Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-24 / 30. szám

A hatalmas búzatáblában egyenletesen, egymást követve haladnak a kombájnok, s ha valamelyiknek villogni kezd a sárga jelzőlámpája, a várakozó traktorok csoportjából azonnal kiválik egy és elindul feléje.

Vörös Zsigmond, a Nagymegyeri (Calovo) Nagyhizlalda gólyási gazdaságának vezetője elégedett. Úgy megy a munka, ahogy azt megtervezték. Nincs késés a learatott mennyiséget tekintve és a minőséggel sincs hiba.

Ez utóbbiról — ki tudja hányadszor — ismét meggyőződik. Lehajol, felvesz a szalmarendről egy jókora csomót és Ernest Kobetiőcsal, a gazdaság főmérnökével, valamint Nagy Imre csoportvezetővel gondosan megvizsgálják a kicsépelt kalászokat. Az eredmény pozitív, ami a főmérnök és a gazdaságvezető szavai után szinte törvényszerűnek látszik.

— Házi aratási versenyünkben döntő szerepet a kicsépalt gabona mennyisége játssza és a veszteség arányáért kapott vagy levont pontok lényegesen befolyásolják a napi prémiumokat. Ezzel mintegy rá- kényszerítjük kombájnosainkat, hogy miközben a gázpedált nyomják, az elszóródó szem mennyiségére gondoljanak.

— Persze, azért a learatott terület nagysága is fontos, de ennek érdekében a munkanapot hosszabbítjuk meg és nem a gabonatáblát véljük versenypályának. Aratáskor a munkát kora hajnaltól késő estig tervezzük. Például vasárnap este kilencig dolgoztak a kombájnok. Egy megdőlt táblát arattunk és mindenképpen be akartuk fejezni.

— Nemcsak akartuk, hanem be is fejeztük — veszi át a szót Kéri Pál kombájnos. — Még egy éjszakára sem hagytuk ott a szélnek, hiszen ezzel csak a mi munkánk nehezült volna meg, nem beszélve a veszteségekről és az esőről.

Ernest Kobetié mérnök (balról) és Vörös Zsigmond elégedett a cséplés minőségével

(A szerző felvételei)

Lenne imég miről beszélgetni, de indulnia kell, a csoport vállalása és a gazdaság érdeke ezt kívánja. Helyette a csoportvezető mondja el, hogy igyekeznek hasznosítani minden percet, mivel a gabona a melegben gyorsan érik, és céljuk, hogy még a teljes érés időszakában a magtárba kerüljön. Ha befejezték, mennek segíteni a szomszéd gazdaságnak, hiszen közös érdekük, hogy a Nagyhizlalda mind a nyolc gazdaságában a lehető leggyorsabban befejezzék az aratást és vele párhuzamosan a többi munkát. Elsősorban a szalma összegyűjtését és a szántást.

A főmérnök még hozzáteszi:

— Az aratási bizottság reggel hatkor ülésezik. Akkorra már megkapjuk az éjszakai esőkről szóló jelentést és azt, hogy hol, milyen nedves a gabona. Ennek ismeretében könnyen és gyorsan átcsoportosítjuk a kombájnokat oda, ahol az aratásra a legjobbak a feltételek.

Elbúcsúzunk a búzatáblán dolgozóktól és kilométerekkel távolabb már újabb aratókkal ismerkedünk. Ádám László és Oj Imre a szalmafújó és az adagolóasztal pontos üzemelésére felügyelnek. Könnyű a munkájuk, a berendezések megbízhatóan működnek, csupán a cső végét kell irányítani, hogy a 12 vagonnyi zúzott szalma szabályos kúppá formálódjon.

— Azért a napi 14—16 órás munkaidő így sem kávés — mondja Oj Imre, de szavait még csak véletlenül sem lehet panaszként elkönyvelni. — Cserébe messzemenően gondoskodnak rólunk, az ebéd valóban elsőrendű.

— Ez csak természetes — folytatja a gazdaságvezető. — Aratóink a telepen ebédelnek, a kombáj- nosokat és a többi dolgozót felváltva behozzuk autóval. Itt bann, terített asztalnál és a hűvös teremben az az egy óra nemcsak az étkezésre szolgál, hanem a felüdülésre is. Mindenképpen hasznosabb, mint az árokparton eltöltött ebédszünet. Az úgy van, hogy az aratáshoz ma sokkal kevesebb ember kell, mint régebben, hiszen gépekkel dolgozunk, de akik részt vesznek e munkában, azokra nagy felelősség hárul. És itt nemcsak a kombájnosokra gondolok. Érvényes ez például a szalmát begyűjtőkre is — mutatott Vörös Árpád traktorosra, aki rendfelszedő kocsijával épp akkor állt oda az adagolóasztal elé —, vagy a tarlót szántókra. 5koda-180-asunk egész nap szánt, a vezetők 12 órás műszakban dolgoznak. Megfelelő élelemre, frissítőkre mindannyiuknak szüksége van, és ezt mi meg is adjuk. Az ésszerű jutalmazás mellett e messzemenő gondoskodás az egyik titka aratási sikereinknek.

