Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-23 / 4. szám

NAGYSZABÁSÚ RENDEZVÉNY — IGÉNYES MŰSOR Apa és lánya (Zdenék Rehor és Jaroslava Schal- lerová) a szlovák film egyik jelenetében A szemlén hazánk filmgyártása há­rom új alkotással mutatkozik be. fán Lackó filmjének cselekménye az ún. szlovák állam idején játszódik és egy cseh, illetve egy szlovák család sorsán keresztül ábrázolja a két nép közti kapcsolatokat. A Szakadás című szlovák film a nehéz időket egy szerel­mespár története révén hozza életkö­zeibe. Jirí Svoboda rendezésében készült A ház című cseh film. A mű megtör­tént eseten alapszik: 1928-ban Prágá­ban összeomlott egy épülő emeletes áruház, maga alá temetve 46 építőipari munkást... Az alkotók nem arra töre­kedtek, hogy rekonstruálják az esetet, hanem hogy fényt derítsenek a szeren­csétlenség okaira. A harmadik alkotás is a történelem­ből meríti témáját, mégsem történelmi film. A címe: Kócsagok szigete. Járo­mit Jires rendező 1918-ba, a háborús évekbe kalauzolja a nézőket, de nem a vérzivataros napokat idézi fel, ha­nem az emberi kapcsolatokat, az etika kérdéseit boncolgatja. Fiatalokról szól a film, s az alkotó, az ő helytállásukat állítja érdeklődésének fókuszába. Csingiz Ajtmatov kirgiz író novellájá­ból forgatták A piros alma című szov­jet filmet. Az alkotás főszereplője egy festő, aki az ideált, az élet illúzióját kergeti... Tolomus Okejeo humanista gondolatokkal átszőtt filmjében egy kislány sugárzó tisztasága melegíti fel a körülötte élők elhidegült kapcsola­tait, az ő embersége mutatja meg a földrelépés lehetőségét az illúziók vi­lágából. Nagy érdeklődés előzi meg az Ár­vácska című magyar film bemutatóját. Ranódy László alkotása Móricz Zsig- mond liraian szép, s egyben az em­bertelenséget és kiszolgáltatottságot, a kapzsiságot és földéhséget pellengér­re állító kisregényének a filmváltozata. A rendezőnek sikerült az író szellemét, a paraszti szegénysors hitelesen megraj­zolt világát, alakjait a film nyelvére költenie. Ranódy Lászlót a Karlovy A házasság hétköznapjairól szól a Jelenetek egy házasságból. Ingmar Bergman bravúros alkotásában párbe­szédekben mondja el véleményét két ember kapcsolatáról, összetartozásáról, a szakításról, a válásról, majd az újra­kezdésről. Liv L'llmann és Erland Jo- sephson szuggesztív játéka lenyűgözővé teszi ezt a svéd filmet. Az amerikai társadalom akut gondja­it, betegségeit vizsgálja Alan J. Paku­la A Parallax-társaság című munká­jában. A film hallatlanul izgalmas, rendkívül profi módon kivitelezett poli­tikai krimi, amelyben nem nehéz fel­ismerni a Kennedy-gyilkosság alakjait és kulcsmozzanatait. A rendező tökéle­tes szakértelemmel bonyolítja a fiktív történetet, s ugyanakkor hátborzongató képet fest az amerikai titkosszolgálat, a CIA és az FBI tevékenységéről. A film főszerepét Warren Beatty alakítja. Volker SchlöndorjJ a nyugati politi­ka kulisszatitkaiba, a közélet gengszter­fogásaiba nyújt bepillantást, a Kathari­na Blume elvesztett tisztessége című nyugatnémet filmben, bemutatva, hová vezet a titkosrendőrség gátlástalansága. Romy Schneider és Rod Steiger neve fémjelzi a Piszkos kezű ártatlanok cí­mű francia filmet. Claude Chabrol al­kotása jellegzetes krimi — a műfaj nélkülözhetetlen elemeivel és kellékei­vel: izgalom, feszültség, váratlan for­dulatok s még váratlanabb befejezés. A múlt század utolsó évei elevened­nek meg a vásznon Gonzales Suarez spanyol rendező A régensnö című film­jében. Fülledt vidéki kisváros, bigott erkölcsi törvények — ez a háttér s a cselekmény — egy érett asszony sze­relmi drámája. TÖLGYESSY MÁRIA 13 c 8. <3 (9 'I — JC 'O a •fi 9 00 w 'a o se ^ ce as *o N C IS >,w 00 QJ Ji S9 X _ 5 g S a g E S3 Vary-i XX. nemzetközi filmfesztiválon egyéni fődijjal tüntették ki. Negyedévi mérleg a címe Krzysztof Zanussi fiatal lengyel rendező szerzői filmjének, Maja Komorowskával a fő­szerepben. Az alkotás érett művészi esz­közökkel, gazdag pszichológiai ár­nyaltsággal mutat be egy családi há­romszöget, elsősorban az érdekes nő­alakra összpontosítva a figyelmet. Emlékezetesen érdekes, mai témájú film a Katina. Janus Vazov bolgár ren­dező újszerű kifejezési eszközökkel vall benne a szerelemről, az emberi boldogságról, egy nő belső átváltozásai­ról. A főszerepet a népszerű Katja Paszkálévá alakítja. Humberto Solas rendezte a Chilei kan­táta című kubai filmet, melyet a nyári Karlovy Vary-i filmfesztiválon nagydíj­jal tüntettek ki. Az alkotás a chilei múltból meríti témáját, a salétrombá­nyászok 1907-es sztrájkját azonban kap­csolatba hozza a mai eseményekkel. A monumentális kiállítású, erős érzelmi hatású mű tulajdonképpen stilizált, hangos és színes történelemkönyv. A második világháború a kiinduló­pontja a Férfi a férfi ellen című NDK- filmnek. A frontról hazatérő katonák örömébe nemegyszer üröm is vegyül, akárcsak a Kurt Maetzing rendezte al­kotás hősének esetében... A film fő­szerepét Regimantas Adomajtis litván színész játssza. Mihail Sadoveanu ismert regénye alapján készült A balta című film. A román irodalom kimagasló egyénisége ebben a művében a parasztok életének egy tragikus epizódját meséli el. A filmváltozat rendezője Mircea Muresan. Hitler a mi utcánkból a címe Vlagyi­mir Tadej jugoszláv rendező művének. Az alkotás cselekménye a második vi­lágháború idején játszódik és a címe pontosan kifejezi azt, amiről a törté­net szól. Ritka mozijainkban a mongol film. Ezért eseményszámba megy, ha műsor­ra tűznek egy-egy produkciót, mely e távoli földrész népeinek életével ismer­tet meg bennünket. A Legenda az oá­zisról című film romantikus-történelmi köntöshe bújtatva meséli el egy szép­séges leány szerelmi történetét. Családi portré címmel láthatjuk a ta­vasszal elhunyt Luchino Visconti utolsó előtti filmjét. A téma ugyanaz, mint a nagy olasz mester többi korábbi művé­ben: az olasz arisztokrácia, a nagypol­gárság világának felbomlása. A rendkí­vül kifinomult ízléssel megalkotott filmben Búrt Lancaster és Silvana Man- gano csodálatos teljesítményt nyújt. 1977. I. 23. io Czinkóczi Zsuzsa — Árvácska szerepében \ A szovjet—kirgiz film egyik főszereplője I II ■ * Az fij esztendő első jelentős, tömegméreteket öltő kul­túrpolitikai rendezvénye a Dolgozók Filmfesztiválja, mely a korábbi évekhez hasonlóan az idén is január végén és február elején zajlik le. A filmbarátok szá­mára ismét lehetővé válik, hogy találkozzanak a világ filmművészetével, hiszen a műsorra tűzött tizennyolc alkotás a hazai és a külföldi filmtermés legjavából nyújt keresztmetszetet. Alábbi összeállításunk a seregszemle műsorában se­gít eligazudni olvasóinknak.

Next

/
Thumbnails
Contents