Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-26 / 26. szám

* k 1977 VI. 26. ÉS AZ ELSŐ HELYEZETT? Hiteles csak a tárgyila­gos hír lehet. Ezért kéri ük levelezőinket, hogy közöl­jék a tényeket a lehető legteljesebben tudósításaik­ban, s ne szorítkozzanak a tényeknek csak egy, szá­mukra egyértelműen ked­vező — résziére. Sütő Ildi­kó pionírtudósítónk levelé­ben megírta, hogy az ér- sekűjvári (Nővé Zámky) járásban megrendezték az egészségügyi őrsök verse­nyét és a második helye­zést a kürti (Strekov) pio­nírok szerezték meg, mert Szalai Agnes tanítónő jól felkészítette erre a ver­senyre a kürti pajtásokat. Szép siker ez, melynek bi­zonyára örülnek a kürtiek. Olvasóink azonban joggal kérdezik: És az első helye­zett? Jogos a kérdésük, mert hiszen végső soron első helyezettnek lenni mégis többet jelent. Meg­érdemlik a dicséretet, az említést a kismányai (Ma- lá Mafia) pionírok is, akik még a kürtiektől is sike­resebbek voltak azon a versenyen. Csakhogy pio­nírtudósítónk megfeledke­zett róluk, és a tudósítá­sok írásának arról a sza­bályáról, hogy a tényeket a lehető legteljesebb for­mában illő ismertetni. Őszintén sajnáljuk. ESZTERGÁLYOS A JAVÁBÓL Ezzel a címmel érdekes, fényképes tudósítás jelent meg a múltkor HAZAI TÜ­KÖR rovatunkban. A fény­kép alatt közöltük Jozef Vanko nevét, aki a vágsely- lyei (Safa) DUSLO nemze­ti vállalat egyik legjobb esztergályosa. Csakhogy, aki elolvasta a tudósítást, más nevet olvasott, mert ott Jozef Jankó szeretjeit. Persze tévesen, hiszen ilyen nevű esztergályosa nincs is a vállalatnak. El­írás történt. Egyetlen be­tű... Jó, jó, egyetlen betű, de ki tévedett? Levelezőnk, Milan Alaksa, jól és helye­sen írta le. Nem tévedett a gépírónő sem, amikor át­gépelte a szöveget. Később történt a tévedés. Vala­hogy a múltkori forró na­pokban a szerkesztőség és a nyomda „kisördöge“ ki* használta az alkalmat. Mes­terkedését nem vette észre még a hibák száműzéséért felelős korrektor sem. Egyébként nem reklamált senki, magunk vettük ész­re a hibát, csak kicsit ké­sőn, amikor a nyomdagép már működött. Sz. A csillagok titokzatos vi­lága ősidők óta izgat­ta az emberek képzeletét. A légi vallásokban az égites­tek imádása terjedt el, így elsősorban a Napé és a Hol­dé. A csillagászat évezrede­ken át fejlődött és felfede- zésainek kísérője lett az asztrológia, vagyis a csilla­gok állásából való jövendő­mondás. Ez az áltudomány évezredekkel időszámítá­sunk előtt ismert volt. Nem akadt jóformán olyafn nép, amely ne hitt volna benne. Alig volt olyan uralkodó, aki csillagászától ne kért volna jóslatot, s nem akadt olyan hadvezér, aki bárminemű hadműveletbe kezdett volna anélkül, hogy horoszkópját ne készíttette volna el. Még a görögök és a rómaiak is hittek benne, bár később egy-kát császár kegyetlenül üldözte az asztrológusokat. A középkor különösen kedvezett a csillagjóslás ba­bonájának. A XVI. századtól kezdve egyetemeken tanítot­ták az asztrológiát. A közép_- kor legnagyobb csillagásza, Kepler is foglalkozott vele, bár ő maga nem hitt benne. De ha élni akart, el kellett készítenie császári urának horoszkópját, különben éh- halálnak teszi ki magát és családját. A csillagjósok szerint az égitestek közvetlen befolyást gyakorolnak az emberi sors­ra. A csillagok folyton vál­tozó, mégis állandó szabá lyok szerint bekövetkező helyzete alakítja az ember jó- és balszerencséjét. A ho­roszkóp görög szó, óraképet, óravázlatot jelent. Felállítá­sa a bolygók akkori állásá­tól függ. Minden jóslás sorsa az, hogy vagy teljesül vagy nem. A sikertelen jóslások­ról nem vettek tudomást, annál inkább feljegyezték azokat, amelyek beteljesed­tek. A modern tudományos gondolkodás csak tények és bizonyítékok előtt hajol meg. Nagyra tartja az aszt­ronómiát, a csillagászat tu­dományát, amely az égites­tek mozgásával, nagyságá­val foglalkozik. De tagadja, hogy a horoszkópból