Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-05 / 23. szám
1 k‘ A „rák elleni háború” lengyel programjának irányítója LEVELEZŐK TALÁLKOZÓJA Néhány héttel ezelőtt Rozsnyón (Rozftava) találkoztunk levelezőinkkel. Most újabb találkozóra készülünk. Június 18-án, szombaton délelőtt Nagykürtösön (Vel- ky Krtís) a művelődési ház klubjában találkozunk majd az ottani járásban működő levelezőinkkel, külső munkatársainkkal. A találkozó délelőtt 9 órakor kezdődik. Programja: főszerkesztőnk, dr. Rabpy Zoltán CSc. előadása, tájékoztatás, majd beszélgetés a levelezőket érdeklő problémákról. A találkozót a járási pártbizottság ideológiai osztályával együttműködve szervezzük. Reméljük, sikeres lesz. NINCS GAZDÁJA A JUTALOMKÖNYVNEK? Ritkán bár, de előfordul, hogy a rejtvények megfejtői helyes megfejtést küldenek be, sorsoláskor még a szerencse is kedvez nekik, ki küldjük címükre a jutalomkönyvet, mégsem kapják meg. A posta visszaszállítja, ezzel a megjegyzéssel: „A cím zett ismeretlen.“ így jártunk legutóbb, amikor Bogdáni Sándor, nyolcadik osztályos tanuló számára jutalomkönyvet küldtünk. Történt ugyanis, hogy a NYELVI REJTVÉNY helyes megfejtésére csak ennyit írt címként: 050-01 Revúca. Ez bizony kevés. Jó lenne, ha pontosabb címet írna, hiszen Rőce (Revúca) nem olyan kis helység, ahol a kézbesítők név szerint ismernek mindenkit. Kérjük, írjon pontosabb címet, az utca és házszám megjelölésével. További tanácsként megemlítjük, hogy a kézbesítés gyorsítása érdekében sohase feledkezzenek el olvasóink a postai irányítószám feltüntetéséről, ha levelet, megfejtést küldenek elmünkre. A mi postai irányítószámunk: 893-38 Bratislava. Egyébként teljes és pontos címünk megtalálható lapunk bármelyik példányszáma hátsó oldalán, legalul. Sz. Tadeusz Koszarowski profesz- szor, a varsói Maria Sklodow- ska-Curie Onkológiai Intézet igazgatója a lengyel kormány rákellenes programjának megalkotója és irányítója. A professzor 1942 óta foglalkozik rákos megbetegedésekkel. A háború után kapott megbízatást a nácik által felgyújtott és lerombolt Rádium Intézet újjáépítésére és kibővítésére. Az 1950-es években az intézet óriási fejlődésen ment át: osztályainak száma háromról 16-ra emelkedett, s 1950 óta Onkológiai Intézetnek nevezik. Figyelemreméltó tény, hogy Lengyel- országban kezelték első ízben független tudományos területként az onkológiát. Az onkológia magában foglalja a daganatos betegségek kialakulásával, diagnózisával és kezelésével kapcsolatos összes problémákat, beleértve a rák elleni intézményesített küzdelmet is. A professzor 1952 óta kizárólag az onkológiára összpontosítja minden figyelmét. Több munkájában foglalkozik a mellrákkal, s ezeket nyugaton is publikálták. Koszarowski Franciaország, Olaszország és Peru rákszakértőivel közös kutatásokat végzett a mellrák problémáinak tisztázására. Több tanulmányt írt a vastagbél- és a tüdőrákról is. Mindent összevetve 150 tanulmánya foglalkozik sebészeti és onkológiai problémákkal. A rák elleni küzdelem keretében epidemiológiai tesztek egész sorát végeztette. A lengyel onkológusok az országban és a külföldön élő lengyeleket egyaránt bekapcsolták tesztjeikbe. Lengyel onkológusok dolgozták ki az „emigrációs kutatást“, amikor is annak meghatározására törekedtek, hogy a rosszindulatú daganatok képződésében milyen mértékben hatnak genetikai és környezeti tényezők. Ez irányú kutatásaiknál együttműködnek az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézetével. Lengyelországban központi ráknyilvántartást vezetnek. Regisztrálják a megbetegedéseket, a betegségek összetételét, a gyógyultak számát és az alkalmazott gyógymódokat. A rák elleni háborúban kiépítették