Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-07 / 32. szám

;|a ritkán volt ingerült; nem sze- úlzott érzelmeket, színeket, szó- Csak a tehetetlenség, a béna- jllékhallások érthetetlensége készkor ziháló, rekedt hördülésre.

amikor a tanácstalanok ésmoz- n akarók vagy nem merők eleve ík a megváltó és ördögűző előtér- tott. porondra tuszkolt szerepét, nagy „vajon mi lesz“-t, a biztos jég bástyái mögül várva a biz- ítékony perceit s mellesleg — a kapart sült gesztenyét. A köldökcsodavárás tudta ingerültté tenni, lajdon küzdelmei fárasztották ki, tehetetlensége hördült fel benne: indig én? Miért tőlem váriák, lak? Hogyan segítsek? Mit tehe- Mi vagyok én? Mi vagyok én, Tudott segíteni — talán éppen ez- ngerült felhördüléssel segített a • )

szlovákiai magyarság és a cseh- i magyar irodalom végtelenül so- 3nhet Fábrynak — Fábry mindig :enni: ma is üzem. Ma már kis ességünkön messze túlívelve a ;nak üzen. Mert Fábrv társada- lányi, politikai, irodalomkritikai yai mindig a lényeget tükrözik, z alapvető elvekkel foglalkoznak, tkozik műfaj, forma és tartalom ikus kérdései felett, mert tudja, a művészet, amelybe a művész lensőbb énjét és nem kora prob- belső énjén átizzott képét vetíti eddő tündérszerelem marad. Fában írói munkássága a legtisztább ra a kérdésre, milyen fokon kell tinié az írói elkötelezettségnek, nden sora világosan hirdeti a fe- z irodalom igazságának az élet kell követnie, mert igazság és lanság között nincsen, nem létező út. Ehhez természetesen szi- íér és töretlen bátorság kell. De g nem azonos a félelem hiányá

val: a bátorság a veszély vállalása és hirdetése; a bátorság a félelem és féltés tudatában cselekszik, a félelem tudatával — az emberféltés törvényével páros. Akiből ennek a törvénynek az ismerete hiányzik, azt a veszély érzete döbbenettel és dermedt kétségbeeséssel tölti el. Bizonytalansággal és félelemmel. Bizalmatlansággal és félelemmel. Megalázottsággal és félelemmel. De mitől fél a teremteni és alkotni akaró ember?

A félelem nem születik vele az emberrel: fertőzés ez, amely gyógyítható, ha leleplezik a kórokozót. Fábry ismeri a kórokozót, és művészetének, írói és emberi erejének minden eszközével harcolt ellene. Harcol ellene ma is: velünk és általunk, a folyamatosság erejével, az élő Fábry Zoltán élő emlékezetével. A proletár humánum, a vox humána, a harcos antifa- sizmus posztján. Mert számunkra, túlélő és folytató nemzedék számára, mindaz, ami a nevéhez fűződik, ami a Fábry-életmű lényegéhez tartozik, kötelező hűség marad.

A férfi, aki a fenyvesek alatt élt, aki ablakán kipillantva a kis patakot és a lombos fákat nézte s a világot látta, a világ dolgait vigyázta — ma is emlékszem még a fekete ribizli fanyar, felejthetetlenül kedves ízére, s ma is látom még gyermeki ártatlansággal emberi igazságokat tükröző szemét —, nem volt próféta és nem volt apostol: bizonyára akadtak élete lüktető lázában túlhevített pillanatok, talán tévedések is. Ezeket élete visz- szapillantó, tisztázó állomásain e.lemző gonddal felülvizsgálta, átértékelte, a toll és az írás bátor helytállásával helyesbítette, a gondolat és tett egységének erejével tanulsággá formálta: életművével hitelesítette ezáltal maradt számunkra hitelesebb tanú, példa és útmutatás.

Hiszen nem volt isten és nem volt természetfölötti lény: ember volt. Ezért él ma is velünk és közöttünk, ezért maradt meg élőnek, igaznak és erősnek.

Mert az istenek halnak: az ember él.

ázzunk, nehogy a Fábry-életmű csak kevesekhez jusson el..