kiol­vashatók az egyén hajlamai, fogyatékosságai, gyengesé­gei, sőt az életsorsa is. A tu­dományos világ megbecsüli az asztronómust, aki a csil­lagászattal foglalkozik, de elutasítja az asztrológust, aki az emberi hiszékenység­re számítva jövendőmondás­sal foglalkozik. Külföldön újra divatba jött a horoszkóp. Az újsá­gok, képeslapok oldalakat szánnak az érdeklődők ho­roszkópjának közlésére. Természetesen-a horoszkóp felállítása pénzbe kerül, sok pénzbe. A hiszékenyek azon­ban szívesen áldoznak erre a óéira nagyobb összegeket is, hogy megismerjék jelle­müket és megtudják sorsuk alakulását. És a horoszkóp művelői élnek is ezzel a le­hetőséggel. MARÉK ANTAL SORSUNK ÉS A CSILLAGOK Üzemek kismamáknak Lengyelországban jóval a munkatörvény megalkotása előtt megszületett az a gondo­lat, bogy a vállalatokon belül kényelmes és egészséges mun­kafeltételeket kell teremteni a terhes nőknek. Nem véletlen, hogy ez a kez­deményezés a könnyűiparáról híres Lódzból indult el, ahol a dolgozók 68 százaléka nő, s ará­nyuk a textilgyárakban eléri a 80 százalékot. A lódzi könnyűipar 16 gyárá­ban van már különben részleg, ^melyben csak terhes nők dol­goznak. A tervek szerint 1980- ig további tízegynéhány válla­lat alakítja ki a kismamák üze­mét. Ezekben az üzemrészek­ben nincs norma, s a dolgozó nők a terhesség előtti három­havi fizetés átlagát kapják. A könnyű munkahelyre orvosi ja­vaslatra kerülnek a kismamák, de a terhesség hatodik hónap­jától már minden terhes nő könnyű beosztásban dolgozik. A „kismamák üzemeiben“ állan­dó az orvosi felügyelet, s egy felmérés kimutatta, hogy a ko­raszülések száma itt a felére csökkent. [ BUDAPRESS—INTERPRESS) A HOLDNAPTÁR SZERINT Pásztornépek körében a Hold állásán alapuló időmeghatáro­zás már nagyon régen ismere­tes. Az év kezdete, a Holdújév időpontja váltakozó, február, vagy március egyik napjára esik. A mongol Holdújév, a Ca- gan Sár a tavasz kezdetét is je­lenti. Ez az állattenyésztők éle­tében igen jelentős: az év kez­dete ugyanis az állatok éltesé­nek időszaka. A Holdnaptár tizenegy nap­pal „rövidebb“ mint a Gergely- naptár. Így Hold-időszámítás szerint minden harmadik év szökőév. Tizenkét Holdév alkot egy „rövid ciklust“, öt rövid ciklus pedig egy hatvan évből álló hosszú ciklust. A rövid cik­lus minden évét valamilyen álattról nevezték el. Az első az egér, a második a bivaly, a harmadik a tigris, a negyedik a nyúl, és így tovább... A Holdnaptár szerinti mongol időszámítás az 1027. évtől kez­dődik. A világon általánosan el­fogadott Gergely-naptár haszná­latát csak 1923-ban vezették be. Ma a Cagan Sart — a Holdnap­tár szerint Holdújévet — a szarvasmarhatenyésztők napja­ként ünnepük a Mongol Nép- köztársaságban. (BUDAPRESS—MONCAME) APRÓHIRDETÉS HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓ-BAN! ikrek születtek. Ezt követően 1960-ban, majd 1962-ben szület­tek négyes ikrek. 1970-ben alapították meg a bolgár ikerkutatóintézetet, amelynek feladata a pontos adatgyűjtés és a tudományos elemző munka. Figyelemmel kí­sérik az ikrek egészségi álla­potát, iskolakezdés előtti szel­lemi fejlődésüket. Nagy gon­dot fordítanak a megelőző or­vosi munkára, mert az ikrek általában érzékenyebbek, haj­lamosabbak különböző betegsé­gekre, s nagyobb a halandósági arányszám. (BUDAPRESS—SOFIAPRESS) ISMERKEDÉS ■ 27/160 érettségizett lány tár­saság hiányában ezúton keresi 30—35 év közötti férfi ismeretsé­gét házasság céljából. jelige: őszinteség. Ű-880 ■ 58/156 szőke, független, még dolgozó tisztviselőnő megismer­kedne intelligens, kiegyensúlyo­zott életét élő férfival 60 éves korig. Elváltak és kalandorok kí­méljenek. Jelige: Optimizmus — harmónia. Ü-882 ■ 27/170 fekete hajú gyermek­telen elvált asszoy szeretne meg ismerkedni komoly, intelligens térfival 40 éves korig. Fényképet kérek. Jelige: Nyugat-szlovákiai város. Ű-885 ■ 20/158 lány társaság hiányában megismerkedne hozzá illő fiúval. Kalandorok kizárva. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Lila akácok'4. Ú-886 ■ Munkaviszonyban levő szolid lány megismerkedne minden ká ros szenvedélytől mentes, egyedül élő férfival 37—42 éves korig. Fénykép fontos. Jelige: Ibolya. Ú-887 ■ 60/164 kassai férfi keresi öz t égy vagy elvált egyedülálló asz szony ismeretségét 55 éves korig. Jelige: Kalandorok kíméljenek. 0-88» ■ Középkorú/168 elvált, házasság céljából szeretnék megismerkedni középkorú nővel. Családi házzal rendelkezem. Gyerek nem aka dály. Jelige: Nyugodt családi élet. Ü-891 katársaknak, ismerősöknek, a he­lyi kilencéves alapiskola tantes ihletének, tanulóinak és mind­azoknak, akik 1977. április 30-án elkísérték utolsó útjára a kolá rovói temetőbe a felejthetetlen férjet, édesapát, nagyapát, Szabó Jánost, akit ci kegyetlen halál 64 éves korában kiragadott szerettei kö réból. Külön köszönetét mondunk a koszorúkért, virágadományokért és a részvétszavakért, amelyek kel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család. Ü-883 MEGEMLÉKEZÉS ■ Az Idő mű lik, de a nagy fájdalom és az igaz szeretet nem múlik el soha. Mély fáj dalommal emlé- , fe. kezek drága jó / férjemre, 0 s t r 1 h o n Miklósra, (Uzapanylt) akit 1975. június 26-án tragikus körülmények között elragadott tőlem a kegyetlen halál. Akik Ismerték és szerették, emlékezze­nek rá, szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a szomorú második évfordulón. Örökké gyászoló felesége.- 0-902 Gyökeres György felvétele ■ 42/175 elvált férfi szeretne megismerkedni korban hozzá illő nővel. Jelige: Hűség. Ú-893 ■ 65 éves özvegyasszony korban hozzá illő társat keres, akivel boldog házaséletet élhetne, jel ige: Hozzá költözöm. ' 0-899 ■ 70 éves özvegyember élettár sat keres — magányos asszonyt, jelige: Falusi. 0-913 ADÁSVÉTEL ■ Eladó Lada 1500-as, gy. év 1976, 18 000 km-rel. Huszár, Reca 179, galántai járás. Ú-884 ■ Eladó kombinált világos-barna fényes nappali szobabútor ebédlő asztal nélkül — 9 db. Cím a ■ Eladó új, 13 m hosszú ház­tető cseréppel együtt. Érdeklődni lehet Dukony Imrénél, Svodín 35., tel.: £vodín 94 162. 0-901 ■ Eladó kisebb családi ház 8 áras telekkel. Fehér Kálmán, Par­tizán utca 1188., Calovo. 0-911 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Mély fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mind­azoknak a kedves rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, mun ■ Drága gyér mekünk, Sotkovsky Janika, az Udvardi Mez. Gaz. Iskola volt tanulója 17. élet­évében 1976. jú nius 26-án tragi kus szerencsét lenség áldozata lett. Nincs nagyobb bánat a föl­dön, mint a hirtelen halál, és még ha ilyen fiatal, örökvidám, egészséges, erős, szülő- és rokon szerető teremtés hal meg. Elment örökre, de nem egyedül, magával vitte minden örömünket és bol dogságunkat. Érte vérző szíveink sebei mind nagyobbak és fájóbbak. Kérjük, akik ismerték és szeret­ték, emlékezzenek reá szeretettel. Gyászoló szülei. Ű-903 ■ Június 3-án volt egy éve, hogy a szeretett férj, édesapa és nagy apa K r o p i t z János örökre eltávozott közülünk. Akik ismerték - és szerették, emlékez­zenek rá e szomorú évfordulón. Gyászoló felesége, leánya, veje és unokái: Tibor, Zsu­zsa és Tamáska. Ű-910 * *X Iker statisztika — ikerkutatás Bulgáriában 1939 óta készí­tik el rendszeresen az ikerszü­letések statisztikáját. A kimu­tatások szerint 1939-ben 1502 ikergyermek született, közülük 454 fiú ikerpár, 571 fiú-lány iker és 477 „tisztán“ lányiker. Ez az év a hármasikrek rekord­ját hozta: négy fiú-hármas, két lány-hármas, továbbá hat két fiúból és egy lányból, valamint négy — egy fiúból és két lány­ból álló hármas iker született. A felszabadulás után 1948 volt az ikrek éve. Ebben az esztendőben 1807 iker látott napvilágot; kilenc esetben hár­mas, egy esetben pedig négyes

Next

/
Thumbnails
Contents