Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)

1978-01-04 / 4. szám, szerda

\ Javult a termékek minősége Egyenletesen teiisílitti a tervet Jó munkát végeznek a szocialista munkabrigádok © A laboratóriumi vizsgálatok az áru minőségének javulását mutatják ® Téli időszakban is dolgozhatnak © Bevált az új tojásosztályozó gép © Kétmillió nyolcszázezer korona értékű vállalás a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére Kommentáljuk A Nyugat-szlovákiai Baromfi feldolgozó Üzemek cíferi válla­latának dolgozói a Februári Győzelem 30. évfordulójának tiszteletére kötelezték magukat hogy az új évben termelési tér vüket 2 millió 800 ezer koro­nával túlteljesítik. A vágott ba­romfiból 0,2 százalékkal több húst termelnek ki, és a múlt évhez viszonyítva 2,5 százalék­kal csökkentik az energiafo­gyasztást. Az élet- és munkakö­rülmények javítására tizenkét­ezer órát dolgoznak le társa­dalmi munkában. A vállalat a termelési terv egyenletes teljesítéséért elnyer­te a baromfi- és élelmiszeripari dolgozók szakszervezetének vándorzászlaját. Miután ennyi kedvező értesülést szereztem a vállalat dolgozóinak munkájá­ról, kíváncsian látogattam el a dunaszerdahelyi (Dunajská Stre­da) hárm.as számú baromfifel­dolgozó üzembe, hogy képet kapjak a múlt évi eredmények­ről és az új évben rájuk váró feladatokról. Már az első percben leolvas­tam a bejárat homlokzatáról, hogy példás üzemről van szó. Mórocz Valéria főtervező, ami­kor észrevételemről említést tettem, így fogalmazta meg az üzem dolgozóinak egy évi mun­káját: — Lassan egyenesbe jövünk. Kiváló munkát végeztek a fel­dolgozó, a konzervkészítő és a to- jásosztályoző részlegen. Ma már dolgozóink igazán mesterei szakmájuknak. Jól kihasználják a munkaidőt. Nem akarok sok számadatot közölni, de mégis el kell mondanom, hogy az 1976-os évhez viszonyítva 295 tonnával több baromfit dolgoz­tunk fel, 319 tonnával több konzervet készítettünk, és 30 millió tojással többet osztályoz­tunk. A tervezettnél jóval több porciózott csirkét, konzervet. baromfibelsőrészt és tojást szállítottunk az üzletekbe. A konzervkészítő részleg ve­zetője, Mészáros Rozália elmon­dotta, hogy tizenhét fajta kon­zervet készítettek. Vörös Cecí­lia, Jávorka Magda, Czafík Mar­git és Német Mária vezetésével a szocialista munkabrigádok minden ágazatban a lehető leg­jobb minőség eléréséért verse­nyeznek. Az üzemvezető szerint a konzervek minősége 2—3 ponttal javult. Nagy sikert aratott a tejfölös-borsós csirke, a szerb rizottó és a pástétom. A szendvicshús oklevelet nyeri 3 nitrai Agrokomplex kiállítá­son. lvan Palkovic üzemgazdász- szal szétnézünk a munkahelye­ken. Egy gépet mutat, amely az asszonyok helyett ragasztja a címkéket a konzervdobozokra. Német Mária, a szocialista munkabrigád vezetője megjegy­zi, hogy a gép üzembe helyezé­se óta lényegesen több címkét sikerült felragasztani egy mű­szak alatt. De sok gondot okoz, hogy a dobozok nem egyfor­mák, és ezért olykor le kell ál­lítani a gépet. A laboratóriumban hosszabb Ideig elbeszélgetünk a minőség­Sípos Mihály igazgató, Nagy József, az üzemi tanács elnöke és Hegedűs József, a személyzeti osztály vezetője. ről. Bíró Mária és Simig Kata­lin laboránsok rendszeresen el­lenőrzik a konzervek minősé­gét. Mindketten azt állítják, hogy jobb a minőség, mint egy évvel ezelőtt, sőt az utóbbi idő­ben már 84,8 pontot értek el. További beszélgetések során megtudom, hogy bár az üzem nemrég kezdte meg munkáját, egyes berendezéseket máris ki kell cserélni, illetve korszerűsí­teni. Az építők nem a legjob­ban oldották meg a szellőzte­tést sem. Újabb beruházásokkal igyekeznek tehát növelni a gyár teljesítményét. A csomagoló részlegen Erős Zsuzsa ifjúsági szocialista mun­kabrigádja fejt ki eredményes munkát. Sokoldalú tevékenysé­gükért elnyerték a „Vörös szegfű“ kitüntetést. A brigád­vezető Prágában vette át az erről szóló oklevelet, a SZISZ II. kongresszusán. A futószalag mellett mindenki tudása legja­vát adja. Méhes Erzsébet szo­cialista munkabrigádja a vágott baromfit sokkal jobban meg­tisztítja, mint azelőtt. Nagy a forgalom a