Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-30 / 44. szám
Ljuben Dilov Most, amikor már elindultunk repülőnkön első bevetésünkre, .amelyből, nem tudom, visz- szatérünk-e valaha, bár nem az a feladatunk, hogy összecsapjunk az ellenséggel, hanem csak • az, hogy felderítsük a hollétét és harckészültségét, most csupán röviden tudom körvonalazni a konfliktus előzményeit. E háború igazi krónikáját majd mások írják meg. Persze, ha valóban kitör, vagy ha utána bárki is életben marad, aki írni képes. A történelem egyébként azt mutatja, hogy a háborúk igazi indítóokát mfndig valami jelentéktelen ürügy mögé rejtik; ez esetben azonban az ürügyet egyáltalában nem nevezhetjük jelentéktelennek. És ez az alapvető különbség szent és igazságos hadjáratunk és a Földön lezajlott minden előző háború között. A dolog a kis Nímes városban vette kezdetét, amelybein a hires Simmering professzor elme- gyógyászati klinikája működött. Hogy voltaképpen hogyan történt, az mindmáig titok, de akárhogy volt is, egy hajnalon, amikor az éjszaka visszavonult erről a féltekéről, a klinika •összes kórterme üresen tátongott. Egyetlenegy páciens sem maradt hátra, még a kényszerzubbonyt viselők közül sem. Az ügyeletes személyzet leírhatatlan pánikban tört ki. Az újságok egykorú riportjai bizonyos képet adnak róla. De Nimes városában sem volt kisebb a vakrémület — egy ilyen kisvárosban elég ré mítő szám kétszázötven szökött elmebeteg! Szerencsére a város lakóinak többsége ismerte egymást, ha nem is névről, de látásból, így nem is nagyon sokáig bámultak gyanakodva egymás arcába, hogy fölismerjék, vajon magát álcázó elmebeteggel állnak-e szemben, vagy sem. A rendőrség egyetlenegyet sem talált meg közülük, és a rendőrkutyák is csupán a kórház parkjának közepén elterülő tágas tisztásig követték őket, és ott a szegény ebek csak forogtak maguk körül, mintha megtébolyodtak volna, és üvöltöttek dühödt tehetetlenségükben. A tizedik napon a baljós éjszaka után az ügyeletes orvos öngyilkosságot követett el, a klinika igazgatója. Simmering professzor, a bécsi elmegyógyászati iskola legnagyobb képviselője, megőrült és be kellett vinni őt Otara profesz- szornak, esküdt tudományos ellenfelének klinikájára. Egy héttel később egyébként a hajnali órákban Otara professzor klinikája is kiürült. Nyomtalanul eltűnt további száznyolcvanhat elmebeteg, zömében, ahogy beszélik, veszélyes őrült. Köztük volt az öreg Simmering professzor is. Otara nyilatkozatot tett egy sajtókonferencián, hogy szerinte az egész gyanús eset mögött Simmering rejlik, akinek szellemi épségében mindig is kételkedett. Simmering, miután megszervezte saját pácienseinek szökését, ál- nokul becsempészte magát a klinikájára, hogy az ő betegeit is elragadja magával. Az újságíróknak arra a kérdésére egyébként, hogyan tévesztette meg őt, a tapasztalt szakembert Simmering szimulálása, Otara igen ügyesen kivágta magát: ilyen esetekben néhány nap alatt nem lehetséges diagnózist megállapítani, s ezenkívül a skizofréniának olyan fajtái is vannak, amelyeknél a beteg rendkívül nagy előrelátást tanúsít és képes kongeniális logikával és hidegvérűséggel megvalósítani eszelős elgondolásait. Otara nyilatkozata után három nappal azonban még öt elmegyógyintézet páciensei tűntek el, éspedig az ország legkülönbözőbb részein. A társadalom felzúdult: hogyan lehetséges, hogy nem egy vagy két ember, hanem pontosan nyolcszázötvennégy személy tűnjön el, emellett nem normális viselkedésű emberek! A rendőrség pedig nem képes megtalálni közülük egyetlen egyet sem. A legésszerűbb magyarázat az volt, hogy a rendőrség bizonyára maga is belekeveredett a rejtelmes históriába, és a rendőrfőnök beadta nyugdíjazási kérelmét. Ez azonban a dolgok alakulására semmiféle hatást sem gyakorolt. * Mai bolgár elbeszélő Az ellenzék kezdettől fogva óvatos volt; csupán feltette a kérdést lapjában: „Képes-e egy állam, amely nem tud vigyázni elmebetegeire, gondoskodni ép elméjű polgárairól?