Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-23 / 4. szám
VUNHH vagyis a Nővé Zámky-i Szerszám- kutató Intézet 1968-ban létesült (Igen, akkor még másképpen hívták és önállósága sem volt). Egy helyiség, egy telefonkészülék és hét bátor fiatalember Jelentette az „intézet“ hőskorát. (A törzsgárdából már csak ketten maradtak.) Az egy helyiség rövidesen kevésnek bizonyult, átköltöztek a Higiéniai Állomás mai épületébe, onnan egy faházba, a faházból a mosodába. A mosoda egyik felét (azért csak az egyiket, mert a másik felében a kazánház van) 1970. december 15-én kapták meg. Odaállították egyik kollégájukat, aki az átalakítási munkálatokat irányította, és két hónap múlva beköltöztek. A VUNAR a város kilenc különböző pontján. Az intézet szerszámkutatással foglalkozik, s hogy ez milyen fontossággal bír a népgazdaság hatékonyságának fejlesztésében, arról LANG TAMÁS mérnök, az intézet fiatal igazgatója tájékoztat: — A KGST-nek van egy bizottsága, a GÄB (Gépipari Állandó Bizottság), ennek keretén belül működik a Megbízottak Testületé, mely a szerszám- rendszerek egységesítését tűzte ki célul, vagyis hogy az egyes országokban gyártott gépeket egységes szer- számrendszerrel lehessen ellátni. Aki nem foglalkozik vele, annak számára talán meglepő, hogy egy szerszámgép értéke elenyésző ahhoz a szerszámértékhez viszonyítva, amennyit a gép egész élettartama alatt elfogyaszt. A gép élettartama 12—16 év, a szerszámé viszont mindössze 1—2 naptól néhány hónapig terjed. A gép élettartama alatt saját értékének 3—4 szeresét fogyasztja el. Ezenkívül készleteket is kell tartani, ez pedig nem kis befektetés. Ha viszont egységes szerszámozást lehet használni, nem kell annyit raktározni, nem kell pénzt befektetni. A KGST-országokon belül az a cél, hogy olyan gépeket gyártsunk, amelyekből egységes, integrált gyártórendszereket lehet képezni. Vagyis hogy például egy csehszlovák gép mellé odaállíthassunk egy magyart, egy szovjetet vagy egy bolgárt, és hogy ezek a gépek „egy nyelven beszéljenek“. Ehhez elengedhetetlen az egységes felszerszámozás. A GÄB már 71-ben azzal a feladattal bízta meg Csehszlovákiát, hogy fejlesszen ki egységes felszerszámozást program- vezérlésű esztergagépekre és marógépekre is. • Milyen az együttműködés a gépipari vállalatokkal? megoldott probléma az anyagmozgatás. Nincs szükség segédmunkásra. A gépiparban talán a segédmunkás a legkeresettebb, hiszen egyik apa se mondja a gyerekének, hogy ne tanulj, fiam, majd elmész segédmunkásnak. A Gott- waldovi ZPS-ben az ott létesített integrált gyártórendszer szállításvezérlő berendezését és felszerszámozását szintén a mi csoportunk fejlesztette ki. 73 óta működik kitűnően, 80 °/o-os munkatermelékenység-növekedést értek el vele. • Kiállításokon szerepelt-e az intézet? — Igen. Több kiállításon. Az INVEX-en (találmányi és műszaki újdonságok nemzetközi vására) bemutattunk néhány új munkadarab-befogó szerszám- és készülékrendszert, amely sorozatgyártásban jelenleg még nincs, de olyan szerszámfajtákat érint, amely a népgazdasági szerszámszükséglet huszonöt százalékát képezi. 