Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-14 / 14. szám, szombat
Hana Meličková nemzeti művész búcsúztatása (ČSTK) — Tegnap búcsúztatták liana Meličková nemzeti művészt, a neves színésznőt, aki a hivatásos szlovák színjátszás megalapítóinak egyike volt. Melickovától a bratislavai Hviezdoslav Színházban vettek végső búcsút, a délelőtti órákban. A csehszlovák zászlóval lefedett ravatal mellett nemzeti és érdemes művészek, a Szlovák Nemzeti Színház és a prágai Nemzeti Színház tagjai és a művészeti intézmények képviselői álltak díszőrséget. A számos koszorú között ott volt a köztársasági elnök koszorúja is. Az állami temetés 10 órakor kezdődött el. A búcsúztatáson részt vettek politikai és kulturális életünk vezető személyiségei, köztük Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, Miroslav Válek nemzeti művész, az SZLKP KB Elnökségének tagja, szlovák kulturális miniszter. Anna Krelová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, Július Hanus szlovák miniszterelnökhelyettes, Pavel Koyš, a szlovák kulturális miniszter első helyettese, valamint az elhunyt rokonai, barátai, munkatársai és művészetének csodálói. Gyászbeszédében Rácz Olivér, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális miniszterhelyettese kiemelte, hogy az elhunyt személyében a szlovák színművészet történetének és a jelenkornak nagy alakja távozott el közülünk. Ezután Ján Kákoš. érdemes művész, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója búcsúztatta az elhunytat, majd Mikulás Huba nemzeti művész Ján Kostra nemzeti művész verseit adta elő. A gyászszertartás a csehszlovák himnusz hangjaival ért véget. Az elhunyt földi maradványait ezután Martinba szállították, ahol a nemzeti temetőben örök nyugalomba helyezték. Az NDK kultúrája Szlovákiában Az NDK bratislavai Kulturális és Információs Központja tegnap sajtóértekezletet tartott, melyen Willi Polixa igazgató tájékoztatta az újságírókat a központ múlt évi tevékenységéről és ezidei terveiről. Az NDK Kulturális és Információs Központjának szlovákiai kirendeltsége 1977-ben nagyon sokrétű tevékenységet fejtett ki, hogy elmélyítse a Szlovák Szocialista Köztársaság lakosságának az NDK mai életéről, főként kultúrájáról való ismereteit. Amint Willi Polixa mérnök elmondotta, a központ az elmúlt évben mintegy 230 különböző akciót — előadásokat, kiállításokat, hangversenyeket, filmvetítéseket, baráti találkozókat — szervezett, amelyeken megközelítőleg 250 ezer ember vett részt. A jelentősebbek között említette a NOSZF 60. évfordulója alkalmából szervezett 22 különböző kulturális jellegű és ismeretterjesztő rendezvényt, valamint a Beethoven születésének 150. évfordulója alkalmából Szlovákia-szerte megtartott emlékhangverseny-soroza- tot. A központ a múlt évben is egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy segítse az NDK és az SZSZK egyes, baráti kapcsolatban álló kerületei, járásai, városai és vállalatai között meglevő együttműködés elmélyítését és továbbfejlesztését. A két ország kapcsolatait tekintve az elmúlt év legjelentősebb eseménye kétségkívül a Csehszlovák—NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megújítása volt. Az idén a központ többek között Brecht-ünnepséget rendez, a nagy német szocialista író születésének 80. évfordulója alkalmából. Azonfelül február 3-án és 4-én Bratislavában megrendezi a csehszlovák germanisták VIII. tudományos konferenciáját, melyen kimagasló NDK-beli nyelvtudósok is részt vesznek. Április 3-a és 7-e között szimpóziumot szervez a jelenkori NDK-beli szép- irodalom helyzetéről, problémáiról és fejlődéséről. Az év első felében a 30 kiállítás mellett 20 hangversenyt és 25 különböző témájú előadást is tervez a központ. Legfontosabb feladatai között tartja számon az NDK megalakulásának 30. évfordulójával kapcsolatos akciók előkészítését. (k-i) Jubileumi megemlékezés (ČSTK) — A szovjet és a mongol nép január 15-én ünnepli meg a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság közti baráti, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási első szerződés aláírásának 32. évfordulóját. A szerződés