Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-18 / 51. szám
Mi újság az AgnHaboratóriumban? Egy évvel ezelőtt alakult meg Komáromban (Komárno) Hodek György mérnök vezetésével a Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában az Agrolaboratórium. Hasznos szolgálatot nyújt mind az iskola tangazdasága, mind a járás mezőgazdasági üzemei számára. A laboratóriumban 3 mérnök, 14 technikus és 3 munkás dolgozik. Átlagos életkoruk 38 év. Ez a kollektíva most benevezett a szocialista munkabrigád címért meghirdetett munkaversenybe. Vállalást fogadtak el, többek között arra kötelezik magukat, hogy 200 órás társadalmi munkával rendbe teszik a laboratórium körüli teret és parkot, 100 órás társadalmi munkával facsemetéket és díszbokrokat ültetnek ki, és a Z-akciőban épülő fedett sportcsarnok munkálatai során ledolgoznak 160 órát. Ez az ifjúsági munkabrigád azonban nemcsak a társadalmi munkában kíván jeleskedni, hisz vállalásuk egyik pontjában ez szerepel: „A munkakörben szereplő összes feladatokat, mind ß minőség, mind a mennyiség terén túlteljesítjük.“ Jó kezdet ez. Kívánjuk, hogy célkitűzéseiket minél előbb valóra váltsák. Szabad szombaton is Az albári (Dóin? Bar) Béke Efsz irodájában dolgozik Pata- si Ilona könyvelő és Pintér Karolina bérelszámoló. Munkájukról beszélgetve megtudtam tőlük, hogy 1965 óta dolgoznak a földművesszövetkezetekben. Elégedettek, csupán a szabad szombatot hiányolják. Míg a többi asszony ilyenkor pótolja a hét közben elmaradt háztartási munkát, gyakran megtörténik, hogy ők szombaton is dolgoznak. A gyerekek ilyenkor vagy egyedül vannak, vagy a nagymama foglalkozik velük. A szombatokon kívül hosszabbított műszakokban dolgoznak hónap végén is, amikor a béreket kiszámolják és fizetéskor is. Bogyai Ignác, az efsz elnöke elismerőleg nyilatkozott a két asszony lelkiismeretes munkájáról. A vezetőség úgy viszonozza szorgalmukat, hogy mindig lehetővé teszi számukra a kirándulásokon való részvételt. Olyankor is, amikor külföldre szerveznek kirándulást. Kertész Lídia t A I i A :0 Ellenőrzik a minőséget (A szerző felvétele) A vágsellyei (Safa) DUSLO nemzeti vállalatban a komplex racionalizációs brigádok már nemegyszer segítettek a rendkívül sürgős gyártási feladatok teljesítésekor. Ilyen a Pavel Krajéí mérnök vezette kollektíva is, mely az NPK — NF granulált műtrágya hatékonyságának és minőségének javítását tűzte ki célul. Három évvel ezelőtt ebből a műtrágyából 20—35 tonnát gyártottak óránként. A hatodik ötéves terv óránként 43 tonna gyártását és a minőség javítását irányozta elő. Az eddig elért eredményekről Pavel Krajóí mérnök elmondotta, hogy a múlt évben a gyártási folyamat átalakítása nyomán sikerült a termelést fokozni. Ez év márciusában már elérték az eredetileg 1978-ra tervezett célt. Jó az együttműködés a racionalizációs brigád és az üzem vezetősége között. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az igényes feladatokat teljesítik. A továbbiakban az anyagveszteséget akarják csökkenteni, és ügyelni fognak arra, hogy a gyártási folyamatban használt viz minél kevésbé szennyeződjék. Milan AfakSa Holczer László Másképpen határoztak Deákiban (Diakovce) a Nemzeti Front választási programjába vették, hogy az idén „Z“- aikcióban vízvezetéket építenek. Az eredeti terv alapján a jövő év májusában kellett volna befejezni az építési munkákat. A község lakosai azonban másképpen határoztak. Kommunista műszakot szerveztek, amelyek keretében eddig már több mint 3000 órát dolgoztak le. Szorgalmuk nem maradt eredménytelen. Hamarosan átadják rendeltetésének az 1 millió 900 ezer koronás beruházással a vízvezeték-hálózatot. Szép újévi ajándék gyanánt pedig elkészül a hatvan férőhelyes korszerű óvoda, amelynek értéke kétmillió 600 ezer korona. Krajcsovics Ferdinánd Az aranylakodalmas Molnár házaspár Ötven éve Nem mindennapi meghitt eseményre került sor nemrégen Mellétében (Me- liata] a Molnár családban. Házasságuk ötvenedik évfordulójára emlékeztek. Az együtt töltött fél évszázad nem volt számukra köny- nyű. Hét gyermeket neveltek fel. Közülük kettő tragikus körülmények köA szerző felvétele zöt meghalt. Nehézségeiket, gondjaikat nagyon megtetézte ez a váratlan esemény. Deres hajuk, ráncos arcuk és remegő kezük is erről árulkodik. Aranylakodalmukon gyermekeik, kilenc unokájuk és egy dédunokájuk kívánt sok örömet, boldogságot, jő egészséget és hosszú életet az ünnepeiteknek. Gál Edit Szívesen pengeti Kratkócky Istvánnak Nádszegen (Trstice) érdekes hobbija van: citerákat készít. Eddig mintegy 600 darabot adott el. Az ország minden részébe eljutottak hangszerei. Jő munkáját bizonyítja, hogy többen levélben köszönték meg neki a már kipróbált citerát. Jelenleg kb. 250 darab van készen. Ezek vevőre várnak, hogy eljussanak olyan egyénekhez, akik szeretnek cite- rázni a maguk örömére, és az együttesek számára, amelyek a nagy közönséget szórakoztatják és a népdal szeretetét terjesztik. Nemcsak hagyományos formájú hangszert készít, hanem bölcsőbe, hajóba és rakétába építettet is, különböző méretűeket. Ö maga is szívesen pengeti szabad idejében, nemcsak készíti. A népdal szeretetét édesapjáe >(0 > tói örökölte, aki szintén szívesen énekelt, citerázott. Évekkel ezelőtt Nádszegen is működött citerazenekar Kratkócky István vezetésével és énekkar is. Az egész országban ismertek voltak, szerepeltek a tv műsorában is. 1972-ben megnyerték az első helyet a „Tavaszi szél vizet áraszt“ járási népdal- versenyben. 1974-ben bekerültek az országos elődöntőbe is. Jelenleg már nem működik a citeraegyüttes, de munka után, főképp vasárnaponként a fiatalok szívesen eljártak Kratkócky Istvánhoz. Ilyenkor együtt pengetik a citerát és énekelnek. Dr. Nagy Géza Holnap többet, mint ma Ügyes méhészek Ennek a jelszónak jegyében szervezik a szocialista munkabrigádok közötti versenyt a Szlovák Magnezitművek lubeníkl üzemének dolgozói. A termelésben elért eredmények bizonyítják, hogy a jelszót jól értelmezik. A sugárzásnak is ellenálló anyagok gyártása terén a tervteljesítés egyenletes, s nem ritkaság, amikor rekordot érnek el. Az üzemben rekordnak számított, amikor a Mate/ka mester vezette műszak dolgozói 631,82 tonnás teljesítményt értek el. Ez azonban csak egy hétig számított rekordnak, mert a következő héten a Tarassy mester vezette műszak dolgozóinak teljesítménye már 783 tonna volt. Ebből a mennyiségből bőven jut exportra is. A feljegyzések szerint 314 tonna. Említésre méltó, hogy ez a rendkívüli siker annak a 12 tagú szocialista munkabrigádnak a sikere, melynek vezetője /öze/ Ferko. Egyébként a mur.kabrigád tagjainak fele nő. G E Megérdemelték A nagykaposi (Veiké Kapu- Sany) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola vöröskeresztes szervezetének legutóbbi gyűlésén Móré Júlia nevelőnő és Csorosz János dicséretet kaptak, mert ebben az évben háromszor adtak vért. Gazsi Márta és Derján Júlia azért kaptak dicséretet mert egy beteg kisfiút patronáltak. Kancel Júlia nevelőnő pedig azért, mert 30 diákot megtanított az elsősegélynyújtás szabályaira. K. Lőrincz Gyula ötven év telt el azóta, hogy Zvolenská Slatina községben Ján Porsch iskolaigazgató megalapította a méhészek szervezetét, amelynek 30 tagja volt. Akkoriban szalmakasokban 160 méhcsaládot gondoztak a méhészek, persze régi módon, és pörgetés helyett kénezéssel vették el a mézet a méhektől. Csak a felszabadulás utáni években kezdtek másképpen gazdálkodni. Pavol Poliak iskolaigazgató, a szervezet elnöke, Ján Frafío szaktanító ismeret- terjesztő tevékenysége nyomán változott meg a méhészkedés munkamódszere. Később, az 1952—54-es években már valóban modernül méhészkedtek a szervezet tagjai, hiszen önálló, anyanevelő állomást is létesítettek, mely 1958-ig példásan működött. Egyébként a szervezet krónikájában „gyászos évekről“ is olvashatunk. Ilyenek voltak: 1952, 1957, 1958, de különösképpen 1971, amikor az utolsó húsz év legalacsonyabb mézhozamát jegyezték fel. A jövő ígéretes, hiszen a szervezet vezetősége példásan gondoskodik az utánpótlás neveléséről. Az alapiskola tanulóinak tevékeny részvételével már 1958-ban megszervezték az ifjú méhészek szakkörét, melynek jelenleg 11 tagja van. 1969-ben hasonló szakkört szerveztek a posturagai alapiskolában. Néhány héttel ezelőtt ünnepi taggyűlést rendezett a szervezet vezetősége, megemlékezve az ötvenéves múltról. Juraj Ferjen- éik mérnök, a Méhészek Szövetsége központi bizottságának titkára is részt vett azon, s a jubileum alkalmával több érdemdús és példás méhészek kitüntetést, oklevelet adott át. Említésre méltó az is, hogy nagy sikerű kiállítást is rendeztek a szervezet tagjai. Ján M. Hrabovsky Modern szobor Az érsekújvári (Nővé Zámky) vasútállomás épülete előtti téren két modern szobor áll. Mindkettő Csicsátka Ottokár, érsekújvári származású szobrászművész alkotása. Az egyik szobor, mely a felvételen is látható, a vonatok indulását jelképezi. A másik pedig a vonatok békés, biztos megérkezését. Műkőbe faragta ezeket a jelképeket a művész Dr. Hofer Lajos Csicsátka Ottokár: Indulás Saskó Jenő felvétele XII. 18. ÚJ SZÚ