Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-18 / 51. szám
ÚJ szú KÜ ZDELEM A KISPRÓZÁVAL (Folytatás a 9. oldalról) emberi kérdéseket, az „egyetemes“ problémákat boncolgatja, a lelki érzéseket, az ösztönélet rezdüléseit figyeli. Azt ugyan megnyugvással szemlélhetjük, hogy formájában, szemléletében, stílusában változatos és gazdag ez a fajta kispróza; színképén megfér egymás mellett Duba Gyula enyhe szatírába oltott epikai nyugalma (Magánélet képekkel), Gál Sándor szimbolizmusa (Szemben velem kilenc tölgy)a) vagy éppenséggel Kovács Magda folklórtól ihletett látomásossága (Én, a csillagbognár; A halálos kimenetelű álom) és Bereck József pszichologizálása (Ha úgy vesszük, vereség) stb. Legjobb novelláink formai változatosságával — úgy véljük — elégedettek lehetünk. Kevésbé örülhetünk viszont annak, amit „társadalmonkívüliségnek“ neveztünk; annak, hogy ezek az „általános emberi“, „lélektani“ problémákat feszegető írások nem szocializálódnak, nem töltődnek föl eléggé a nemzetiségi, társadalom által meghatározott kérdésekkel és jelentéssel. Az a fajta társadalmi-közösségi témájú novella, amely egyféle szlovákiai magyar jelenidejűség szellemében íródott volna, ugyancsak ritkán olvasható; hirtelenében csak Grendel Lajos Tanügyét tudjuk említeni (Irodalmi Szemle, 1977/7), amely egy frappáns történet orvén mély gondolatisággal veti föl a „nemzetiségi csoportérdek“ és a nemzetiségi egyén erkölcsi magatartásának lehetséges viszonyait. Meggondolkoztató, hogy még a fiatal Kövesdi János prózája is nagy mértékben múltidéző (lásd 1976-os András-napra megjövök című kötetét); hogy Tóth Flemér könyve a Sárga, mint a nap (1975) nagy általánosságok szintjén beszél szerelemről, szakításról, öregedésről, betegségről és halálról; hogy Zs. Nagy Lajos Emberke, küzdj! című szatíragyűjteménye (1975) a nemzetiségi társadalom életének a felületét sem igen borzolják; hogy ugyanez mondható el Dávid Teréz kisprózájáról (Látomások, 1974); hogy Kovács Magda a szlovákiai magyar valóságról elvétve és nagy áttételekkel szól; s hogy még az olyan, népben-közös- ségben gondolkodó novellisták is, mint Duba Gyula, Gál Sándor vagy Rácz Olivér, akik a félmúlt nemzetiségi társadalmáról a legemlékezetesebb képeket rajzolták meg, nem jutottak el jelenünk valóságáig, s közösségi problémáink helyett az önismeretünk szempontjából közömbös „egyetemes“ és „általános“ kérdések novellisztikáját művelik; gyakran nem is a legjobb teljesítményük szintjén. Érthetően, hiszen ahol meggyöngül az ethos, ott szinte törvényszerűen halványodik az esztétikai érték is. M i magyarázza ezt a „jelenen kívüliséget?“ Időtávlatra van szükség ahhoz, hogy bizonyos témák „irodalomképessé“ váljanak? Halványabbak egy-egy probléma körvonalai, a jellemek kevésbé markánsak, mint a nagy társadalmi földlökések idején, az „ezt vagy azt“-féle választás- és döntéslehetőségek korában? Összetettebb, bonyolultabb lett a valóság; árnyalataira nem éles eléggé a szem? Vagy nem csupán a szlovákiai magyar próza belügyéről van itt szó, hanem egy általánosabb korjelenségről, amely a stabilizált társadalmak irodalmait jellemzi? Az „egy az egyben“ ábrázolás nehézségében kell keresnünk az okot? Részigazság mindegyik föltevésben van, nyilván. Mindez azonban végül is nem menthet föl a sürgető igény alól, hogy kisprózánk tematikája, kilépve a félmúlt idézéséből és az általánosságokból, a szó szoros értelmében korszerűbbé váljék. Az irodalom természete ellen szólnánk persze, ha ezen a korszerűsödésen csupán a mai életképek tematikáját értenénk. Téma és mondanivaló, tudjuk, nem szükségszerűen esik egybe; a mű egész logikájában a kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint jelenség és lényeg. Ha az emlékezővallo- másos, közvetlen élményből fakadó novella mellé fölzárkóznának az objektív kisprózaformák, ha nagyobb szerepet kapna az írói fantázia, a szituációteremtő képesség, a meg nem élt eseményeket is modellálni tudó készség, lehetővé válnék, hogy x jelenség lényegét egy y jelenség nyelvére „lefordítva“ mondjuk ki. Mindehhez persze történelmi érzék, filozófiai műveltség és intellektuális hajlam szükségeltetik; elemezni, bontani s más elemekből újra összerakni kell a valóságot. Szólhat mai kor- és sorsproblémáinkról — méghozzá történelemfilozófiai tapasztalatok nem lebecsülendő pluszával — a történelmi tárgyú novella meg elbeszélés is. A parabola ugyancsak alkalmas bizonyos erkölcsi-gondolati kérdések fölvetésére és megválaszolására; attól, hogy kiötlött figurái — Utasi Csaba találó kifejezésével élve — egy „Sehol sincs Mindenütt-or- szágban“ mozognak, korproblémái és koreszményei lehetnek nagyon is reálisak, „itt és most“-érvényűek. Számtalan magyar és világirodalmi példával igazolhatnánk, hogy e látszatra különc műfaj a legkomolyabb közösségi mondanivalók kifejezésére is alkalmas. * # * H oglaljuk össze a feladatok és * lehetőségeket. Ha a „formai fogyatékosság“ helyett a „szemléleti fogyatékosság“ kifejezést használjuk, teljes egészében idézhetjük — újra megismételhetjük, másfél évtized után! — Turczel Lajos véleményét: „ ... novellisztikánkat a fejlődésben, korszerűsödésben főképpen két fogyatékosság fékezi: az egyre inkább elavuló szemléleti tradíció nyűgei és a mai. korszerű tematika hiánya.“ Ügy látjuk, kisprózánknak a differenciáltabbá váláshoz föltétlenül szüksége van arra, hogy a szlovákiai magyar társadalmi lét teljes dimenzióban, hatvanéves folytonosságban gondolkodjék. Tematikai gazdagodásának lehetősége egyrészt attól függ, hogy képes lesz-e megragadni a szlovensz- kói magyar társadalom valóságának egy-egy tipikus jelenségét, azaz előtörténetünket; másrészt pedig attól, hogy megújul-e az ötvenes évek utáni korszak társadalmiságában, s lét- rehoz-e ily módon egy jelen idejű, közvetlen társadalmi élményből táplálkozó prózát. Harmadik lehetőségként — akár a félmúlt előtti, akár a félmúlt utáni korszak ábrázolására — az objektív é9 indirekt prózatípus felé való fordulás kínálkozik; más szavakkal: a történelmi tárgyú elbeszélés, ill. a parabola, a látomás meghonosítása. Példát, ha nem is sokat, hogy ezek az utak is járhatók, itt-ott már találunk. Rácz Olivér tette eddig a legmerészebb kalandozást az új formák és az új szemlélet birodalmában; kötetének, az Alom Tivadar hadparancsának néhány darabjá- bant ha egyelőre nem Is olyan ki- munkáltan, mint a háborús témájú vallomásos-emlékidéző elbeszélésekben, már a parabola s a groteszk látomás keresi a maga történelmi-társadalmi tárgyát (lásd a gyűjtemény címadó írását az Ember a falon-t, az Atcsúszást stb.) Kovács Magda versszerű, tömény líraiságú látomásai — föltéve, hogy az eddiginél fokozottabban törekszenek társadalmi és történelmi helyzetek modellálására — ugyancsak egykönnyen parabolába válthatnak át. S az olyan — mai közösséglélektani kérdéseket boncolgató — írások, mint a már említett Tanügy, talán az áttételes fogalmazásra kevésbé hajlamos, hagyományos realista nevellisztlkát művelőknek is föladják a leckét a szlovákiai magyar népközösség mai életének ábrázolásához egyre sürgetőbb tematikai megújhodásból. Gyurák Éva: Losonci kispiac DANIEL HEVIER VERSEI* É/fW Mintha egy kicsit haldokolnék, az ablakon túl, látom, elúszik az állomás, őrhózak ringatóznak a szélben, s a hideg legélesebb karmával mar mindenbe. Valahonnan a távolból előtűnik az utolsó levél. Beszélgetni kezdek az ismeretlen nagybácsival, mintha szemérmetlenül mindketten ugyanabba az almába haraptunk volna. mányim A dió megérett, s lehullott a falevél. És otthon hagymát metél az anyám. És mindenütt az éjszakák halk és végtelen kéksége. Oly kék, oly távoli minden. Lehet, hogy hiányzóm. Mm Könnyem Ö, milyen könnyen aláhull a vers ... Idő előtt elhervad végzetes szépségében. Hiszen még, élt tegnap is, friss volt, mint az alma, méhek szálldosták körül, és mélabúsan vert a szíve ... Vers! Elátkoználak, ha ezzel nem átkoznám el önmagamat is! MKfölíRELés Ismét elhatároztam: nem az almáról írók verset. Olyan verset írok, ami az alma lesz maga. Uj hangszerelés ez; valóság, ami eljátszadozik velem, oroszlán, amelyik két szó közti végtelen térben mozog. Késő Már nem. Már saját életét éli a vers . .. Hirtelen oly távolinak tűnik, mint idegen határban a növényzet. Már nem tér vissza hozzád. Megírtad. Ezentúl egyedül járja a világot és tanúskodik - ellened. TÖTH LÄSZLÖ fordításai * Daniel Hevier — fiatal szlovák költő. 1954-ben született. Három verseskötete jelent meg: Motyli kolotoc (Lepke- körhinta, 1974), S otcom v zá- hrade (Apámmal a kertben, 1976) , Vták pije z kolaje (A madár a keréknyomból iszik, 1977) . Itt közölt verseit, egy kivételével, ez utóbbi kötetéből választottuk. A Hangszerelést a Romboid 1977/9-es száma közölte. 11
