Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-18 / 38. szám
IX. 18. N C/3 Kuvalt a külföldiek szemében a természeti különbségek, a gazdasági és szociális ellentétek hazája. A Perzsa-öböl partján, az Arab-félsziget északkeleti részén elterülő ország valamikor ritka szép igazgyöngy- és gazdag aranylelőhelyekkel, valamint dús fűszerterméssel büszkélkedhetett, ma pedig kiapadhatatlan kőolajtartaléka öregbíti hírnevét. A kora tavasszal ideérkező európai utast váratlanul éri a meglepetés, hogy a repülőgép ablakából nem végtelenbe húzódó homoksivatagot pillant meg — ami hozzátartozna a sivatagról alkotott elképzelésünkhöz —, hanem szürkészöld „szőnyeggel“ borított sík területet. Az esős tél után az enyhe napsütés simogató sugarai hatására kisarjadt a sivatag növényzete. A kőolajfeldolgozó vidékre jellemző fúrótornyok sem meredeznek az égre — Kuvaitban a hatalmas rétegek közti nyomásnak köszönhető, hogy a földfelszín közelében elhelyezkedő kőolaj bonyolult eszközök segítsége nélkül, magától folyik a vezetékekbe. A szürkészö'.d növényzettel borított tájon itt-ott világossárga láng- és füstoszlopok láthatók. A kőolajkitermelő körzetek gázfáklyái égnek, bizonyítva Kuvait gazdagságát és az emberek pazarló természetét. Sok új benyomást szerezhet az ember az ország fővárosában, Kuvaitban. A város új, széles utcáin véget nem érő áradatban robognak a kényelmes amerikai, japán és európai márkájú autók. A főváros központjában az arab építészet hagyományos elemeit magukon viselő korszerű bank- és közigazgatási épületek állnak, melyekben a különböző hazai és külföldi cégek irodái helyezkednek el. Régebben ez volt a város fallal körülvett központi része. Csak néhány kapun lehetett bejutni, amelyeket alkonyatkor bezártak, mert Kuvait lakói féltek a sivatagból érkező rablók támadásaitól. A város ma egyre terjed, magába olvasztja a környező kisebb településeket, modernizálja és megváltoztatja külsejüket. Kuvait közepén emelkedik a telefon- és távíróközpont épülete. Innen a műbolygó segítségével könnyű érintkezésbe lépni akár Londonnal, akár Tokióval. Az épület közelében, a fák árnyékában helyezkednek el azok a városnegyedek, melyek csendes utcáiban csodálatos, pazar villák sorakoznak egymás mellett. A főváros szállodái rendszerint tömve vannak külföldiekkel; az amerikai, nyugatnémet és japán társaságok kereskedelmi megbízottai abban a reményben sietnek Kuvaitba, hogy sikerül megelőzniük a konkurrenciát, és előnyös szerződéseket köthetnek. Az üzletek kirakataiban ott díszelegnek az elektro- és rádiótechnika legújabb csodái, a Párizs, London. Róma leghíresebb szalonjaiban készült ruha- modellek és ruhaköltemények, a helybeli mes+erek által készített legdivatosabb bútorok mellett az EuróDából importált XVIII. Lajos korabeli stílusú garnitúrák. A keleti jellegét máig is megőrzött kuvaiti piacon minden kapható: gyümölcs és zöldség, hús és tranzisztoros rádió, ruhanemű és ékszer ... Kuvait a ke'eti városokhoz viszonyítva aránylag tiszta. Még nehéz árnyas helyre lelni a rekkenő hőségben. de mindent elkövetnek a zö'd terek kialakítás* érdekében. A kiültetett facsemetéket és díszcserjéket állandóan öntözik, annak ellenére, hogy a főváros vízellátása — pedig már több hatalmas teneervíz-sótala- nító működik — még megoldatlan. A mai Kuvaitban egybefonódnak a műit marrdránvai — a oatriarcbális hagyományok, a feudalizmus csöke- vénvei mély hatást gvakaroltak a beduin törzsek vezető rétegeinek é’e- tére — a legmodernebb é'etstílus jegyeivel. amelyet a ..kőolaiforgalom“ és a ve'e iárő jobb é'etfeltéte'ek, a tudomány és a technika vívmányai biztosítanak. S amíg a régi évszázadokon keresztül rakódott le, a modern mintegy betört az ország életébe. Az országban a rövid idő alatt végbement szembetűnő változásokat főleg az ország területén feltárt kőolaj- lelőhelyeken kiaknázott „fekete aranyból“ származó jövedelem idézte elő. Amikor 1938-ban felállították itt az első kőolajkutat, senki sem merte volna feltételezni, hogy a Közel-Keletnek ez az elhagyatott szöglete két- három évtized alatt a szó szoros értelmében óriási tőkével rendelkezik majd, s Közel- és Köaáp-Kelétén a nemzetközi kereskedelem fontos központjává válik. A kőolaj jövedelem egyre nő, s az egykor Anglia védnöksége alá tartozó ország nagyon hamar lerázta a monoton középkori életforma béklyóit, és képesnek bizonyult arra, hogy a legtöbb felszabadult országtól eltérően alkalmazza a korszerű tudomány és technika vívmányait. Gyakorlatilag a mai Kuvait életének egyetlen területét sem lehet érinteni anélkül, hogy megfeledkezhessünk az olajról. Legyen bár szó a bankokról, az új gazdasági objektumokról, a korszerű tartály- és kereskedelmi hajókról, a gyors ütemű építkezésekről, a szociális biztonság terü'etén e'ért eredményekről stb. — mindez csakis a kőolajból származó iövede’emnek köszönhető. Az olaiiö- vedelem biztosítja az állam bevételinek jelentős részét. Az 1977—78-as pazdasági évben ez megközelítőleg 8800 millió dollár volt. Hivatalos közlések szerint Kuvait kőolajkészlete meghaladja a 10 milliárd tonnát, s ez a kapitalista országok kőolajkészletének egyhetede. a közel- és közép-keleti országokénak egyötöde, azaz tízszerese az egész afrikai kontinens kőolajkészletének. Lényegében az egész ország egy hatalmas kőolaimedence felett terül el. Még az államfő palotája alatt is kőolajat találtak. Az ország kincse azonban még a közelmúltban sem volt Kuvaité: külföldi, főleg angol és amerikai monopóliumok uralták a kőolal-kiterme- lést. Az idegenek pedig nem törődtek semmivel, csak az érdekelte őket, hogyan lehetne még nagyobb nyereséget zsebre vágni. Kuvait éppúgy, mint a többi kőolajkitermelő ország, egyre aktívabban harcolt a rablógazdálkodás ellen és követelte az egyoldalú előnyöket biztosító igazságtalan szerződések felülvizsgálását és az ország olajkincsének nemzeti ellenőrzés alá vonását. Ezek megvalósítását elősegítette és lehetővé tette az, hogy 1961-ben Kuvait elnyerte politikai függetlenségét. A jogaiért harcoló Kuvait életében fontos mérföldkövet jelentett, hogy belépett a Kőolajexportáló Országok Szervezetébe (OPEC), melyet 1960- ban az olajállamosítási törekvések támogatására, s mindenekelőtt a nagy olajmonopőliumok hatalmának megtörésére, az olajexportáló országok anyagi részesedésének növelése, a kőolaj-kitermelés mennyiségének és az olajár szabályozása érdekében hoztak létre a fejlődő országok. Az OPEC-be tömörült arab olajtermelő országok különböző — minden tagállamra egyformán kötelező — rendszabályokat fogadtak el, pl.: megállapodtak, az olajat az izraeli agnesz- szorok ellen politikai fegyverként alkalmazzák, és többek között olajembargóval sújtanak több nyugati nagyhatalmat stb. Az imperialisták kétségbeesett törek- ' vései ellenére — hiszen még az erőszak alkalmazásával is fenyegetőznek —, hogy továbbra is kezükben tarthassák a közel-keleti országok olajkincse feletti ellenőrzés jogát, a nemzetközi olajkartell helyzete ebben a térségben az utóbbi években feltartóztathatatlanul megrendült. Kuvait az elsők között hozott létre nemzeti olajtársaságot, amely néhány úgynevezett „semleges“ külföldi céggel közösen fogott hozzá az ország olajkészletének kiaknázásához. A hazai olajtársaság ellenőrzi a kitermelt olaj mennyiségét is. A kormány arra törekszik, hogy az ország fokozatosan az olajkincs tulajdonosává váljon, ezért 1974-ben megegyezett a Kuvait Oil Company angol—amerikai céggel s felvásárolta részvényeinek 60 százalékát, majd 