tojásvá­logató részlegen. Konkoly Pé­ter, a részleg vezetője kimutat­A vágórészlegen Bátky Sán­dor üzemgazda elmondja, hogy ebben az ágazatban még gon­dot okoz az idényjellegű ter­melés. A téli hónapokban 4 százalékkal kevesebb csirkét dolgoznak fel, mint a nyári hónapokban. Azonban hozzáfű­zi, hogy az elmúlt évekhez vi­szonyítva sokat javult a hely­zet, mert régebben volt olyan időszak is, amikor le kellett ál­lítani a termelést. Serényen folyik a munka a csomagoló részlegen. [Gyökeres György felvételei) Klein József, Mészáros Rozália és Horváth Zoltán a feldolgozó részlegen. ja, hogy naponta háromszáz­ezer-négyszázezer tojást osz­tályoznak, vagy ahogy ők mondják, dolgoznak fel. Stek- ler Borbála arról tájékoztat, hogy az új gépek lényegesen hozzájárulnak a munkatermelé­kenység fokozásához. A Jaszka bolgár gyártmányú gép egy műszak alatt nyolcvanötezer- kilencvenezer tojást osztályoz. Holocsi Rudolf, a huszonegy tagú szocialista munkabrigád vezetője a holland gyártmányú Stalkat tojásválogató gépet di­cséri, amelynek napi teljesít­ménye százhatvanezer-száz- hetvenezer darab. Egyszerre hatvan tojást szippant fel kar­ja a futószalagról és helyezi át a válogató kabin elé, ahol min­den tojást átvilágítanak, és a hibásakat azonnal kiselejtezik. Sípos Mihály, az üzem igaz­gatója annak örül a legjobban, hogy végre egyenletesen telje­sítik a tervet. A termelőüzemek igyekszenek a téli időszakban is elegendő tojást és csirkét termelni. Külföldre nyolcszáz tonna baromfihúst és tizenhat- millió tojást szállítottak. Véle­ménye szerint az új évben a vállalati felajánlás értelmében mintegy 2—2,5 százalékkal le­het növelni a termelést. A mi­nőség Javítására is megvan minden lehetőség. Kövelhenenek o lenek Dolgozóink évente munkasikerekkel köszöntik a kiina gasló történelmi eseményeket. Ezt a haza- és munkaszere­tetről tanúskodó szép szokásukat ma már joggal nevezhet­jük haladó hagyománynak. Az idén elsőként a Győzelmes Február 30. évfordulóját köszönti dolgozó népünk. A CSKP Központi Bizottsága határozatot fogadott el ennek a ha­zánk munkásosztálya és dolgozó népe harcainak történe­tében egyik legjelentősebb fordulatot képező esemény ke rek évfordulójának megünneplésére. „Csehszlovákia Kom­munista Pártjának Központi Bizottsága kifejezi azt a meg­győződését, hogy az egész párt, a Nemzeti Front valameny- nyi szervezete, a munkások, parasztok, értelmiségiek, va­lamennyi dolgozó a jelentős jubileumot — a Februári Győ­zelem »3Q. évfordulóját — alkotó és áldozatkész munká­val, a fejlett szocialista társadalom építésében elért újabb sikerekkel köszöntik“ — olvashatjuk a határozatban. Az üzemek dolgozói magukévá tették ezt a fontos doku­mentumot, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulójának munkasikerekkel történő megünneplése után értékes kötelezettségeket vállaltak a Győzelmes Február 30. évfordulójának tiszteletére. Ezek közé tartoznak az észak morvaországi kerUletben dolgozó élenjáró kohászok is. Michal Hocko, Zdenék Mánka és Ferdinand Ogrocky — mindhárman a Szocialista Munka Hőse kitüntetés tulajdo­nosai — vállalták, hogy a 30. évforduló tiszteletére ebben az évben minden műszakban 5 tonna hengerelt anyaggal teljesítik túl napi tervüket, és a selejtgyártást kiküszöbö­lik, s ezzel 58 000 koronát takarítanak meg. Csökkentik az energiafogyasztást és valamennyi munkaterületen alkal­mazzák a termékek minőségét jelentősen javító haladó szovjet munkamódszereket. Az említett munkacsoportveze­tők felhívást intéztek a kerület dolgozóihoz, melyben arra kérnek minden kohászt: kövessék példájukat. A Februári Győzelem közeledő 30. évfordulójának tiszte­letére értékes kötelezettséget vállaltak a Nové Mesto nad Váltom i Vzduchotechna nemzeti vállalatban is. A dolgozók elhatározták, hogy félmillió korona értékű terméket állí­tanak elő terven felül. Az idei év első félévének tervét 51 százalékra teljesítik, és 3500 órát dolgoznak le társadalmi munkában. Értékes vállalás született Brnóban is. A Králové Pole-i Gépgyárban dolgozó, Vilém Harák vezette ifjúsági munka­csoport tagjai négy műszakot