Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-13 / 46. szám
Bátky László: noki jóslással. De meggyőződéseim, hogy most — a neutronbombára gondolva — így fogalmazna: Világ, vigyázz! Fábry Zoltánnal több mint két évtizedes elvtársi, baráti, kollegiális kapcsolatok szálai kötöttek össze. írásait — amelyek mindig rendkívül nagy hatással voltak rám — még az első köztársaság idejéből ismertem (Az út, Magyar Nap), de személyes találkozásra és ennek eredményeként kapcsolataink elmélyítésére csak huszonhét évvel ezelőtt, 1950-ben került sor, amikor az ŰJ SZŐ szerkesztőségébe kerültem. Nem szükséges bizonygatnom, hogy a csehszlovákiai magyar szellemi élet nemcsak hogy gyermekcipőben járt még, hanem túlzás nélkül merem állítani, hogy még csak az embrió korában volt. És az első nyílt vitám Fábry Zoltánnal ekkor és e körül zajlott le. Nem emlékszem már pontosan, hogy Fábrynak akkor egy cikkét közöltük-e, vagy pedig a szerkesztőségnek írt levélről volt sző, amelyben szemünkre vetette a csehszlovákiai magyar irodalom siralmas állapotát, és azt, hogy ne várjuk az indítást attól az egy-két ittmaradt „öregtől“, hanem hol vannak a fiatalok, hol vannak — a kifejezésre pontosan emlékszem — az inasok. Fábry Zoltánnak erre a levelére az Oj Szó hasábjain válaszoltam. Válaszoltam mint inas, mint tanítvány. A nem utolsó sorban Fábry írásain felnövő tanítvány, és megírtam: mi, az inasok itt vagyunk, csináljuk a dolgunkat úgy, ahogy tudjuk, de hol a „mester“, akitől az útmutatást, a segítséget kapnánk. Tudom, hogy nem ennek az írásomnak a hatására, de aztán Fábry Zoltán minden szerénysége ellenére is vállalta a „mester“ küldetésszerű, nem könnyű elhivatottságát. Neki volt igaza Fábry Zoltán nemcsak kiváló író, esszéista és kritikus volt, hanem kiemelkedő antifasiszta békeharcos is. Gondolom, nem túlzás olyasmit állítani, hogy a német fasizmusnak Európában talán nem volt még egy olyan alapos ismerője, mint ő. Kérlelhetetlenül harcolt ellene a nácizmus hatalomra jutása előtt és után, az adott lehetőségekhez mérten harcolt ellene a világháború alatt (Stószon a német megszállók valamilyen alkalommal felvonultatták a község egész lakosságát, de Fábry vállalva a kockázatot, nem vett részt a felvonuláson. Tisztelet a község lakosságának azért, hogy ezt senki sem köpte be), és ezt a fasizmust nem tekintette megsemmisítettnek a háború befejezése után sem. Az elsők között emelte fel szavát a neonácizmus ellen, s mi tagadás, többen — köztük jómagam ,is — eltúlozottnak tartottuk a veszélyt jelző, kongató harangot. Ennek bizonyítására hadd említsem föl egyik cikkének eléggé szomorú sorsát. Cikket írt az újra éledő német veszedelemről, — Adenauer javában virágzott —, amelyet az Oj Szóban három, vagy négy folytatásban közöltünk. Elismerem: gyalázatosén megcsonkítva. Most már nemcsak ezt tudom, hanem azt is, hogy ez a folytatásokban közölt cikk az Európa elrablása előtanulmánya volt. Most, utólag okos fejjel azt kell mondanom: Sajnos, neki lett igazat Európa, vigyázz! — hirdette Fábry látLevelek Mint már említettem, Fábry Zoltánnal 1950 elején kerültem közelebbi kapcsolatba, s hogy e jó kapcsolatunk egészen 1970-ig, haláláig tartott. E két évtized alatt azon kívül, hogy tööbször találkoztunk, sok levelet váltottunk. Hogy mennyit, erről fogalmam sincs. Hol vannak ezek a levelek? Sajnos, most már nagyon későn, de tudom: oly könnyelmű, oly felelőtlen voltam, hogy egyszerűen eldobtam őket. Eszembe sem jutott, hogy e leveleknek egyszer irodalomtörténeti értékük lehet. Azonban múltkoriban íróasztalom fiókjaiban tettem rendet, s legnagyobb ámulatomra egy csomó olyan holmi került elő, amiről azt hittem, hogy rég eltűntek. így került elő Fábry Zoltán négy levele is. Tiszta véletlen, hogy megmaradtak — de fontos, hogy megvannak, s ezeket most közreadom. Stós, 963. XI. 8. Kedves Bátky, most jöttem haza kórházból. Alighogy elmentetek, és szombaton Szobolai Miklós jött a feleségével —, kedden már a katonakórházban feküdtem, ahol még egy éjszakai szívroham is tetézte bajaimat. Orvosi objektivitás szerint jobban vagyok, de szubjektív kutyául. Fáradt, gyenge és ötven kiló. Képtelen vagyok minden munkára, csak ilyen krikszkraksz leveleket küldözgetek. Ráadásul a szememen: árpa, és így még az olvasás is nehézség. Azért írok, hogy megköszönjem meleghangú, szeretettel írt stószi riportodat, melynek