Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-25 / 52. szám
KEDVES VENDÉGEK A laoszi kislány népi tánca A felvételt Nyársik Lajos készítette Közös akarattal Nyilvános gyűlést rendezett Jóka (Jelka) községben a hnb és a Nemzeti Front helyi bizottsága. A föbeszámolót Gör- jöl József elvtárs, a hnb elnöke tartotta. Értékelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tett vállalások teljesítését, valamint a választási időszak eddigi eredményeit, majd a képviselők felelősségteljes munkájáról szólt. Eudovít- Herceg elvtárs, a Galántai Jnb képviselője a járási választási program feladatainak teljesítéséről számolt be. A vitában a község közrendjének, a vízvezeték hálózat építésének problémáiról, valamint az új sportlétesítmény építésének megkezdéséről hallottunk. A gyűlés végén a jelenlevők 4,5 millió korona értékű kollektív vállalást fogadtak el a Februári Győzelem 30. évfordulójának tiszteletére. Mészáros Károly Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a Városi Nemzeti Bizottság üléstermében kedves vendégeket fogadtunk: három, hazánkban tanuló, külföldi diákot. A vendégeket Bohus Zoltán elvtárs, a Nemzeti Front járási bizottságának elnöke üdvözölte, méltatva a nemzetek közötti, széles körű kapcsolatok elmélyítésének időszerűségét és fontosságát. Utána vendégeink kértek szót. Megtudtuk, hogy a diáklány Laoszból, az egyik fiú Nigériából, a másik Libanonból érkezett hazánkba. Beszéltek szülőföldjükről, elmondták, hogy mintegy két hónapja tartózkodnak hazánkban, s a szlovák nyelv elsajátítása után diplomát szeretnének szerezni a mi főiskoláinkon. Szívesen és készségesen válaszoltak kérdéseinkre. Sőt, még annak a kérésnek is eleget tettek, hogy szülőföldjük népdalaiból néhányat daloljanak el. A laoszi kislány ráadásul még néhány népi táncot is bemutatott. Magyarics Erzsébet Új panelgyár A Munkaérdemrenddel kitüntetett Nitrai Magasépítő Vállalat dolgozói Nitraivánkán (Ivánka pri Nitre) új panelgyárat építenek majd. A 180 millió koronás beruházást igénylő építkezés nemcsak a vállalat legnagyobb építkezése lesz, hanem az SZSZK Építésügyi Minisztériumának egyik jelentős akciója. Az építkezést 1978 márciusában kezdik, az átadást és az üzembe helyezést 1981 márciusára tervezik. Évente 2000 lakáshoz szükséges épületelemeket készítenek majd ebben a panelgyárban, amelyet a BA — NKS konstrukciós rendszer szerint üzemeltetik majd. A rendszer előnye: műszaki dolgozók segítségével bizonyos időn belül könnyen átállítható a panelgyár „asztala“. Vagyis, a megrendelők kívánsága szerint különféle épületelemek, oszlopok készíthetők. Nem kell arra várni, hogy másik házgyár készítse elő a kért épületelemeket. Mellőzhető a hosszadalmas szállítás, tehát a minőség sem romlik majd szállítás közben. Az új panelgyár technikai berendezésének javarészét a Szovjetunióból kapjuk. Száraz Pál Megyercs (Calovec) községben kiállítást rendezett a vadászok szervezete. A látogatók nagyra értékelték, hogy . az aránylag kis létszámú szervezet képes volt érdekes, színvonalas kiállítást rendezni. Egyébként a szervezet tagsága becsülettel teljesítette a vállalt közösségi feladatait: társadalmi munkában 1800 órát dolgozott le különféle építkezéseken és vadász- versenyt is rendezett, melyen a község lakossága nagyon jól szórakozott. Mi, vadászok szívből örülünk annak, hogy a közösségi munka terén eleget tehettünk önként vállalt kötelezettségeinknek. A kiállítás részlete. (A szerző felvétele) Farkas Endre O ** t község közigazgatása igényes munkát kíván a nemzeti bizottság dolgozóitól, erre a megállapításra jutottunk Vincent Krnáő elv- társsal, a Kőkeszi (Kamenné Kosihy) Hnb elnökével, akivel a választások óta eltelt időszak eredményeit összegeztük. Kőkesziben befejezték a villanyhálózat bővítését, ami egyben azt is jelenti, hogy eltűnt az utolsó közönséges utcai lámpa, átadva helyét a korszerű neonfénycsőnek. A helyi hangosanbeszélő-há- lózat bővítésére 120 000 koronát költöttek. Sirak [Sira- kov) és