Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-25 / 52. szám
XII. 25. N C/2 Azt hiszem, elsősorban a belső nyugalom ... jóm mer, «iám Botorkálunk az új kassai (KoSice) lakótelepen. A negyedik járókelő mondja ugyanazt: — Valahol itt van az Olbracht utca, de pontosan hol, azt nem tudom. — Az ötödiktől mást kérdezek: hol lakik Józsa László. Főiderül az arca, mutatja, abban a toronyházban. Ida asszony, a felesége nyit ajtót. — Laci elment garázst építeni, de már minden percben megjöhet. Várakozás közben a régebbi találkozások mozaikjából rakosgatom össze Józsa-képemet. Az első beszélgetések alapján azt hittem, ha megkérdem tőle melyik a kedvenc színe, biztosan azt feleli, a fekete vagy más sötét árnyalat. Később rájöttem, hogy más ról van szó. Józsa igyekszik mindig igazat mondani Ha piros, akkor piros, ha valamit zöldnek lát, az nem mondja kéknek. Következésképpen ha úgy látja valami fekete, azt nem akarja mellébeszélésekkel közhelyekkel másra, világosabbra mázolni. Tekintetemről leolvassa az első kérdésemet. — Nem kellene a garázshoz mennem, hiszen megfi zettem az építkezést. De nagyon szeretem a fizikai munkát. Es a munkásembereket. Őszinték, nem kertelnek, amit gondolnak, azt ki is mondják. Nem csürik- csavarják a dolgokat. 0 Mi kellett ahhoz, hogy ligajátékos legyél? — Kitartás, fanatizmus, szerencse. Diószegen volt egy kitűnő ificsapatunk, öten, hatan legalább úgy tudtak focizni, mint én. Csak én lettem élvonalbeli, mert szinte fanatikusan akartam. Talán az is mond valamit, hogy tizennyolc éves voltam, amikor először bementem a kocsmába. Valamivel még idősebb, amikor megfogtam egy lány kezét. Csak a foci létezett számomra. 0 Azt hiszem most mindenki azt kérdezné, hát az iskola meg a tanulás? — Villanyszerelőnek tanultam ki, de ez sem volt leányálom. Fél négykor keltem, vonatoztam Szencig, aztán busszal mentem Somorjára. Oda jártam tanonciskolába. Délután ugyanez vissza. Hatra, néha nyolcra értem haza. Az utolsó évet Dunaszerdahelyen jártam, ez még több utazással járt. 0 Mi az alapja a játékos jó teljesítményének? — Azt hiszem, elsősorban a belső nyugalom, vagyis ha rendben van a családom, nincs különösebb probléma otthon. Kassán egy ideig nagyon kis lakásunk volt. Sokat emésztettem magam, hogy ilyen rossz körülmények között élek egy kisgyermekkel, várandós anyával. Nem is ment akkor a játék. 0 Számodra öröm vagy robot a foci? — Mind a kettő. Ma mér egyre nehezebb játszani, örülni. A fiatal hátvédek többsége hihetetlenül durva, nem riav* vissza az alattomos belemenésektől. Azt hiszem, ez azért is van, mert az utóbbi időben az újságok csak az akarati tulajdonságokról, a küzdőképességről írnak. Pedig focit nemcsak akarni kell, hanem tudni, játszani is. Erről sokszor megfeledkezünk, aztán a védők többsége rúgja a labdát, a babát, mindent, ami útban van. Persze, régebben is volt ilyen. Migas egyszer fölrúgott, aztán a stoplis cipővel végigtaposott rajtam. De akkor csak egy-két ilyen játékos volt, ma sokkal több van. És nemcsak rúgnak, hanem sértegetnek, provokálnak. 0 Félsz-e a sérüléstől? — Nagyon. Különösen azóta, mióta Dvorák úgy letalpalt, hogy operálni kellett a lábfejemet, több kis csontom eltört. Különben csak mérkőzés kezdetéig tart ez a félelem. Van egy régi igazság: aki előbb odateszi a lábát, nem húzza vissza, az ritkábban sérül meg. Ezt alkalmazom én is. 0 Minek örülsz leginkább a pályán? — Természetesen a gólnak. De ugyanígy annak is, ha pontosan oda lövöm a labdát, ahova akartam. Ilyenkor az sem nagy baj, ha a kapus hárít, hiszen tulajdonképpen a lövésemmel tettem őt naggyá. 