Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-18 / 51. szám

Azon az őszi napon, amikor egy hajnali órán szívroham végzett Ma- kariosz érsekkel, a Ciprusi Köztársaság elnökével, mindenki érezte, hogy helyét roppant nehéz lesz betölteni. Most, az esztendő végén ketten is megkísérlik annak a páratlan szerepnek folytatását, amelyet Ciprus görög többségének egyházi és világi fejeként az eredetileg Michael Kriszto- dulosz Muszkosz néven született érsekelnök játszott a csodálatosan szép földközi-tengeri szigeten és a világpolitikában.

Augusztus utolsó napján a görög ciprióták parlamenti képviselői közfelkiáltással választották meg az ügyvezető elnök Szpirosz Kyprianu személyében a sziget államfőjét. (Saját pártján kívül az új elnök mellé állt a két baloldali párt, a két kommunista AKEL és a radikális-szocialista EDEK is.) Novemberben pedig, miután bőségesen eltelt a vallási előírások szerint az utód kijeioiesenez szükséges száz nap, beiktatták Maka- riosz örökébe az ortodox egyház érsekeként a paphosi metropolitát, Kri- zosztomoszt. Krizosztomosz most ötvenéves és nemcsak igen jó barátja volt az elhunyt Makariosz érseknek, hanem az érsek politikai küzdelmeiben is mindig a leghatározottabban mellé állt.

Semmiképpen sem mellékes kérdés, hogy ki áll az ortodox egyház élén Ciprus szigetén — ezt nemcsak Makariosz pályája bizonyítja. Amikor Makariosz politikai gondolkodása formálódni kezdett, a ciprusi görög fiatalságot az Athénhez való csatlakozás, ahogy görögül mondják, űz enozisz vágya fűtötte. Makariosz pappá szentelése idején, majd amikor Ciprus érseke lett, még érintetlenül érvényben volt az egyház helyi vezetőjének speciális helyzete. A ciprusi érsek másfél évezreddel eze'őtt a bizánci időszakban jogot kapott arra, hogy császári jogart hordjon, bíbort viselhessen és címét bíborszínű tintával írhassa. A török hódoltság időszakában a szultánok a mindenkori érseket használták fel politikai közvetítőként, és az érsek szultáni beleegyezéssel egyben Etnarcha (azaz: „a nemzet vezetője“) is volt. E hagyományok szerint az új érsek-Etnar- cha egyben a politikai küzdelem középpontjába került. Makariosz akkor, 1950-ben tulajdonképpen már szembefordult az éppen megalakult NATO- val és a Ciprust fontos támaszpontnak érző hidegháborús politikával, de ezt még csak mint önkormányzatot és önrendelkezést követelő ciprusi hazafi hangoztatta — világpolitikai visszhangja nem volt fellépésének. Néhány esztendő alatt sikerült az angolok ellen küzdő ciprusi nép olyan vezetőjévé nőnie, hogy London meg akart tőle szabadulni. Az érseket 1956 tavaszától egy esztendeig szám- űzöttként — más szóval, pontosabban fogolyként — őrizték az angolok a Seychelles-szigeteken. Amikor sikerült visszakerülnie, az nemcsak az angol politika bizonyos irányváltozását jelezte, hanem az érsek és Ciprus politikájában is döntő fordulat időpontja volt. Makariosz akkor állt először — és végül győzelmesen — az önálló Ciprusi Köztársaság létrehozása mellé, lemondva az enozisz- ról, az Athénhez csatlakozásról. 1959- ben megszületett a Ciprusi Köztársaság, Makarioszból egy év múlva köz- társasági „elnök lett.

Az a tény, hogy most két férfinak: Kyprianu elnöknek és Krizosztomosz érseknek kell Makariosz helyét betölteni, nem kizárólag abból következik, hogy egyre kevésbé tartható fenn a múltbeli személyi összefonódás az egyházi és politikai vezetés között. Ma már nem lehet Ciprusról az 1974 nyarán történt tragikus eseménysorozat és következményei nélkül még a legkisebb kérdésben sem véleményt nyilvánítani — és ennek

A nagy halott — Makariosz érsekelnök utolsó fényképe

az 1974-es tragédiának is szerepe van Makariosz utódlásában.

1974 nyarán az akkor még létező görög katonai diktatúra puccsot robbantott ki Cipruson. Célja volt meg- dönteni Makariosz kormányát, amely határozottan kitartott Ciprus füget- lensége és el nem kötelezettsége mellett és ellenezte, hogy a szigetországban NATO-támaszpontokat létesítsenek. A puccs meghiúsult, sőt végső soron a görög fasiszta diktatúra bukását idézte elő.

Törökország — azon a címen, hogy a rendet helyreállítsa, illetve, hogy megvédje a ciprusi törököket a görög megszállástól — akkor csapatokat küldött Ciprusra. És bár a helyzet tisztázódott, egységeit nem vonta vissza, hanem egy második invázióval elfoglalta Ciprus északi részét. Az ország kettészakadt. Ez a kettészakítottság ma is tart.

Noha Ciprus összlakosságának mindössze 18 százaléka török, a török hadsereg a szigetország 40 százalékát tartja megszállva. S ez a megszállt rész adta az ország nemzeti jövedelmének 70 százalékát, a turistalehetőségek kétharmadát, a bányászat 56 százalékát, a mezőgazdaság felét. Török megszállás alatt van Famagusta, amelynek kikötőjén át bonyolódott le Ciprus külkereskedelmének 83 százaléka. A népgazdaság napi vesztesége eleinte meghaladta a négymillió dollárt.

