Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-16 / 3. szám
Mi fordít felé mindig minden szemet? Nincs benne semmi kihívó, inkább a visszahúzódás jellemzi. Mély hangja van, de nem hangos beszédű; elegáns, de nem feltűnően öltözködő; gyönyörű arcú, de nem agyonfestett; kecses mozgású, de nem keresetten az. Filmszínésznö. Marié Jósé Natnak hívják, de a párizsi filmstúdiókban már több mint egy évtizede úgy emlegetik, mint Mademoiselle Iresistible, azaz jdBnnnh Egyszerű, kedves, természetes. Szabadon és keresetlenül beszél mindenről. — Pályafutásomat illetően nincsenek illúzióim: az utcák színházainak színésznője vagyok, aki eljutott a filmvásznakra is, ahol ugyancsak az utcák mozijainak filmszínésznője lett. Nem vagyok a művészet meg- újítója, kísérletező, úttörő vagy ehhez hasonló. • Ez védekezés, támadás, vagy önvallomás? — Egyik sem. Tárgyalási alap. Bizonyára hallott már rólam, ha alkalmat keresett a beszélgetésre. De talán nem tudja a kezdeteket. Korzikán születtem olasz—francia, arab szülőktől, Párizsban nevelkedtem. Tizenhárom éves koromban, 1953-ban, már manekenként dolgoztam, majd fotómodell lettem. Aztán beiratkoztam egy színészképző tanfolyamra, s 1956-ban Georges Lampln miniszerepet bízott rám egy filmben, így debütáltam a filmvásznon. Tulajdonképpen statiszta maradtam egészen 1958-ig —. ekkor készült La Rue~ de Praires című filmem, s pályám első köre ezzel lezárult. Gabintől Gabinig jutottam. Az első filmemben, a Bűn és bűnhődésben, ő volt a főszereplő, és ő volt a La Rue de Praires ben is. De én közben felnőttem: statisztából főszereplővé. Némi sikert arattam és újabb szerepeket kaptam: Igazság — Bardot-val, a Szerelem ideje, A francia nő és a szerelem, érzelmek iskolája, A hét főbűn, Amelie, avagy a szeretők ideje, Elise, avagy az igazi élet és még vagy tíz, tizenöt mást. De mindig csak a filmgyári rutin többé-kevésbé sikeres alkotásaiban szerepeltem. • Miért hangsúlyozza ezt ennyire? — Nem szeretem a hazugságokat. Tudom, manapság az újságok szívesebben foglalkoznak a művészfilmekkel, a kísérleti irányzatokkal, az úttörőkkel. Nekem ezekhez semmi közöm. • • Talán mégis. Hiszen férje, Michel Drach ismert rendező és sokáig a híres franéia „új hullám“ tagjai között tartották számon. — Igen, ez így van, és mégis. Tudja-e, hogy én házasságunk több mint egy évtizede alatt mindössze három filmjében vállaltam szerepet? Háromban és nem többen? És mit kínlódtam a műtermekben! Meggyőződésem, hogy a rendező-színésznő házasságokban sok a buktató. íme, egy példa: mielőtt az ember színésznőként' férje műtermébe lépne, döntenie kell a fontosság sorrendjében: mi az elsődleges — a férj sikere, vagy személyes előtérbe kerülése. A kettő együtt csak a legritkább esetben lehetséges, valakinek a háttérbe kell húzódnia. Igen, de akkor az egyik fél számára az esély kisebb. Ki és mikor engedheti meg ezt magának? Aztán a fárasztó és intenzív felvételi napok után a munkának nincs vége. Otthon minden folytatódik ... Nos, nem panaszkodom, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy az ilyen „vegyes“ művészházasságokban az alkotás nem könnyű. így aztán férjem több filmjétől szándékosan távolmaradtam ... • Az ön nevéhez néhány nagy színpadi siker is fűződik. — Azt hiszem, ez udvarias túlzás, Ha jól emlékszem, összesen öt színházi szezonban láthattak színpadon, ebből kettőben az utóbbi években, amikor Jean-Claude Brialyval játszottam a Mezítláb a parkban című darabban s ezzel tényleg olyan sikerünk volt, hogy vagy ötszázszor álltunk a függöny elé. De a filmezés túlságosan leköt ahhoz, hogy gyakrabban vállaljak színházi fellépéseket. • Ennyi film készülne Franciaországban? Párizsból állandóan a francia filmgyártás gondjairól-bajairól hallunk híreket. — Ne feledkezzen meg a televízióról. Gyakran az is- filmre dolgozik, s a színésznek a tévézés is filmezés. A műtermek annyira zsúfoltak, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán lehet forgatási lehetőséghez jutni. A színészekhez érkező ajánlatok száma pedig megsokszorozódott. Én például évi kétszáz tv- fellépési ajánlatot kapok. Az utóbbi három évben átlag ennyiszer kértek fel szereplésre. De különböző okok miatt csak minden harmadik-negyedik ajánlatot lehet elfogadni. Egyszóval, bár a mozifilmek száma hol több, hol kevesebb, azért munka van elég. • Hogy látja ön, aki mindig a közönség legszélesebb rétegeinek szóló filmekben és színművekben lép fel, a filmművészet olyan időszerű kérdéseit, mint a fiatal rendezők útkereséseit, a technikai újításokat, a sztárrendszer lassú kimúlását? — Engedje meg, hogy közvetett választ adjak. Egyszer meghívtak a francia „fiatal film“ fesztiváljára a zsűribe. A szemlén a modernek és ismeretlenek nagy csoportja gyűlt össze és nehéz anyagi körülmények között, kicsiny, de sikeres bemutatósorozatot rendezett. Soha annyit nem tanultam a szakmámról, mint ott. Számos jó gondolat és ötlet hangzott el. Ez részben csak felismerés és szó maradt, de részben művészi elképzeléssé, valósággá változott. Volt köztük olyan is, amelyben például semmiképp sem tudtam volna magam színésznőként elképzelni. Pedig korábban azt hittem, mindent el tudnék játszani. És akkor valaki elmagyarázta nekem: mivel még soha annyi film nem készült a világon, mint most, és a készülő filmek száma a legközelebbi évtizedben valószínűleg megduplázódik vagy megháromszorozódik — a régi sztárok már nem kellenek. Oj arcokra van szükség, akik csak egykét filmben tűnnek fel, civilek és természetesek, önmagukat alakítják, aztán, ha gyorsan múló divatjuk tovatűnt, visszatérnek oda, ahonnan jöttek, s folytatják mondjuk jogászi, orvosi vagy egyéb tanulmányaikat és élik tovább civil életűket. Azt gondolom, így vagyunk a technikai újításokkal és az útkeresésekkel is... • Mennyire ismeri a szocialista országok filmművészetét? — Lelkes mozilátogató vagyok és szeretek sok filmet nézni. Leginkább a csehszlovák, lengyel, jugoszláv filmekre tudok visszaemlékezni, meg néhány nagy élményt nyújtó szovjet műre [ezekből aránylag kevés kerül Párizsba). • Megőrzött-e valamit ezekből az alkotásokból? — Természetesen. De ne haragudjon, a kérdés furcsa. Az ember minden jól sikerült műből megőriz magában valamit és azt a valamit nem úgy osztályozza, hogy ez szocialista vagy nem szocialista országokban készült filmekből van. Különböző delegációk tagjaként több szocialista országban is jártam. Voltam Moszkvában, Karlovy Varyban és Prágában, Varsóban, Bukarestben, Budapesten. Meg számos kisebb városban. És itt nem a közönséggel — emberekkel találkoztam. Tudom, ez a mondat magyarázatra szorul. Számomra a közönség: ezerfejű, de egylélegzetű tömeg. Az emberek arcok, hangok, mondatok, kézfogások, kis ajándékok, aláírásért jelentkező kezek. Rajongok mindenért, ami em bpri. Legszebb emlékeim, élményeim éppen az ilyen dolgokkal kapcsolatosak. És ezekből a szocialista országokban rengeteg akad. Egyes em berekre emlékezem, és nem is emlékszem, hogy a közönséggel találkoztam-e ... • Mit gondol, a sokat vagy keveset szereplő színésznők közé tartó zik? — Erre nehéz felelni. Tény, hogy folyamatosan dolgozom. Tény, hogy esetleg többet is vállalhatnék. Tény, hogy nem tudok többet vállalni. Élni csak egyféleképp tudok: embe rien. Megvan a munkám, a hivatásom, amelyért rajongok, de meg kell lennie magán- és családi életemnek is, ezen a területen jócskán vannak kötelezettségeim. És semmit sem tudok félig csinálni. Sem a hivatást és munkát, sem a magánéletet. Ha többet vállalnék, a családi életem rovására menne. Legalábbis azt hiszem. Nem vagyok az a természet, aki megpróbálja a végsőkig feszíteni a húrt. A kockázathoz képest a lehetséges nyereség túl kicsi. Jobb talán még lehetek, de híresebb már soha. Nem mintha olyan híres lennék. De mi a hírnév? Az ember eljut a csúcsok közelébe, ahová önszántából egykor elindult. Az utcák színházának, az utcák mozijának közönségéhez indultam. Hozzá juk már régen megérkeztem. Nekik játszom ma is. Velük élek ma is. Számomra ez jelenti a sikert. • Valószínűleg nem sokan gondolkodnak így pályatársai közül. — Én így gondolkozom. Más más képpen. A pálya közös. De a rajta vezető utak nagyon eltérőek. Ahogy hallgatom okfejtéseit, és lassan megismerem logikus, finom szellemét, megértem a titkot, hogy mi fordít felé mindig minden sze met. Az egyénisége. Mely átsugárzik egész lényén. A titka: jelentős egyéniség. Ezt érezni a mozivásznon is — amikor megjelenik. Es ennek köszönheti a francia művészvilágban kapott nevét, a Made moiselle Ellenállhatatlant... FENYVES GYÖRGY N s 5' o> o< o < fit 2. < ®t nn -nnn o «nn (71 ÍTfrfR nIFl Fl FTFI Jrj Jrj 0 0 0 0
