Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-07 / 32. szám
A Szovjetunió és az emberi jogok írta: Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB titkára Az emberi jogok kérdése mindig időszerű volt. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1966-ban egyezményt fogadott el az ember gazdasági, szociális és kulturális jogairól, továbbá egy másikat az állam- polgári és politikai jogokról. Ezek a dokumentumok a többi között a következőket rögzítik: minden embernek joga van munkájával megkeresni az élethez szükséges javakat; mindenkinek joga van megfelelő életszínvonalhoz; mindenkinek joga van a társadalombiztosításhoz; ingyenes elemi oktatáshoz; olyan feltételekhez, amelyek mindenki számára biztosítják az orvosi-egészségügyi ellátást; a nőknek joguk van a férfiakéval egyenlő bérhez egyenlő munkáért. Ezeket az egyezményeket sajnos nem minden ország ratifikálta. 1977 elején 43 állam nem írta alá (nem minden esetben mindkét egyezményt), s köztük csak öt fejlett kapitalista ország (nem szerepelt köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Francia- ország, Olaszország és Japán). A szocialista ország- gok fenntartás nélkül aláírták az egyezményeket. A munkához való jog A Szovjetunióban mindenki él a munkához való jogával. Ezt a jogot eleve biztosítja a szovjet életforma: a termelési eszközök szocialista tulajdona, a népgazdaság szocialista szervezete, amely nem ismer válságot és recessziókat. az építőmunka lendülete mind több, új munkaerőt igényel. Így a munka mindenkor és hiánytalanul biztosított mindenki számára, következésképpen szilárd az emberek létbiztonsága, a holnap, a jövő biztonsága. A Szovjetunióban törvény védi a munkához való jogot. A munkaügyi törvények betartása fölött általános és sokoldalú felügyeletet gyakorolnak a szak- szervezetek és az irányításuk alá tartozó műszaki •és jogi munkafelügyelőségek, továbbá ellenőrzik a helyi tanácsok, azok végrehajtó és irányító szervei is. Az ágazatokon belül — az alárendelt vállalatok és intézmények felett — a minisztériumok és a főhatóságok gyakorolják az ellenőrzést. A munkaügyi törvények betartása és végrehajtása fölött a legfőbb felügyeletet a Szovjetunió Főügyésze gyakorolja. A szovjet törvények mindenki számára garantálják .a munkalehetőséget, a munkának mennyiségi és minőségi díjazását, s ebben a vonatkozásban a férfi és a nő teljes egyenjogúságát érvényesítik. A szovjet nők és férfiak előtt egyaránt nyitva áll minden szakma; a törvény csak az egészségre különösen ártalmas szakmák esetében tesz kivételt. Az iparban a dolgozók 49 százaléka nő, az egészségügy és a társadalombiztosítás területén 65 százalék, a közoktatásban és közművelődésben 73 százalék a nők aránya. A politikus, a vezető beosztású nő a Szovjetunióban — megszokott jelenség. A művelődéshez való jog Az egyén fejlődésének egyik alapvető feltétele, a jog a tanuláshoz, áz, hogy képzettséget szerezhessen. A Szovjetunióban mindenkinek joga van ingyenes közép- és felsőfokú oktatáshoz. A középfokú oktatás 1975-re általánossá vált. A szovjet törvények értelmében ingyenes mind a szakmai képzés, mind a szakmai továbbképzés. A jelenlegi ötéves tervidőszakban (1976—1980) az előző ötéves ciklushoz képest több, mint kétszer annyi tanulót vesznek fel a különféle szakmunkásképző és műszaki iskolákba. Az említett időszakban a terv szerint mintegy 11 millió szakmunkást képeznek, akik egyúttal a középfokú végzettséget is megszerzik. Felvetődhet a kérdés: gyakorlatilag melyek a művelődéshez való jog biztosítékai? A válasz egyszerű. A tanintézetek építésével, berendezésével és fenntartásával kapcsolatos minden költséget az állam magára vállal. A pedagógusok az államtól kapják fizetésüket, ugyancsak az állam fedezi a diákok ösztöndíját s tartja fenn a diákszállásokat. Az oktatás a Szovjetunió népeinek 52 nyelvén folyik, a tanulók kívánságától függően. A Szovjetunióban minden harmadik ember tanul. A világon minden negyedik tudós — szovjet állampolgár. Egészségvédelem és anyagilag biztosított öregkor Köztudott, hogy a Szovjetunióban ingyenes az egészségügyi ellátás. De azt már nyilván nem mindenki tudja, hogy több mint 862 ezer orvos dolgozik az országban — ez a hatalmas orvossereg a világ orvosainak több mint egyharmada —, hogy a Szovjetunióban minden 10 000 lakosra 118 kórházi ágy jut — az Egyesült Államokban körülbelül 80, Angliában és Franciaországban 90—95. A pihenéshez, az öregkori anyagi biztonsághoz való garantált jog — amit a társadalombiztosítás, valamint több más kedvezmény nyújt — azt a célt szolgálja, hogy az ember a társadalom egészséges, teljes értékű tagja legyen. Politikai szabadságjogok A demokrácia körül zajló propagandaízű vitákban nyugati opponenseink időnként így replikáinak: az ember szociális jogainak kérdését, úgymond, nem kell felcserélni az ember politikai szabadságjogainak kérdésével. Valóban nem. Ez is, az is fontos, és a kettő összefügg egymással. A szociális jogok lebecsülése végeredményben a szabadságjogok biztosítékainak lebecsüléséhez vezet. Az alkotmány minden szovjet embernek biztosítja a szólás- és sajtószabadságot, a lelkiismereti, a gyülekezési szabadságot, a személyi sérthetetlenséget és más szabadságjogokat. Mit jelent ez a gyakorlatban? A Szovjetunióban már hagyománnyá vált, hogy a dolgozók (nem pedig az „újságkirályok“, mint egyes országokban) határozzák meg és fejezik ki a közvéleményt. Ennek érdekében a dolgozóknak és szervezeteiknek újságok, folyóiratok, nyomdák, rádió- és tévéállomások állnak rendelkezésére. A szovjet emberek mindenütt kifejthetik véleményüket, álláspontjukat, természetesen mindenekelőtt a munkahelyeken. Elegendő elmenni néhány viharos gyűlésre — amelyek nem ritkák a szovjet gyárakban és hivatalokban —, s máris kiderül, mennyire komolytalan dolog azt állítani, hogy a szocializmusban nincs szólásszabadság. Külföldön bizonyára sokan nem tudják, hogy minden szovjet lap (az országban 8172 újság van) minden számban közli az olvasók leveleit — amelyek szenvedélyesen, az állam érdekeit képviselve — szólnak hozzá a termelési és társadalmi problémákhoz. Nézzük például a Pravdát, amelyet 65 évvel ezelőtt 1912-ben Lenin alapított. A Pravdához évente mintegy 450 000 levél érkezik. Jó szándékú, szenvedélyes levelek, minden visszahúzó jelenséget elítélő levelek. Lapozzunk bele a Pravda tíz számába — 1976 decemberének első tíz napjából. Ez idő alatt közel negyven bíráló levelet közölt a lap. A cím- zetek pedig: tíz minisztérium, tizenöt területi és városi pártbizottság. Ugyancsak e tíz nap alatt a Pravda hírt adott arról, hogy a lapban közölt kritika után 27 felelős beosztású személy ellen indítottak fegyelmi eljárást, hetet pedig elmozdítottak állásából. Pártvagy hivatali fegyelmit kapott két miniszterhelyettes, néhány vállalatvezető, illetve pártmunkás. A szovjet emberek időnként felteszik a kérdést: a Szovjetunióban a nyugati országoktól eltérően miért nem rendeznek gyűléseket vagy tüntetéseket a pártvagy állami intézmények előtt, a parlament előtt? De végtére is mi szüksége lenne a szovjet dolgozónak arra, hogy valamely kérdéssel kapcsolatos álláspontját, mondjuk a parlament közelében védelmezze, amikor sikerrel megteszi ezt a parlament falai között is. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsában a képviselőknek több mint a fele munkás vagy kölhozpa- raszt. A Szovjetunióban azért becsülik oly nagyra a szólásszabadságot, mert mindenkinek lehetősége nyílik részt venni a törvények előkészítésében. Végleges formába öntés előtt ugyanis minden fontosabb törvényt megvitat az egész nép. Nyugaton gyakran így teszik fel a kérdést: nálunk, úgymond, hosszú parlamenti viták folynak egy-egy törvényjavaslat körül, a szocialista országokban viszont mindig egyhangú a szavazás. S ha ez így van, az előbbi eljárás a demokratikusabb. Akik így vetik fel a kérdést, egy körülményről megfeledkeznek. Az egyhangú szavazás ugyanis — amiről fent szó volt — természetes eredménye egy korántsem rövid törvényhozási folyamatnak, amely lehetővé teszi, hogy a törvényhozók a legmesszebb- menően figyelembe vegyék az állampolgárok, a különféle szervezetek véleményét, és ily módon összehangolják a törvényt az élettel. 