Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-26 / 26. szám
■rSfcÜS VILLAMOSON — Nézd a vén szivart, nem elég neki, hogy ingyenes bérlettel utazik, még ülni is szeretne! Mikus Sándor rajza A kislány már jár egy fiúval, de az nem való hozzá, véli a család. Hiába minden érv, hogy a fiú elhanyagolt, nyegle, nincs egzisztenciája — semmi sem használ. Végül a nagymamának eszébe jut: — De hát még újonc sem voltl A leány elkeseredetten kiabálja: — Mit csináljak, ha nem akar járni velem a vezérkari főnök! Allatkereskedésben a vásárló megkérdezi: — Szóval ön azt mondja, hogy ez a papagáj sokat tud beszélni? — Kezeskedem érte. Előző tulajdonosa, egy hölgy, azért adta el, mert nem hagyta őt szóhoz jutni... — Én gyakran megyek ro- konlátogatőba. — Tudtommal ön teljesen magányos, nincs egyetlen hozzátartozója sem. — Így igaz. Ezért látogatom a más rokonait. — Ez a kabát kérem valódi kesztyűbőrből készült! — Aha, azért van öt ujja ... Az ügyvéd megkérdi a kliensétől: — Ki az oka tulajdonképpen, hogy válik? — A postás. Egy nekem címzett levelet a feleségemnek adott. • — Férjezett? — kérdi a bíró a tanútól. — A hölgy felsóhajt. — Hajadon — diktálja a jegyzőkönyvbe a bíró. — Nős? — kérdi a bíró a másik tanútól. A férfi felsóhajt. — Nős — diktálja a jegyzőkönyvbe a bíró. SZÖVEG NÉLKÜL (Krokogyil) STRANDIDÉNYBEN (Pourquoi Pás) A vegetáriánusok vacsoráján, egy étvágygerjesztő málnaszörp után, a háziasszony kéri a vendégeket: • — Kérem, üljenek asztalhoz, mielőtt a vacsora elhervad . . . — Mi egy kicsit elkéstünk, mert a férjem, mint mindig, most is sokáig készülődik. (Daily Mirror) • ^ Általános Profil Művek új igazgatója modern em- Afc, bér volt: tudta, hogy nem lehet korszerű az az üzem, amelyben nincs munkapszichológus. Alkalmazását az is szükségessé tette, hogy az utóbbi években egyre romlottak a termelékenységi mutatók, a régi munkások eltávoztak, az üzemben vándormadarak tanyáztak, és aki már egy hónapja itt dolgozott, törzsgárdatagnak számíthatta magát. A munkapszichológus nagy lendülettel kezdett tevékenykedni. Először azt állapította meg, hogy a gépek és a falak szürke színe rossz hatással van a dolgozókra. Ezért a falakat zöldre, a gépeket hupikékre festette: de az emberek hangulata semmit sem javult, sőt a légkör, mintha még idegesebb lett volna. A pszichológus vizsgálatai megállapították, hogy a zöld falak az emberekben a labdarúgópályák zöld gyepét idézik fel, ezért szidják olyan sokan a vezetést, és ezért agresszívek. Hozzájárult ehhez a gépek hupikék színe, amely elkedvetleni- tette őket. Ezért a falakat babarőzsaszínre festette, hogy a dolgozókban anyai képzeteket keltsen, de a dolgozóknak a rózsaszínről nem az édesanyjuk, hanem egyéb női személyek jutottak eszükbe, amit a falon tucatszámra megjelenő aktfotók is igazoltak. A hupikék gépek álmosítot- ták az embereket, erre abból jöttek rá, hogy a minisztériumi vizsgálat számos dolgozót mély álomban talált a gépek mellett. A munkapszichológus megállapította, hogy a gépek monoton zúgása is álmosítóan hat, ezért az esztergagépekre harangjátékot, a marógépekre pedig wurlitzert szereltetett. A helyzet azonban semmit sem változott. A harangjáték hatására az emberek vallásos révületbe zuhantak, s ezenközben többször vették ajkukra az isten nevét. A wurlitzer ugyan bevált, de csak azokat a gépeket járatták, amelyekről jó magyarnóta szólt. A pszichológus felfedezte, hogy a nők általában jó hatással vannak a férfiakra. Elrendelték, hogy az anyag- mozgatói karnak azon tagjai, akik a készterméket a gépektől elszállítják, valamennyien, fiatal, csinos lányok legyenek. Az intézkedéstől azt remélték, hogy a férfiak gyorsabbak dolgoznak majd, mert a termékért így gyakrabban hívhatják a lányokat. Sajnos, a dolog visszafelé sült el, mert még lassabban ment a munka, hogy a lányoknak tovább kelljen várakozniuk. A pszichológus elrendelte, hogy a test felfrissítése céljából, minden órában tíz perc tornát vezessenek be. Ennek az lett a következménye, hogy a dolgozók, akik a fizikai megerőltetésről már elszoktak, a tízperces tor na fáradalmait ötven percig pihenték ki. R endkívül bölcs megfigyelésnek bizonyult az is hogy az emberek, akik gépeken dolgoznak, vágynak a természet után. Hamarosan kertészek jelentek meg, és a munkacsarnokokban kis csalitokat, árnyas ligeteket építettek. Tíz méterenként tiszta vizű medencéket helyeztek el, muzsikáló szökőkutakkal és fürgén cikázó aranyhalakkal. Sajnos, egyes fejletlen dolgozók ezt is félreértették. Egyre több embert kaptak el, akik horgásztak a