Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-25 / 39. szám

EGY NAP A műsorszerkesztés kulisszatitkaiból — Itt a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása — ez az ismerős mondat naponta több­ször is elhangzik a 295,3 méte­res hullámhosszon. A nyári idő­szakban reggel hat órakor, az év többi szakában egy órával később jelentkezik először. A mindennapi adás hírekkel kez­dődik, s a hírközlés — mint ál­talában mindenütt — itt is a közvetítés gerincét képezi. Szeptember 21-e a sajtó, a rá­dió és a televízió napja. Ennek ürügyén látogattuk meg a Cseh­szlovák Rádió magyar szerkesz­tőségét, hogy megismertessük olvasóinkat — akik egyben en­nek az adásnak is hallgatói — az adás szerkesztőinek munká­jával. S mivel a címben kulisz- szatitkokat ígértünk, hagyjuk a további bevezetőt, kopogtassunk be a Napi Krónika szerkesztői­hez. Meg is tennénk, de az ajtó előtt egy felirat állít meg ben­nünket: „Kérjük, ne zavarjanak, híreket szerkesztünk.“ Tudjuk, hogy az ajTó mögött a Napi Kró­nika készül, s azt is, hogy na­ponta más-más szerkesztő veze­tésével. Mivel ezen a napon Szabó Tibor volt a soros, a má­sik „krónikáshoz“, Delmár Gá­borhoz fordultunk tájékoztatá­sért. — Másfél éve új formában kezdtük szerkeszteni a krónikát. Az adásidő egy órára bővült. Mindenekelőtt híreket mondunk, -ezt a riportok, kommentárok, jegyzetek követik, közöttük pe­dig zeneszámok hangzanak el. A rádió többi műsorától eltérően a krónika frissen, az adás nap­ján készül, ne csodálkozzon te­hát a feliraton, hiszen renge­teg dolgunk van. A hírek egy részét a Csehszlovák Távirati Iroda szolgáltatja, s ezeket előbb le kell fordítani magyar­ra. A riporterek által leadott anyagokat és a levelezők írásait ugyancsak fel kell dolgozni s akkor még hátra van az össze­kötő szöveg megírása, s ez bi­zony eltart egészen az adás kez­detéig. így hát semmi reményünk nem maradt arra, hogy este ötig bejussunk a krónika szerkesz­tőihez. Viszont engedélyt kap­tunk, hogy a közvetítőteremből végignézhetjük az egyórást adást. Addig még sok idő volt hátra, menjünk hát tovább, hi­szen még sok közkedvelt műso­ra van a Csehszlovák Rádió ma­gyar adásának. Ezek a műsorok Jakál István főszerkesztő tájé­koztatása szerint heti 34 (illetve téren 33) -órát tesznek ki. — Ze­ne és mondott szöveg nagyjából egyforma arányban kap ebben helyet — mondotta. A zenei mű­sorok skálája széles, a táncda­loktól a népzenén keresztül a klasszikus zenéig mindenki megtalálja benne az ízlésének megfelelőt. A többi adás, ha le­het, még sokrétűbb. Az állandó műsorok között gyermek- és if­júsági műsor, női magazin, me­zőgazdasági adás, tudomány és történik egy riporttal a felvétel és a közvetítés közötti időszak­ban. — Műsoraim nem egyenes adásban készülnek. A magnósza­lagra rögzített szöveget átját­szom erre a szerkesztőségi mag­netofonra — mutat az irodában levő leginkább gáztűzhelyhez hasonlítható gépezetre — majd ezt a magnótekercset átviszem a vágőszobába. A riportfelvétel során ugyanis — rádiósnyelven szólva — számos baki kerül a szalagra, amitől meg kell tisz­títani az anyagot. Ki kell vágni technika, riportok, rádiójátékok, irodalmi adás és egyéb szóra­koztató és ismeretterjesztő mű­sorok találhatók. Sőt, a közel­jövőben bevezetjük a zenés kö­szöntőket jubilánsok részére. A magyar adás műsorainak hallgatottságát mi sem bizonyít­ja jobban, mint az — tudtuk meg Jakál elvtárstól, hogy amíg a szerkesztőség a múltban ha­vonta 100—200 levelet kapott, ma 500—700 levél érkezik na­ponta. A bratislavai szerkesztő­ség tagjain kívül számos kihe­lyezett tudósítója van a magyar adásnak, akik Kosicéből, Lo­soncról (Luöenec), Prágából küldik tudósításaikat. A magyar szerkesztőség egyik munkatársa, Lőrincz Katalin ri­porter. Húszéves gyakorlat áll mögötte, ebből már tizenhét éve a lányok, asszonyok részére su­gárzott műsorokat szerkeszti. Jelenleg a Női magazin, a Mik­rofonközeiben és a Szülőknek — nevelésről című adásokat ké­szíti. Tőle kérdeztük meg, mi belőle a rosszul kimondott, két­szer ismételt szavakat s meg kell kurtítani a túlzottan hosszú válaszokat. Sokszor egy tízper­ces riportból csak három perc­nyi kerül az adásba. Ugyancsak előre készülnek a szombat és vasárnap délutáni szórakoztató műsorok, zenés riportműsorok, rádiójátékok. Mindezekért Laczáné Dusík Éva szerkesztő a felelős. Ottjártunk- kor éppen elkészült a szeptem­ber 10-i szombat délutáni