Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-13 / 46. szám
be „Hitler feltámadá- meg. Itt két szombati sem volt. Nem jelent ckor küldött levélben aza-ból kiírandó cikkFábry sükségesnek tartottam ísra vonatkozóan, akisén meg kell jegyez- ilyozott, tollal Irt írás. Stós, 966. V. 21. \zerint — postafordul- gyon sajnálom, hogy am. Összteljesítmény: éz is: e témáról any- nismétlés vagy frázis ül nem tudnám meg- :em nem szabad. Át- e ott csak a Nálatok 7. 22.) — megjelent am. Ezt legfeljebb így 'itónak közöljük F. Z. íz „Európa elrablása“- \szlet, mely fényt vet nan, hogy x után „A politika“, egészen 275- ximuma csak a mini- ényezheti!“ tel: „VI. 22. négy edzöljük F. Z. sorait az dig előző nap felhívni k meg tudnák monda- y kórházban. Szeretettel Fábry igendája :ött, az első republika :yik legjelentősebb — európai hírű — alko- , Az éhség legendája bogy a cenzúra betll- lappal és puszta olda- éppen ezek a puszta (tűknél jobban ordítot- tákat sem kellett fél- ját annak, hogy a ki- , Az éhség legendája :, (segítettek a nyomjon kicsempésszék, s ' Slávik belügyminlsz- íyszerült magyarázko11 Kárpáti Igaz Szó hívására Kárpátalján il riportokban számol- rról, hogy nagyon sok zó esett Fábry Zoltán- farok, hanem ukránok la oly tisztelettel, oly vés emberről. 1 Jurij Ilnicklj elvtársság első titkárával is. ibry Zoltánról. Láttam, Ismeri Fábry munkás- telője. Meghívott ben- >m, Kárpátalja falsza- lak ünnepségére azzal, kocsit küld, másrészt be azokat a helyeket, ség legendája anyagát z útra én kísérjem el. Bgköszöntem a meghí- lsmerve Fábry egész- valószínű, hogy a szí- td eleget tenni. Ám a döntsön maga Fábry. említette, hogy Kár- k 25. évfordulója al- kötet jelenik meg a írásokból, élén Fábry Végül Ilnickijtől aján- nk számára két köny- máslk pedig J. Ilnlc- alja húszéves eredmé- ált. rynak elküldtem a két •va, amit fentebb el- tgerült hangú levélben Stós, 969. IX. 7. Nem olyan veszélyes dés, ahogy Neked de- adták ki ukránul Az I terveztékl A kassai iképeket is megnagyít- tva Ungvárra. Es nem Szeretettel Fábry e ezúttal indokolatlan ; legendájá-val együtt a ravatalon láttam. Az Idő és a meg-megújuló ünneplés aligha halványíthatja Ady Endre igazi jelentőségét, akire úgy emlékezünk, mint a modern magyar költészet megteremtőjére s a jövőt vajúdó századelő egyik legkövetkezetesebb forradalmárára. Megszoktuk már, hogy új társadalmat építő törekvéseinkhez is rendre őt idézzük, a költőt és forradalmárt, aki izzó magyarságával és emberségével egyszerre példázza a hazaszeretetet és az internacionalizmust, a múlt és jelen teendőit éppúgy, mint a haladás ügye melletti elkötelezettséget. Nevét zászlóvá és hitté avatta a világháború poklát megjárt magyar sors, szenvedés és csalódottság, s az által vált igazán nagy költővé, hogy megtalálta a korában és önmagában élő ellentmondások hatásos kifejezésének eszközét, s világgá tudta kiáltani a századelő magyar tes- pedését. Ady, a költő-mágus csodás élményt tartogat az olvasónak, ű az, aki költői krédóként joggal mondhatná azt is: „Az én igazságom szörnyű: mert eddig a hazugságot nevezték igazságnak.“ Költészete a legteljesebb emberi élet tükre; nemcsak a gondolkodó ember vívódó életérzését fejezte ki, hanem eligazított az értelmetlenné vált élet útvesztőiben, utat mutatott a teljes és bátor élet igényei, az emberi lét igaza és értelme felé. Nagyváradi legjobb barátja. Bíró Lajos szerint már fiatalon és ismeretlenül úgy járt a városban, mint egy inkognitóban járó fejedelem. A „gőgök gőgje“ segítette őt merész vállalkozásában, amellyel „a végsőkig: az emberfölötti laire-ről írt: „... ősünk ő, akinek egy Carducci, egy Swinburne, egy Dehmel, egy ezeknél jóval kisebb Brjusszov egyenes és letagadhatatlan leszármazottjai. Engem bátorított, mint én cselekedtem másokkal, de a gall forma nyűge miatt imádva is leráztam öt hamar...“ (Klem. tőlem.) Egyet azonban nagyon megtanult Párizsban: tisztelni a bátorságot. Egy későbbi levélben (Csinszkához) így fogalmazta meg a párizsi évek alatt tudatosodott magatartás lényegét: „Sohasem hazudni... Nincs felségesebb, isteni több valami, mint a megmondás, vagy megírás bátorsága ...“ Ekkor születő verseit, nemcsak a valósághoz való viszonya, hanem a költői lélektan és attitűd szempontjából is joggal érezte a korabeli olvasó (éppúgy, mint a mai) — vízválasztónak, korszakalkotó költői tettnek. Ezekben a versekben csírájában már megtalálható az egész Ady, összes költői metamorfózisának alapanyaga, beleértve a társadalommal szembeni harcos szembeszegülést is, mely aztán a Vér és arany verseiben ezt a konfliktust kenyértörésre viszi. „Ezek a versek — egy 1909-es feljegyzés szerint — az érzés drámái, a belső rettenetek új jajai, s ezekből nem lehet se népdal, se egyébfajta kipróbált melódiát csinálni: ezek új muzsikát követelnek, Ady muzsikát.“ A magyar költői bátorság tehát, amely Petőfi óta elveszett, Adyval ismét polgárjogot nyert. Volt ugyanis bátorsága új poétikát teremteni, arra a meggyőződésre építve, hogy a költészettől semmi sem lehet idegen, ami emberi, s Fonod Zoltán: „Kell még Tegnapról hív tanú" A forradalmár Ady emberig akarta fokozni, feszíteni a lehetőségeit“. Komlós Aladár szerint „ez a félisten-öntudat tette lehetővé azt Is, hogy a körülötte folyó harcot nem holmi irodalmi csetepaténak látta és láttatta, hanem grandiózus eposznak, amelyben mitikus erők csapnak össze“. Vagyok fény-ember ködbe bújva, Vagyok veszteglő akarat, Vagyok a láplakók csodája, Ki fényre termett s itt marad, Ködomlasztó reggelre várva, Várván, jön-e a virradat. így énekel A Halál-tó /ő/öff-ben, s nem hagy kétséget afelől: a virradat aranyló napsugaraiban a forradalom eleven valóságát várja. Az az Ady látja és várja a magyar valóság és az 1905-ös orosz forradalom hatására a forradalom „nagy vörös szekerét“, aki korábban „a szocializmus, a távoli jövő zenéje“ első vallomását később tartalmatlan frázisnak, a vörös lobogót pedig (1900-ban) „csábító fantoménak nevezte, mely az eszmények nélküli világ üzenetét hozta, ahol a vágy nem ideálokért, hanem „kenyérért ordít“. Nemcsak a kortásak, a szocialista eszmék nagy szimpatizánsai (Zola, Shaw, William Morris, Walter Crane, Anatole France, Meunier, Rodin és mások) játszottak szerepet abban, hogy Ady rádöbbent „botlására“, hanem szemnyito- gató valóság volt az orosz forradalom (1905) is, amelyben Ady a jövendő földindulás nyitányát látta. „Ki tudja a szemeit behunyni, füleit betömni, lelkét teljesen a magyar koalíció reménységeihez fűzni, mikor rettenetes földindulás rázza a világot“ — írja ekkor Ady. Rádöbben e forradalom történelmi összefüggéseire is, s az 1879-es francia forradalmat követő nagy történelmi lépést lát benne: ......most már ot t sem áll meg talán, ahová rettenetességben eljutott valamikor a legleszámolóbb földi mozgalom: a francia revolúcló. Oda kell figyelni, ott kell lennie az egész világnak. Beteljesedtek az idők“. Aki így lelkesedik a változásért, a forradalomért, s aki a fölkelt népben a világ új formálóit látja, talán mondani sem kell, eleve elkötelezettje a változásnak, a történelmi haladásnak. Nem véletlen, hogy jóval költészetét megelőzve korai publicisztikájában már ott vannak azok a lírai érzéstömbök, melyek Párizs hatására és bátorítására később versvalósággá lesznek. Ezek a megnyilatkozásai — minden ellenkező állítás ellenére — azt is bizonyítják, Adyt nem Párizs tette költővé. Párizs kétségtelenül meghatározó szerepet játszott életében, mindenekelőtt Baudelaire és Verlaine megismerése — ezt követően fordul egyre határozottabban a szimbolizmus költői eszközei felé —, az igazi ösztönzést azonban a magyar Ugar társadalmi valósága, elmaradottsága adta. „Ügy kellett történnie — írja ezzel kapcsolatban —, hogy írói bátorságom igazolását megkapjam előbb Párizsban — s egykét tragikus franciától —, mert mesterségemhez még mást nem taníttatott el velem Párizs.