több éven át megbízhatóan szabta meg a két testvéri ország kölcsönös kapcsolatait. A szovjef—mongol kölcsönös kapcsolatok további fejlesztésének alapja ma az az új szovjet —mongol barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés, amelyet a szovjet párt- és kormányküldöttség mongóliai látogatásakor Leonyid Brezsnyev vezetésével 1966 januárjában írtak alá. Patolicsev Svájcban (ČSTK) — Nyikolaj Patoli- csevet, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterét, aki a szovjet—svájci gazdasági, ipari és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztéséről szóló új egyezmény megkötéséről tárgyal, tegnap Bernben fogadta Willi Ritschard svájci elnök. A találkozón eszmecserét tartottak a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kérdéseiről. Az FKP készen áll történelmi küldetésére (ČSTK) — Georges Marehais, a Francia Kommunista Párt főtitkára kijelentette, hogy pártja kész vállalni a felelősséget a baloldal kormányában, ha a franciák többsége az idei márciusi parlamenti választásokon a baloldalra szavaz. Marehais a párizsi televízióban mondott beszédében kijelentette, hogy a Francia Kommunista Párt helyesli a kormányban való részvételét, mégpedig olyan közös program alapján, amely megfelel a francia dolgozók szükségleteinek és Franciaország érdekeinek. Viliam Šalgovič elvtárs a közép-szlovákiai kerületben (ČSTK) — Viliam ŠalgoviČ. az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap a középszlovákiai kerületbe látogatott. A zvoleni járási pártbizottság székházában találkozott Zoltán Pálekkal, a járási pártbizottság vezető titkárával és Ladislav Klementtel, a járási nemzeti bizottság elnökével, akik tájékoztatták őt arról, hogyan teljesítette a járás a tavalyi tervet, és hogyan készült fel az idei feladatok megvalósítására. Šalgovič elvtárs ezután a Zvoleni Bučina vállalatba ment, ahol megtekintett több üzemegységet. Útját a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban folytatta, ahol Ján Gibala, a járási párt- bizottság vezető titkára, Ján Repáš, a jnb elnöke és más tisztségviselők tájékoztatták Šalgovič elvtársat a tavalyi eredményekről és az idei feladatokról. mmm a mm szisegletek UeMMsR iFoiuratQs az 1. oldalról J Bár a 6. ötéves tervidőszak első két évében az állami ész- szerűsítési program megvalósítása sikeres volt, mégsem lehetünk elégedettek a racionalizálási politika elért színvonalával. Ujabb gazdasági ösztönzőket, műszaki megoldásokat kell keresnünk, elő kell segíteni az e téren meglevő nagy tartalékok feltárását. Az energiaigényesség csökkentésével kapcsolatban előirányzott tervmuta- tók teljesítése nélkül nem leszünk képesek megszüntetni a hazánk tüzelőanyag- és energiaellátásában mutatkozó nehézségeket. Nagymértékben előmozdította az energiafogyasztás ésszerűsítését és a reszort igényes feladatainak teljesítését a dolgozóknak az Októberi Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott szocialista munkaversenyben való nagyarányú részvétele. A Tüzelőanyag- és Fnergetikaügyl Minisztérium, és a Bánya- és Energetikaipari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának vörös vándorzászlajáért indított szocialista munkaverseny is vitathatatlanul hozzájárult a jobb tüzelőanyag- és energiagazdálkodáshoz. Megelégedéssel állapíthatom meg, hogy a versenybe bekapcsolódott váll.alatok a versenykritériumok alapján Igen jó eredményeket értek el, s a legutóbbi győztes, az Ostravai Klement Gottwald Űj Kohó egyik kollektívája éppen a tüzelőanyag és - energiagazdálkodás terén mutatott, fel szép sikereket. Nemrég a vfesovái Tüzelőanyag-ipari Kombinát dolgozói értékes kezdeményezést tettek a Februári Győzelem 30. évfordulójának tiszteletére. Felajánlásuk egyúttal felhívás is, hogy minden üzem legalább további egyszázaléknyi tüzelőanyagot és energiát takarítson meg, s így túlteljesítse a megtakarításnak az állami tervben megszabott mértékét. Meggyőződésem, hogy a felhívás visszhangra talál. ® Miniszter elvtárs, az idén Igényes jeladatok várnak a reszort dolgozóira. Hogyan biztosítják teljesítésüket? — Az idei terv megfelel a 6. ötéves terv céljainak és