dolgoznak le társadalmi munkában olyan területeken, ahol a termelés szempont­jából erre a legnagyobb szükség van. A kötelezettségvállalásokat hosszan sorolhatnánk. Ha­zánkban nincs olyan nagyobb ipari üzem, melynek dolgo­zói ne válaszoltak volna konkrét felajánlásokkal a CSKP KB felhívására. Örömteli tény, hogy a kötelezettségek nem formálisak. Minden esetben a lényegre szorítkozók. A dol­gozók olyan munkák elvégzésével köszöntik ezt a jelentős évfordulót, melyek túlnövik a vállalati érdekeket, és egész népgazdaságunk szempontjából is fontosak. Több vállalás hosszú lejáratú. Az üzem dolgozói tisztában vannak azzal, hogy az energiával és a nyersanyaggal való takarékosság­ra az egész évben szükség van, ezért a termelési feladatok túlteljesítésével egyidejűleg nagy súlyt helyeznek ilyen kö­telezettségek vállalására is. A hatodik ötéves terv most megkezdődött harmadik éve a feladatokat tekintve igényesebb a tavalyinál, ezért min­den üzemben fokozni kell a munka ütemét. Hradec Králo- véban erre is gondoltak, s a Győzelmes Február Üzemben még a múlt évben ritmust váltottak, és az idei követelmé­nyeknek megfelelő tempóban kezdtek dolgozni. A munkaverseny színvonalas megszervezéséért a párt- és a tömegszervezetek dolgozói elismerést érdemelnek. Szük­sége* azonban, hogy mindenütt az adott szó után tettek következzenek. Hogy február végén valamennyi üzemben elmondhassák: amit a Győzelmes Február 30. évfordulójá­nak tiszteletére vállaltak, becsülettel teljesítették. (k. 1.) Alkalmazzák a korszerű építőipari eljárásokat BALLA JÓZSEF A Trnavai Magasépítő Válla­lat trenőíni üzemét már több mint negyed évszázada alapí­totta meg. A tervfeladatok tel­jesítésében a vállalat kereté­ben mindig az elsők között sze­repel. Trenčínben és környékén számos iskola, kórház, üzlet, bölcsőde és egyéb célokat szol­gáló közhasznú épület felépíté­sei fűződik az üzem nevéhez. Jelentős mértékben hozzájárult Trenčín dinamikus fejlődéséhez is, és nem utolsósorban a vá­ros, valamint a környék lakos­sága életkörnyezetének szebbé, jobbá tételéhez. A járási székhelyen található, általuk felépített lakóházakon kívül az üzem dolgozóinak be­csületes munkájáról tanúskodik az ismert gyermekváros, Zla- tovce több lakóháza is. Az" üzem dolgozói az említetteken kívül a vállalat és az üzem részére szakiskolát építettek. Ezzel jelentős mértékben hoz­zájárultak a szakember-után­pótlás égető kérdésének meg­oldásához is. Az üzem dolgo­zói közül nagyon sokan tulaj­donosai a különféle elismerő okleveleknek, kitüntetéseknek. Viktor Suppa, az üzem igaz­gatója már több mint 15 éve áll e kollektíva élén. A két év­vel ezelőtti jubileum alkalmá­ból kiadott publikációban töb­bek között a következőket írja az. üzem dolgozóiról: „A ma­gasépítő vállalat trenöíni üze­mének dolgozói mindig a gaz­daságos, jó minőségű munka­végzésre törekedtek, s ehhez elsősorban az új korszerő épí­tőipari módszereket alkalmaz­ták. Az itt dolgozók egyik jellem­ző vonása az, hogy büszkék üzemükre. Sokan vannak a kol­lektíva tagjai közül, akik kez­dettől fogva az üzem kötelé­kében dolgoznak és segítették fejlődését. Az üzemből nyug­díjba ment dolgozók pedig még ma is állandóan figyelemmel követik volt munkatársaik je­lenlegi tevékenységét, mindig tudják, hogy hol. mit építenek. Ez a figyelem és ragaszkodás annak a bizonyítéka, hogy az üzem vezetősége megbecsüli az értékek legfőbb alkotóját — az embert. Az üzem dolgozói az állami tervben előirányzott feladatai­kat mindig igyekeztek sugye- keznek teljesíteni. Tói zárták a hatodik ötéves tervidőszak első évét. és a másodikban is áll­ták szavukat. Kiváló eredmé­nyeik nem utolsósorban a szo­cialista munkaversenynek, és a fejlett komplex racionalizációs brigádmozgalomnak. valamint az újítók aktivitásának köszön­hetők. Tisztában vannak azokkal a feladatokkal, amelyeket a CSKP XV. kongresszusa, a CSKP KB 6. ülése és az SZLKP KB tavalv márciusában lezajlott ülése szabott mee az építőipar szá­mára. s mindent megtesznek maradéktalan teljesítésükért. —mis— 1978. I. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents