Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-11-06 / 45. szám

Gépjavítók a főiskolán Sok ismeretlen műszerrel ke­rülnek kapcsolatba főiskolán a diákok. Kezdetben ismeretle­nek számukra, s így gyakran megtörténik, hogy a műszerek elromlanák. De nem állnak hibásan hosszú ideig, mert csaknem mindegyik fakultáson működik gépjavító munkabri­gád. így van ez a Szlovák Mű­szaki Főiskola Vegyészeti Ka­rán is, ahol Stefan Sefcíkí ve­zetésével 16 tagú munkabrigád gondoskodik a műszerek kar­bantartásáról. Javítják a meg­hibásodott műszereket, gyak­ran a már kiselejtezetteket is üzemképessé teszik. Munkájuk eredménye, hogy ebben az év­ben 164 864 korona a megtaka­rítás. Vállalták, hogy még eb­ben az évben beadnak két újí-- tási javaslatot, a munkabrigád egyik tagja önkéntesen vért ad, és a Z-akcióban közösen ledolgoznak 680 órát. Akárcsak az üzemekben dolgozó munka­brigádok, ők is bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe, megkapták a bronzfokozatot, jelenleg az ezüst várományo­sai. Oláh Gyula KÉZFOGÁS LENINNEL Sokan ismerték Komáromban Horváth András elvtársat, a Járási Építőipari Vállalat dolgozóját. Sokan tudták róla, hogy a Nagy Október hősi napjaiban vöröskatonaként személyesen is találkozott Lenin elvtárssal, és a polgárháborúban tanúsított hősi helyt­állásáért megkapta a Vörös Csillag Érdem­rendet. Hetvenhárom éves korában, 1968. március 9-én, egy hónappal születésnapja előtt halt meg. Személyes és jó ismerősöm volt Horváth elvtárs, mindannyiunk Bandi bácsija. Nemrégiben felkerestem feleségét, s elbeszélgettem vele. Elmondta, hogy férje 1917-ben mint vöröskatona lépett a kom­munista pártba, négy évig fegyverrel a ke­zében harcolt az intervenciósok ellen, majd 1922 tavaszán jött haza. Itthon, az első köz­társaság idején mint tiszteletbeli pártmun­kás tevékenykedett, majd az 1938—45-ös években állandóan vidéken dolgozott, hogy ne legyen az akkori rend pribékjeinek sze­me előtt. A felszabadulás után ismét beállt azok sorába, akik bátran harcoltak a szocializ­mus győzelméért. A Járási Építőipari Válla­lat dolgozója volt, majd a szakszervezeti üzemi bizottság, később a pártszervezet el­nöke. Megválasztották a járási pártbizottság tagjának, a városi nemzeti bizottság képvi­selőjének. Agitátorként, propagandistaként részt vett a földművesszövetkezetek meg­szervezésében. Becsületes, kiváló munkájá­ért több kitüntetést kapott. Megkapta a Munkaérdemrendet Is. Megemlítette, hogy 1963-ban, amikor a szaratovi körzetből — ahol férje fegyverrel harcolt az intervenció- sok ellen — baráti küldöttség érkezett, a fogadási ünnepségre „elfelejtették“ meghív­ni a férjét. Ő mégis elment, s amikor jelen­létéről tudomást szerzett a szovjet küldött­ség vezetője, magához hívta, megölelte, és hangos szóval így éltette a népek barátsá­gát: „Éljen a szaratoviak és komáromiak barátsága! Éljen Horváth András, a szara­tovi hős!“ S az ünneplő tömeg lelkesen visszhangozta az éltetést. Már nem él közöttünk Horváth elvtárs, de tisztelettel adózunk emlékének, s büsz­kén hirdetjük: a barátság, a szövetség, me­lyért élt és küzdött — örök! Holczer László A szerző felvétele ______L-------------------------------------------­Si kerül nekik? Hetény (Chotín) község la kossága Z akcióban új tűzoltó szertárat épít. Még ebben az évben szeretnék rendeltetésé nek átadni. A lakosság eddig 500 órát dolgozott le. Egyéb ként a teljesítmény tervezett értéke 400 000 korona, jelenleg — amint az a felvételen is lát ható — az építés első szaka szának befejezésénél tartanak. Az idő azonban sürgeti az épí tőket. Reméljük, sikerül tervü­ket megvalósítani, és az év vé gére felépítik az új tűzoltószer tárat. Puskár Milán A hetényi új tűzoltószertár építése A szerző felvétele A nyolcgyermekes, sze­gény családból származó Kiss Béla elvtárs egyidős a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal, mert ö is az idén ünnepli születésének 60. évfordulóját. Gyermekko­rában a szolgasors volt osz­tályrésze. Megpróbált ebből kitörni, ipari szakmát tanult. Ifjúmunkásként a kommu­nistákkal rokonszenvezett, tehát már a felszabadulást követő napokban párttag lett. Prágában élte át az 1948-as februári eseménye­ket, és abban milicistaként ő is részt vett. Kitüntetést is kapott ezért. Később, a szövetkezetek alapítása ide­jén, tettekkel bizonyította forradalmi helytállását. A népi milíciának megalapítá­sa óta tagja. Az érsekújvári (Nővé Zámky) járásban egyetlen tulajdonosa annak a kormánykitüntetésnek, melyet a népi milícia tag­jainak több évtizedes mun­kájuk elismeréseként adnak. A RENOKOV nemzeti válla­lat érsekújvári üzemének alapító tagja. Becsületes, jó munkájáért, szaktudásáért több elismerést és ki­tüntetést kapott. Megérde­melten vonul nyugdíjba ebből az üzemből. Felesége, öt gyermeke, három unoká­ja, munkatársai és kommu­nista harcostársai szívből kívánják neki, hogy tovább­ra is olyan forradalmi lel­kületű, tevékeny legyen, mint eddig volt. Búkor József SOK SIKERT, ELVTÁRSAK! Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg Komáromban (Komárno) a Szakszerveze­tek Házának fúvószenekara. Tisztelettel emlékezünk az alapítókra, az egykori kar­mesterekre. Hajny fózsef, Arpási Béla, Ronec Rudolf, Matej Géc kiváló szervezők, nagyszerű karmesterek vol­tak. A zenekar jelenlegi karmestere Vendelin Satko, aki 1964 óta áll a zenekar élén, így nyilatkozott az el­telt időszakról: „Városunk­ban nem volt hagyománya a fúvószenének. A lakosok csak a valamikori katonaze­nekarok nyilvános térzenéi­re emlékezhettek, amikor megkezdtük a működést. Ezért kezdetben sok nehéz­séget kellett íeküzdenünk. Sokat köszönhetünk a hajó­gyárnak, majd a későbben megalakult Szakszervezetek Házának. Annak idején mos­toha körülmények közepette gyakorolhattunk, de szíve­sen vállaltuk a feladatot, mert mindenkor, mindenhol sikerrel szerepeltünk. Sok­szor felléptünk a Csehszlo­vák Rádió műsorában is. Legemlékezetesebb számunk­ra, amikor zenével indítot­tuk első útjára a ROSSZIJA személyhajót...“ Elmondta azt is, hogy a zenekar életében az 1964— 65-ös időszak volt a legkri­tikusabb, mert jelentősen csökkent a tagok száma. Ekkor a városi pionírház és az iskolák segítségével pio­nír fúvószenekart szervez­tek. Később a két csoportból szerveztek egy igazi, nagy létszámú zenekart. Ma már állami támogatást is kap­nak, és nem félnek attól, hogy nem lesz utánpótlás, hiszen Nagy Alojz vezetésé­vel tavaly megint megala­kult a pionírok 40 tagú fú­vószenekara. A megalakulás jubileumi ünnepségén több baráti ze­nekarral együtt közös iinne pi hangversenyt rendeztek. És ekkor több elismerést, dicsérő oklevelet is kaptak Ezek közül nagy jelentősé­gűnek tartják az SZLKP jb dicsérő oklevelét, melyet Szabó, Imre elvtárs, a járási pártbizottság titkára adott át nekik. Említésre méltó, hogy a karnagyon kívül még néhányan már több mint 15 éve tagjai a zene­karnak. Ondrej Pravda, Mi- loslav Satko, Pavol Knihür, Ignác Pivovarci, Hrabovszky fános. Nekik, de a többiek­nek is további sok sikert kí­vánunk, hiszen ma már el sem tudjuk képzelni a jelen­tősebb ünnepi alkalmakat nélkülük. Bende István Milyenek valójában? Az idősebbek és a középkorúak körében gyakori téma: milyen is a mai ifjúság? Eltérőek a vélemények. Milyenek valójában? Erről mi, az ágcsernyöi (Cierna nad Tisou) átrakóállomás dol­gozói két szempont szerint szoktunk véleményt mondani. Egyik a munkához való viszony. Másik a fiatalok politikai magatartása. Lássuk a tényeket: A szocialista munkaversenybe 661 fiatal dol­gozó nevezett be, 10 ifjúsági munkacsoport alakult, közülük 6 a szocialista munkabrigád címért versenyez. Egy 6 tagú kollek­tíva az „Ifjúsági fényszóró“ mozgalom tevékeny csoportja. Bekapcsolódtak a fiatalok az újítók mozgalmába is. Varga Margit eddig 8 újítási javaslatot adptt be, hatot már elfogad­tak, bevezettek. A pártoktatásban is részt vesznek a fiatalok: 429-en, közülük 139 lány. A Lenin-körnek 30 tagja van. A járási pártbizottság által szervezett pártoktatásban 13 fiatal vesz részt.­Szivák Béla Nem kétséges, hogy a Karlovy Var/ban épített, felvételünkön is látható THERMÁL szanatórium nem­csak a fürdőváros, hanem hazánk egyik legmodernebb egészségügy; intéz­ménye. A szanató­riumhoz tartozó, 50x20 méteres uszoda medencéjé­be 28 C fokú gyógyvíz csorog. Hatására alapozva naponként 300 vendéget gyógyke­zelnek. Reggel 7 órakor kezdődik a gyógykezelés és délután 14 óráig tart. Utána nem­csak a külföldi és hazai vendégek, hanem mások is igénybe vehetik a szanatórium szol­gáltatásait, hiszen nálunk szó szerint értendő, hogy az ilyen intézmények a népet szolgálják. Kovács Árpád A népet szolgálja A THERMÁL szanatórium Karlovy Vary- ban A szerző felvétele XI. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents