Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-30 / 44. szám
X. 30. N V» MOZART, PUCCINI és egy operaénekesnő BESZÉLGETÉS KINCSES VERONIKÁVAL — Ügy tudom, tagja volt a Magyar Rádió Gyermekkórusának, és gyermekoperákban is szerepelt. — Két esztendeig voltam a gyermekkórus tagja, és 1959- ben Bratislavában Is felléptünk. Akkor voltam itt először, és azóta szívesen jövök. Nagyon a szívemhez nőtt ez a város. — A konzervatóriumban két évig az orgonaszakon tanult, majd Sík Olgához került énekszakra ... — Nézze, egy énekes aránylag későn jön rá, hogy hangja van, ezért is kell a zenei előképzettség. Enélkül nehezen boldogulna. Négyéves koromban kezdtem el zongorázni, de a konzervatóriumba csak tizenhét évesen kerültem be. És azt, hogy ma operaénekesnő vagyok, tényleg Sík Olgának köszönhetem. — Első nemzetközi sikerét Karlovy Varyban aratta, a Dvo- rák-énekversenyen. — Ez volt tulajdonképpen életem első versenye. Még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója voltam, amikot meghívtak Karlovy Va- ryba. A Ruszalkában arattam első győzelmemet. — Az 1973-as év nemcsak pályajutásának, magánéletének is fontos határköve ... — Valóban sok minden történt velem abban az évben. Fiam született és diplomát kaptam. Aztán nyolchónapos továbbképzésre jelentkeztem a római Santa Cecília Akadémiára. A legmagasabb pontszámmal vettek fel és Gianna Fe- derzini növendéke lettem. Tudja, olyan volt ez, mint a kis- inas vándorlása, aki mindenütt megtanul valamit, aztán mesterlegény lesz. Két koncertem volt Rómában: az egyik a Santa Cecílián, a másik pedig a Magyar Akadémián. Nyolc hónap elteltével az Operaházzai három évre szó ló szerződést kötöttem és magánénekes lettem. — Művésznő, ön már tavaly is nagy sikerrel szerepelt a Bra- tislavai Zenei Ünnepségeken, UNESCO-díjal kapott. Hogyan emlékszik visz- sza erre az eseményre? — Borzasztóan izgultam. A rendező bizottság ugyanis száztíz énekesből csak kilencet választott ki. Arra, hogy győzni fogok, igazán nem gondoltam. A Pillangó szerelmi duettjét adtuk elő Peter Dvorsk^val. Csodálatos hangja van, s ami ritkaság a tenorísták között: jóképű fiatalember. írja csak meg nyugodtan! Ezt komolyan gondoltam ... — Volt-e példaképe pályája kezdetén? — Szeretem az operasztárokat, minden jó énekesért rajongok, akitől tanulni lehet, de példaképet nem választottam magamnak, mert önkéntelenül is utánoznék. — A klasszikusok közül kinek a müveit énekli legszívesebben? — Számomra Mozart és Puccini a két véglet. Csak közhelyeket tudok mondani, de Mozartot tényleg nagyon nehéz énekelni. Teljesen alá kell vetni magam a zenének, és csak utána valósíthatom meg saját elképzeléseimet. Mozartot csak egy módon lehet énekelni, és ezért nagyon kevesen tudják jól előadni alkotásait. Puccinit sokan érzelgösnek tartják, szerintem inkább érzelmes. Én is mélyen érző ember vagyok. Hat rám a jó, a rossz, tudok örülni a virágnak, a tavasznak, ha köd van, rossz kedvem van. Minden nyomot hagy bennem. Sajnos nem tudok elmenni semmi mellett anélkül, hogy hatást ne gyakorolna rám. Mozartot sokkal kötöttebb zenei formák jellemzik, mint Puccinit. Talán ezért is tudnak többen Puccinit énekelni. Puccinit viszont nem lehet Mozart nélkül énekelni. Gyógyír a hangra, gyógyír a technikára. — Férje, Vajda József, a Rádiózenekar első fagottosa. Ezek szerint otthon is sok szó esik a zenéről? — Sajnos, elég ritkán találkozunk, s ilyenkor inkább a kisfiúnkkal foglalkozunk. — Az Operaház színpadán legutóbb Nyilas Misit alakította ... — Nagyon igényes ez a szerep, ezért is nőtt annyira a szívemhez. Felér bármilyen más opera főszerepével. Héttől fél tízig le sem jövök a színpadról. Ez az ötödik évadom az Operában, de eddig csupán olyan szerepeket kaptam, amelyek igazi boldogságot jelentenek. Főszerepet játszottam a Figaró házasságában, a Székelyfonóban, a Bohéméletben, s most készülünk Balassa Sándor Y-kantátájának bemutatására. — Hogyan fogadja a kritl kát? — A rossz miatt állati mérges vagyok. Ilyenkor megvárom a másnapot, és férjemmel együtt megvitatjuk, hogy mi az, amin változtatni kell. Csak az építő kritikát szeretem, amely rámutat a szakmai dolgokra, és nemcsak jelzőket osztogat. Kincses Veronika, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője Mozart Tituszában mutatkozott be az idei Bratislavai Zenei Ünnepségeken. A fellépés után kétnapos pihenő következett, majd az NDK-ba utazott. Novemberben Szófiában lép fel, márciusban pedig a prágai Tyll Színházban a Don Giovanni női főszerepét játssza. A közeljövőben jelenik meg kilencedik nagylemeze, amelyeken Liszt-műveket ad elő. G. SZABÓ LÁSZLÓ ... tudok örülni a virágnak ... Illyés Gyula versei Borsos Miklós: Illyés Gyula, 1970 A lét akkor zsúfolt volt A lét akkor zsúfolt volt: hisz azzal is, mit elvett, kegyelt még, torkig (dosztig!“) lakatott. Könnyet, nevetést faltunk, bűnt, haragot, szerelmet, dúskáló gazdagok. Mit él meg, kit megkímél a föld ízéből épp a legizzóbb, legvadabb? Az tudja, mi a csók, kit — hány a legendás példa — a csók visszaharap. Cseréltetik a pénznek egyik felén a fő és másik felén a szám. De vall-e karátról végül mást, mint a csöngés a bankok asztalán? Vagyonos ekként lettem. Ogy koldus, hogy nagyúr is. Az tündököl kezemben, gond nélkül abból élek halálig, azon túl is, mit — vesztve bár — akkor szereztem! Adhatsz lakást... Adhatsz lakást, eleséget, mézet a kaptárból kivett egy szem méhnek, harmadnapra elpusztul magától, azt mondja a méhész, hogy: magányt hal. Adhatsz tetőt, tündöklőt a fényben és hatalmat s dicsőséget nékem, nem pompázni, de pusztulni tettél, ha népemből szál magam kivettél. Nyúlnak felém szíves kézfogások, s markom sose vágyta így az ásót, lábam sose vágyta így, hogy járna apáimmal falka juh nyomába. Tagom mintha mind kölcsönbe volna s gazdájához rólam vágyakozna, minden tagom, akár egy-egy ősöm munkálkodnék külön a mezőkön. Mint a kötél, ha szakadna éppen akkor ránt csak keményet a kézen, fáj a szívem és fájőan enged, ne fölfelé, de lefelé menjek. Vágyom vissza a tündér gyerekkor népe közé, kik elküldték egykor. Huny szívemben az ifjú tűz, fázom kívül ma is a meleg karámon. * Megköszönni Még férfi-mód, (mielőtt az ég más képet nem ölt), hű Nap hitves-tenyereit, hű Föld bölcső-ringásait, amíg csont meg nem töretik, szem s nyelv ki nem szaggattatik. Sziszifusz, énste... Sziszifusz, én s te, nyárvégi hangya, ahogy te meg ezt a tömérdek darázs-potrohot görgeted rácsüngve, vállal alábúva — a reménytelenség mocskában is hűnek maradni az akarathoz: kitörhetünk e hegyi uralomból, bavehetjük a bevehetetlen várat, az élet nyomorítóját, a lenyomót, az „isteni“-tl Be, ezzel a buta szikla-tömbbel, e nevetséges darázs-döggel és izmainknak e csak kikacagni jó kőhajító szerkezetével: ez volt a lecke, a biztató! Meg az, hogy Ö, fent szitkaink teremtő igéivel elénk idézve, káromkodásainkból testet öltve, test-öltésre kényszerülve, Ítélkezik bár kegyetlenül, csak megjelent és ostrom alatt áll. Bekerítetten.
