Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-06 / 45. szám
ozsrn Q A VÖRÖS KOMISSZÁR NYOMDOKAIBAN A háború könyörtelen volt, sok-sok katonát követelt. Ezért Frantisek Káplánnak, a choceüi vasutascsalád 19 éves fiának is be kellett vonulnia. Az orosz fronton fogságba esett, s onnan eljutott a csehszlovák légióba. Azt mondták, a csehek és a szlovákok köztársaságának megalakításáért harcolnak majd. Csakhogy Masaryk röviddel az Októberi Forradalom kitörése után beleegyezett, hogy a légionáriusokat bevessék a cári önkény ellen fegyvert ragadott orosz munkások ellen. Frantiäek Kaplan nem tudott ezzel egyetérteni, s ezt barátainak is elmondta. Besúgók révén a parancsnokok is tudomást szereztek szavairól, e figyelmeztették, ha nem hagyja abba a bolsevik agitálást, katonai bíróság elé állítják. Ezért Kaplan egy csendes éjszaka Kijevből a közeli Mirgorodba lovagolt és csatlakozott a vörösökhöz. 1918 februárjában 20 ezer vöröskatonával együtt Ukrajna fővárosából kikergette az ellenséget, és megalapozta a szovjetek hatalmát. A fiatal cseh vöröskatona különböző frontokon folytatta a harcot. Gyenyikin, Kalegyin, Petrulja, Vrangel és a többi fehérgárdista tábornok tudta, mit jelent htfrcba bocsátkozni az általa vezetett csapatokkal. A Vörös Hadsereg parancsnokságában is hamar felfigyeltek Frantisek Kaplan bátorságára és stratégiai ismereteire. Ezért rábíztak egy páncélvonatot. Lovasszázadokat toborzott Bu- gyonnij számára. Egy ideig a petrográ- di készültségi egységek parancsnoka volt. Megjárta Kijevet, Zsitomirt, Biela Cerkevet, Harkovot, az Ivanovka és Nyikitovka környéki végtelen sztyeppeket. Csapataival végső csapást mért Mahnov kozák csapataira. A Kijev környéki harcok idején megnősült. Egy fiatal kommunista ápolónőt vett el, aki önkéntesen részt vett Petrográdban a Téli Palota elleni támadásban. Amikor Oroszországban befe jeződött a polgárháború, a vörösgárda komisszárját, az Októberi Forradalom hősét meghívták Moszkvába, és közölték vele, hogy négyéves katonai akadémiára küldik tanulni. Csakhogy Sme- ral és Zápotockji elvtárs meg a CSKP más vezetői hazahívták. Hogy miért? Forradalmi harcosokra, elvhű bolsevikokra otthon, Csehszlovákiában is szükség volt. Így a vörös parancsnok 1921-ben visszatért Chcenbe. Neve ott szerepelt a lázítók listáján, és ezért munkát sehol sem kapott. Időnként rövid időre munkához jutott, de csak egy-két napra, nehogy agitálhasson, Szovjet-Orosz- ország példájáról beszélhessen. Élete a megszállás alatt volt a legnehezebb. Családjával akkoriban Kolínban élt. A protektorátus idején kényszermunkára küldték egy bécsi fégyvergyárba. Ez talán szerencse is volt, mert így elkerülhette a Gestapo besúgóinak figyelmét. 1951-ben Frantisek Kaplan családjával Szlovákiába költözött. Egy évvel a költözködés előtt levelet kapott Svo- boda tábornok nemzetvédelmi miniszter aláírásával, amelyben közölték vele, hogy a Vörös Hadseregben szerzett érdemeiért a tüzérség tartalékos őrnagyává nevezik ki. A Vörös Zászló Érdemrendet már csak halála után ítélték oda neki, mivel Frantisek Kaplan, az Októberi Forradalom harcosa, a be csületes kommunista, a Nagy Október negyvenedik évfordulójának előestéjén hirtelen meghalt. Lánya, Sofia GajdoSová, aki anyjával, a 80 éves Albina Iakovlevna Kaplano vával Banská