a rák korai felismerése érdekében az onkológiai központok és klinikák egész hálózatát. A ráknyilvántartásnak köszönhető, hogy mintegy 30 éves időszakra meglehetős pontossággal előre meghatározható a várható rákos megbetegedések száma, ami lehetővé teszi az onkológia tervszerű fejlesztését. Lengyelország 15 éves rák elleni programjának legfőbb célja: 1990-ig megkétszerezni a rákból kigyógyultak számát. A kormányzat 6 milliárd zlotyt bocsátott rendelkezésre a program céljaira, továbbá 12 millió dollárt orvosi felszerelések beszerzésére. Jelenleg Lengyelország gyógyintézeteiben 2100 ágy áll a rákos betegek rendelkezésére, de 6000 ágyra lenne szükség. Ezt 1985-re biztosítani akarják. A program magában foglalja egy Országos Onkológiai Központ létesítését is Varsóban. Az egész országot 11 onkológiai körzetre osztották, összesen mintegy 15 millió lengyel kerül hosszabb-rövidebb időre ellenőrzés alá. Zeneterápia Bulgáriában A bolgár orvostudományi akadémia pediátriai intézetében 11.30-tól 12 óráig „csendrendelet“ van érvényben. A gyermek- páciensek ágyukban fekszenek, s a csend annyiban nem teljes, hogy e félóra alatt zenét hallgatnak. Csajkovszkij „Hattyúk tava“, Schubert „Ave Maria“ és Mozart „Kis éji zene“ című művét. A fárasztó vizsgálatok, kezelési eljárások és a kórházi iskola óráinak kimerítő látogatása után a zene rendkívül kedvezően hat a gyermek páciensekre. Feloldja a szokatlan kórházi környezet okozta szorongásokat, megnyugtatja őket és a tapasztalatok szerint elősegíti, hogy jó étvággyal megebédeljenek, majd lepihenjenek. A „zeneterápia“ ötletét pedagógusok adták, de természetesen az illetékes orvosokkal folytatott konzultáció után vezették csak be. Egyelőre csak kísérletről van szó. Az első tapasztalatokból leszűrték, hogy a beteg gyermekeknek a szokatlan környezetből és egyéb tényezőkből eredő lelki egyensúly-felborulását a „muzi- koterápia“ nagy százalékban helyrebillenti. A zenét nem hallgató kontrollcsoport kedvezőtlenebb pszichikai tüneteket, gyengébb koncentrálóképességet tanúsított a kórházi iskola foglalkozásain. Az eljárást már sikerrel alkalmazzák a Szófia mellett fekvő Bankja felnőtt, keringési zavarokban szenvedő betegeinél is. (BUDAPRESS-SOFIAPRESS | 1977 VI. 5. A Kaukázus északi nyúlványai között elhelyezkedő Észak-Őszét Autonóm Köztársaság áprilisban ünnepelte fennállásának 55. évfordulóját. Ez alkalmat ad annak áttekintésére, hogyan is él egy ilyen kis köztársaság népe, lakói — távol a hatalmas ország központjától — milyen esélyekkel rendelkeznek a társadalmi és egzisztenciális fejlődésre. Mint Oleg Baszijev, a köztársaság Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke elmondotta, a mindössze ÖÜ00 négyzetkilométer területű Oszétiában 600 ezren élnek. A Szovjetunió más autonóm köztársaságaihoz hasonlóan Észak-Oszétia is 11 mandátummal rendelkezik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsában. A Szövetségi Tanácsban minden 300 ezer ember után küld egy képviselőt. A központi és helyi szervek nemzetiségi ősz szetétele tükrözi a köztársaság lakosságának összetételét; itt ugyanis a kis terület és a kis lélekszám ellenére több mint száz nemzetiség képviselői élnek. A lakosság 85 százalékát oszétek és oroszok teszik EGYENLŐ ESÉLYEK ki, de megtalálhatók bolgárok, zsidók, németek, asszírok, franciák, üzbé- gek, kalmükök, tabaszárok, indusok, kumikok, lezgek stb. A köztársaságban végbemenő internacionalizálódá- si folyamatot jól tükrözik a családi kapcsolatok. Körülbelül minden hetedik család vegyes nemzetiségű, Ordzsonikidzében — a köztársaság fővárosában — pedig minden negyedik család. S ami érdekes: e vegyes házasságok az esetek túlnyomó többségében