Gyürki (Durkovce) községeket is bekapcsolták. Az alapiskola épületének tatarozása 140 000 koronába Összegezés került. Sajnos még nincs megfelelő művelődési házuk, ami bizony nem kis mértékben fékezi a kulturális életet. Előreláthatólag 1979-ben kezdik meg 5 millió koronás beruházással az új művelődési ház építését. Sirak (Sirakov) községben is folytatták a villanyhálózat bővítését, a tervezettnél hattal több neonégőt helyeztek el. Tatarozták a művelődési házat és a tűzoltószertárat is. Szelény- ben (Selany) sor került a művelődési ház padlózatának megjavítására. A szülők segítségével az óvodások számára homokozót létesítettek. Györkiben (Durkovce), a körzet legkisebb községében, megkezdték a temető körülkerítését. Terbe- gecen (Trebuäovce) a 90 ezer korona beruházással épülő víztároló alapozási munkálatait már befejezték. Egyébként a körzet lakosai 250 egyéni és 12 közösségi felajánlást tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. Vállalásukat 101,3 százalékra teljesítették. Bodzsár Gyula Néhány hónappal ezelőtt adták át rendeltetésének Kö- bölkúton (Gbelce) a Honvédelmi Szövetség kiképzőközpontját. Azót.i minden nap, — még vasárnapokon is, — tanfolyamok, gyűlések, ünnepi .összejövetelek színhelye. Akárcsak egy üdülőben, úgy érezhetik magukat itt a résztvevők, hiszen számukra nemcsak étkezést, hanem szállást is bizAkárcsak egy üdülőben tosítanak. Bizonyára a pionírok is szívesen táboroznak majd itt a nyáron, hiszen még fürdőt is építettek. A gondnok Szilva Júlia, aki kedvesen, barátságosan fogadja az érkezőket. A gazdasági részleg vezetője Sümegh János nyugdíjas. Szilva Ilona vezetésével három szakács dolgozik a konyhában. Vass Éva, Mánya Erzsébet, Vass Ilona. Naponta 10—12 órát dolgoznak, mivel 60—80 vendég ellátásáról gondoskodnak. Ha néha fárasztó és hosszú is a munkaidő, elégedettek, mert korszerűen felszerelt, mondhatni: teljesen gépesített konyhában dolgoznak. Dániel Erzsébet Gyorsan, pontosain A vágsellyei (Sal’a) DUSLO nemzeti vállalat évi termelése 2 milliárd 2 millió korona értékű. A termékek továbbítása fontos feladat és a vasúti közlekedésnek van a legnagyobb szerepe a szállításnál. A vállalat szép sikereket ért el ezen a téren is. Az első félévben a SLOVCHÉMIA igazgatósága által meghirdetett versenyben a szállítást lebonyolító csoport első helyezést ért el. Az üzemi vasutak közti versenyben szintén ők bizonyultak a legjobbnak. Ezek az eredmények nem véletlenek. A közlekedési dolgozók ügyességéről tanúskodnak. Az áru kirakását a vagonokból 102,4 százalékra teljesítették. és ezzel a vállalatnak mintegy 600 ezer koronát takarítottak meg. Elsősorban a munkaszüneti napokon jó szervezéssel oldották meg a vasúti kocsik kiürítését. Nem kis feladat ez, hiszen a fél év alatt vagonokban 340 ezer tonna, tartályokban pedig 200 tonna vegyszert szállítottak. Amikor a jő eredményekről beszélünk, meg kell említenünk jő együttműködésüket a vágtornóci (Trnovce nad Váhom) és az érsekújvári (Nővé Zámky) vasútállomás dolgozóival. Milan Afaksa Vincent Hrotko mozdonyvezető és munkatársa, Karol Eremiói. Nekik is részük van a jó eredmények elérésében A felvételt Papp Zoltán készítette A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Gorkij utcai kilencéves Alapiskola szakszervezetének tagjai az iskola kultúrtermében kiállítást rendeztek. A fő szervezők Albán Lászlóné és Má- csay Gyuláné tanítónők és Te- leky Tihamér rajzszakos tanár voltak. A kiállításon kalocsai, buzsáki, matyó, karádi, toroc- kói és írásos hímzéseket, különféle technikával készült ierítőket, horgolásokat, kézi cso- mózású faliszőnyegeket láthattak a látogatók. Teleky Tihamér grafikái tették még változatosabbá a színes anyagot. Az iskola tanítói nagy göndört fordítanak arra, hogy a tanulókat is a szép szeretetére, a népi kultúra értékelésére nevel' jék. Az érdeklődést a háromezer látogató bizonyítja. Vargáné G. Jolán Részlet a kiállítás anyagából (A szerző felvétele) rí ci ro/rí ezren nGZrcK ttiGcs Tetszett