Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-18 / 51. szám
XII. 18. Jász Dezső: 1 A bilbaói csata után (1937. augusztus 2-án) újabb változás állt be a helyzetemben: áthelyeztek az 55. gyalogoshadosztályhoz. Ezt — főleg — azért említem meg, mert a hadosztály-parancsnokság átmenetileg — két napon át — Santillana del Marban állomásozott. Szép, verőfényes reggel volt, amikor bevonultunk a községbe. Utunk dombvidéken vezetett. Délkelet irányból ágyúszó hallatszott. A falu maga teljesen hétköznapi képet mutatott. Santillana del Mar Európa egyik legszebb szabadtéri múzeuma. Minden második ház műemlék. Egy részük még a XVII. században épült. A helységben Janigo Lopez de Mendoza — Petrarca tanítványa — is megfordult. Szonetteken kívül pásztordalokat is írt. . A Palacio Santillana üresen állott; itt helyezkedett el a hadosztály-parancsnokság.. Első utam a Cueva de Altamirába: a paleolit-művészet Sixtus-kápolnájába vezetett. A barlang a községtől alig félórányira nyílik. Bejárata előtt emlékmű figyelmezteti a látogatókat, hogy a barlangot Mar- celino de Sautuola fedezte fel a múlt század hetvenes éveiben. A sala de las pinturas — festményterem —, amely alig nagyobb, mint egy vidéki kul- túrház előadóterme, a bejárattól harminc-negyven méterre található. Hónapok óta én voltam Cueva de Altamirában az első látogató. Órákig gyönyörködtem a barlang falát és mennyezetét boritó Magdalén-kori festményekben. Ha kétségeim lettek volna az iránt, hogy a kőkorszak művészete tudatos tevékenység eredménye, altamirai látogatásom meggyőzött volna róla. Már esteledett, amikor visz- szatértem a községbe, de még időt szakítottam, hogv szétnézzek a Palacio de Santillana könyvtárában is, amely főleg\ ritka ősnyomtatványokból — XVI. és XVII. századbeli művekből — áll. Az első könyv, amelyet — találomra — kézbe vettem, luan Manuel anekdota-gyűjteménye volt. A mű nagy szerepet játszott a középkori spanyol irodalom kialakulásában. De Don Juan Manuel nemcsak a toliforgatáshoz értett; a csatatéren is állta a sarat a reconquista alatt: az ország visszahódítása idején. 2 Július 6-án a köztársasági hadsereg támadásba ment át Kö- zép-Spanyolországban, Brunete mellett. A támadás célja az volt, hogy könnyítsen az északi hadsereg helyzetén. Csapatainknak sikerült ugyan a támadás során számottevő átmeneti sikereket elérniük, de az északi hadszíntér egyensúlya ezzel nem állt helyre. Brunete július 24-én újból a fasiszták kezébe került; az ellenség támadása Santander ellen így elkerülhetetlenné vált. A feszültség napról napra növekedett. Kettőzött éberséggel vártuk a fejleményeket. Augusztus 14-én reggel, öt órakor megkezdődött a tánc. Én a csatában az Agrupación Montanesa kötelékében vettem részt. Csoportom két hadosztályból állott, amely a Puerto del Escudo környékén rendezkedett be. Itt újból szembekerültünk az olaszokkal, akik öt hónappal korábban — Guadalajara mellett — súlyos vereséget szenvedtek tőlünk ... Én a csata harmadik napján — San-Miguel de Luena mellett —■ megsebesültem. Három hónapig tartott, amíg az orvosok összefoltoztak. Kórházban azonban mindössze nyolc napot töltöttem. Augusztus 23-án Rl- badesellára irányítottak. Négy háborúiban vettem részt. Naplót csak Spanyolországban vezettem az északi hadjárat idején. A bejegyzések alapján azt is meg tudom állapítani, mikor hagytam el Santandert: augusztus 24-én délgtán három órakor. Két óra múlva az olasz páncélosok elfoglalták Torrelave- gát. Az ellenséges ostromgyűrű véglegesen bezárult Santander körül... 3 Naplóm szerint Ribadesellán mindössze négy napot töltöttem. Augusztus 28-án új beosztást kaptam: az északi hadsereg hadműveleti osztályának főnökévé neveztek ki. A hadseregparancsnokság — Santander eleste után — Gijón- ba tette át székhelyét. Itt egészen más volt a légkör, mint Bilbaóban. Az asztúriai munkások mindig vezérszerepet játszottak a társadalmi harcokban. A köztársaság ellenségei 1934-ben — Jósé Mária Gil Robles vezetésével — általános támadásba mentek át. Céljuk a demokratikus vívmányok felszámolása volt. Aszíúriában ez alkalommal mindenütt barikádharcokra került sor. Helyenként a katonák is a munkások oldalára állottak. A kormány kénytelen volt a tercio extranjero — a spanyol idegenlégió — segítségét igénybe venni, hogy helyrebillentse a mérleget. Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban került előtérbe Francisco Franco, a spanyol fasiszta diktatúra fővezére. Mennyiben lehettünk biztosak afelől, hogy Asztúriát kézben tudjuk tartani? A kilátások nem voltak a legjobbak. Az északi hadsereg eredetileg tíz hadosztályból állott. Az asztúriai hadjárat során azonban mindössze öt hadosztályt tudtunk szembeállítani kilenc ellenséges hadosztállyal. Ezenkívül kénytelenek voltunk három- frontos háborút folytatni — az Atlanti-óceánnal a hátunkban ... A légi összeköttetés Valenciával (ahol a központi vezérkar székelt) Santander eleste után megszűnt. Az utánpótlás — a hadsereg fegyverrel, lőszerrel és üzemanyaggal való ellátása — napról napra nagyobb akadályokba ütközött, mivel a Vizcayai-öbölben cirkáló fasiszta hadihajók még az angol és francia kereskedelmi hajókat is feltartóztatták, amennyiben azok megkísérelték, hogy horgonyt vessenek Giiónban vagy Avilésben. Teljesen el voltunk vágva a külvilágtól. Asztúria védelmének, éppúgy, mint a bilbaói csatának vagy a Santander falai alatt lezajlott harcoknak elhúzódó jellegük , volt. Csak arról lehetett szó, hogy a köztársasági hadvezetés időt nyerjen. Ezért minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy harcérintkezésben maradjunk az ellenséggel. Az északi hadsereg ellenállása több hónapon át lekötötte az ellenség figyelmét: harcképtelenné tette a francoistákat a többi hadszíntéren. Észak-Spanyolországot ugyan kénytelenek voltunk feladni, de a hadjárat megteremtette a háború folytatásának az előfeltételeit. Talán sohasem volt a Spanyol Köztársaság helyzete olyan szilárd, mint 1937-ben, az északi hadjárat után. 4 A gijóni csatával megkezdődött Észak-Spanyolország védelmének utolsó szakasza. A csata alatt a német repülők, előre meghatározott órarend szerint, naponta háromszor bombázták nemcsak a várost, hanem a környéken fekvő falvakat is. Alig ült el az ellenséges repülőgépek zúgása, éves, hirtelenszőke fickó volt. Előírásos spanyol egyenruhát viselt. Azt se tudta, hova legyen félelmében, de igyekezett katonásan viselkedni. Az első kérdés, amelyet hozzá intéztem, ez volt: ki a kedvenc írója? Kiderült, hogy — Kari May ... Kihallgatása során azt is beismerte, hogy a Legion Condor 88. harccsoportjához tartozik. Bevallom, akkoriban nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak. Csak jóval később tudtam meg, hogy ez az alakulat hajtotta végre a guernicai tömegmészárlást. Utó- tőlag — évek múlva — szereztem tudomást arról is, hogy a csoport parancsnoka Heinz Trettner volt, akit a .bonni kormány huszonkét évvel később Az Idő kedvezett a vállalkozáshoz. A hajó lehalkított motorral haladt. Körös-körül koromsötét volt. A hold eltűnt a felhők mögött. Az orrunkat sem láttuk. Miután kijutottunk a kikötőből, kellemes meglepetésként eleredt az eső... A legjobb úton voltunk, hogy megnyerjük a játszmát. De ami biztos, az biztos! Be- fűzettem a hevedereket a gépfegyverekbe, s egyben megtiltottam, hogy a lövészeken kívül bárki is mutatkozzon a fedélzeten. Ez az intézkedés helyesnek bizonyult. A fasiszta hadihajók ugyan nem vettek észre bennünket, de virradatkor egy angol páncélos cirkálóval — a Southampton-nal — találtuk magunkat szemben, amelynek lobogórúdján az Union lack mellett a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság zászlaja .lengett... A csatahajó feladata az volt, hogy feltartóztassa a katonai szállítőhajó- kat. Ez ránk is vonatkozott, hiszen Anglia nem ismerte el hadviselő államként a Spanyol Köztársaságot. Kérdően néztem Franciscóra: — Felhúzassam a lobogót? Beleegyezően bólintott. A köztársasági zászló pillanatok alatt felszökkent a Maria Santuste árbocára. Ütött-kopott — mindössze kétszázötven tonnás — halászbárka volt; még part menti hajózásra is alig alkalmas. Rendeltetési célját