“ És követelte a kormány lemondását. Egy kormány sem olyan őrült, hogy lemondjon az ellenzék kívánságára, de amikor egy szép reggelen a tizennyolcadik elmegyógyászati klinika is kiürült, annak ellenére, hogy vagy tíz állig felfegyverzett titkos ügynök őrizte, a kormány helyzete tarthatatlanná vált. Az ország öreg elnöke pedig televíziós beszédet mondott. Nagyon kimerültnek, mondhatnánk, letörtnek látszott. — Nem tudom, mi történik ebben az országban — mondta az elnök, és ez a beismerő vallomás megrendítette az ország lakosságát. Ezután felszólította a köztársaság polgárait, hogy őrizzék meg nyugalmukat, bízzanak benne, és az ellenséges tábort hibáztatta, amely bizonyára valami, idáig ismeretlen provokáló célból, elhurcolta szeretett elmebetegeinket. Az igazi bűnös azonban, szerinte, végül is ez a satnya demokrácia, amelyben az ehhez hasonló dolgok megtörténhetnek. Annyira elragadtatta magát és a végén úgy üvöltött a demokrácia ellen, megállapítva, hogy a demokratikus rend a modern társadalomban már alkalmatlan a kormányzásra, hogy valószínűleg valamelyik tanácsnoka szükségesnek látta, hogy megbökje hátulról. Az elnök motyogott valamit, megtörölte patyolatfehér zsebkendőjével összeráncolt homlokát és megtört hangon bejelentette, hogy ez idő szerint nem lát más kiutat, mint a hadiállapot kinyilvánítását. A reggeli újságok az elnök beszédét kommentálva, egyelőre még' megkockáztatták, hogy különvéleményüket kifejtsék. Egyesek az ellenséges beavatkozás lehetőségét fogadták el, mások feltételezték, hogy az ország elmebetegeit azon nézetek követői semmisítették meg, akik szerint a gyógyíthatatlan elmebetegek csupán a társadalom felesleges terhét jelentik és ezért egyszerűen ki kell őket irtani. A szatirikus lap odáig ment merészségében, hogy javasolta elmebetegek behozatalára egy központ felállítását, hogy az üres elmegyógyintézeteket újra benépesíthessék. Az ellenzék lapja viszont megint csak kérdéseket tett fel: „Miért tűnnek el azok — kérdezte a lap —, akik a legrosszabb esetben is legfeljebb valamely szoba bútorzatát képesek szétzúzni? Miért nem azok az őrültek, akik népünket a katasztrófába döntik?“ A hadiállapot azonban életbe lépett és az ilyesféle kérdéseket nem bocsátották meg. Az újságot betiltották, a lap szerkesztőit letartóztatták azért, mert uszított az elmebetegek további elszöktetésére. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tett, hogy a titkot leleplezze. Két elmegyógyintézetet megtöltött ambuláns elmebetegekkel, és közéjük helyezte el az elmebetegséget szimuláló ügynökeit, a betegek azonban, akik addig szelíden odahaza üldögéltek, minden erős őrizet ellenére eltűntek, az ügynökök viszont ott maradtak, anélkül, hogy észrevették volna, hogy mi is történt. Azon az éjszakán mélyen elaludtak, a klinika egész őrségével egyetemben. A szóbeszéd, természetesen, félremagyarázta a kormánynak ezt az intézkedését, és azt híresztelték, hogy a csöndes őrülteket tervszerűen összegyűjtötték és elhurcolták otthonukból, azért, hogy megsemmisítsék őket. A radikális ifjúság betörte a kormányhivatalok ablakait, egyesek megsebesültek, és akinek családjában csöndes őrült volt, sietve elrejtette. Annak ellenére, hogy a már cenzúrázott lapok erről semmit sem közöltek, az egész népen lassanként a vakrémület lett úrrá, még azokon is, akiknek addig sohasem jutott eszükbe, hogy a világon vannak elmebetegek is, és akiket megrémített az elmegyógyintézetek valóságos száma. Hiszen egy társadalomban, amelyben ilyen önkényeskedések lehetségesek, senki sem garantálhatja, hogy akár holnap nem nyilvánítják bolondnak az embert, hogy azután eltűnjön egy kemencében vagy a tenger mélyén — mint ahogyan híresztelték. A kormány a nemzetközi rendőrséghez is fordult, annak ellenére, hogy ily módon tekintélyén csorba esett, de miután az elmebetegeknek még a nyomára sem akadtak, természetesen feltételezték, hogy elhurcolták őket az ország határain túlra. Az Interpool által az egész világon közzétett felhívások szövege rendkívül szokatlan volt e tiszteletreméltó szervezet részéről — fénykép, név, magasság, arcbőr, haj és szemek színe, majd következtek a további adatok: kínainak mondja magát, bár fehérbőrű, vagy: abban a tévhitben szenved, hogy zsiráf, és