Új Szó, 1978. február (31. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-21 / 52. szám, kedd
EMLÉKEK,LEVELEK 9. SZÁNTÓ LÁSZLÓ Út FILMEK HOPP, ITT A MAJOM! (cseh) A főutcán Űj reklámjai elölt torpanok meg a főutcán; hirtelen támadt színeivel, akár egy hatalmas mozivászon, valósággal lenyűgözött. Középütt divathölgy állt, karcsún és előkelően, pezsdítő pózban épp igazított a harisnyája szegélyén. Haja fénybe omlott, csöpp szoknyája és lengesége a tavaszt juttatta eszembe — szinte leki- vánkozott rólam a kabát, szinte beleszerettem! S ahogy a hatása alatt lelkesen olvastam a jeliratokat, elhülve láttam, hogy nem csak én rajongok érte; az ifjú címfestőben, ki állványon állva itt dolgozott, aggasztó vetélytársam akadt. Ihlet és szenvedély fűtötte át öles'betűit, még a feketék is pirosán lángoltak, nem is csoda, hogy a tágas betűmezők, nem mindenkihez szóltak; kínálva: textilruhát, tévét, mosógépet, a gyógyforrás vizét, s a bográcsgulyást, melyet nyár estéken a csárdákban főznek. Pedig ebben a nem is oly kicsi városban két nyelven varrják a ruhát, két nyelven mosnak, sütik a kenyeret, gyógyulnak és esznek, sőt két nyelven beszélnek. De erről csak a fal kissé málladó sarkában egy cimkenagyságú szöveg tanúskodott. Nyilván, midőn a mintájában az elragadó hölgy megszületett, úgy járt a festő — élő cáfolatul líra és szerelem nélkül való korunknak — mint Pigmalion, ki egykor, a szobrába beleszeretett. Többé nem ismert arányt és mértéket, földön topogó józanságot; bódulatában nem is látta már az állványa alatt zajló valóságot. Be kellett ismernem hogy kérgesedő szívem, még föl-föl lobban ugyan, e téren azonban már nem állná vele a versenyt. Elfogott az aggodalom. Már- már haragos voltam. FÜLÜP ANTAL Laci jóslata, hogy nálunk Marxról soha ilyen időszerű nem volt még megemlékezni, mint ma, rövidesen beigazolódott. Vártuk, ehhez voltunk szokva, hogy az évforduló előestéjén Prágában emlékestet tartanak, ám ez késett. Végül is május 6 án került erre Prágában sor, az ünnepi beszédet dr. Cestmír Cisar, a Központi Bizottság titkára mondotta. Emlékszem, a beszédet kiadta a Csehszlovák Távirati Iroda, és miután alaposan áttanulmányoztuk, a szerkesztő bizottság úgy határozott, hogy nem közöljük, csupán a puszta tényt szögezzük le a lapban. így is történt. Május 7-i számunkban 9 sort közöltünk a második oldalon. Okkal! Císar, beszédének lényege: Amit Marx mondott és írt, az — Cisar szerint — érvényes volt a klasszikus kapitalizmusra,* de nem a maira, másrészt, az Októberi Forradalom és annak eredményeként a szocializmus építése a Szovjetunióban orosz sajátosság, amely nem érvényesíthető az olyan fejlett európai • országban, mint Csehszlovákia stb. Laci a Grandban dühösen dobta az asztalra azokat a lapokat, amelyek Císar beszédét hozták, Újvárit emlegette (a társaságban így hívtuk Novotnýt, hogy mások nem értsék) hogy az sem mondott ekkora ostobaságokat. (Később sohasem hivatkozott arra, hogy ő előre látta az események kimenetelét.) Ügy látszott azonban, hogy a vezetés mégiscsak felismeri a közelgő bajt, meft május közepén a párttitkárok országos értekezlete volt Prágában, s ez az értekezlet követelte a Központi Bizottság összehívását a mindjobban fenyegető jobboldali veszély elhárítására. Az május végén össze is ült, s lényegében reális, a helyzetet feisme- rő határozatot hozott, ám ez már csak falra hányt borsó volt. A Szántó-féle társaság — ahogy neveztek bennünket — már az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején vagy a Grand, vagy a Krym kávéházban tanyázott. Miféle emberek tartoztak ebbe a társaságba? Megpróbálok néhányat — kissé sajátos szemszögből — jellemezni. Laco Novomeskýnek Laci a Krymben mulatott be. Egy nagyobb társaság ült már együtt, amikor odamentem. A társaság kisebb csoportokban beszélgetett. Leültem Laci mell?, szemben velünk Novomeský valakivel beszélgetett. Lacival halkan magyarul beszélgettünk egymással. Novomeský, ahogy beszédünket meghallotta, zavartan állt fel, s kért bocsánatot tőlem, hogy társaságomban — a magyar társaságban — szlovákul beszjlt. Hasonló jelenet játszódott le a Grandban Alexander Matuška nemzeti művésszel és Andrej Sirácky akadémikussal is, aki azelőtt sokat írt