Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-02 / 1. szám
ÚJ SZÚ: 1977. EGY ÉV ELMOLT Teleírt jegyzetfüzetekben lapozgatok. Faggatom a kérdőjeles és a felkiáltójeles mondatokat, és felelevenednek hazai magyar kulturális életünk múlt évi eseményei, eredI ményei, problémái. Mozgalmas esztendőnek intünk búcsút. Hálátlan szerep jóslatokba bocsátkozni, de véleményem szerint az 1976-os esztendő fontos szakaszt jelent életünkben, kultúránkban. Megkülönböztetett figyelemmel kísértük pártunk XV. kongresszusának tanácskozását. Örömmel töltött el bennünket, hogy a dokumentumokban fontosságához méltó helyen és módon elemezték szocialista kultúránk és művészetünk társadalmi szerepét, emberformáló funkcióját. Ezek a dokumentumok iránytűt jelentettek: a kongresz- szuson elfogadott elvek alapján igyekeztünk a korábbi évekhez képest igényesebben, szókimondóbban értékelni kulturális életünk jelenségeit és az új alkotásokat, művészi produkciókat. ' Sűrűn fellapoztuk a marxizmus klasszikusait, hogy erőt merítsünk, fölvértezzük magunkat. Igyekeztünk megfelelően alkalmazni Lenin tanítását a pártosság, elkötelezettség elvéről, s a művészet más társadalmi szféráitól eltérő sajátosságairól. Szavak, jelzők változtak, de a legfontosabb mérce, az eszmei és esztétikai kritériumok egysége nem. Ilyen alapállásból írtunk elismeréssel azokról, akik egyértelmű álláspontjukat, mondanivalójukat, szakmai erényekkel, tehetségükkel, művészetükkel ötvözték. Az ilyen munka révén a művészi alkotás, színpadi vagy zenei produkció különböző formában utat talált az olvasó, illetve a néző értelméhez, érzelmeihez, tehát teljesítette küldetését. Nem tudtunk és nem tudunk egyetérteni azokkal, akik még ma is vulgarizálják a művészet szerepét, feladatait, s közhelyekkel, féligazságokkal próbálják palástolni tévedéseiket. Kifogásaink nem személyi indokból, hanem pártunk politikájából, fejlett szocialista társadalmunk követelményeiből erednek: a kultúra, s ezen belül a művészet döntő szerepet tölt be az emberek életszemléletének és életstílusának befolyásolásában Ennek a feladatának csak akkor tehet eleget, ha a művészek és a kulturális dolgozók az említett elvek alapján, egyszerűsítés nélkül végzik munkájukat. Az idén is sokszor megbizonyosodhattunk: párt- és ál laml szerveink egyre jobb feltételeket teremtenek az eredményes kultúrpolitikai és kulturális-népművelő munkához. Az új művelődési otthonok, korszerűen fölszerelt szövetkezeti klubok is ezt igazolják. Jó érzéssel nyugtáz- , tűk, hogy számos helyen sokrétű kulturális munkát végeznek, s a lakosság igényeinek, a korszerű követeimé- | nyéknek megfelelően dolgoznak. Az ilyen jól átgondolt és megszervezett népművelői tevékenység eredményeképpen egybeesnek az egyéni és társadalmi érdekek: az emberek értelmesen töltik el szabad idejüket, egyúttal pedig lépést tartanak a gyorsuló idővel, felkészülnek a még igényesebb feladatok elvégzésére. Nyugtalanított bennünket és nemtetszésünknek adtunk hangot olyan esetekben, amikor az új létesítményben jobbára csak gyűléseket meg mulatságokat rendeztek, máshol pedig nem volt kellőképpen összehangolva a helyi szervek, intézmények, csoportok kulturális munkája. Ezért történhetett meg például, hogy ugyanabban a városban vagy faluban a szövetkezeti klub üres, nincs kihasználva, a diákszínjátszók, vagy az énekkar kis helyiségben kuporogva próbál. Sok új művelődési otthon épült, de azért túlzás lenne írni: jók a feltételek. Nincs még mindenhol megfelelő létesítmény, ez ugyan nehezítheti, de semmiképpen sem gátolja a kulturális munkát. Legutóbb Kolon- ban győződtünk meg erről, ahol az énekkar néhány négyzetméternyi kis szobában próbál, kis művelődési otthonban lép föl, mégis több figyelemre méltó eredményt ér tek el országos rendezvényeken. S ahol nem csüggednek el néhány nehézség láttán, ott előbb-utóbb az eredmény sem marad el, mert elsősorban a helyi és a járási