“ Hogy mennyire sajátosan magyar költő volt Ady, ennek bizonyítására nem árt idézni azon sorait sem, melyeket a költőfejedelem, Baudeminden, amihez avatott költői kéz nyúl, költőivé válik, s a költészetet új színekkel gazdagítja. A Petőfi megállapította tény („köröskörül sötét felhő az égen, egy magányos csillag ragyog középen, az a csillag ott a magyar nép képe, kit idegen népek vettek középre“) Adynál végzetté válik, mert a hazai föld valami „szomorú törvényt, titkot, bűnt és bűnhődést takar“, s az ő tisztje, hogy a tévedéseknek és tévesztéseknek ebből a hínárjából megtalálja a kivezető utat Ha harcaink parázsa lobbant, Világok gyúltak ki, Sohse tudott az igazsághoz Igazunk minket eljuttatni: Hamupipőke a magyar kín. (Elhanyagolt, véres szívünk) Másutt így ír: Magyar honunkban sok-sok a csoda, Életünk: fölfalt életek soka. De világot okozunk a világnak: S mégis hozzánk jönnek mind, akik látnak. (A nagy posványon át) A lélek forradalmasítása tehát a cél, erre kell az egész életet felölelő költészet, az új hangvétel, hogy az eltiport gondolatoknak, szenvedéseknek adjon életet: magyar formákkal, a magyar nyelv eddig rejtett eszközeivel. A Vér és arany-ban tudattá lesz a hit: Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre Oj harcok, új eszmék kacagnak az égre. 0j szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat. A csillagok csillaga, Oj várak épültek, A vörös Nap, A nagyranőtt Krisztusok, a Május, Rengj csak, Föld stb. című versei bizonyítják, e'gyre erőteljesebb nála a vízió s követelőbb a forradalmas jövő igenlése. S bár kételyek gyötrik, vajon valóban jön-e a forradalom, az emberiség új hajnala, vagy csak a vér és a borzalmak sokasodnak, mostani kérdésfeltevése azonban egészen más, mint a korábbi. Míg a Vízió a lápon és az Elűzött a földem verseknek a hőse maga a költő, a „vörös szekér“, a távolról érkező forradalom szimbóluma már független a költőtől, s ebben az esetben a forradalom sorsa a lényeg, nem az, hogy a költő lép-e vulkán-hegyre. Ez a felismerés már jelzi az igazi forradalmi erőt, a népet! Ady politikai fejlődése szempontjából különösen fontos ezt a tény kiemelni, mivel az irodalomtörténet évtizedeken át amolyan „magányos harcosnak“ minősítette. Márpedig sajátos költői egyéniségének önálló fejlődése nemcsak költészete, különösen forradalmi költészete szempontjából lényeges, hanem azért is, mivel elsősorban a „jövendő fehéreihez“, a „szépség üdvhadseregéhez“, a proletariátushoz fűződő viszonya és a szocializmussal kapcsolatban elfoglalt állásfoglalása különíti őt el a Nyugat-tói (s annak táborától). És ez a Part pour Part szempontjából is döntő érv! Ady költészete a hazai táj érintésétől, mint egy varázsütéstől új erőre kap. A Vörös szekér ... után kialakulnak költészetének nagy témakörei. A forradalom felé mutató versek közül a magyar hagyomány hőseit és mozgalmait idézik: Találkozás Gina költőjével, A márciusi vénekhez, Gyáva Barla diák, Dózsa György unokája, Fölszállott a páva, Emlékezés Táncsics Mihályra stb. A magyar mocsár lázító képei: A Tisza-parton, A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája, Gémek az Olimpusz alatt, A grófi szérűn stb. A kapitalista világ vergődő költő-váte- szének vallomásai: Ima Bál-istenhez, Harc a Nagyúrral, Mammon szerzetes zsoltára, Mi Urunk: a Pénz, Vér és arany stb. A Léda-zsol- tárok s az ellentmondásos kor visszás szerelmének versei: A mi gyermekünk, Léda a hajón, Mert engem szeretsz, Héjanász az avaron, A Léda aranyszobra, Megcsókolom Csókkisasz- szonyt... Hivatásáról, küzdelmeiről, lelki tuséiról az Oj vizeken járok, Rettegek az élettől, Párizs az én Bakonyom, Egy csúf rontás, En nem vagyok magyar, Az ős Kaján, Az Értől az Óceánig, Az elbocsájtott légió című verseiben ír. A forradalom és a proletariátus felé indult költő vallomásait tükrözik a Henrik úr lovagol, A Holnap elébe, Havasok és Riviéra, A bélyeges sereg, A legszentebb csók, A papok istene, Csák Máté földjén, Háborog a sír, Az utca éneke, A csillagok csillaga, Utazás