1975-ben a fennmaradó 40 százalékot. A kuvaiti kormány törekvéseit támogatta a többi olajtermelő ország, s így a külföldi érdekeltségű társaságot rákényszerí- tette az adásvételi szerződés feltételeinek elfogadására. Ez jelentős lépés volt abból a szempontból is, hogy előmozdította a fejlődő olajkitermelő országoknak az egyoldalú előnyöket biztosító szerződések felülvizsgálásáért folytatott küzdelmét. Az olajkitermelés növekedése egyre nagyobb összegeket hoz az állam kincstárába. Kuvait jövedelme különösen az utóbbi években — amióta a kapitalista országok energiaválsága miatt ugrásszerűen emelkedett az olaj ára — jelentősen megnövekedett. 1974-bsn például a 126 millió tonnás rendelés leszállításáért körülbelül 9 milliárd dollárt kapott. Az angol Times rámutat, hogy Kuvait óránkénti jövedelme meghaladja az egymillió dollárt. Az országban a beözönlő pénz komoly problémákat okoz. Az első probléma, hogy mit kezdjenek a rengeteg pénzzel. Kuvait feudális-törzsi arisztokratái első nekibuzdulásukban szemet kápráztató palotákat és villákat építtettek, a palotákba világhírű festményeket, majd a mai civilizációnak megfelelően autókat, összkomfortos jachtokat stb. vásároltak. De a pénz csak ömlik az országba. Kuvait a kapitalista világ tőkepénzesévé lett, é felesleges olajdol- lárait a nyugati országok gazdaságába fektette be, felvásárolta a monopóliumok részvényeit és az államkötvényeket. Kuvaitban az uralkodó körök az olajjövedelem egy bizonyos részét a lakosság életkörülményeinek javítására fordítják, hogy elejét vegyék a szociális ellentétek kiéleződésének. Néhány, a fejlődő olajkitermelő országokra általában jellemző tényt érdemes figyelmesebben megvizsgálni, például azt, hogy Kuvait lakosainak száma rohamosan emelkedik. Gyors ütemű a természetes szaporodás, de nagy arányú a bevándorlás is, mert a kőolaj-feldolgozó ipar szédületes iramú fejlődése vonzza a többi arab országokból a dolgozókat, valamint indiaiakat, irániakat és pakisztániakat is. Az országba csak Pakisztánból 250 bevándorló érkezatt (a legtöbb illegálisan). Ma Kuvait lakossága több mint felének (52 százalék) nincs kuvaiti állampolgársága, tehát külföldi. A kuvaiti őslakosság jó fizetésért a kereskedelemben, pénzintézetekben, közigazgatásban és állami hivatalokban dolgozik. Ingyenes orvosi ellátásban és ingyenes oktatásban részesülnek, nyugdíjjogosultságot élveznek stb. A bevándorlók ezzel szemben az iparban vagy a mezőgazdaságban kisebb fizetésért, mint a kuvaitiak, kizárólag fizikai munkát végeznek. Nincsenek sem állampolgári, sem politikai jogaik. Fejük fölött Damokresz kardjaként ott lóg a veszély, hogy kiutasítják őket az országból. Nem állítható, hogy az útlevéllel érkezettek mind jómódban élnek. A hivatalos statisztika szerint az ipari dolgozók havi átlagbére 300 dollár. Egy kuvaiti család létminimuma 780 dollár. Még ma is sokan élnek bádogkunyhókban, de róluk a nyugati lapok ritkán írnak. 1965-ben az olajipari és az állami vállalatok dolgozóinak sokéves harca, jogaikért folytatott küzdelme után megalakulhattak az első kuvaitLszak- szervezetek, amelyek 1967-ben a Kuvaiti Szakszervezetek Szövetségbe tömörültek. A szakszervezetek igazságosabb munkatörvényeket harcoltak ki. S mi lesz Kuvaittal, ha egyszer kiapadnak a kőolajkészletei? Erre a kormány is gondolt, s hozzáfogtak a mezőgazdaság, a vegyipar, a műtrágyagyártás stb. fejlesztéséhez. Tervbe vették a cement-, műanyag- és alumíniumgyártás nagyarányú kiépítését is. A szocialista országok és a Szovjetunió szakembereinek bevonásával küzdenek a gyarmati rendszer örökségének, az egy iparágra alapozott nemzetgazdaságnak a felszámolágQ|0 Á. VLAGYIMIROV, A. KADIROV _> <D 1C/3 O a> Qsu 'O a S 3 * uí O 'O > 'O A „fekete arany” hazájában