EGRI FERENC

ÖT KOMB/ÜN A

SZAZHEKTÁROS

TÁBLÁN

A hőmérő higanyszála harminc fok meleget mutat. Igazi aratási idő. A nap perzselő sugaraitól szinte izzadnak a gabonatáblák. Rajtuk porfelhőbe burkolt kombájnok vágják és csépelik az érett búzaszemekkel teli kalászokat. Csak akkor állnak meg amikor a „váltókombájnos“ veszi kezébe a kormánykereket. Minden kombájnnak két-két kezelője van, hogy így biztosítsák rendszeres üzemeltetésüket. A százhektáros gabonatábla mellett, egy elárvult tanya udvarán gémeskút ágaskodik. Itt szoktak néha mosakodni a poros arcú kombáj- nosok. Idős bácsi magyarázza, hogy egy nyugdíjas asszony éldegél itt ma gában. Ha vendég jön hozzá, szívesen fogadja, örül, hogy hírt hallhat a világról.

A mezei úton porfelhőt kavarva robogva érkezik egy fekete Volga. Danis István, az udvardi (Dvory nad Zitavou) Auróra szövetkezet elnöke ugrik ki a gépkocsivezető mellől.

— No, gyerekek, hogy megy a munka? — fordul a pihengetö kom- bájnosok felé.

— Érett a búza, száraz a szalma elég gyorsan mehetünk a gépekkel — mondja Rozsnyó Ferenc, az ifjúsági brigád vezetője. Csak éppen az én kombájnommal történt egy kis baj. Elszakadt a vágószerkezet lánca.

— Talán egy kicsit jobban kellett volna vigyázni — vélekedik az elnök. — Most már az a fontos, hogy minél hamarább üzemképes legyen a gép.

Megérkezik a friss üdítő italokkal megrakott kiskocsi. Az aratók gyor san oltják szomjukat. Aztán mintegy parancsszóra, szerszámot ragadnak kezükbe, és máris a „beteg“ géphez sietnek.

— A fene egye meg — szitkozódik Rozsnyó Feri. — Épp az én gépemnek kellett ma kiesnie!

— Ne zúgolódj — csitítgatja Vadkerti Jani bácsi. Majd csak rendbe hozzuk ezt a fránya láncot.

Teljes erővel folyik a munka, az egyik csoport a tarlóra ügyelve javítja a láncot, a másik a vágószerkezetet teszi rendbe. Igyekeznek, hogy a brigád mind az öt kombájnnal dolgozhasson.

Az elnök ragyogó arccal szemléli a fiatalokat.

— Jó a közösségi szellem ebben a brigádban — állapítja meg. — Tagjai segítik egymást. Még a felhívást is közösen fogalmazták meg.

Rácz József, a szövetkezet főagro- nómusa egyetért az elnökkel.

— Szerintem is jó vállalást tettek az ifik. Elhatározták, hogy naponta minden kombájnnal legalább hét és fél vagon gabonát takarítanak be. Ez megközelítőleg 15 hektár termése. E nagy teljesítményű gépek képesek ennyit learatni, ha jó a kezelőszemélyzet, és vezetőik alaposan kihasználják a munkaidőt.

Előveszi jegyzetfüzetét és számolgat.

— Eddig minden kombájnra naponta több mint tizenöt hektár learatása jutott. Az egyik napon, amikor kedvezett az időjárás, kormájnonként elértük a tizennyolc hektáros teljesítményt is.

Az elnök a javítókat figyeli. Odasúgja nekem, hogy Vadkerti János a brigád „öregje“. A fiatalok valahogy maguk közé fogadták. De kíváncsi, hogy meddig tűrik.

— Te, Jani, nem szégyened magad a fiatalok között? — ugratja egy kicsit. — Ügy jársz, hogy egyszer útilaput kötnek a talpadra.

— Ne bántsa a mi Jani bácsinkat — védelmezi Feri, a brigádvezető. — Meg sem tudnánk nélküle lenni. Már huszonnégy éve nyergeli a kombájnt. Jól jön nekünk egy kis tapasztalat- szerzés tőle.

— Hát, ha így áll a dolog, akkor csak legyetek együtt — hagyja rájuk az elnök.

Az agronómus és az elnök morzsolgatja az érett búzaszemekkel teli kalászokat. Jó termés ígérkezik, állapítják meg. Az elnök elújságolja, hogy a szárítóban a törött búzaszemeket is gyorsan megdarálják, hogy később feletethessék a ' szarvasmarhákkal. Igaz, keveredik közé egy kis szalma is, de nem baj, mert pogácsá- zott takarmány készítéséhez használják fel.

Végre a fiatalok felszerelik a láncot, és újra felbúg a hatalmas gép. Rozsnyó Feri ügyesen helyére fordul, és máris porzik a gabonatábla. A lenyugvó nap fényében csillogva dolgozik az öt kombájn.

BÁLLÁ IŰZSEF

A kombájnosok vizsgálgatják az érett búzaszemekkel teli kalászokat

VII. 24.

S3

3

a

cd

x

CO

a

«

N

W

CO

X

*5

o

■

o

gk

a

u

o

H

if I ill' é "

Wmgb ^ \ *%*&**

I KW kW ■

P -