feladatainak, s tekintetbe veszi a jelenlegi helyzetet. Koncepciója a párt azon törekvéséből indul ki, hogy biztosítsuk a lakosság fokozódó szükségleteinnk kielégítését, tovább szilárdítsuk szociális biztonságát. A tavalyi évhez képest az idén 2,4 millió tonnával több szenet kell fejtenünk, 3,6 százalékkal több villanyáramot és egymilliárd köbméterrel több fűtőgázt kell termelnünk. Ebből következik, hogy az idni terv a tüzelőanyag- és az energetika- ipar nehézségeinek a felszámolását jelöli meg a legfontosabb feladatként, hiszen ez egyúttal népgazdaságunk kiegyensúlyozott fejlesztésének fontos feltétele. Nem könnyű feladat ez. Főként az észak-csehországi barnaszénmedencében lesz nehéz teljesíteni a tervet, mert itt folyamatban van az új fejtési kapacitások előkészítése, s ezért meg kell tartani a bányagépek megindításának határidőit. Ezen a területen nagy figyelmet kell szentelnünk az irányítómunká- nak és a többi reszorttal való együttműködésnek. Ezenkívül a kőszénbányákban is fokoznunk kell az átlagos napi termelést. Az idei terv feladatainak teljesítése érdekében az irányítás minden szintjén emelni kell az Irányító- és a szervező munka színvonalát. Ahol sok műszakot dolgoznak, például a szünet nélkül üzemelő vállalatokban nincs más tartalék, csak a munkaszervezés javítása és a beruházások határidőn belüli és jó mfnőésgű átadása. Számítunk azonban a dolgozók nagyszabású aktivitására és elkötelezettségére, hiszen valamennyien tudatában vannak annak, hogy a CSKP XV. kongresszusán kitűzött határozatok teljesítése a nép életszínvonalának további emelését eredményezi. Ebben nyilvánul meg Csehszlovákia Kommunista Pártja Politikájának támogatása. MEGSZAKADTAK AZ EGYIPTOMI-IZRAELI TÁRGYALÁSOK Zsákutcában a „különbéke" (ČSTK) — Ezer Weizman, izraeli hadügyminiszter, aki a Kairóban tartott úgynevezett egyiptomi—izraeli katonai bizottság tanácskozásán az izraeli küldöttséget vezette, tegnap visszautazott Jeruzsálembe. Korábban néhányszor kijelentette, hogy a két fél állásfoglalása között megmaradt a „szakadék“, ám Egyiptom és Izrael reméli, hogy azt sikerül áthidalni. Weizman a kairói megbeszélésekről tájékoztatni fogja Begin miniszterelnököt. Egyelőre nem tűzték ki a katonai bizottság további tárgyalásának időpontját. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Weizmannak és Gamazi egyiptomi hadügyminiszternek nem sikerült egyeztetni állásfoglalásaikat a Sinai- félsziget kérdésében, ahol Izrael meg akarja tartani a törvénytelenül létesített településeit és néhány katonai berendezést. Gamazi ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Egyiptom nem hajlandó a határaira vontkozólag semmilyen tanácskozásra. Egyiptom és Izrael különta- nácskozása tehát ezúttal is zsákutcába. jutott, annak ellenére, hogy az egyiptomi vezetők kifejezték: számukra elsősorban a Sínai-félsziget megtisztításáról, nem pedig a közel-keleti probléma valamennyi szempontjának megoldásáról van szó. Weizman a Jediot Ah- ronot napilapnak adott interjújában fenyegetően kijelentette, hogy „ha Egyiptom nem érti meg Izrael biztonsági szükségleteit, a tanácí?kr>? 's^k igen nehezek lesznek Szadat elnök keserű panasza Anvar Szadat egyiptomi elnök a Jerusalem Post napilapban tegnap közölt interjújában kijelentette, hogy Egyiptom ab- báYi az esetben fogadhatná el Izraelnek a Jordán folyó nyugati partja és a Gáza-övezet korlátozott önkormányzatára vonatkozó izraeli tervet, ha ideiglenes intézkedésről lenne szó. Az izraeli napilapnak első ízben adott interjúja megerősítette, hogy a mostani egyiptomi vezetőség az arab haladó erők követeléseivel ellentétben nem ragaszkodik a palesztin állam azonnali megalakításához. Szadat egyben keserűen panaszkodott, hogy „Izrael nem biztonságot, hanem területet követel“, és az ő (Szadat) „békekezdeményezése, amint látható, nem volt különösebb hatással az izraeli politika felelős tényezőire“. Ugyanakkor ellenezte az izraeli települések létesítését a Sínai-félszigeten, „abszurdnak“ minősítette Begin izraeli miniszterelnök követelését, hogy ezeknek a településeknek a biztonságát az izraeli hadsereg szavatolja. Szadat „újbóli fenyegetéseknek“ minősítette Begin kijelentését, hogy amíg Egyiptom nem egyezik bele a Sínai-félszigeten levő izraeli települések megtartásába, Izrael visszavonhatja a Kairónak tett javaslatait. Az interjú további részében azonban Szadat igyekezett azt is hangsúlyozni, hogy Egyiptom készen áll megalkuvásokra is. Többek között kijelentette, hogy a palasztin állam esetleges megalakulása után izraeli egységek vagy közös izraeli —jordán őrségek szavatolhatnák „a Jordán folyó nyugati partvidékének biztonságát“. Nem zárta ki a Sínai-félszigeten történő területcsere gondolatát sem, mint végső lehetőséget. Ä világűr újabb titkai kerüínek az ember birtokába IFolytatás 02 1 oldalróll szovjet—francia egyezmény keretében kerül sor; a kísérlet során alkalmazott műszereket a két ország tudósai készítették. A repülésirányító központból kapott jelentések szerint az űrállomás személyzete az előírt programnak megfelelően sikeresen teljesíti feladatait, a fedélzeti rendszerek pedig kifogástalanul működnek. A Szojuz—27 dokkolásáről, az „űrflotilla“ munkájáról a lapok, a televízió és a rádió részletes tudósításokban számolnak be. A tudósítások utalnak rá, hogy a most folyó kísérlet minőségileg új szakasz kezdetét jelzi a szovjet űrkutatásban, létrejöttek az alapvető feltételei annak, hogy Földünk felett a jövőben, váltott személyzettel működő, ember irányította ürlaboraíóriumok keringjenek. Az űrhajózás fejlődése arról tanúskodik, hogy az űrutazások egyre hosszabbak, az űrhajók személyzetének munka- programjai pedig sokkal bonyolultabbak lesznek. Ezzel kapcsolatban különösen az orvosokra hárul nagy feladat, hogy biztosítsák az űrhajósok jó egészségi állapotát és nagyfokú munkaképességét az űrutazás valamennyi szakaszában s felkészítsék szervezetüket a földi vonzóerő hatására visszatértük után. A Szojuz—26 és a Szojuz— 27 űrhajóknak jelenleg a Szal- jut—6 űrlaboratóriumban tartózkodó személyzete állandó orvosi ellenőrzés alatt áll. A legénység naponta tájékoztatja a földi irányítóközpontot egészségi állapotáról, és minden második vagy harmadik napon az űrhajósok orvosi vizsgálatnak vetik alá magukat. A vizsgálatot a Beta—3 nevű készülék végzi el, ez feljegyzi az elektro- kardiogramot, a szeizmokardio- gramot és méri a légzési frekvenciát. Más készülékek feljegyzik a szervezet nátrium- és káliumkibocsátását. Az űrhajósok szervezete a súlytalanság állapotára az alsó végtagok izomzata térfogatának bizonyos csökkenésével reagál. Az űrhajósok az űrutazás első napjaiban különböző elváltozásokat észlelnek: időnként fejükbe száll a vér, megdagad az arcuk, kiszárad a torkuk, szédülnek és étvágytalanok. Rossz a közérzetük, gyomorpanaszaik vannak és hányingert éreznek. Az orvosokat és magukat az űrhajósokat azonban ma már ezek a jelenségek nem nyugtalanítják, aránylag hamar megszokják a súlytalanság állapotát, az említett nehézségek fokozatosan megszűnnek és nem akadályozzák az űrhajózási program sikeres teljesítését. Peking a külföldön élő kínaiak támogatására is számít (ČSTK) — Pekingben nemrég értekezletet tartottak a külföldön élő kínaiakkal szemben alkalmazandó új politikáról. A napokban a kínai sajtóban megjelent jelentések szerint az értekezlet résztvevői mindenekelőtt a kínai emigránsok tevékenységének aktivizálódásáról tárgyaltak, arról, hogy ez hatékony fegyverül szolgáljon a pekingi vezetés külpolitikai irányvonalának megvalósításában. A Zsenmin Zsipao felszólította a külföldön élő kínaiakat, hogy aktívan kapcsolódjanak be a Szovjetunió elleni „harc széles körű nemzetközi frontjába“, mondván, hogy a Szovjetunió számukra is az „első számú ellenség“ kell, hogy legyen, s hogy támogassák Pe- kingnek a nemzetközi enyhülést elutasító politikáját. A külföldön, többnyire a délkelet-ázsiai térségben élő 21 millió kínaival való jó kapcsolatok Iránti érdeklődést a Hua Kuo-feng-féle vezetés sürgős gazdasági szükségletei is diktálják. Azok a devizabevételek, amelyeket a külföldön élő kínaiak utalnak haza, a Kínai Népköztársaság megalapítása óta igen fontos bevételi for- rássát jelentették a kínai államkasszának. 1978 I. 14.