a Múltban, Az elűzött könny, Egy megtalált könyv és az Oj várak épültek. Ezek a tematikus körök azonban nem jelentenek merev határvonalat, hisz Ady költészetének egyik jellegzetessége, hogy versei, versmotívumai, képei formailag is egymásba kulcsolód- nak, egységbe kapcsolják a tematikusán is érintkező verseket. Nem árt megjegyezni, hogy Ady rendkívül gondosan állította össze ciklusait (köteteit), ügyelve arra is, hogy a nyitó versre a záró „ráfeleljen“. Költészete a példa rá, hogy: Szent lázadások, vágyak s ifjú hitek Örökös urának maradni: Nem adatik ez meg mindenkinek, Csak aki véres, igazi életű, (Ifjú szívekben élek) Ady költészete — és ezt nyolc évtized távlatából ma már joggal elmondhatjuk — kiállta az Idő próbáját. Korszerűségét a „mindent elmondás“ ars poeticája és a „lírai folyam“ formájába épített életmű adja és bizonyítja. Ady ugyanis nemcsak a politikai és társadalmi történés, s a cselekvő humanizmus vonatkozásában fejezte ki korának problémáit, hanem szembenézett egyén és társadalom minden olyan gyötrő kérdésével, mely módot adott neki arra, hogy az eseményt, jelenséget nézeteivel szembesítse. Tudatos művész volt, aki törvényt s célt látott a művészetben, s ellenzőinek szinte jerémiás próféta szavaival mondja: „Nem engedtetek nékem, hanem föl akartatok engem gerjeszteni a ti kezetek munkájával, a ti veszedelmetekre.“ „Saruoldó alázat és pálmahlntő lelkesedés illeti őt meg a mi részünkről... — írta róla Tóth Árpád. — A magyar .radikalizmusnak ő a legélőbb, a leghatóbb vezéralakja, mert nála az elvek hideg logikája helyett a »személyes ügy« az örök hullámzású és hevű belső érzelmi élet elragadó közvetlenségével él fajának szenvedélye, a politika. Ady egész költői alkata csak Petőfivel hasonlítható össze.“ Ady hatása, emberi és politikai nagysága bizonyításaként nem árt idézni Lukács György szavait, aki nem sokkal halála előtt, 1919-re emlékezve mondta: „Mi tizenkilencben ha nem is voltunk leninisták, értelmiségünk Ady és Bartók befolyása alatt állt.“ Ehhez aligha Idézhetünk mást, mint a költő saját vallomását: „Ez az új irodalom, ha messziről s feudális vagy polgári szemekben nem is tetszik szocialistának (valószínűleg nem is az), a szocializmus által, a szocializmus révén: van.“ így lett élete és költészete — Móricz Zsigmond szavaival — „fényszórója és lángvetője a füzeknek és lángoknak, s ahová igéje hull, ott új erőknek magva hull a lelkekbe“. Igéje a csehszlovákiai magyar valóságot is elérte. Élete és munkássága, forradalmi hite nem csak Fábry Zoltán számára jelentett egy életre szóló elkötelezettséget. A csehszlovákiai magyar szellemiség is kezdettől megőrizte költészetének „Ember-összegező“ élményét. Végső soron ez óvta meg szellemiségünket a történelem súlyos megpróbáltatásai Idején a behódo- lástól =és a bemocskolástól. A hatalmi és a faji barbarizmus korában — ahogy Fábry írta — „csak a tegnapi — tizennégyes-tizennyolcas — hóhéridők Ady-jeligéje lehetett a döntő mérték: „Ember az embertelenségben“. Ady a legnagyobbakra jellemző világossággal látta meg azt is, hogy a közép-európai népek igazi érdekei azonosak. Ezért aligha véletlen, hogy a „Dunának, Oltnak egy a hangja“ mély meggyőződésű hite ott munkál ma is a szomszéd népek irodalmában, szellemiségében. A szlovák kortársak közül Hviezdoslav nyújt neki testvér- kezet, s az Idők Heroldjaként köszönti őt. Azt a költőt, aki hittel vallotta, hogy az „elnyomottak, összetörtek, magyarok és nem-magyarok“ csak együtt, összefogva szakíthatják szét láncaikat, s építhetik a Duna-medencében az új, emberibb világot. Időtlen időkbe tört ő be lobogva, hogy nagyfontos titkok tudójává tegyen, s a forradalmár igazával, a forradalmi igazságtevés tanújaként hirdesse minden korok számára: Kell még Tegnapról hív tanú S kell talán az én hadi-sarcom, Hogy drága mementóként Fölemeljem arcom Egy új emberű új világra. (Mag a hó alatt) Ezért őrzi őt meg „az új emberű új világ“ a Holnapok és a Jövő számára.