tekintve azonban hadihajó volt, mégpedig segédcirkáló. Francisco az angol hadihajóra irányította látcsövét. Követtem példáját. Lesz, ami lesz! A Southampton viszonozta az üdvözlést, majd megfordult. Pár perc múlva eltűnt a végtelen óceánon... Az angol cirkálóval való találkozást ugyan ép bőrrel meg- usztuk, mégis csöbörből vödörbe estünk. A Vízcayai-öböl rendkívül szeszélyes. Októberben azonban — a változékony időjárás miatt — különösen kedvezőtlenek a hajózási viszonyok az öbölben. ErrőL nekünk is alkalmunk volt meggyőződnünk. Amikor kifutottunk a kikötőből, a tenger teljesen nyugodt volt. Néhány órával azután, hogy az angol cirkáló eltűnt a láthatáron, vihar támadt. Szinte egyik percről a másikra tört ki. Reggel kilenc óra lehetett: a második nap, hogy elhagytuk Gijónt. A vihar egyre erősödött, a hullámverés mind kellemetlenebbé vált. A hajó dióhéj módjára táncolt a hullámokon, amelyek négy-öt méteres magasságot is elértek. Időnként átcsaptak a fedélzeten. A hajó minden eresztékében recsegett- ropogott. Ráadásul ,a tájékozódást is elvesztettük. Október 5-én, a reggeli órákban elült a szél: a tenger tükre lassan-lassan elsimult. Föllélegeztünk. Tíz óra tájban felvillant egy világitórony fénye. Forgófénnyel jelzett: La Palli- ce, ta Rochelle előkikötője volt. A kikötő bejáratánál már várt ránk a révkalauz. Déltájban horgonyt vetettünk a kikötőben. Nagy kő esett le a szívemről, amikor újra szilárd talaj! éreztem a lábam alatt. # # * Mondanom sem kell: nem mi voltunk az egvedüliek, akik kijutottunk az egérfogóból. Mintegy tízezer katonát sikerült hasonló módon — Franciaországon keresztül — a fasiszta tengeri zárlat ellenére, veszteség nélkül átcsoportosítanunk. Két hónap múlva újból harcban álltak Teruel mellett. FRANCIAA hadműveleti helyzet 1937-ben, az északi hadjárat idején máris megindult a sürgés-forgás a faluban. A parasztok minden bombatölcsárt szemügyre vettek: találgatták, vajon mekkora lehetett a bomba? Erre saját mértékegységük volt. Abból indultak ki; hány tehén férne el a bombatölcsérben? Tanúja voltam, amikor egy asztúriai parasztember „mértéket vett“ a tölcsérről, amelyet egy ötszázkilós bomba becsapódása vágott. Tíz percig állt szótlanul ä bombatölcsér mellett, majd megszólalt: — Una bomba de cuatro va- cas! Valóban: az akkori viszonyokhoz képest nagy bombatölcsér volt: négy tehén ké- ( nyelmesen elfért volna benne... 1937. szeptember 17-én megcsendült íróasztalomon a telefon. A 8. vegyes dandár parancsnoksága jelentette, hogy a mieink Colunga környékén lelőttek egy hárommotoros Jun- kers-gépet. A gép a lángok martaléka lett. öt utasa közül négy életét vesztette; a pilótának azonban sikerült ejtőernyővel kiugrania. Földet is ért. Jóllehet a német vadászgépek zuhanás közben tűz aiá vették. Két napig ,a környező erdőkben bujkált, végül is sikerült elfogni. Parancsot adtam, hogy kísérjék át a foglyot a hadsereg- parancsnokságra. Én hallgattam ki. Tagbaszakadt, huszonnégy — 1964-ben — a nyugatnémet Bundeswehr főfelügyelőjévé nevezett ki. Október másodikán az északi hadsereg utolsó támaszpontja, Gijón is elesett. A fasiszták hajnali öt órakor vonultak be a városba. Október 1-én — este tíz órakor >— megpróbáltam já- diőösszeköttetésbe lépni a központi vezérkarral. Az összeköttetés nem jött létre, ezért parancsot adtam a rádióállomás megsemmisítésére. Éjféltájt Francisco Ciuttattal, a hadsereg vezérkari főnökével elhagytam a várost. Mint már annyiszor életemben, ezúttal is szerencsém volt: sikerült kijátszanunk a fasiszta csatahajók éberségét és eljutnunk Francia- országba. Hogy félrevezessük az ellenséges hadihajókat, Galicia felé tartottunk, amely a francoisták ellenőrzése alatt állott. Két óra múlva, amikor úgy látszott, hogy tiszta a levegő, irányt változtattunk. Minden attól függött. sikerül-e észrevétlenül kijutnunk a hárommérföldes zónából, ahol a fasiszta hadihajók cirkáltak. Ez — főleg — szerencse dolga volt. Az ellenséges hadihajók fényszórókkal is el voltak látva: a sötétség beállta után időnként végigpásztázták a tengert. \ mm fim