{Prandl Sándor felvételei)

I

;al, a vox értékelte

ábrázolás- alóságala- ásfoglalá- íyeink és zelleme az ssztés ve- imzetközi- tetiségtör- ak feladaI

énye Ady iró nemmúlik — valóságá- nyarodjék követőkre

figyelem . — nem 3 témával Imi alko- inivaló az tként, stí- tok miatt i dicsért igyál“ az bségi vol- s oka, jo- ’ttje.“ És: önmagán t‘. Ha ez

igaz — márpedig igaz — a műből kisugárzó eszmeiségre nézve, igaz kell hogy legyen az esztétikum, a művészi érték, a nyelv kultúráltsága, a forma eredetisége tekintetében is. „Szlovákiai magyar esztétikát“ és „szlovákiai magyar mércét“ nem ismer — nem ismerhet — sem az egyetemes művészetfilozófia, sem az egyetemes széptan.

A Fábry-féle irodalomköncepciőt tehát — úgy tetszik — teljessé kell tenni: azaz a művészet megismerő funkciójával és etikai funkciójával azonos rangra kell helyezni az esztétikai funkciót is. Máskülönben ismét csak. az Illyés-féle „föllangyu- lás“ mibenléténél: az esztétikai hiányosságoknál lyukadunk ki. Irodalmunk zavartalan fejlődése, színvonalemelkedése érdekében fokozottabban kell figyelnünk a szlovákiai magyar irodalom leggyöngébb oldalára: a nyelvi, a szerkezeti, az esztétikai kérdésekre. Különösen fontos feladat ez irodalmunk mai — hetvenes évekbeli — szakaszában. A harmadvirágzás három évtizedét a provinciális, az „alig-irodalml“, illetve a figyelemre méltó művek kaotikus kavargása jellemzi. Véleményem szerint irodalmunk ma már eljutott oda, hogy káoszából rend, értékrend — esztétikai szempontból is jelentékeny művek alakzata — rajzolódjék ki. A hatvanas-hetvenes évek fejlődésképéből, annak el lenére, hogy makacsul tartja még magát irodalmi és kritikai gondolkodásunk valamennyi korábbi nyavalyája s a „kicsi, de miénk“ szemlélet önelégültsége, végül is biztató jeleket olvashatunk ki. Prőzairóink és költőink legjobbjai, egy kis számú, de nagy álmú élcsapat kialakított már egy olyan értékstandardot, elért már olyan esztétikai szintet, amelyhez mérni, hasonlítani, viszonyítani lehet, s amely folytathatónak, továbbfejleszthetőnek látszik. Kritikánk feladatát irodalmunk fejlődésének ebben a bonyolult — álértékeket is ontó, értékeket is felmutató — szakaszában a differenciált értékelésben látom. Abban, hogy a szlovákiai magyar irodalom nagy zsákjának tartalmát a Fábry képviselte eszmei és etikai magatartás kritériumai alapján és a fokozottan esztétikai kategóriák alapján osztályozza és helyezze irodalmunk értékrendszerének arra érdemes — pozitív vagy negatív minősítésű — területére. A jövő útja egy olyan szintézis felé kell hogy vezessen, amelyben a Fábry-féle „publicisztikai kritika“ valamennyi vállalható és vállaiadó összetevője (a valóságérzék, az etikai szenvedély, a nemzetiségi elkötelezettség) egyensúlyba kerül az árnyalt esztétikai elemzéssel, az irodalom irodalmiságának a vizsgálatával.

Fábry igazi szelleméhez, tehát akkor leszünk hűek, ha — szintézisre törekedve — egyszerre vállaljuk eszméinek a folytatását és — nehéz feladat! — a továbbfejlesztését, meghaladását.

Stósz eddig is zarándokhely volt, most még inkább az lesz, de el kell zarándokolnunk az egész Fábry Zoltánhoz is. Öröksége az új nemzedékeket várja, és kevés kortársam szellemi feltámadásában hiszek annyira, mint az övében. Már eloszlottak a gyászolók, sötét este járt, zuhogott az eső, midőn két egyetemi hallgató érkezett Stószra Pozsonyból. Lekésték a vonatot, de azért csak jöttek, míg Stószra nem értek, és fölvitték koszorújukat a temetőbe. Azután lejöttek, és a Fábry-porla eresze alá húzódtak dideregve, csak a szemük világított. Egyszerre úgy éreztem, hogy a halott ház ismét megtelik élettel. Ez volt a temetés méltó záróüteme, dg jelképes esemény is. Megérkeztek Fábry Zoltán örököseinek a méltó követei.