71-ben felmértük a helyzetet, láttuk, hogy nagy a feldaraboltság, s hogy a munkadarab-befogó készülékek gyártása az a terület, ahol a leggyorsabban lehetne eredményt felmutatni. Ezen a vásáron 1200 találmányt, illetve műszaki újdonságot mutattak be. 10 ország 195 kiállítási tárgyát sorolták be a versenybe; Csehszlovákia 9 aranyérmet és 18 elismerő oklevelet kapott. Mi szintén elismerő oklevéllel tértünk haza, amellyel a marógéprendszerű gépek munkadarab-befogó szerszámrendszerét tüntették ki. A 76-os Brnói Nemzetközi Gépipari Vásáron aranyérmet kapott az esztergagépek egységes szerszámrendszere. E nélkül a szerszámgép holt gép; a szerszám a keze, a szerszám az, ami élővé és kihasználhatóvá teszi. Ezt a feladatot a prágai Szerszámgépkutató Intézettel közösen oldottuk meg. — Milyenek a külföldi kapcsolataik? — Mi is, a TST (Szerszámgépgyártó Tröszt) vezetősége is sokat fáradoztunk, hogy létrehozzunk egy nemzetközi összefogást. Például több mint valószínű, hogy az előbb említett esztergatok- mányhoz a budapesti Danúvia gyártja majd a hidraulikát — Csehszlovákia részére is. A Danúvia vásárolt néhány éve egy műszakilag nagyon magas színvonalon lévő licencet, a REXROTH hidraulika licencét. Az 1976-os Budapesti Nemzetközi Vásáron közösen mutattuk be ezen csehszlovák és magyar gyártmányok kölcsönös kiegészítése lehetőségét. A tokmányt el akarjuk küldeni a Csepel Művekhez is minősítésre. „Járt“ már az NDK-ban is, és nagyon jó minősítési bizonyítványnyal tért haza. Sajnos ennek ellenére mind a mai napig nem gyártják. A 75-ös brnói vásáron odajött hozzám egy angol, átadta a névjegyét, nézem, ismerős a cég. (Mi nagyon sok céggel állunk kapcsolatban.) Egyszóval egy élenjáró tőkés vállalkozóról volt szó. Meg akarta vásárolni a RYPS 250-es esztergatokmány licencét. (Jelenleg is folynak még a tárgyalások.) Van egy másik gyártmányunk, szintén egy új gépsatusor. Egyelőre nem tudtuk itthon bevezetni. És csakis azért, mert amit a régebbi gépsatugyártó készít, többé-kevésbé megfelel a szabványnak. Hogy a szabvány megfelel-e az időszerűségnek, más kérdés. Egy nyugatnémet cég egyre sürget, hogy küldjük már, szeretné megvásárolni a licencet. • Mik a fejlesztés problémái? — A szerszámnak két lehetősége van, hogy visszafizesse a fejlesztési költséget. Az egyik, hogy az új szerszámot kisebb költséggel lehet gyártani, mint a régit. A másik a nyereség, népgazdasági szempontból ez a jelentősebb, az új, tökéletesebb szerszám a felhasználónál, az egész gépiparban gazdaságosabban tud gyártani és visszafizetni. Ennek ellenére a legújabb produktív szerszámok gyártását lassan vezetik be. S hogy mi az, ami ezt okozza? Nagyon sokszor rámutattak, hogy a műszaki fejlesztés realizálása lassú. Szerszámvonatkozásban az említett négy és fél milliárd korona érték nem fedi teljesen a népgazdaság szükségleteit, még nagyon sok a behozatal, s ez a gyártó részére — nem akarom megbántani — biztonságot jelent. Amit legyárt, minden elkel, nincs értékesítési gondja, tehát nincs rákényszerülve, hogy új gyártmányt vezessen be. Hiába állítom, hogy ez a szerszám mennyivel jobb, mint a régi, neki a régire vannak beállítva a gépsorai ... nem vezet be újat. December végén kaptuk meg két további szabadalomra az oklevelet. Az egyik a már emlegetett esztergatokmány. Kifejleszteni nem volt akkora probléma, mint bevezetni a gyártásba. 80-ig öt különböző, számítógéppel vezérelt, integrált gyártórendszert kell felállítani az országban. Ezek tervezésével, fejlesztésében és létrehozásában természetesen együttműködünk. • Milyen jövő áll a kutatóintézet előtt? — A jövő szorosan kötődik az épülő székházhoz. Szeretnénk 78 őszén beköltözni. Nagyon sokat tettünk mint beruházók, sok ezer órát dolgoztunk le a felvonulási terep rendbe hozásánál, a régi épületek bontásánál. A műhelyekben átállítottuk az energiaigényes gépek üzemeltetését éjszakára, hogy az építővállalat daruja napközben a mi áramunkkal működhessen, mi pedig éjszaka jártunk be dolgozni. Nagy a késés. Persze nemcsak az építővállalat, hanem a tervezővállalat is hibás. Az úgy volt,' hogy amikor a tervezővállalat elkészíthette volna a terveket, nem volt még meg az engedélyünk (egy zsákban hevert és nem akadt, aki a zsákot kibontsa), aztán többen egyszerre kapták meg az engedélyt... Jelenleg 280 az alkalmazottak száma, 1980-ig 420-ra akarjuk emelni, és talán még plusz 60-nal növelhetnénk a létszámot, ha még ebben az ötéves tervben megkezdhetnénk az építkezés második szakaszát. • Mi tette lehetővé, hogy ilyen hamar „felfejlődjön" az intézet? — Ezt a kérdést sokan felteszik. A jelenlegi 280 alkalmazott egyharmada főiskolát végzett, több mint egyharmada gépipari technikumot, öten rövidesen befejezik a kandidátusi aspirantú- rát, öten végeztek (főiskola után) kétéves utánképzési tanfolyamot, 8-an levelező tagozaton végzik a főiskolát. Az elmúlt ötéves tervben pedig 57 lakást utaltunk ki az alkalmazottainknak, ebben az ötéves tervben pedig 30-at adunk át. Az átlagéletkor nem haladja meg a 35 évet. Vannak kezdőink és vannak dolgozó nyugdíjasaink. És nagyon jó és hasznos dolog a dolgozó nyugdíjas tudását, tapasztalatát,/higgadtságát az idealista, robbanékony kezdő akaratával párosítani. Nem szabad visszariadni, ha azt mondják, hogy ez az intézet fiatal, fiatalok a munkatársak és fennforog annak a veszélye, hogy nem állják meg a helyüket. Valóban akadtak olyanok, akik elmentek tőlünk. De sosem kellett attól félni, hogy valakinek azért nincsenek meg az esélyei, mert fiatal. A kezdet kezdetén (de még később is) nagyon sok segítséget kaptam — kaptunk. Az idő elmúltával úgy látom, — tapasztalat hiányában — rengeteg fölösleges mozdulatot tettünk. Ha újból kezdeném, másképpen csinálnám. Sokszor kellett bizonyítanunk életképességünket. Bizonyítani pedig csak munkával lehet. Nyolc év meglehetősen rövid idő, s a szerszámgép- iparban elismerésre szert tenni, nem könnyű dolog. Azon fáradozunk, hogy az iparnak szüksége legyen ránk, hogy igényt tartson az eredményeinkre. Meggyőződésem, hogy az ipar egyre gyorsabban fog majd reagálni minden műszaki fejlesztési eredményre. Persze az is fontos, hogy a műszaki fejlődés megfeleljen az ipar célkitűzéseinek, hogy elfogadható legyen. Mert hiába fejlesztünk ki valamit, ha azt csak mondjuk tizenöt év múlva tudják bevezetni. Én rettentően meg vagyok róla győződve, hogy ennek, a munkának van értelme és van jövője. KOPASZ CSILLA — Az esztergagépek felszerszámozá- si rendszerét a prágai VUOSÖ-val együtt fejlesztettük ki. Jelen pillanatban évi mintegy 30—35 millió korona értékben folyik a gyártás, de a nép- gazdasági szükséglet ennek a többszöröse. Szerszámgépet Csehszlovákia évente négy és fél milliárd korona értékben gyárt, szerszámot nem egész hatmillió korona értékben (csak gépipari szerszámot!), de csak a 20%-a az, ami a gyárakban szakosítva van, amelyről tudjuk, hogy ezt a szerszámot melyik vállalat gyártja és melyik forgalmazza. A 80 %-ot kb. 050 gyáregység hozza létre. Az országban mindenki csinál valamit: amire éppen szüksége- van. Ne hatszáz helyen gyártsuk, hanem a lehető legkevesebb helyen, szabadítsuk fel ezt az óriási értéket és a szakember- gárdát. Az egyik vállalatunknál, a Kovosvit Sezimovo Ostínál már bevezették az ún. integrált gyártórendszert. Ez egy integrált, gyártó, anyagmozgatási és tárolási-raktározási berendezés. Ehhez csatlakoznak az egyes megmunkáló gépek, és ezzel a raktározó-tároló anyagmozgató berendezéssel (amelyet számítógép vagy más számjegyvezérlésű elektronikus berendezés irányít) 1977. I. 23. N C/3 B A VUNAR székházának makettje Lang Tamás márnák