az Űj Szóba. Ám később a társaságban — ha csak rövid időre is — akadt más ember is. így 1968 tavaszán került oda Strhan, a bratislavai városi pártbizottság ideológiai titkára, ’68 egyik figurája. Nem emlékszem már, ki hozta közénk. Egyszer szintén a Grandban ültünk, * én a szokásos módon Laci mellett, s velünk szemben Strhan. Lacival a beszélgetést hirtelen magyarra váltottuk és Strhan eléggé nyersen ránk szólt, hogy ne beszéljünk magyarul. Laci ránézett, ültében kiegyenesedett, úgy kimagaslott közülünk, hogy sokan odanéztek, s elég hangosan, hogy mások is hallották, megszólalt: — Mi az, neked nem tetszik, hogy Szántó László magyarul beszél? Aztán a hetvenes évek elején Laci egyre ritkábban jött közénk, s egyszer végleg elmaradt. A temetésére nem mertem elmenni. Attól féltem, hogy hangosan elsíróm magam. BÁTKY LÁSZLÓ Atyai jóbarátommal, Szántó Lászlóval egyszar „különböztünk“ össze. Történt ez pedig 1968 április második felében a Grand kávéházban, a szokásos összejövetelek egyikén, a szokásos társaságban. (Hogy ki volt a társaság, arról majd szó lesz.) Közeledett Marx születésének 150. évfordulója, és Lacit kértem meg, hogy az Oj Szóban méltassa Marxot. Laci vállalta is a cikk megírását, illetve megkérdezte, lehozzuk-e a lapban, amit ír? Nem értettem a kérdést, és ezt meg is mondtam neki, s kértem, hogy magyarázza meg bővebben. Laci azt mondta, ha valamikor időszerű nálunk, Csehszlovákiában, Marxra emlékezni, tanításából az időszerű következtetéseket levonni, akkor most nagyon is az. Most már értettem Laci gondolatát, s mondtam hogy ne bolondozz, hisz-in épvágott a fejemhez. Elszomorodva álltam fel és nagyon halkan elköszöntem. A szerkesztőségben töprengtem, most mit csináljak, úgy látszik, nem marad más hátra, mint a cikket folytatni a másik oldalon, bár tudom, hogy olvasottságának ezzel sokat ártok. Ebből a gondolatból rez- zentett fel ebéd után Laci, aki feljött a szerkesztőségbe, szálfa egyenesen, ahogy járni szokott, és rendkívül komolyan. Már éppen mondani akartam neki, hogy hozzuk a cikket teljes terjedelemben, amikor megszólalt és bocsánatot/kért délelőtti magatartásáért. Megdöbbenve bámultam rá, azt hittem, nem jól hallok. De jól hallottam, mert megismételte, amit előbb mondott, mire én köny- nyeiinet nyelve elkezdtem vele kiabálni, hogy tőlem Szántó László ne kérjen bocsánatot, A felvétel 1969 áprilisában, Szántó László születése 75. évfordulója alkalmából készült. (Tóthpál Gyula felvétele) peri ezért kérlek meg. Aztán úgy beszéltük meg, hogy a cikk egy újságoldalnyi legyen, ami Laci írásában nyolc kézzel írt oldalt tesz ki. A cikk elkészült, Laci odaadta a Grandban. Megnéztem, mert vastag volt a kézirat, s meglepődve látom, hogy kilenc és fél oldal. Mondom Lacinak, hogy csak nyolcat beszéltünk meg, ez sok, másfél oldalt dobni kell belőle. Ö kissé ingerülten azt válaszolta, hogy vigyem át a másik oldalra, nem hajlandó egy sort sem kihúzni belőle. Én pedig azt kezdtem magyarázni, van annyi szerkesztői tapasztalatom, hogy tudjam: az emberek egy oldalnál nagyobb cikket nemigen olvasnak el, különösen az ilyen nehéz témáról, mint Marx. Márpedig — mondta Laci — ne emlegessem Marxot, mert ő előre megmondta, hogy sohasem volt olyan időszerű Marxról írni, mint most, s neki megvan a maga mondanivalója erről. Laci hangja egyre ingerültebb lett, Sirácky és a többiek megdöbbenve néztek rá, végül is — tőle teljesen szokatlan módon — valami gorombaságot ki vagyok én hozzá képest, erre meg Laci kiabált, hogy ő becsületes ember és más ehhez hasonlókat... Aztán egyszer csak abbahagytuk, és Laci azt mondta, hogy ő már tudja, honnan lehet azt a másfél oldalt kihúzni. (Mai napig szégyellem az esetet.) A cikk A ma is időszerű Marxról címmel megjelent, nagyon szépen mutatott az oldal. A cikkre még most is jól emlékszem, s a legfontosabb megállapítását szükségesnek tartom idézni: „Marx megismerési és történelmet tudatosan alkotó módszere kötelező ma is a szocializmus építői számára, de főképpen ezen építés »pallérjai« és »mérnökei« számára. A több évtizedes tapasztalat azonban azt tanítja, hogy a marxizmus ezen leikéről, arról az összetevőjéről, amely a marxizmust valóban teremtőelméletté teszi, nagymértékben megfeledkeztek.