szervek segítő kezet nyújtanak. Az elmúlt években több ízben marasztaltuk el kulturá- • lis intézményeink központi és helyi szerveit különböző rendezvények nem mindig megfelelő műsora és szervezése miatt. E téren fontos előrehaladást tapasztaltunk. A Népművelési Intézet színvonalas Jókai-napokat és diák-, valamint bábszínjátszó fesztivált szervezett, eredményes pályázattal segítette megmozgatni a csehszlovákiai magyar dráma állóvizeit. A CSEMADOK rendezvényei közül különösen a gombaszögi országos kulturális napok, valamint a Kazinczy-napok emelkedtek ki, elsősorban a tartalmas műsoruk révén. Sokan állítják és nem alaptalanul: nehéz manapság az embereket aktivizálni, bevonni a kulturális munkába. Valóban nem könnyű, de nem lehetetlen. Vágsellyén nemrég fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Vörösmarty Klub, ahol ezalatt több mint háromszáz előadás hangzott el tudományos, technikai, szociális, művészeti és egyéb kérdésekről. Dunaszerdahelyen egy-egy dediká- ciós délutánon hét-nyolcszázan is vásárolnak könyvet, s felmérése'k igazolják: döntő többségük el is olvassa azt. Somorján a tudományos igényeknek is megfelelő városi múzeumot létesítettek társadalmi összefogással. A Keletszlovákiai Vasműben változatos, vonzó módszerekkel sikerült elérniük, hogy a dolgozók zöme rendszeresen művelődik, továbbképzi önmagát. Még számos ilyen pozitív példát lehetne idézni, amelyek ugyanazt igazolják, mint a fentiek: az emberek igényesebbek lettek, több és egyre szaporodó kínálat között választhatnak. Szívesen vesznek részt a kulturális rendezvényeken is, ha azok valóban érdekesek, tartalmasak, élményt, szellemi gazdagodást nyújtanak. Erről a jogos igényről kulturális dolgozóink sohasem feledkezhetnek meg. * * * Gondot, bosszúságot is hozott ez az év, de szép volt, mert sokkal több eredménynek örültünk. Úgy érezzük] gazdagabbak lettünk, több ambíciónk, erőnk van a mun kához. Néhány hét múlva kezdődnek a művészeti alkotó szövetségek kongresszusai, összehívják a CSEMADOK közgyűlését is. Lesz miről beszélni, mert napjainkban a tudományos-technikai forradalomban egyre növekszik a kultúra szerepe, feladata. Az idei év is igazolja, hogy ké pesek vagyunk még többet, még jobban dolgozni. SZILVÁSSY JÚZSEF 1 Mindössze tizenöt hónapja vagyok apa. Az- * előtt soha nem voltam. Tehát nem is követhettem nyomon, hogyan tanul az ember járni, hogyan tanul beszélni. Amióta apa vagyok, egyik meglepetés a másik után ér, és most már elhiszem, sőt, állítom én is: jő apának lenni. Napról napra jobb, lélektágítőbb, az élethez erősebb, tisztább szálakkal kötő érzés. Persze, azért az izgalomból is kijutott - bizonyára kijut még bőven. Ha visszagondolok, milyeneket esett csöppnyi lányom, hányszor ütötte fejecskéjét falba, szekrénynek szélébe, utcának kövébe, ma is bele- borzongok. És mi minden tör-' ténhetett volna még ez alatt a rövid tizenöt hónap alatt, ha... Ha nem vagyunk, mi, szülők, hivatalosan is érettnek nyilvánított emberek. Ha például az utolsó pillanatban nem kapom el piciny kezét, amikor elindult az asztalon, nem gondolva arra, hogy az egyszer véget is érhet, és akkor lezuhan, az asztal és a hűtőszekrény közé. Talán zuhanás közben sem sejtve semmit a borzasztó következményekből. A lányom végül is, megható és izgalmas küzdelem után, nagyszerű győzelmet aratott. Már ő is azok közé sorolhatja magát, akik járni tudnak, egyenesen, nyílt szívvel nyílt tekintettel. Elesik persze, nemegyszer, ma is. De ezek az esések már nem olyanok. Kezét, lábát, egész testét úgy tudja irányítani, hogy ne üsse meg magát, legalábbis ne nagyon. Szeret lépcsőt járni, a földszintről a legfelső emeletre és vissza, többször egymásután. De ma már nem indulna el egyedül, kéri kezemet. Tudja, olyan messzire még nem jutott. Most beszélni tanul, szépen gyarapodik szókincse, mind tisztábban ejti a szavakat. Az ecitből eszik lesz, a tótiből kocsi és csoki, a