Kulcsár Ferenc:

• érdemes krónikás,

Ay aki ezeket a soro- kát, e jelképpé emelt eseményt hét évvel ezelőtt följegyezte, nem más, mint Féja Géza, a kitűnő mágyar író, Fábry Zoltán jó barátja. És a szóban forgó „két egyetemi hallgató“ Bárczi István költő volt, a másik pedig e visszaemlékezés írója.

Kettőnket ért az a nagy és nehéz megtiszteltetés, hogy a Szlovákia fővárosában élő fiatal szlovákiai magyar írók koszorúját elvigyük Stószra és elhelyezzük Fábry Zoltán sírjára. Nem tudhattuk — de ha tudtuk volna is, vállaljuk —, hogy utunk Fábry Zoltán sírjához figyelmeztetően rendhagyó zarándoklás lesz. Elkésve minden délelőtt induló járművet Kassa felé, repülővel indultunk útnak — délután, mikor a temetésnek kellett lezajlania. Nem volt jó érzés koszorúval a kezünkben repülőre szállni, de — a gyász ellenére — a vágy, a kívánság, hogy ott legyünk a temetésen idejében, különös, szinte vakmerő képeket gyújtott fel bennünk. Ejtőernyővel kiugrani Stósz felett, s lenni így égből érkező két koszorús, gyászoló ángyul, vagy csak egyszerűen leereszteni a koszorút, lássanak és higgyenek lent a szertartást végzők *égí kinyilatkoztatást. Nagyon megdöbbentem, mikor később elmondták, hogy körülbelül abban az időben, amikor mi fent a felhők felett ezekkel a kemény képzetekkel „játszottunk“, szivárvány tűnt fel az égen, melynek egyik vége a Fáb- ry-portára borult: milyen pánikot keltett volna a szivárványból aláereszkedő koszorú!

De hát mindez csak a képzelet játéka volt. Kassán leszállvg. kezdődött el az igazi zarándokutunk — vonaton, buszon, majd gyalog a sötétben, fák és bokrok között, hegyekben, erdőkben, zuhogó esőben két tiszteletét leróni igyekvő, most már gyászoló partizán — a teljesen ismeretlen vidéken. Azért csak elérkeztünk, mert el kellett érkeznünk Stószra, s a többit már a fent idézett krónika hűen elmeséli.

* * #

De el kell zarándokolnunk az egész Fábry Zoltánhoz is — idézem újra Féja Gézát. És ez a méltóbb, mert nehezebb és meg- tisztítóbb zarándoklás, annak a megtévesztő látszatnak ellenére, hogy elég tudnunk Fábry végső erkölcsi és etikai credóját: minden korban és minden helyzetben, minden körülmények között humanistának maradni. Éppen ahhoz kell eljutnunk, ami e mögött a jelentés mögött felhalmozódott a Fábry-életműben.

Ahhoz az anyaghoz kell eljutnunk, amely, nyugodtan állíthatom, hatalmas méreteivel és igaz gondolatainak súlyával ellenáll minden felületes, futólagos megközelítésnek. Fábry alázatot, kitartást, éberséget, tisztaságot, meg nem alku- vást követel — joggal! Megveti a struccmentalitást — a kapálódzó végtagokat, a fenyegetőző kezet, rugdosó lábat — a fej nélküli test változni és változtatni nem akaró uralkodási vágyát. Változni és változtatni akart. Kell, hogy „ez az egyedülálló és gazdag teljesség táplálja a gondolkodó és valóságelemző s az önnön kérdéseikre tanácstalanul választ kereső utódok széles körű és összetett érdeklődését Fábry iránt — mondja Duba Gyula. — Mert megbízható és bővizű forrása 6 a tudásnak, eligazító kútfő.“

Ügy érzem, Fábry Zoltán egyet jelent a szülőföld fogalmával, a szülőföld történelmi fogalmával és egyet nemzetiségünk történelmi fogalmával is. Ezért Fábryt ismerni szülőföldünk és nemzetiségünk történelmét is ismerni jelenti, és Fábryt megtartani szülőföldünket, nemzetiségünket megtartani is jelenti. S jelenti azt is, hogy kicsit hozzá hasonlók legyünk, s ezáltal egymásra is hasonlítók: visszautasítjuk. a hazugságot és feldühödünk, ha valamit leplezni akarnak. Mert ő ilyen volt. Igazmondásával sorsnyitó, sorsoldó és gyógyító — századunk egyik legnagyobb magyar orvosa és névadója.

