Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-24 / 30. szám
A felszabadulás után Szabari József, a cellulózgéphez állt munkába. Abban az időben még kézi erővel hordták ki a nehéz y cellulóztekercseket. Két évig dolgozott ott, aztán a fatelepre helyezték. — Az új munkahelyemen Is meg kellett fogni a munka vé gét — emlékszik vissza — nemcsak a kereset miatt, ha nem azért is, hogy az üzem mi nél kevesebb fekbért fizessen vagonokért. Ünnepnapokon is dolgoztunk. Megszokta a nehéz munkát. Másfél éves volt, amikor édesapja meghalt. A nyolc testvér közül ö volt a legfiatalabb. Amikor 1952-ben elébe tették a jelentkező ívet a pártba való felvételre, azon nyomban kitöltötte. Három évvel később, magára öltötte a népi milícia egyenruháját. — Két évig bérelszámoló voltam — folytatja —, majd visz szakerültem újra a fatelepre. Osztályvezetőként dolgoztam 1970-ig. Most anyagbeszerző vagyok. Nincs könnyű dolga. Egy-egy hiánycikknek számító alkatrészért fél Szlovákiát be kell utaznia. Van úgy, hogy egy hétig van távol. Ha idehaza tartózkodik, szabad idejében a va dászatnak hódol, tagja a gö- mörhorkai Sajóvölgyi Énekkarnak is. Esténként próbára jár az üzemi klubba, ahol a vezetőség elnöke. , — Tizennyolc éven keresztül a helyi nemzeti bizottság kép viselőiéként tevékenykedtem — mondja. Tagja voltam az üzemi pártszervezet vezetőségének is. Jelenleg az egyik pártcsoport vezetője vagyok. Nem sajnálja a fáradságot, amit a társadalmi munkára fordít. A leginkább azonban arra büszke, hogy a „Példás népi milicista“ és a „Példás lövész“ jelvény tulajdonosa. A közel múltban, 50. születésnapján a népi milícia emlékérmével tüntették ki. — Jól érzem magam az egységben — mondja. — Amíg az egészségem engedi, nem vetem le az egyenruhát. Csapatunk tagjaival nemcsak gyakorlatokon veszünk részt, hanem a különböző társadalmi munkákban is. Községünkben mindig épül valami és kell a segítség. Az üzemünkben is több száz órát dolgozunk társadalmi munkában. Nemcsak a gyakorlótéren, hanem a munkában is helyt akarunk állni. Három gyermeke nagy ritkán van odahaza. Az ország különböző tájain tanulnak. —■' Mindkét fiam rendszeresen részt vesz a Honvédelmi Szövetség rádiós-tájékozódási versenyén. A kisebbik kerületi elsőségre tett szert. A feleségem is itt dolgozik az üzemben. Tanév közben nálunk nagy ünnep, ha mindnyájan együtt vagyunk — mondja búcsúzóul. Azt mondták róla a gömör- horkai Cellulóz- és Papírgyárban, hogy közösségi ember, kezdeményező, a rá bízott feladatokat becsülettel teljesíti. Oda áll, ahol szükség van rá. Ettől szebb elismerés nem is kell. —né van, és így májustól a nővérek, masz- szőrök és a többiek az előírtnál többet dolgoznak. Hana Cerná, a pártalapszervezet fiatal elnöke a felajánlással kapcsolatban elmondta: — Összes alkalmazottunk vállalta a többletet. Felajánlásunkat teljesítjük, és úgy gondolom, hogy a bányászok is elégedettek. Intézetünkben ugyanis szocialista munkabrigád dolgozik, amelynek én is tagja vagyok. Sikereink eléréséhez az is hozzájárul, hogy a főorvos elvtárs gyakran jön el közénk. Kezdeményezésére mi csatlakozunk a brnói egészségügyi dolgozók felhívásához. ]ó fizetésünk van, nem vagyunk a „hálapénzre“ utalva. Örülünk, hogy azóta betegeink gyakrabban hoznak nekünk virágot. Akár szép mezei csokrot is. A főorvosnak sok gondot okoz, hogy a Bilina folyó piszkos, nincs benne élet és Észak-Csehországban a levegő is nagyon szennyezett. Ennek a kérdésnek a megvitatására ma már nem futotta az időnkből, a főorvos a teplicei járási pártbizottságra sietett. Már tíz éve tagja a járási pártbizottság ideológiai bizottságának. — Ezt a kötelességemet szívesen teljesítem. Nem tudok elképzelni olyan orvost, aki ne fejtene ki politikai tevékenységet is. Szívesen végzek politikai-nevelő munkát. Dr. Miloslav Vaskivskyj tehát nemcsak a betegeké. A Szocialista Akadémia járási bizottságának tagjai is bizonyára örülnek, hogy elnökük a lektori propagandamunkát is hivatásának tekinti. Bár csak sok Ilyen orvosunk lenne, aki felelősségteljes munkája