteti az akkori mozgalmas és bonyolult helyzetet, s a néző az 1945—48-as . évekről legalább annyi és olyan hű információt kap, mint egy történelmi rekonstrukcióból. kommunista kémei hárításba beszervezett szerelme buktatja őt le. Szokványos kémhistória, hagyományos cselekmény bonyolítással — így jellemezhető a film. A hagyományos szó azonban nem azt jelenti, hogy az alkotás mentes az izgalomtól, a fordulatoktól. Ellenkezőleg:; az alkotók felvonultatták a műfaj nélkülözhetetlen kellékeit, s a témát meefelelő színvonalon Dúdor István: Tájkép fával (Tusrajz j A Gömöri ballada I. II. tus- és szénkompozíciók e vidék néphagyományának, hiedelem- világának képzőművészeti megfogalmazását jelzik. Balázs István a Gömöri Hon- lsmerei Társaság legfiatalabb tagja, s egyben a legifjabb kiállító is. Jelenleg Bratislavában. a szakosító tanulmányi forma könyvtáros-népművelő szakos hallgatója. Jelentkezése e tárlaton ígéretes kezdetet jelez. Kedvelt témái a tájképek és városrészletek ábrázolásai. A kiállítás kellő visszhangja és látogatottsága bizonyítja, hogy Rimaszombatban, sőt a járásban is bővül a képzőművészet kedvelőinek tábora. FARKAS VERONIKA Barbara Brylska, a cseh film főszereplője Josef Mach és Štépán Skal- ský közös filmjének cselekménye a nyugati hírszerző szolgálat Prágában működő ügynökei körül bonyolódik. Az izgalmas — lélektani elemeket is tartalmazó — alkotás hőse Milena, egy fiatal nő, aki valaha egy ellenállócsoport tagjaként küzdött a nácik ellen. Később a németek beszervezték öt; erről a felszabadulás után az amerikaiak tudomást szereztek. A Februári Győzelmet megelőző rendkívül bonyolult politikai helyzetben Milena a külföldi reakció támagatója és hű kiszolgálója lesz. Végül a ÁRNYÉKVONAL dolgozták fel. Érdemük, hogy szűkebb műfaji keretek között mutatták meg az események politikai összefüggéseit, megvilágítva a politikai hatalom megszerzéséért vívott kiélezett osztályharcot. Az asszony egyéni tragédiáján keresztül tárták elénk, milyen sors vár a gyönge jellemű, s az ellenség hálójába keveredett emberre, milyen a végzete annak, aki elárulja önmagát és föladja emberi tartását. A film főbb szerepeit Barbara Brylska lengyel színésznő, Miroslav Zounar és Josef Lang- miller játsszák. (lengyel) Andrzej Wajda mindig meglep, mindig más, mert mindig más korhoz, íróhoz nyúl; mindig önmaga, lengyel művész, aki közérthetővé, európai érvényűvé formálja a sajátost, a helyit, a kelet-európait. Néha az az érzésünk, hogy konok szívóssággal szolgálja, népszerűsíti, terjeszti a lengyel irodalmat, klasszikus), modernet egyaránt. De Wajda a filmre adaptált könyvekről véleményt mond, amikor megjeleníti, továbbviszi az író gondolatát, vagy vitatkozik vele Míg a korábbi években a maga mélyre látó, kíméletlenül humanista kamerájával a vajúdás kínjai közt érkezett korunkat ábrázolta, az utóbbi időben mindezt egy másik síkra tette át, elkalandozva az örök emberi titkok sűrűjében. Gondolataihoz Jaroslav Iwaszkiewicz Nyírfáliget című elbeszélését, később Wladislav Reymont Az ígéret földje című regényét, most pedig a lengyel származású, angolul író Joseph Conrad Árnyékvonal című életrajzi re- génvét hívta segítségül. „Azt hiszem, Lengyelországban nem kell különösképpen Indokolni, miért készítünk filmet egy Conrad-regényből. Conrad mindig is része volt életünknek, legalábbis az én nemzedékem éleiének. Emlékszem, a megszállás idején őt olvasta minden fiatal: kataklizmák éveiben az általa ajánlott magatartás, mint példa, rendkívül fontos. De ahányszor újra olvastam Conradot, mindig nagy élevezettel fedeztem fei regényeiben azt a nézőpontot, amely jellegzetesen lengyel. Regényeinek tárgya persze nagyon messze esik tőlünk, de minden könyvében megtalálni Conrad sajátos moralitását, a lengyel szellemi hagyományokra épülő lét perspektíváját.. .* nyilatkozta a forgatás idején Andrzej Wajda. S ezek a mondatok magyarázatot adnak arra, mi ragadta meg öt a re^ gényben, miért készített filmet •belőle. A film cselekménye — akárcsak a regényé — az Otago nevű tengeri vitorláson játszódik. A veszélyes útra induló hajónak új kapitánya egy fiatal férfi, aki előző kényelmes tengei- részliszti állását otthagyva vállalja az új kockázatokat. Vagyis a felelőtlen kamasz ifjúkorból a felelősséggel, veszélyekkel, kockázatokkal teli férfikorba lép. Az 1916-ban írt re- gény nagyon is hagyományos, kerüli a cselekmény váratlan fordulatait; a történet egyszerű, világos, s az eseményeket időrendben beszéli el. Ehhez a stílushoz, cselekményvezetéshez a rendező a filmben mindvégig hűséges maradt; erőteljes, varázsos, sokszor lírai-turisztikai szépségű távol-keleti képekkel illusztrálta a regényt. Ha olykor lassú és epikus is a film, izgalmas, drámai jelenetekben mutatja be a hajó legénységének szenvedéseit: maláriás láz gyötri őket. Az első tiszt élete veszélyben, az orvosság elfogy, s a fiatal kapitány maga is lázasan, dönteni tudva és merve, vállalva minden nehézséget, vezeti végül is célba a hajót és menti meg nemcsak a legénységet, hanem a rakományt is. Wajda a regényt hibátlanul, pontosan illusztrálta, nem pedig újraalkotta, ahogy azt megszoktuk tőle. A filmben azonban így is jelen van a mű forrósága, sajátos drámaisága. És kidomborodik benne a regény témája — a verőfényes kamaszkort az árnyékos férfikortól elválasztó árm^kvonal átlépése — s ezen kér ül az 'író mondanivalója, aki számára ennek a vonalnak az átlépése elsősorban a felelősség, a felelősségtudat és -vállalás kérdése. A hajó fiatal kapitányát Marék Kondrat játssza, mértéktartó és szuggesztív eszközökkel. —ym—■ 1978II. 28.