medencék partján, szalonnát sütöttek a ligetekben, vagy egy-egy anyagmozgató lánnyal rejtőztek el a csalitban. Sok sikertelen kísérlet után joggal hihetnők, hogy az igazgató megunta az egészet, és elzavarta hűséges pszichológusát. De éppen az újítások kísérleti jellege miatt nem is vártak gyors eredményeket, sőt tnegelé- gedtek azzal, hogy az üzemről több száz riport jelent meg, és a tévéhíradóban szinte hetenként szerepeltek. Az igazgató, aki közben beiratkozott az egyetemre pszi cholőgiát tanulni, úgy nyilatkozott, hogy ez a jövő útja. Helyettese ugyan javasolta, meg kellene próbálni elzavarni a lógósokat, a jő dolgozókat pedig jobban megfizetni, de ez régi, hagyományos módszer, és az igazgató — mint mondtuk — modern gondolkodású ember volt... ŐSZ FERENC A negyvenkilencedik telefonnal sikerült elérnem őt. Alig mondtam ki a nevem, tudta, miről van szó. — Már nézem a noteszomat — vágott a szavamba. — Megvan! Holnap tizenöt tizenötkor az Interben. Viszlát! Percre pontos volt, órára nem egészen: tizennyolc tizenötkor érkezett. Menet közben rendelt egy diplomata pudingot, egy dupla konyakot, és egy tripla kávét. — Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy interjút készít velem, ezért álltam sietve a rendelkezésére, és az én drága időmből négy és fél percet szánok önre — mondta a székre ereszkedve, majd fölpattanva kiabált: — Kedves pincérem, ha jól emlékszem, rendeltem valamit! — Újra leült, és hozzám fordult Ö. — Borzasztó állapot, nemde? Mindegy! Kezdjük. — Egy művész egy napja — szavaltam megilletődve. — Ez lenne a címe... — Tiltakozom! Ez így roppant hivalkodó: egy művész! Tudja mi va gyök én a szakmámban? Hm... Olyasmi, mint a pékek között a pékmester, a cipészek között a cipészmester ... Ért engem? — Ö, hogyne — rebegtem. — Akkor talán az lesz az interjú címe, hogy Egy mester ... — Ne tartsa álszerénységnek, de még ez is túlzás. Ne cifrázzon fel engem ilyen hosszú, hárombetűs névelővel. Beérem én egyetlen hanggal, a hétköznapi „a“-val. — Akkor ha szabad kérdeznem a Mestert... — Szabad, már hogyne volna szabad — mosolygott rám kedvesen —, tőlem mindenki mindenkor kérdezhet, kérhet, kívánhat, követelhet, és én két marékkai szórom egyedülálló tehetségem termését... Ezt egy kritikus kollégája írta rólam. Nehezteltem is érte. „Egyedülálló tehetség“! Maga ne használja ezt a kifejezést, és azt sem, hogy zseni. Van erre jó magyar szó' is. — Lángész — suttogtam félénken. — Mondjuk — bólintott, és az asztalra csapott. M ajd leestem a székről ijedtemben. Szerencsémre Ö, személyesen, megmarkolta a nyakkendőmet magához húzott, úgy kérdezte: — De mit ér az én lángeszem, a világszínvonalam, az ezerszínű virtuozitásom, ha annyit nem tudok elérni, hogy őpincérsége kegyeskedjék kiszolgálni. Pedig megismert. Megismerni megismer, de hagy itt ülni immár két perce. És így megy ez az egész vonalon! Sajnos! Magának megsúgom privát, de ez nem sajtótéma, figyelmeztetem. Egy vezércikk a maximum, amihez hozzájárulok. Na, csakhogy itt van! Ez utóbbit a pincérnek mondta, miközben lekapta a konyakot a tálcájáról, és felhörpintette. — Ebbői jöhet még egy, illetve kettő! — Rám mosolygott ö. — Ugye meghívhatom? — Köszönöm, mester, de ... — Semmi de! — szólt rám erélyesen, s miközben a diplomata pudingot kanalazta, elháborogta a bánatát. Emígy: — Egy helikopter! Egy egyszerű kis helikoptert szeretnék. Olyan négy ülésest. Magának nem kell bizonygatnom, hogy mit jelentene ez nekem, és közvetve az országnak ... És különben is hozzátartozik a rangomhoz. Odakint már mindenkinek van. Még Karajannak is. Pedig mit csinál ő? Lesüti a szemét, és hadonászik egy pálcával. Ugyanakkor ÉN ... Hajh! És sajnálnak tőlem vacak néhány ezer dollárt. Pedig nem ajándékba kérem, sőt már kínáltam huszonöt forintot per dollár. Az államnak sem lenne rossz üzlet, de valaki, vagy valakik irigylik tőlem. Er ről van szó. A tehetségtelen ezrek legalább abban akarnak hasonlóak lenni Hozzám, hogy Én is csak a földön járok, mint ők. Na végre! Ez utóbbi felkiáltás a pincérnek szólt, aki elénk tette a két konyakot. — Egészségére! — koccintotta a Mester poharát az enyémhez, és egy- hajtásra kiitta a konyakját, egy másodikra a kávét, és harmadikra az én konyakomat. ( Akkor az órájára nézett. — Űristen! Mindjárt kezdődik a fogadás — bizalmasan hozzám hajolt —, lesz ott egy miniszter. Talán csinál valamit helikopter-ügyben. Viszlát! És elviharzott a Mester egy miniszterhez helikopter-ügyben. Én pedig hívtam a főurat, kértem a számlát, és zálogban otthagytam az órámat. SÚLYOM LÁSZLÓ