Közismert, hogy Fábry neve egyet jelent az antifa- sizmussal is. S a félműveltek, a türelmetlenkedök szemére is vetették, hogy évtizedekkel a fasizmus elbukása után is foglalkozik vele. Mert nem tudták, mert ez már nem annyira közismert, amit Fábry nagyon tudott s amitől nagyon óvott — éppen ezért nem avulhat el a Fábry-életmű! —, hogy a fasizmus, mint eszme, nem egy lezárt korhoz kötött, elfajult, embertelen tévedés volt, hogy nem véletlen volt; nem, mert a fasizmus egy társadalom beteg, alattomos rendszerének az elkerülhetetlen, azt is mondhatnám, logikus következménye; amikor hazugság hazugságot takar, az egyik hazugságot a másikkal kendőzik, amikor az igazi internacionalizmus helyett a nacionalizmus eszméje uralkodik. Fábrynak igazat kell adnunk! Igazat,. mert meg tucfta mutatni, szembe tudta ezzel állítani a helyes, humanista magatartást: a népcsalással, a demagógiával 'szemben az emberek jogát és a nemzetek jogát, a fasizmussal szemben a szocializmust.

És általában is: a kicsi- nyeskedőkkel, a „helyi érdekű konclesőkkel“ szemben a „fehérek közti európaiság“ érvényre juttatásáért harcolt. Hallgassuk csak meg, mit mond erről ő maga:

„Mi nem élhetünk csak magyar életet, posztunkról világot figyelünk, és a világkép bennünk és általunk vetíthet sugarakat a magyar egészre, és bennünk teljesedik ki noszogató kor- paranccsá: változni, változtatni. Változni annyira, hogy hozzáérjünk az emberiség európai változásaihoz, magyar ' anomáliákat úgy változtatni, hogy az ne legyen öncélú autarkia-változ- tatás, de mindenütt érvényes, egyvonalú, egygyöke- rű, és így egyerejű kollektív változtatás. Magyarán: a magyar per nem különülhet el a világszabadság perétől.“

„Minden nagy nemzedék echónak vonul vissza halála után a magaslatokba. Csak jól kell kiáltani, s ömlik le a lapályokra a válasz: a tanács, az orákulum“ — mondja Illyés Gyula.

Azt hiszem, a stószi „látó ember“, a „szentszagúan hű szabadsághivö“ Fábry Zoltán nagyon sok megválaszolatlan kérdésünket echóz- hatná és kell hogy echózza vissza a stószi hegyek tetejéről. De mi, örökösei, tudunk-e jól és elég hangosan kérdezni?! Mert ha nem, ezt is meg kell még tanulnunk. És mi, örökösei, elég sokszor fordulunk-e hozzá, elég sokan fordulunk-e hozzá?! Mert ha nem, gyakrabban kell kérdeznünk és egyre többünknek.

De ehhez egy nagyon prózai dolog is szükségeltetik: Fábry-könyvek. Befejezésül erről kell szólnom, erről a szomorú dologról, Sorra veszem az eddig megjelent Fábry-könyveket, és majdnem azt írom, megrettenek. Döbbenetesen alacsony nálunk — most ne firtassuk, miért — a Fábry-könyvek példányszáma. Ide írok néhányat, hogy szomorúságomon — is — másokkal osztozhassak. Korparancs — 600 példány!, Fegyver s vitéz ellen — 800!, Vigyázó szemmel — 700!, Emberek az embertelenségben — 1000, Vigyázzatok a strá- zsán — 800!, Hazánk, Európa — 500!!! S a róla szóló művek. Kovács Győző: Fábry Zoltán — 500!!!, Fábry Zoltán kortársai szemével — 8001

Az öncélúságot Fábry Zoltán mindig megvetette — munkásságának egy jő részében, éppen ez ellen harcolt. Vigyázzunk, nehogy a Fábry-életmű csak kevesekhez jusson el, mert paradox módon, műve öncélúvá válhat. Azért tanította oly szenvedélyesen a valóságot, hogy tanuljanak is tőle, akikért élt és dolgozott. A valóságot tanította, „amiről elöbb-utóbb úgyis tudomást kell venni“.