Bystricában lakik, így emlékezik ezekre a napokra: — Apám influenzás volt, de nagy örömmel készüli Moszkvába. Tudjátok, mit jelent az számomra, hogy negyven év után volt harcostársaimmal újból végigme hetek a Vörös téren? Ez lesz életem legboldogabb pillanata — mondotta. Várta a táviratot Prágából, hogy mikor indulhat. Amikor megkapta, rendkívül megörült. Sajnos, nem élte túl a nagy boldogságot. A szíve felmondta a szolgálatot, és az évforduló előestéjén, november 5-én eltemettük ... A sors néha valóban kegyetlen. Hű harcos- és élettársa, Albina Jakovlevna jól emlékszik még a nehéz évekre, a nélkülözésekre és harcokra. — Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor a fegyveres munkások és katonák óriási tömege hurrá-kiáltással kidöntötte a Téli Palota előtti hatalmas vaskaput. Mi, ápolónők néhány pillanat múlva a közeli iskolában már az első sebesülteket ápoltuk. Arra is emlékszem, hogy amikor valamelyik ukrajnai városkából kikeryettük a je hérgárdistákat, a házokon plakátokat találtunk, amelyeken a fehértáborno kok óriási összeget ígértek annak, aki élve vagy halva megtalálja Frantisek Kaplan vörös komisszárt. Szívélyesen beszélgetünk a barátságos lakótelepi lakásban. Az őszi napsugarak átjárják a szobát. A volt vörös- katona-nagymama szorgalmasan köt. Időnként kinéz az ablakon, és rámutat a házak között játszadozó vidám gye rekekre. — A férjem mindig derülátó volt. Hitt abban, hogy az októberi esz mék nemcsak Oroszországban győznek. A legnehezebb pillanatokban mindig azzal vigasztalt, hogy öregségünk békés és nyugodt lesz. Unokáink békében és szocializmusban élnek majd. Amikor látom a szép, jól öltözött gyerekeket, mindig eszembe jutnak szavai. Nagyon nehéz éveket éltünk át együtt. Nemcsak Oroszországban, hanem hazatértünk után is. Tudja, a vörösparancsnok szálka volt az akkori urak szemében. Kaplanová elvtársnő beszéd közben is szorgalmasan kötöget. A keze alól kikerülő pulóvereket lánya, veje, főiskolás unokája és a tizennégy éves Vrastislav hordja, aki éppen akkor tért haza az iskolából. Megmutatja nagyanyjának az újságot. — Nagyi, este ki váló szovjet film lesz a televízióban, meglátjuk, hogyan harcoltak a partizánok Ukrajnában. A nagymama mosolyogva bólint. A családban ők ketten a leghálásabb televíziónézők. Főiskolás unokája is éppen látogatásunk alatt érkezett haza. Nagyapját ő sem ismerte. Életrajzát azonban többször figyelmesen elolvasta. így az írásos emlékekből, újságcikkekből és természetesen anyja és nagyanyja elbeszéléseiből jól ismeri életútját. Tudja, hogy elvhű, becsületes kommunista volt. Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha felajánlanák neki, jelentkezzen a pártba, a jövendőbeli tanítónő habozás nélkül válaszol: — Az a vágyam, hogy jó tanító legyek. Nagyon örülnék, ha kommunista is lehetnék. És Vratislav? Kiváló tanuló. Bátran, okosan válaszol kérdéseimre. — Szakmunkás akarok lenni. A Tesla iskolájába szeretnék járni. Ott lehetőségem nyílik, hogy műhelyben dolgozzak és leérettségizzek. A technika és az elektrotechnika érdekel. Olyan szeretnék lenni, mint nagyapa volt. Elvhű és bátor. — Csakhogy a harcokban már nem szerezhetsz érdemeket! — Ellenvetésünkre a fiú gondolkodás nélkül válaszol. — Azt nem, hiszen béke van és lesz, csakhogy az emberek nagy érdemeket