1973-ban például a közoktatási törvény alapelveinek vitája során a dolgozók több mint háromezer javaslatot és észrevételt tettek a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ugyanez történt a munkatörvénykönyv, valamint a házasság- és családjogi törvénytervezet esetében is. A Szovjetunióban az ember elidegeníthetetlen joga a vallásszabadság. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió minden állampolgárának joga van bármely vallást választani vagy elutasítani. Senki sem köteles nyilatkozni arról, hogy hivő-e vagy ateista. Ilyen ismérv szerint nem készül semmiféle nyilvántartás a lakosságról. Mind az ateisták, mind a hivök — s köztük természetesen a papok is egyenlő jogokat és teljes szabadságot élveznek. Ráadásul a vallásszabadság korlátozása a BTK-ban ütköző cselekménynek minősül. Az OSZSZSZK Büntető Törvénykönyvének egyik cikkelye szerint 6 hónapig terjedő javítómunkával büntetendő az, aki akadályozni próbálja a vallási szertartásokat. Egyenjogúak valamennyi vallás és vallási irányzat képviselői is: mind a pravoszláv hitűek (a forradalom előtt Oroszországban a pravoszláv vallás volt az uralkodó), mind a katolikusok, muzulmánok, buddhisták, izraeliták, evangélikusok, baptisták, pünkösdisták, adventisták stb. Az orosz pravoszláv egyháznak három papneveldéje és két teológiai akadémiája van. A muzulmánoknak medreszei, a buddhistáknak saját papneveldéi, s hasonlóképpen az izraelitáknak, a katolikusoknak és a lutheránusoknak is megfelelő iskolái vannak. A Szovjetunió néhány muzulmán állampolgára Damasz- kuszban és Kairóban részesül teológiai képzésben az iszlám fakultáson, a baptisták pedig Svédországban, Anglia és Kanada egyetemeinek teológiai fakultásán tanulnak. Ahogy mindenkinek saját lelkiismereti ügye, hogy hisz-e vagy sem, ugyanígy személyes ügy a politikai meggyőződés is. A Szovjetunióban vannak olyanok is, akik a kommunista ideológiával ellentétes álláspontot vallanak, akadnak nyílt ellenfelei is a szocializmusnak. Meggyőződésükért nem büntetik, nem üldözik őket. A Szovjetunióban a szovjet törvényeket sértő cselekedeteket büntetik. A szovjet törvények szigorúan védik az állampolgárok személyi sérthetetlenségét, a magánlakás tiszteletben tartását, a levéltitkot. A Szovjeunióban például senki sem léphet be egy lakásba és nem tartóztathatja le lakóját bírósági határozat vagy ügyészi rendelet nélkül. Összefoglalásként Ez a helyzet a Szovjetunióban a szociális jogokkal és a politikai szabadságjogokkal. Ezek megsértése minden esetben szigorúan büntetendő. A szovjet emberek azért magabiztosan, nyugodtan élhetnek és dolgozhatnak. A Szovjetunió egész szocialista állam- rendszere, demokratikus rendje garantálja az emberi jogokat és a személyes szabadságjogot, az állampolgárok becsületét és méltóságát. „Olyan emberek társadalmát hoztuk létre — mondta Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára —, akik a legszélesebb értelemben véve egyenjogúak, nem ismernek rendi, vagyoni és faji privilégiumokat vagy más hasonló előjogokat; olyan társadalmat, amelyik nem csupán deklarálja az emberi jogokat, hanem ténylegesen biztosítja a lehetőséget azok gyakorlásához.“ VIII. 7 N C/3 A soknemzetiségű Szovjetunióban a nemzetiségi kérdést a szocialista társadalom építése során mindig az egyik legfontosabb kérdésnek tartották. Az SZKP lenini nemzetiségi politikája a Szovjetunió 15 szövetségi és 20 autonóm köztársaságába, 8 autonóm területébe és 10 nemzeti körzetébe tartozó nemzetek és nemzetiségek gazdasági, eszmei-politikai, szociális és kulturális összetartozásának megszilárdítására irányul. A Szovjetunió új alkotmánytervezete is nagy figyelmet szentel a nemzetiségi politikának. — Felvételünk az Uszty-Ordinszkij község (Burját nemzeti körzet) óvodájában készült. (CSTK — TASZSZ-felvétel) 14