Ám a ciprusi görögök szorgalmas munkája igen gyorsan begyógyította a gazdaság sebeit. A londoni EconoSzpirosz Kyprianu a Ciprusi Köztársaság új elnöke

mist egyenesen „gazdasági csodának“ nevezte, hogy a sziget 60 százalékán úgy dolgoztak, hogy ma már nemcsak pótolta a veszteséget, hanem fejlődött is, és a mezőgazdaság is nagyjában ugyanannyit termel, mint valaha a sziget egésze. A teljes ciprusi kivitel értéke 1973-ban 122 millió dollár volt, a görög részé most 214 millió. A nemzeti jövedelem a görög részen 15 százalékkal, de az infláció mindössze 4 százalékkal nőtt. (Néha tragédiák is segíthetnek más országoknak. A libanoni katasztrófa Ciprus számára azt jelentette, hogy a polgárháború elől igen sok tőke átáramlott Nicosiába. Az 1976-os nyugat-európai krumplihiány és áremelkedés azt jelentette, hogy Ciprus a normális áraknál jóval magasabb áron adhatta el burgonyáját.)

Nemrégiben az ENSZ közgyűlésén újra foglalkoztak Ciprus kérdésével, és a vita végén 116 ország képviselői szavazták meg, hogy a legsürgősebben meg kell valósítani az előző, Ciprussal kapcsolatos ENSZ-határozato- kat. Az ENSZ-határozatok lényege az, hogy a szigetet megszálló „idegen csapatokat mielőbb el kell távolítani“; az idegen csapatok elnevezés természetesen az 1974 nyarán partra szállt török csapatokra vonatkozik. A 116 országgal szemben néhány nemmel szavazó volt és kereken húsz ország, közöttük az Egyesült Államok és a Közös Piac kilenc tagállama tartózkodott a szavazástól. Azt állították a tartózkodók, hogy egy ilyenfajta határozat esetleg megakadályozza a további tárgyalásokat a görög és a török népközösség képviselői kör zött... (Minthogyha az elmúlt években, a törökök partraszállása óta nem egy alkalommal amúgy is megszakadtak volna a megbeszélések, egyszerűen, mert Ankara kifogásolt valamit, a görög fél álláspontjában ...)

Kyprianu ciprusi elnök őszi amerikai látogatása után, november harmadik hetében érdekes táviratváltásra került sor a ciprusi és az amerikai elnök között. Carter táviratában megállapította, hogy a tárgyalások útján történő igazságos és tartós rendezés létfontosságú Ciprus népe számára, majd hangsúlyozta: „Bízom abban, hogy a cél elérése érdekében rövidesen nagyfontosságú tárgyalásokra kerül sor. Fenntartom azt a találkozásunk során tett kijelentésemet, hogy az Egyesült Államok kész mindennemű erőfeszítésekre.“ Kyprianu válaszában megismételte, hogy véleménye szerint az „Egyesült Államok nagyon fontos és hatékony szerepet játszhat a ciprusi kérdés igazságos és hosszú távú rendezésében“. Mindezt annak fényében kell értékelni, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben nem állt Ciprus mellé!

Negyvennyolc óra sem telt el a táviratváltás után, amikor Caglayangil török külügyminiszter egy olyan javaslatot tett, amely lényeges változást jelentene az eddigiekhez képest: a két ciprusi népközösség tárgyalásai helyett egy olyan konferenciát javasolt, amelyen a ciprusi görögök és törökök küldöttségei mellett még három másik küldöttség is részt venne: Törökország, Görögország és Nagy-Britannia képviselői.

A nicosiai kormány rendkívül gyorsan felelt. A leghatározottabban visszautasította az ankarai javaslatot. A Kyprianu elnök különböző megbeszéléseire és az ENSZ-határozatok egész sorára hivatkozó válasz lényege a kővetkező: „Nincs szükség négy vagy ötoldalú tárgyalásokra, mivel a közösségek képviselői között a ciprusi probléma belső vonatkozó- sairól szólnak a megbeszélések.“ Ehhez a félreérthetetlen visszautasításhoz hozzátették a ciprusi kormány válaszának megfogalmazói, hogy a szigetország a világszervezet által elfogadott határozatok végrehajtásában látja a ciprusi rendezés egyetlen lehetőségét és nem hajlandó az ENSZ- határozatokat nemlétezőnek tekinteni. (Krisztophidisz ciprusi külügyminiszter legutóbb az ENSZ-ben kijelentette: természetes, hogy az első tennivaló a mintegy huszonöt-harminc ezer főnyi török megszállóhadsereg eltávolítása a szigetről, de mielőbb meg kell teremteni a lehetőséget arra is, hogy a jelenlegi megszállott területről elmenekült görögök hazatérhessenek házaikba, földjeikre.)

Ketten töltik be a hirtelen elhunyt Makariosz örökét Cipruson — egyáltalán nem könnyű körülmények között. A politika jósai azt állítják, hogy a problémát akkor lehet majd könnyebben megoldani, ha Görögország és Törökország között megoldódik egy másik sok vitát kiváltó kérdés is, az Egei-tenger alatti hatalmas olajtartalékok tulajdonának és feltárásának kérdése. Erről a kérdéscsoportról is nehezen indulnak meg a tárgyalások — de mivel az olaj Ankarának és Athénnak is, a világnak is sürgősen kell, el fog jönni a megállapodás ideje.

G. M.

Az érseki palota Nicosiában — modern épületbe költözött már Krizosztomosz, az új egyházfő