szerezhetnek a munkában vagy a tanulásban is. Frantiäek Káplán komisszár unokájával egyetérthetünk. Igen, a hősiesség nemcsak a harcokban születik. Meg kell mondanunk, hogy ma nagyon sok fiatal gondolkozik ugyanúgy, mint Vrafo Gajdos. Igaz, az ő sorsuk sokkal könnyebb. Ezt azonban a becsületes komisszárnak és Október sok ezer más hősének köszönhetik. BÁTORI JANOS XI. 6. A második találkozásunk sikerült. Viliam Pavel Fendt nyugalmazott gyógyszerész, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egykori résztvevője magyarul üdvözölt. Pedig a születési bizonyítványa nemcsak arról tanúskodik, hogy 80. életévét tapossa, hanem arról is, hogy Znojmóban született és az alapiskolát Pukanecban végezte el. — Fiatal korom óta yyógy szerész akartam lenni. A gya- kornokságot Diószegen jSlád kovicovoj kezdtem el, majd Pakson folytattam — kezdi élete útjának felelevenítését. — Amikor 1916-ban Budapes ten befejeztem a szakiskolát, már katonaköteles voltam. A nyitrai 14-es gyalogezredhez vonultam be. Augusztusban Volhíniában estem át a tűzkeresztségen. Később átdobtak a román frontra, ahol orosz fogságba estem ... Mindössze 13 éves voltam. Minden szót megfontolva, egy kicsit gondolkodva ejt ki. A vállára nehezedő évek nyomot hagytak egészségében, de külsőleg ma is olyan jól néz ki, mintha csak tegnap múlt volna hatvanéves. — Csernovicig gyalog tettük meg az utat, majd onnan Dernicébe, illetve Penzába s végül januárban a szibériai Acsinszkba értünk — folytatja a visszaemlékezést. — Feb ruárban kitört a forradalom, no persze, még nem az igazi, de éreztük, hogy az is köze leg. Ebben az időben én a városi gyógyszertárban kap tam munkát, ahol összeismer kedtem a budapesti Kiss Ferenccel, akitől az első szocialista leckéket kaptam. Aztán jött az októberi, a bolse vikok forradalma. Igen jó viszonyba kerültem a heiyi szovjet elnökével, Andrejev elvtárssal. A harci, elvtársi barátság, ahogy mondani szokás, a sí rig tart. Fendt elvtárs nem egy barátját vesztette el a fehérgárdistákkal vívott harcban. De vajon el lehet-e felejteni, .hogyan végezték ki a városi forradalmi bizottság 18 tagját — akik között sok barátja volt —, s akiknek emlékműve ma is ott áll a város főterén. Megérte Kolcsak hadseregének fejetlen visszavonulását is, azt, hogy a vörösök, akiknek ő is segített, a levegőbe röpítették az ellenség lőszerraktárát. Beszélgetünk, lapozgatunk a múlt emlékeiben, hol magyarul, hol szlovákul, hogy felesége és a munkából hazatért 24 éves Katka lánya is megértsen bennünket. — Összeköttetésbe kerül tünk a krasznojarszkiakkal, akik már megkezdték az első nemzetközi dandár szervezését — mondja. — Acsinszk- ban is azt a feladatot kap tűk, hogy szervezzünk egy alegységet. Egy Mihályi nevű elvtárs volt ezzel politikai biztosként megbízva. A szervező munkában én is segítettem, majd az egészségügyi egység parancsnokának neveztek ki. Itt sem volt könnyebb a szolgálat. A tífusz országszerte pusztított, az átmenetileg berendezett kórházak gyakran menhelyhez hasonlítottak. Kevés volt a gyógyszer és az egészségügyi személyzet. Ebben a beosztásban az ember talán többször nézett tehetetlenül szembe a halállal, mint az, aki az első vonalban harcolt. — Mihályi elvtárs javaslaté ra Omszkba helyeztek át, ahol a katonai kórház gyógyAZ EMLÉKEKBEN LAPOZVA