0 Sokan mondják rólad, pesszimista vagy. — Nem hiszem. Csupán- arról van szó, hogy a foci a nagy szerelmem, s már többször csalódtam. A legnagyobbat 1973-ban. Bekerültem az NSZK ellen készülő keretbe. Akkor nagyon ment a játék. Szombaton ligameccsen három gólt lőttem, aztán szerdán az akkor második ligában játszó Jarkovskyt vitték Düsseldorfba, én otthon maradtam. Ez a huzavona azóta sokszor megismétlődött. 0 Néhány hete megírtad azt a bizonyos levelet. — Talán másképp is lehetett volna, de tudod, egyszer mindig betelik a pohár, és az ember azt mondja, most már elég. Sokszor biztattak, hitegettek. Marokkóban meg Torinóban az előkészületi meccseken dicsértek. A törökök ellen pedig már csak akkor állítottak be, amikor végképp nem ment a csapatnak, s azt is tudták, nem utazom Skóciába. Az még gyógy- írnek sem mondható, hogy harmincévesen ennyi huzavona után visszatettek az utánpótlás keretbe. Az edzői tanácson a legtöbben egyetértettek velem, különösen a cseh országrészből sok hasonló hangnemű levelet is kaptam. Éveken át minden edzőtáborozáson részt vettem, számomra a válogatott legszentebb ügy volt. Háromszor voltam gólkirály. A többi Jezeken, VengloSon és nem tudom még kiken múlott. Számomra maradt a Löki, itt megbecsülik tudásomat. 0 Mennyit keres egy ligajátékos? — Távolról sem annyit, mint a mendemonda tartja. Érdekes, diószegi barátaim mindent elhisznek nekem, csak akkor hitetlenkednek, amikor a havi jövedelmemet sorolom föl. A hazai győzelemért 12 ezer koronát oszt szét az edző a játékosok között, a kintiekért 18 ezret. Ehhez jön a kalóriapénz, ez sem túl nagy összeg. A válogatott kerettag huszonöt százalékkal többet kap. Lehet osztani, szorozni. 0 Van-e bundázás a ligában? — Voltak enyhén szólva gyanús eredmények. Többet én sem tudok. Azt viszont tiszta szívvel állíthatom, hogy csapatom meg én, egyetlen ilyen ügybe sem keveredett bele. Különben is sokszor alaptalanul beszélnek az emberek. Ha mondjuk a Lokomotíva— Austria Wien mérkőzés története megismétlődik a ligában, mondjuk az utolsó fordulóban egy kiesés ellen küzdő csapat ellen, az isten sem mossa le rólunk a bundázás vádját. Pedig láthatták, hogy akartunk, jól játszottunk, és mégsem nyertünk. 0 Vannak-e barátaid a játékosok között? — Igen, néhányan a Lokiban. A többiek közül főleg Calounnal és Adameccei értem meg magam. Ca- lounnal hasonló a sorsunk. Többször kiszemelték, most harmincegy édesen beválogatták, de csak a cserepadra került. Adameccei órákig el tudunk beszélgetni, hogy kell lőni, helyezkedni, mi minden történhet a tizenhatoson belül. 0 Szerinted kit tartson az ember barátjának? — Aki mindig, néha kíméletlenül is, megmondja az igazat. Aki nekem sohasem hazudik. 0 Jó dolog-e a népszerűség? — Alapjában véve igen, de azért tartom a tíz lépés távolságot. Szívesen beszélgetek például a szurkolókkal, ha van idő, de amikor küldik a fröccsöt vagy a féldeciket, fölállok. 0 Ha külföldön jársz, miket vásárolsz? — Nem kacsalábon forgó kastélyokat, mint egyesek gondolják. Marokkóból például ezt a szőttest hoztam, Torinóból egy pulóvert Idának meg Tibornak. Szóval apró cuccokat a családnak. 0 Melyik város tetszett a legjobban? — Berlin, az NDK fővárosa. Korszerű, tiszta, hangulatos, nagyon jó ott a közlekedés. 0 Mit nézel meg a legszívesebben külföldön? — A stadionokat meg a repülőtereket. És az embereket. A repülőtéren például azokat tartom szimpatikusnak, akik olvasgatnak és nem csörtetnek minduntalan sörért meg virsliért. 0 Meséld el egyik emlékezetes külföldi sztoridat. — Az idén történt Párizsban. Előkelő szállodában laktunk. Szuperbiztos amerikai zárra működik az ajtó, ahány ajtó, annyiféle kulcs, mondta a tulajdonos, így nálunk nincs betörés, lopás. Pollákkal aludtam egy szobában, s éjjel valami neszre riadtam föl. Kattant a zár, valaki kinyitotta az ajtót. Önkéntelenül is nagyot kiáltottam, erre a betörő kereket oldott. Talán nevetségesnek hat, de székekkel, szekrényekkel elba- rikádoztuk magunkat. Párizsban újra tudatosítottam, hogy a nagy szavaknak, csillogásnak sem kell mindig hinni. 