“ (Meg kell jegyeznem: az évfordulóról az egész országban, az összes lap közül Szántó írásával az Oj Szó emlékezett meg a legméltóbban.) josef Somr és josef Kemr (a dzsinn szerepében) a cseh fi.rabén íjaromír Komárek felv.) bemutatott legtöbb cseh vígjáték hatásosságát csökkentette a műfaji tisztázatlanság s még inkább az, hogy szinte valamennyi egy kaptafára készült: a történeteket az alkotók abszurd vígjátéki elemekkel, „természetfölötti“ mozzanatokkal tűzdelték tele. (Az abszurd elemek alkalmazása önmagában véve nem lenne hiba, a baj ott van, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi alkotásban jelen vannak s ettől az unos-untalan ismételgetéstől elkopottá, a filmek pedig sablonossá válnak.) Megállapításunk teljes mértékben vonatkozik Milan Much- na szatírájára is. A rendező a palackból előkerülő dzsinn ismert meséjére építette filmjét. A mesét arra használta fel, hogy általa tükröt tartson a harácsolók elé és e sajnálatosan terjedő társadalmi betegséget groteszk nagyító alatt vizsgálja. A mesebeli dzsinn mindig más harácsolóhoz kerülve tulajdonosának minden kívánságát képes teljesíteni. Csodálatos a hatalma, ezért annál meglepőbb, hogy az alkotók ezt ha nem ismétlődne szüntelenül. Mivel az alkotók a majommá változást többször is bemutatják, s a nézőket nem tudják újabb fordulattal meglepni, ez az egyetlen ötlet is fokozatosan elszürkül, az alkotói szándék pedig gyöngül. Pedig elképzelésük — hogy komoly dolgokról könnyed formában szóljanak — mindenképpen figyelmet érdemlő, a harácsolók figuráit az életből mintázták, s a típusok minden túlzás ellenére valóságosak. A hiba bizonyára abban van, hogy a meseelemeket nem tudták a realitással közös nevezőre hozni, eredeti szándékukat pedig aprópénzre váltották. A majommá alakulás szüntelen folyamatában aztán a színészek is (Josef Kemr, Josef Vinkláf, Josef Somr, Zdena Hadrbolcová) szinte küszködnek a szereppel. S a néző a moziból távozva óhatatlanul la arra gondol: az alkotók — akárcsak a film központi alakjai — nem bíztak-e túlságosan a dzsinn csodálatos képességeiben? az Államvédelmi törvény módosítása (bolgár) Hiteles korrajzával, rendkívüli drámai erejével, a légkör hű felidézésével és a színészi játék mértéktartó realizmusával vonja magára a nézők figyelmét ez a bolgár film, mely 1976-ban a várnai fesztiválon a nemzeti seregszemle legnagyobb díját nyerte el. A film epikus formában beszél el egy igaz történetet. A cselekmény a húszas években Szófiában játszódik, a munkás- mozgalom és a párt nehéz időszakában. Az egyre növekvő s már nyílt cári terror ellen föl kell venni a harcot, de az út meghatározásának kérdésében szakadás következik be a párt vezetőségében. Egy kisebb, de elszánt harcias csoport fegyveres ellenakciókra szánja el magát; a cári rendőrség minden merényletre mind vakmerőbb és keményebb akciókkal válaszol. Aztán elérkezik 1925. április 16-a, s bekövetkezik a legsúlyosabb ellentámadás: egy ünnepi mise alatt fölrobbantják a Szent Nedelja templom mennye- * zetét. Magas rangú állami tisztviselők, cári tisztek, a rendőrség embereinek tucatjai lelik halálukat a lángok és romok között... A párt ellen indított irtó hadjáratban fegyveres harcban együtt esik el az egymással meghasonlott két párt- vezető. Ludmil Sztaikov filmjében — hagyományos klasszicitása mellett — megtalálhatók azok az erények, újszerű törekvések is, melyek ma a bolgár filmművészetet jellemzik. Az alkotás a klasszikus nagyepikának repre- zentáns filmje. A népes szereplőgárdából említsük meg legalább Sztefan Gecov, Ivan Kon- 1978. dov, Georgi Georpiev-Gec, Vio- leta Donévá és Nevena Koka- H. 21 nova nevét; játékukkal nagy mértékben hozzájárultak a film sikeréhez. £fli —ynx— örvendetes, hogy a barrando- vi stúdióban tavaly — a korábbi évekhez képest — lényegesen több komédia és szatirikus vígjáték készült. Viszont kevésbé az, hogy a mennyiségi gyarapodást nem követte a minőségi is. Az utóbbi hónapokban a képességét csak egyetlen ötlet formájában tudják hasznosítani: a harácsolók a dzsinn segítségével ellenfeleiket majommá változtatják. (Végül a fél város az állatkcrt majomketrecébe kerül.) Remek ötlet és rendkívül mulatságos is lenne. Jelenet a bolgár filmből