szó­rakoztató műsor, amely szlovák és hazai magyar szerzők írásai­ból készült és az egészet átadta Boldoghy Kató rendezőnek. Ö azután a. zenei szerkesztővel együtt volt, megkezdődhetett a neszámokat és mikor minden együtt volt, megkezdődhetett a műsor feljátszása. Természete­sen színészek közreműködésé­vel. A IV-es stúdióban meglestük Boldoghy Katót, amint éppen ennek a műsornak egyik jele­netét rögzítette magnóra Lo­Klimits Lajos rendező elindítja a Napi Krónika adását. A „keve­rőpultnál“ Karolina Axamitová technikai munkatárs. vász István hangmérnök segít­ségével. A színész, aki a jelene­tet a mikrofon előtt eljátszotta, a magyarul is kitűnően beszélő Branislav Koreü volt. Másfél órás munkával huszonkilenc percnyi tiszta anyag készült el. A műsorokat általában zene­számok egészítik ki. A magyar adásnak három zenei szerkesz­tője van: Hykisch Éva, Krizsan Marlen és Papp Sándor, akik amellett, hogy aláfestő és kiegé­szítő zenét választanak az egyes műsorokhoz, önálló zenei műso­rokat is szerkesztenek, mint például a Barangolás zeneor­szágban, az Aki tudja, írja meg vagy a Vasárnapi randevú. A Vasárnapi randevú a ma­gyar adás egyik legnépszerűbb műsora. A Kontaktus című mű­sorból vált ki tavaly december­ben. A Kontaktus másik részé­ből alakult az Ifjúsági maga­zin. ami magában foglalja a Fia­talok a mikrofon előtt című adást is. Az utóbbi zenés riport­műsor, az ifjúság életéből me­ríti témáját. A szerkesztők Ka- mocsai Imre és Mészáros János. A Vasárnapi randevút Papp Sándor szerkeszti. A műsor a beérkezett levelek és kérdések alapján áll össze. Ennek a mű­sornak a címére mintegy 1200— 1500 levél érkezik hetente. Kép­zeljük csak el, mennyi ideig tart ezek elolvasása. Pár héttel ez­előtt egyedül Papp Sándor vé­gezte ezt a munkát, most már a rovat gyártásvezetője segít a le­vélolvasásban és a rendszere­zésében. Amikor ezt az előzetes munkát elvégezték, sor kerülhet a kért zeneszámok kiválasztá­sára. Ezek nagyrésze megtalál­ható a házi’ hanglemeztárban, ahol mintegy 250 magnótekercs sorakozik egymás mellett, mind­egyiken mintegy 10—12 zene­számmal. Ami itt nincs meg, az megtalálható a rádió központi lemeztárában. Ritkán akad olyan kérés, amit a szerkesztő­ség ne tudna teljesíteni. Míg végigjártuk a szerkesz­tőséget, a különböző rovato­kat, elérkezett a Napi Krónika adásának órája. Az ajtóról le­került a figyelmeztető tábla, de vele együtt a szerkesztők is eltűntek a szobából. Ki-ki el­végezte munkáját, az anyagot átadta Szabó Tibornak, a mű­sorvezető-szerkesztőnek, ő pedig elvitte az I-es stúdióba. Ode kö­vettük öt mi is. Éppen szakmai megbeszélést folytatott a műsor többi munkatársával Neszméry Ilona és Mostok Istpán bemon­dókkal, Klimits Lajos rendező­vel és Karolina Axamitová tech­nikai munkatárssal. Öt óra előtt néhány perccel hárman elfog­lalták helyüket a stúdióban, mi pedig a rendezővel és a mű­szaki munkatárssal a közvetí­tőteremben maradtunk. A pon­tos időjelzés után megszólalt a Napi Krónika jól ismert szig­nálja. azután Szábó Tibor kö­szöntötte a hallgatókat, és megkezdődött az egyórás adás. Itt mindennek olyan ponto­san kell mennie, mint egy óra­műnek. Nem szabad bakizni. Amint elhangzik a bemondó végszava,, abban a pillanatban meg kell szólalnia a riporter­nek a magnóról vagy éppen a zeneszámnak, aszerint, hogy mi következik a műsorban. A ren­dező itt szinte a karmester sze­repét tölti be. Rendkívüli össz­pontosítást és figyelmet kíván minden szereplőtől ez a munka. A hangszigetelés- végett nem szabad ablakot nyitni, a beren­dezés pedig árasztja magából a meleget, van úgy, hogy a hőmérséklet eléri a 40 fokot is. De ez nem lehet akadálya az adás folyamatosságának. A hírek, riportok, jelentések elhangzása után Szabó Tibor el­búcsúzik a krónika hallgatóitól s felhangzik a jól ismert mon­dat: Ezzel a Csehszlovák Rá­dió magyar adása véget ért. Szemmel láthatóan kimerül­tén, de a jól végzett munka örömével lép ki a kis csoport a stúdióból, illetve a közvetítő- teremből. KOVÁCS ELVIRA Boldoghy Kató rendező és Lovász István hangmérnök zenés műsort játszanak fel a IV-es stúdióban A Napi Krónika stábja a stúdióban. Szabó Tibor műsorvezető-szerkesztő, Neszméry Ilona és Hos- tok István bemondók GYÖKERES GYÖRGY felvételei 53 'fl £ tS o 'S o. > 0) •o ’S e g* 2 S S* c 'S tt c« IZT fl '® > 8 W ^ V- ^ 5 h fl O N fl » %-S!i I " 8 8 g-g-S fl o fl &4 M h

Next

/
Thumbnails
Contents