biz- böl víz. Épül közös nyelvünk, anyanyelvűnk. Épül a csoda, amelyhez talán csak a születés csodája fogható. És milyen érdekes, még csak az elején tartunk, de már megértjük egymást. Tudom vagy érzem, mit akar. Tudja vagy érzi, mit okarok. így van ezzel minden apa, azt hiszem, bárki rögtönözhetné ezeket a sorokat. így vagy hasonlóképpen van ez a világban mindenütt, minden családban, ahol két életből egy harmodik, negyedik vagy még több születik, az első kettő akaratából, pontosan soha ki nem fejezhető örömére. Hogy meddig tarthot ez az öröm? Amíg nemcsak kívánjuk egymásnak a boldog új évet hanem teszünk is azért, hogy valóban boldog legyen. KONTÁR GYULA FELVÉTELE 2 Régi, jó és nogyon emberi szokás szerint, az ■ 6 és az új esztendő találkozásának pillanatában - de napokkal előtte és utána is - boldog új évet kívánunk szeretteinknek, rokonainknak, barátainknak, ismerőseinknek, munkatársaink nak. Ennél többet, szebbet aligha kívánhat ember az embernek. Ezt a kívánságot nem lehet komor arccal kimondani, még csak vihogva se. Bár nem vesszük észre, és sokszor csak elhadarjuk, súlya van ennek a kívánságnak. Egy egész esztendőre szól, az esztendőnek minden hónapjára, napjára, percére. Őszintén mondtuk ki, és őszintén fogadtuk 1976-ra is. Kezet is fogtunk, ittunk is rá. és... és — nézzünk csak visszal - voltak ilyen óráink is meg olyanok is. Hogy kinek melyikből volt több? Egyénenként változó, természetesen. Most egy pillanatra tágítsuk a kört világnyira, hiszen a legnagyobb családnak is tagjai vagyunk. Az biztos, hogy az emberiség megint idősebb lett egy évvel. De vajon boldog volt-e ez az év? Boldogabb-e, mint az előzők? Egy szemernyivel se. Persze, nem az emberiségen múlott. Csak sok emberen. Akik már tudnak boldog új évet kívánni - akár a föld minden lakójának de ... Hadd ne soroljam, hisz láttuk, hallottuk mindnyájan lélekben jelen is voltunk, lehettünk, milyen - a világ több részében lejátszódó - események szomorítják el, vagy háborítottak föl 1976- ban. Az utóbbi három évtizedben hányszor lezuhont volna az emberiség, ha nincs ügyelő, gondos. erős .kéz, amely az utolsó pillanatban elkapja. Nagyon messzire jutottunk, egész a Holdig, itt lent mégis bukdácsolunk, el elesünk. Szállni igen, de járni, úgy látszik, még mindig nem tudunk. És a nemes, lendületes törekvések ellenére sem sikerült ez idáig megtalálni o közös nyelvet. A béke, a békés alkotó országot-világot építő munka nyelvét. Pedig a boldog új esztendők egyik legfontosabb feltétele. De kanyarodjunk vissza saját portánkra, két apró példa nyomában. Szabály írja elő vagy nem, mindenesetre megható jelenet, amikor a száguldó mentőautó vijjogására félrehúzódnak a kocsik, szabaddá teszik az utat a súlyosan sebesült, gyors segítségre szoruló élet számára. Kínálja magát a kérdés: sokan és sok helyütt, vajon miért csak akkor tudnak együttérezni, csak akkor emberbarátok, amikor veszélyben forog va lamelyikünk élete? Más, de ehhez: az ősz elején történt. Két ember beszélget a szomszédos szövetkezet szárazság sújtotta, rossz termést ígérő kukoricaföldjének szélén. Megszólal az egyik: „Nem lesz nekik." És aztán mindketten kárörvendve mosolyognak. Mintha a kár nem lenne az ő káruk is. Az örömben, vajon tudnak-e ezek az emberek osztozni? és még valami: lehet, hogy az említett szövetkezetben dolgoznak egynéhányon azok közül, akiknek szilveszterkor boldog új évet kívántak. Lám, milyen messzire tud távolodni szavától oz ember. Pedig életének első éveiben milyen közel volt hozzá? Egy volt vele. 3 Ha mór játékainkat el is dobáltuk, és hivata- * losan is érettnek nyilvánítottak bennünket, azért nem árt egy két dolgot ellesni gyermekeinktől, vagy visszahozni gyermekkorunkból. Jobbon értenénk egymást, kevesebb keserű, ideg romboló percet szereznénk egymásnak év közben, amikor mór nem boldog új évet kívánunk, hanem minden nap jó napot. Itt és az egész világon. BODNAR gyula