állandóan kinyújtja a nyakát, hogy felfelé nézzen, vagy: amikor másokkal találkozik, üvölt, mint egy farkas ... Az egész világ nevetett, és a kormány már felkészült, hogy hadat üzen a szomszédos államnak. Arra az elhatározásra jutottak, hogy a pillanatnyi helyzetben már csupán egy háború háríthatja el a forradalmat. Hogy a döntésnek valami demokratikus látszatát keltse, a kormány összehívta az előzőleg feloszlatott parlamentet. A főváros utcáin azonban röplapok jelentek meg, a rendőrség és a kormány pedig névtelen leveleket kapott, amelyekben tudomásukra hozták, hogy a meghatározott napon elhurcolják az őrülteket a parlamentből is. „Értelmetlen lenne, ha bármiféle intézkedéseket is foganatosítanának — közölte a névtelen levelek és a röpiratok szövege. — Az fog történni, ami eddig történt, anélkül, hogy akár észre is vennék!“ A hadsereg és a rendőrség körülvette az egész parlamentet drótkerítéssel és tankokkal, dé az ülésen egyetlen képviselő sem jelent meg. Egyesek közölték, hogy váratlanul megbetegedtek, mások — hogy sürgős ügyben el kellett utazniok. És bár azonnal elfogták a megdöbbentő hatású röpiratok és névtelen levelek szerzőjét, nem került sor hadüzenetre. Miközben a kormány azon tűnődött, hogyan lásson újra munkához, a felderítők jelentették, hogy abban az államban, amelyet meg akartak támadni, az elmebetegek már szintén eltűntek a klinikáról, csupán az ottani kormány, a szomszédok tapasztalatain okulva, hosszabb ideig titokban tudta tartani a történteket saját népe előtt. Ily módon az elnök, aki aközött választhatott, hogy vagy lemond, vagy megüzeni a háborút, megkönnyebbülten jelent meg népe előtt a televízió képernyőjén, hogy bejelentse, hogy ugyanaz a szerencsétlenség sújtotta az ellenséges államot is. És néhány nap múlva megszűnt a hadiállapot is. A világ minden részéből hír érkezett, hogy mindenütt ugyanolyan titokzatos módon kiürültek az elmegyógyászati klinikák. Az emberiséget fennállása óta még soha ilyen mélyen semmiféle esemény nem rázta meg. A zavar gyorsan nőtt, misztikus félelem vett erőt az embereken a megmagyarázhatatlan jelenség miatt, és fennállt az a veszély, hogy az emberek tömegesen megőrülnek. Ezt előmozdította egyes filozófusok, újságírók és politikusok nyilatkozata, akik a sajtóban az eseményeket kommentálták, valamint egyes kormányok meggondolatlan intézkedései is. Egyes országokban kiengedték az elmebetegeket az elmegyógyintézetekből és hazaküldték őket otthonukba. Az őrültek nem tűntek el, mint sorstársaik, viszont rengeteg kárt okoztak és sokat garázdálkodtak. Ojra összeszedték őket és kisvártatva ők is nyom nélkül eltűntek. Heron, a filozófusok pátriárkája, mélyér- telműen kifejtette egy közleményében, amelyet a világ minden sajtóorgánuma átvett: „Ha minden elmebeteg ember eltűnik a Földről, mi lesz akkor az ép ész ismérve? Képes-e egy társadalom, amely csupán épeszű emberekből áll, létezni?“ Az egyház viszont, amely ezer éven át áhítozott az ilyen csoda után, izgatottan hirdette a szószékről: „Bánjátok meg bűneiteket! Térjetek meg isten kebelére! Ez csupán az' új Szodoma és Gomora kezdete. Isten magához veszi a tisztákat és az ártatlanokat, hogy azután rázúdítsa megsemmisítő haragját a bűnösökre ...“ A vakrémületet különösen előmozdította a híres tudományos-fantasztikus író, Minosz Papajszan egy műve. Teljesen meggondolatlanul, kizárólag spekulatív elgondolástól vezérelve, nem közölte művének címében, hogy az kigondolt, fantasztikus történet, hanem azt a látszatot keltette, mintha műve dokumentációs jellegű lenne és mintha valaki másnak a nevében írná, akit tévedésből az elmebetegekkel együtt elhurcoltak, majd visszahoztak. Papajszan voltaképpen egy a tudományos-fantasztikus irodalomban már banálisnak számitó témát dolgozott fel, miszerint az ember nem az evolúció útján jelent meg a Földön, hanem mesterségesen előállított, előre programozott sejt formájában „helyezték“ a Földre egy más, magasabb civilizáció képviselői. És most a beprogramozott idő elteltével, ezek a képviselők egyszerűen beleavatkoztak hatalmas kísérletükbe, és kiválasztották azokat az egyedeket, akik eltértek előre meghatározott programzásuktól, hogy megtudják, minek tulajdonítható ez az eltérés. Vagyis, valami olyasmi történt, mint tavasszal a kertek megtisztítása a gyomoktól, mint a gyomlálás. Természetesen nem csupán Papajszan irodalmi szemfényvesztése okozta a vakrémületet. A már kialakult pszichológiai helyzetben mindenki hajlandó volt elhinni a legkülönbözőbb valótlanságokat is, és az emberek majd megőrültek, amikor erről a „sző tum“-ról olvastak és azt elkéi magukra maradtak, indokoltál kérdést önmaguknak: „És eng gyomlálnak majd ki? Én norn magam, de ők, akik beprograim gondolnak?“ Ez az egyébként n lemes fércmű, mint ahogyan az gyakran megtörténik, a káro hasznot is hajtott. Arra indított: hogy a szörnyűséges rejtély m lamiféle földöntúli erőben kér tán végül is felnyitották azt a minden kormány már réges-régi Földön, de amellyel eddig sen] a rengeteg névtelen tréfa és ro: rolás közepette. Idézem ezt a l teljes egészében, mivel ez vá váratlan és forradalmi változás történetében, amellyel ma szén Ez a földi elektromos írógép mondta, hogy feladói —■ egy képviselőinek nagy csoportja óta titokban tanulmányozták a dön. Ebben a munkafolyama tbc kezett expedíció tagjai gyakrar öltöttek, de számos alkalommí bezárták őket azokba a szörnyű lyéket mi elmegyógyintézetekn meggyőződtek róla, hogy az ei tetlen okokból igen rosszul 1 nagy részével. Ezeket az embe geknek, feleslegeseknek és te Ezért az expedíció elhatározta hajtja a tervét — amit nem t< resszív cselekedetnek, vagy a való beavatkozásnak —, hogy , felesleges tehernek tartott emb égitestre, ahol kellemes életköi remt számukra és megszabadít dón az indokolatlan erőszaktó mostanig nem közölte az erre lasztott égitest fekvésiét, mivel gyan reagál erre az emberiség, tatott hosszas tanulmányozás ződtek arról, hogy az a civilizí gát emberiségnek nevezi, soha« határozataiban, bármiféle ké döntenie. Az ismeretlenek kö: arra, hogy bármikor felvilágos janak az elvitt emberek állapot ban ... Ezután a matematikai rinti koordináták következtek, mutattak, hogy az információ fc Proxima Centauri irányában ví így szólt: „Testvéreitek arról a lagtömbről, amelyet ti Galaktiki Mivel a Proxima a Földünkh 1,3 parszekra lévő csillag, a 1 lomásunk azonnal felhívást kül dolog eléggé kétségbeejtőnek elméleteink szerint legalább k lett várnunk a válaszra. Mii azonban a megdöbbenés, amikt hét múlva már megérkezettl N ahhoz, hogy az üzenet pontos rozott irányból érkezett, az azoi dott a hullámmozgás gyorsasá nek a tudományos felfogás szei persze, hogy ezek a lények a 1 nál sokkal közelebb voltak ho; dig olyan eszközökkel rendelk lehetőséget adnak nekik, hogy ségénél gyorsabban küldjenek pedig elképzeléseink az űrről, haladásunk ellenére is alapjuk telenek voltak. Mindez annyirí tudósokat, hogy nem merték k tartalmát, és csak miután m kísérletet, és miután úgyszólví redtek az ismeretlen lényekkel, is az üzenet az emberiséghez. Az olyan sokáig áhított kap sík civilizációval most senkin®! vére. Hiszen ki gondolta valal fog történni — ide jönnek és anélkül, hogy megkérdeznék, ej ják testvéreinket? Lehet, hogy * hetséges az is, hogy gyógyító: de mégiscsak a testvéreink! A háborodás mint hatalmas orkái gig a földtekén, és az ismereti győző üzenetei nem csökkente rodás erejét. És voltaképpen a rázatok zöme valahogy sértő vo bármennyire kiválóan fejlettek tanulmányoztak is bennünket, í tudtak behatolni a mi életűn! Ez látszott -azokból a példákbé felhoztak azzal kapcsolatban, igazságtalanul bánunk mi el: Volt olyan beteg, mondták, al hogy kutya, és úgy akart élni, : de mi nem hittünk neki, és Megvizsgálták a dolgot, és azt az állat, amelyet mi kutyának szeretetnek örvend az emberek akkor miért vagyunk olyan tűri vérünk kívánságával szemben, ról álmodozik, hogy ugyanolyar megbecsülésben legyen része, tyának? Kezdetben megkíséreltük, hof sük őket a humanizmus érteli magyarázzuk, hogy ez a homo, ból származó fogalom, és ennek csupán nekünk van jogunk ahh béri vonatkozású dolgokban döi határozzuk, hogyan bánjunk eg tekintően közöltük velük, hogy eMmfe. um I