mellett a közéleti tevékenységre is talál időt. BÄTORI JÁNOS VII. 24. Dr. Miloslav Vaskivskyj akupunktúrás kezelés kézben (A szerző felvétele) LÁTOGATÁS AZ SZNF KATONAI REPÜLÖTISZTKIÉPZÖ FŐISKOLÁBAN ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT... A repülőtéren nagy a sürgésforgás. Az egyik sugárhajtású gépbe üzemanyagot töltenek, a másikban elfoglalja helyét az egyik pilóta. Vladimír OndráSek közlegény v közben ellenőrzi a szél sebességét, majd a repülést irányító tiszt engedélyezi a startot. Lu- bomír Tomás őrmester, másodéves főiskolai hallgató gépje nekifut, majd a magasba emelkedik. A korszerű gépben magára marad a műszerekkel. Nagy nap számára a mai. Első ízben van a levegőben egyedül, oktató nélkül. Akik ott állunk a repülőtéren, szurkolunk neki. Alig telik el hat perc, újra megjelenik fölöttünk, hogy leszálljon. A földet érésnél a kerekek csikorognak, mintha egy kissé bizonytalan volna a leszállás. Így látta ezt az irányító tiszt is, a tapasztalt tanító.. Az éterben száll a parancs, és a gép újra magasba emelkedik. — Belejön a fiú — jegyzi meg a politikai tiszt. Mi tagadás, féltem, hogy csalódást fog okozni. Szorgalma, igyekezete azonban túlsegítette a nehézségeken. Néhány perc múlva Tomás őrmester leadja az ejtőernyőjét. Cigarettát vesz elő. — Már az alapiskolában vonzott a repülés — kezdi el a beszélgetést. — Modellezéssel foglalkoztam. Igen megörültem, amikor a katonai repülőképző szakközép- iskolába felvettek Az érettségi után a Repülőtisztképző Főiskolára kerültem. Minden vágyam, hogy szakmailag jól felkészült pilóta váljon belőlem. Társaival és a földi kisegítőszemélyzettel beszélget. Az egyik tréfásan megjegyzi: — Ott fönt a levegőben talán Michalovcét, a szülővárosodat is megláttad? — Nem. Olyan messzire nem jártam. Az igazat megvallva, talán föl sem ismertem volna. Amint magatok is tudjátok, ilyenkor az ember a műszereket figyeli, no meg az irányítótiszt utasításait. Az ismeretek elsajátítása már a földön megkezdődik, a hangárszerű tanteremben két repülőgép áll. Amikor életében először megállt mellettük MiloS Rezníéek szakaszvezető másodéves főiskolai hallgató, és meglátta a sok vezetéket, a különböző műszereket, hirtelené- ben arra gondolt, hogy vajon meg tudja-e tanulni, melyik mire való, melyiknek mi a funkciója. S megtanulta. Ma az egyik legeredményesebb pilótanövendék, akit a múlt év áprilisában felvettek a pártba. — Nagy önfegyelemre van a pilótanövendéknek szüksége — mondja. Sokat kell tanulnia, jól be kell osztania szabad idejét. Csak azok bírják a megterhelést, akiknek kifogástalan az egészségi állapotuk. Keménykötésű fiúk azok, akik odáig jutnak, hogy a légtér végtelenségében száguldhatnak, természetesen most még megfelelő felügyelet mellett. Köztük van fán ViStíovec őrmester, Cenek SáSinka tizedes és a többiek, akik ebben a nyári hőségben a fel- és leszállást gyakorolják, örülnek egymás sikerének. Minden gépet, minden pilótanövendék teljesítményét a földi kisegítőszemélyzet is árgus szemekkel figyeli. Az első lépéseket teszik a fiúk a pilótaéletben — jegyzi meg fán Macucha hadnagy, a műszaki személyzet tagja. — Igen örülünk sikereiknek, úgy is mondhatnám, hogy velük érzünk. — Ügyelünk arra, hogy minden gép műszakilag jól elő legyen készítve — veszi át a szót Dusán Moravec főhadnagy. — Jó a kollektívánk, mindenki tudja, mit várnak tőle, mi a kötelessége. A bolgáromi Balázs József is így van ezzel. Alig válthattam vele néhány szót, máris otthagyott, mert szólította a kötelessége. Az egyik gépet repülésre kellett előkészítenie. A felszállópályán újabb gép vár a start engedélyezésére. Tomás őrmester ma már harmadszor emelkedik a levegőbe. A repülést irányító tiszt naplójában az őrmester neve mellett szaporodnak a bejegyzések. S amikor véget ér a kiképzés, az irányító tiszt egy kicsit fáradtan, de mosolygó szemmel áll fel az irányítópult mögül, mintha csak azt akarná mondani: „Jó pilóták lesznek ezekből a fiúkból.“ NÉMETH JÁNOS (B. Cern^ felvétele) Vidáman indulnak a feladat teljesítésére