szilárdak és boldogok, sokkal ritkábban bomlanak fel, mint az azonos nemzetiségűek házasságai. A köztársaság iskoláiban mindenki anyanyelvén tanulhat. Anyanyelvi tankönyveket és egyéb irodalmat kapnak a kabardok és a grúzok, örmények és csecsének, avarok és azerbaj- dzsániak. Mint Valentyina Urtajeva, a köztársaság köz- oktatásügyi miniszterhelyettese elmondta, a tankönyvek és a segédeszközök kiadása az aránylag kis létszámú népek számára nem rentábilis, de av szovjet állam vállalja ezeket a kia dásokat, hogy minden állampolgárnak biztosítsa az anyanyelvén való tanulás jogát és lehetőségét. A kis autonóm köztársaság ipara az elmúlt 55 esztendő folyamán olyan jelentőssé fejlődött, hogy termékei ma több mint 30 államba jutnak el. A köztársaságban három felsőoktatási intézmény: állami egyetem, bánya- és kohóipari főiskola, valamint orvosi egyetem működik. (BUDAPRESS-APN) Vietnam a tejjel ismerkedik Néhány évvel ezelőtt a vietnami gyerekek még nem ismerték a tej ízét. Talán meglepő, de igaz, hogy Vietnamban, a burjánzó növényzet hazájában, ahol évenként két alkalommal takarítanak be termést, tejtermeléssel gyakorlatilag senki sem foglalkozott. A szarvasmarhát — a bivalyhoz hasonlóan — kizárólag igavonásra hasz nálták. A közelmúltban párt- és kormányhatározatok szülét lek a tejtermelés meghonosítására. A Vietnami Szocialista Köztársaság nyugati szektorában, egy magas fennsíkon található állami gazdaságban kezdték el az eddig ismeretlen tejtermelést. A környezeti adottságok figyelembe vételével — a „Hoilstein“ fekete-tarka tehénfajta meghonosítása mellett döntöttek. Ez a fajta könnyen akklimatizálódik, hozama pedig talán legjobb a világon: naponta 50—60 liter tejet ad egy-egy tehén. Az első tehénistállók kubai tapasztalatok alapján, kubai szakemberek segítségével épültek. A fekete-tarka tehenek Svájcból származnak — kubai közvetítéssel. A tejtermelés megalapozását elkezdő állami gazdaság jelenleg ezer tehenet nevel, s más állami gazdaságok is csatlakoztak már a kezdeményezéshez. (BUDAPRESS-APN—VNA) APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A Drobny tovar Vállalat 08-71- es üzeme, Bratislava, Stará Vaj norská cesta, azonnali belépéssel felvesz: — teherautó-vezetőket — kocsikísérőket — vezető raktárosokat — anyagmozgatókat (férfiakat és nőket) — női adminisztrációs munkaerőket. követelmény: közgazdasági szak középiskolai, közgazdasági szakiskolai, általános középiskolai, esetleg alapiskolai végzettség Csak bratislavaiak és környék beliek jelentkezzenek, a fenti cí men. Toborzási terület: Bratislava. ÚF-60 ■ Postová novinová sluzba — Üstredná expedícia a dovoz tla- Ce, Bratislava, Gottwald tér 6., 7. cm. 713-as sz. ajtó, „Sajtóközpontba*4, Bratislava, Martanovifi utca Jelentkezni lehet a fenti címen. Továbbá felveszünk kitanult elektromechanikusokat. ÚF-66 ISMERKEDÉS ■ 29/167 elvált mérnöknő, ren dezett anyagi körülményekkel, egy gyermekkel, társaság és al kálóm hiányában ezúton keresi intelligens, jó érzésű férfi isme retségét. Jelige: Dunamente. 0-804 adásvétel ■ Olcsón eladó Wartburg 353. Telefon: Dunajská Streda 243-43. 0-757 ■ Eladó jó állapotban levő Moszkvics 403-as, gy. év. 1964. Telefon: Bratislava 952-12, 16.00 óra után. Ű-81Ü felvesz: g Kómplett furnéros ebédlőszova— férfi és női munkaerőket fo- bútor eladó. Érdeklődni Dunalyóiratok és hírlapok szállítá- szerdahelyen a 243 96-os telefon sára az újonnan felépített számon lehet. Ű-720 Hz INCHEBA külkereskedelmi vállalat Bratislava, Drienová 24, az 1977/78-as tanévre három évre ipari tanulónak felvesz fiúkat asztalos, villanyszerelő, lányokat pedig kárpitos szakmákra. Követelmény: az alapiskola elvégzése. OF-6? * * « (