0 Mi a legnehezebb a labdarúgó életében? — Sok minden, de szerintem főleg a hosszú edző- táborozás. Az álmatlan éjszakák, amikor arra gondolok, milyen nehéz a feleségnek a két apró gyerekkel. Ugyanez ismétlődik kéthetenté a vonatban is. Mi nagyon sokat utazunk, rendszerint hálókocsival. Hosszú, unalmas órák. De már megtanultam pihenni, olvasni. Valamikor csak kártyáztunk, meg trécsel- tünk. 0 ... és a legszebb? — Nekem legalábbis az, ha együtt lehetek a családommal. Ha elbeszélgethetek Tiborral, gügyöghetek Gáborkával, ha elmehetek a feleségemmel színházba vagy a barátokhoz. Ritka boldog pillanatok. 0 Ha külföldre hívnának, mennél-e? — Hívogattak Svédországba, az osztrák vezetők pedig sok pénzt ígértek belépőnek, de a hazaszeretetei nem pénzzel mérik. Nincs semmi, amivel külföldre tudnának csábítani. Én itt akarok élni, bizonyítani, boldog lenni. 0 Mire tanítod majd a fiaidat, mi a legfontosabb az életben? — Céljaik elérésében legyenek kitartóak, becsületesek, pillanatnyi kudarcok ne törjék le őket. Akkor eljöhet az a perc, amikor azt mondják, érdemes volt. 0 Tibor magyar tannyelvű alapiskolába jár. Gondol- koztál-e azon, milyen iskolába írasd? — Őszintén mondom, nem voltak problémáim. Pártunk lenini nemzetiségi politikája révén nálunk alap- és középfokon biztosítják azt, hogy a magyar nemzetiségű szülők gyermekei anyanyelvükön tanulhassanak. Nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek is jól felkészüljenek az életre, megfelelően beszéljenek szlovákul. Ezeknek a társadalmi igényeknek szerintem a magyar tannyelvű iskolák ma már eleget tesznek. Magamról tudom, aki jól ismeri anyanyelvét, és ezen a nyelven sajátítja el a fogalmakat, az más nyelveket is jobban tanul, könnyebben sajátít el egyéb fontos tudnivalókat is. Ezért cselekedtem így, s nincsenek kételyeim. 0 A gyermeknevelésbem mik az elveid? — Feleségemmel együtt hiszünk a szép szó, a példamutatás erejében. Tibort eddig csak egyszer legyintettem meg, azt is megbántam. 0 Emlékszel-e, mit ajándékoztál először a feleségednek? — Hogyne. Egy szobrot. Ida asszony mosolyog: — Csendes, akkor még kissé félszeg fiú volt a Laci. Édesanyámat kérte meg, segítsen nekem ajándékot választani. Együtt mentek az üzletbe. 0 Januárban leszel harminc. Gondoltál-e a visszavonulásra? — Még két-három évet szeretnék a ligában játszani, ha csak nem sérülök meg, aztán meglátjuk. Tudom, egyszer végleg abba kell hagyni, s nem lesz könnyű. Kacérkodom a gondolattal, hogy úgy mint Ivan Mráz, én is megpróbálkozom a sportújságírással. Mert a pályától, a focitól életem végéig nem tudok elválni, az biztos. De lehet az is, hogy gondnok leszek a stadionban. Tudom, senki sem fogja úgy szeretni a fiúkat, mint én, senki sem örül majd nálamnál jobban egy-egy szép alakításnak, gólnak, győzelemnek. Aztán reggelenként, mikor üresek a lelátók és senki sincs a pályán, meg-megpróbálom majd, tudok-e még oda rúgni, ahova akarok, szótfogad-e még a laszti... SZILVÄSSY JÓZSEF KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Karácsony Ezüsi esőbe száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aránylik u kalapácson, a kocka póry, gőzöl a tejsürü. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bökol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von. Es zsong az ének áhítatba zöngve ... Csak a havas pusztán, a néma csöndbe sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony. Nekem legalábbis az, ba együtt lehetek a családommal... (Gyökeres György felvételei)