szertárának a vezetésével bíz tak meg — folytatja. — Vagy tizenöt hónapot töltöttem ott. Az Irtisz folyó kikötőjében gyakran jómagam is részt vettem kommunista szombalo kon. Ha látta volna az elvtárs az igyekezetei ezeken a szu botnyikokon — pedig azok az emberek többet voltak éhe sek, mint jóllakottak. Szülőföldjéről évekig nem hallott, gyötörte a honvágy, kereste a haza vezető utat. Mégis, amikor a Centroszojuz fogyasztási szövetkezetben volt rá szükség, amely a Don vidékére küldte, zúgolódás nélkül vállalta a feladatot. Szorgalmasan dolgozott, tudása legjavát adta munkájába, de a honvágy — az megma radt. — A moszkvai elvtársak be csempésztek egy hazatérő fogolytranszportba — mondta. — Pardubicében jeltartóztat tak, mindenünket átnézték. Végül mégis szerencsésen meg érkeztem szüléimhez Nagysat lóra. Jóformán meg sem pi hentem, Prágába utaztam, hogy továbbtanuljak. 1924-ben szereztem meg a diplomái. A harc éltető erő, szokták gyakran mondani. Ehhez tartotta magát ő is. Amikor 1927-ben Star^ Smokovecben tevékenykedett, megszervezte a Szovjetbacátok Társaságát, amelynek 15 tagja volt. A hatóságok, a rendőrség felfigyelt „felforgató“ tevékenységére. Nem hátrált meg. Szorgalmasan toborozta a haladó és kommunista lapok előfizetőit. S hová is vezethetett máshová az útja, mint hogy 1930-ban belépett a kommunista pártba. — Két évvel később munka- nélküli lettem, de az illegális tevékenységet tovább folytattam, ekkor már Bratislavá- ban — mondja mély lélegzetet véve, látszik, hogy belefáradt a beszélgetésbe. — Egy ideig a Pravda chudoby levelezési osztályát vezettem. Végül az elvtársak segítségével a Nová Bana-i gyógyszertárba kerültem, de a hatóság ott is csak két évig tűrt meg. Többé már gyógyszertárba nem vették fel. Egy cég ügynöke lett. Sokat utazott, s így lehetősége nyílt az agitációs munkára. Steiner Gábor is Major István elvtársak gyakran fontos titkos feladatok intézésével bízták meg. — 1941-ben letartóztattak. A börtönből katonai kórházba kerültem Amikor kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, megszöktem Banská Bystricá- ba, ahol az egészségügyi csapatok vezetésével bíztak meg. A felszabadulás óta több politikai és pártfunkciót töl tött be, a többi között volt egészségügyi megbízotthelyettes, a párt ellenőrző és revíziós bizottságának tagja. Sok elismerésben részesült, de ő arra a legbüszkébb, hogy a Komintern egyik ülésén, ha nem is közelről, de látta Lenint. — Hogy életemben hogyan dolgoztam, milyen munkát végeztem, hogyan éltem, azt mások hivatottak megítélni — mondja búcsúzóul. Lehet, hogy igaza van. Ám tevékenységéről, munkásságáról sokat elmondanak a kitüntetések. A Vlagyimir Iljics Lenin aranyérem, a Harci Érdemekért szovjet, a Vörös Csillag Érdemrend, a Munka- érdemrend, és az SZNF Érdemrend első fokozata, az Építésben Szerzett Érdemekért csehszlovák kitüntetések és számos emlékérem arról tanúskodik, hogy az az út, amelyet Fendt elvtárs megtett, helyes volt. Egyike volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom katonáinak, a párt »gazi és hü harcosainak, s ma is az. NÉMETH JANOS Albina Jakovlevna Kaplanová, a Vörös Hadsereg volt ápolónője unokáival (Ivan Jary felvétele) Homnonrlot m •'» r> neol/ h o I ó 1 n »»tó*-» ítól . n m ín^o7n m hnnti /rmilrrtv ítnT n m ol 11 i Tc~