a tévedések sem árthatnak (Pl. nem a szlovák könyv lesz kétkötetes, de az Akadémiai, a pesti. Aztán az új, meszelt fal. Ez bizony már hatéves és én pénzemből lett). Kassán látogatóim beszélték: sokat nevettek, hogy Jászót írtál Rozsnyó helyett. Jászótól bizony nagyon nehéz Krasznahorkára kanyarodni. Nagy mesz- szeség ezI De ez mind nem baj, és csak növeli — mint egy szépségtapasz — az egésznek emberi melegét. KöszönömI Szeretettel Fábry A fenti levél néhány kisebb megjegyzést kíván. Mint most utólag megállapítottam, 1963. október 10-én Fónod Zoltán, aki akkor az Oj Szó kulturális rovatának vezetője volt, és én Kelet-Szlovákiába utaztunkban néhány órát Stószon voltunk. Erről az útról egy riportsorozatot írtam, az egyik riport Fábryról szólt. Sajnos elkövettem azokat a hibákat, amelyekről Fábry levelében szót ejt. Most pedig lássuk a következő, ceruzával és nagyon kuszán írt levelet: Kassa, 964. VII. 23. Kedves Bátky elvtárs, csak most ért el leveled: tizediké óta a katonakórházban fekszem infarkttal. Ezzel mindent el is mondtam. Fónod azt írta, hogy ő már le is gépelte a Béke igaza-ból a cikket és Balázsinak adta át (1914). Harmadvirágzás Engedtessék meg nekem, hogy egy másik, és az egész csehszlovákiai magyar irodalom fejlődését döntő módon befolyásoló élményemet is elmondjam. Az 1954-ben megjelent, s annak idején oly sok vitát kiváltó Harmad- virágzás című tanulmányról van szó. Én akkor — többek között — a Fáklya című kultúrpolitikai folyóiratot is szerkesztettem. 1954-ig, ha nem is sokat és nem is oly nívósat, de azért már valamit produkált a csehszlovákiai magyar irodalom, és többedmagammal, elsősorban Lő- rincz Gyulával, azon a véleményen voltunk, itt volna már az ideje a summázásnak, de a szelektálásnak is. Fábryval e tanulmány megírásáról több levelet váltottam. Hónapokig hu- zakodtunk, mivel Fábry azon a véleményen volt, hogy olyasmiről akarunk számot adni, ami nincs: a csehszlovákiai magyar irodalomról. Végül is a tanulmány megszületett. Talán nem lesz szerénytelenség részemről, ha megmondom, hogy fél flekkel rövidebben, mint amennyi a kéziratban volt. Ugyanis Fábry tanulmányát azzal kezdte, hogy megírta: menynyire nem akart kötélnek állni a kérésemnek, s hogy éppen ezért, véleménye szerint, e tanulmány megszületése — állítólag — bizonyos mértékig az én érdemem is volna. Ezt a részt kihúztam. Utána kaptam egy levelet Fábrytól, amelyben megírta, hogy éljárásommal nem ért egyet, és kimosta a gyomromat. Szóval a tanulmány végül is megszületett, meg is jelent, és Fábry önmaga számára is megdöbbentően konstatálta: irodalmunkkal, ha még bármilyen gyengécske is, nem kell szégyenkeznünk, hanem a hozzáértő gondos kertész kezével, illetve ollójával nyesegetni kell a vadhajtásokat, hogy annál erőteljesebben fejlődhessék a fa. S aztán Fábry Zoltán egészen a haláláig gondos kertésze volt irodalmunknak. E hó elejét sa“. Ezután b számot láttam volna még n is utalás van re. Nem megy t Ha a fenti megjegyzést t kor az alábbi nem: rendkíví! Kedves Bátk sietek — ki tával válaszo válaszom: neg Ez éven ai 14—15 flekk! nyit írtam mi (tehát: könny csinálni. Ezt néztem a kör — öt év élt „Fali Barbaro: lehetne lehoz; öt év előtt ír ban lenne eg e témára: 26i német politiki ig: „A felelőt mumot, a sen (Ezzel a r százéves ford „Európa elral Ha erre jár) a stószi posta ni, otthon vay A 2 A két világ: idején Fábry túlzás nélkül tása kárpátal] volt. Igaz, sőt tóttá, s így a lakkal jelent oldalak mindé tak. No, és a teni! Megtalál nyomtatott, d példányainak dászok!) külC lett olyan bot ter a pariami dásra. 1969-ben a: szerkesztőségé jártam. Erről tam be, de ne emberrel beszi ról is, és nem között is. S b< szeretetttel, ai Több órát bi sal, a területi Elég sokat bes hogy Ilnickij i ságát, s hogy nünket, Fábry badulása 25. é' hogy egyrészt azzal, hogy Fá ahol annak ldi fölszedte, s ht Mindkettőnk n vást, de azt i ségi állapotát, vés meghívásn meghívást toli Ilnickij elvt pátalja felszat kalmából gyűj régi Kárpátalj Az éhség legei dékba kaptam vet, az egyik kij könyve vo nyeiről, amelyi Mikor hazajt könyvet, mind mondtam. Fábi válaszolt. Kedves Bátki köszönöm a k az irántam vai monstrálták. A éhség legendá pártbizottság n tatta, úgy vitt lett belőle sem Ám Fábry íi volt. A kötet, megjelent. Fábry Zoltán Az invokált Fábry Zoltán (Kopócs Tibor rajza) HiWI
