Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-05 / 23. szám
s Kútvölgyi Erzsébet (ászai Mari-díjas színésznő Vámos László, a magyar színházi élet egyik kimagasló egyénisége nyilatkozta a Film Színház Muzsika hasábjain: „Sokan azt hiszik, hogy a színész teljes fegyverzetben pattan ki a főiskoláról. Ez tévedés. Akadnak persze ritka kivételek, mint például Soós Imre, az újabbak közül pedig Kútvölgyi Erzsi.“ — Megtisztelőek Vámos László szavai. Olyan dolgot tart igaznak, amit ha én elfogadnék, nem tudnék továbblépni. Alacsony, törékeny színésznő. G. B. Shaw megálmodott Johannája. Várkonyi Zoltán szerint az egyik legtehetségesebb színésznő. Életeleme a színház. — Gyermeksebésznek készültem. Középiskolásként megnyertem egy kiejtési versenyt, és attól kezdve mást sem hallottam a családomban és az iskolában, minthogy színészi képességeket rejtegetek. Bizonyára furcsán hangzik, de tényleg a kényszernek engedtem, amikor jelentkeztem a Színház- művészeti Főiskolára. önbizalma azonban már akkor cserbenhagyta, amikor az első színészmesterség óráján fel kellett mennie a színpadra. Belső szemérmességét minden bizonnyal az okozta, hogy több osztálytársa a színház környékéről érkezett, tehát otthonosan mozogtak a színpadon. A harmadik évfolyamban a Black Comedy című vizsgadarabra készült az osztály. Amikor a Blanche-ot alakító Szalay Edit megbetegedett, Vámos László őt küldte fel a színpadra. Pár percnyi töprengés után, időről és térről megfeledkezve, egyre közelebb került a csacska vénlány alakjához. — Nyilván ez volt a fordulópont önmagam keresésében, mert ettől a pillanattól fogva megéreztem a színészi játék örömét. Bizonyítani akartam. A következő vizsgaszerepe Júlia volt. Rómeót osztálytársa, Kalocsay Miklós játszotta. Már maga a vállalkozás is izgalmasnak tűnt: ilyen fiatalok még sosem játszották a címszerepet. Játékukat csupa tisztaság és hit sugározta be. Kútvölgyi Erzsi Júliája még a Szegedi Szabadtéri Játékokon is naggyá tudott nőni. Alakításában már akkor sejteni lehetett „johannai“ drámaiságát. Egy bravúros beugrással is felhívta magára a figyelmet. Vámos László ugyanis neki adta át Galambos Erzsi szerepét, a La Mancha lovagja Aldonza- Dulcineáját, mikor az Operettszínház kitűnő musical-színésznője hirtelen megbetegedett. A partner nem más, mint Darvas Iván volt. Ám a beugrás kiválóan sikerült. Hogy honnan a kristálytiszta énekhang? — Zenei általánosba jártam, kottaolvasó ember lett belőlem. A többit Vámos Lászlónak köszönhetem. Diplomaosztás után a Vígszínház szerződtette. Első komolyabb szerepe — Julika a Liliomban — kitűnő alkalom volt a bemutatkozásra. A film számára Mészáros Márta fedezte fel. A Szabad lélegzet ugyan nem kavart vitákat, de Kútvölgyi Erzsi játékáról csak a dicséret hangján írtak. Az elsőfilmes Szörényi Rezső alkotásában, az Idegen arcokban barátkozott meg igazán a filmmel, mint műfajjal. A rendezővel is csak akkor érti meg magát, ha azonos hullámhosszon dolgoznak. — Szerintem a jó rendező teljes partnerként kezeli a színészt. A pálca ugyan az ő keiében van, de az alkotás sikere a színésztől is függ. A televízióban is szép feladatokkal bízták meg. Eljátszotta Elektrát, a Tudós nők és a Tigrisugrás főszerepét. Legutóbb Visnyevszkij Optimista tragédiájának tévéváltozatában láthattuk. Keményen, belső eltökéltséggel játszotta a komisszárt. Minden szava, gesztusa hittel és szigorúsággal volt teli. Szüleiben különösebb színészi hajlamot nem fedezett fel. — Mindketten érzékeny emberek, s ez nagyon fontos a pályánkon. Képzeletében színeiben látja meg a figurát. — Erre a jelenségre először fűlikánál figyeltem fel. Kékfestő ruhája is egyszerűségéről vallott. Csehov Varvarája: barna. Júlia: fekete. Johanna: vörös. Minden színnek megvan a csatolt, általánosítható jelzője. Színházi pályafutásának eddigi legnagyobb állomása, a XX. század drámairodalmának legnagyobb női szerepe: Szent Johanna. Eljátszásához elengedhetetlen a maximális felkészülés, a kor- ismerettől kezdve egészen a kifejező eszközök magas fokú birtoklásáig. Kútvölgyi Erzsi annyira ráérzett Johanna igazára, hogy ez elég volt számára ahhoz, hogy azt keményen, hősiesen meg tudja védeni. A nagy fizikai megterhelés ellenére érett művészi teljesítményt nyújtott. Olyan Johannák után is nagyszerűen megállta a helyét, mint Bulla Elma, Psota Irén, Gobbi Hilda ... Színházi szerepkörének palettája most újabb színnel gazdagodott. Jurij Petrovics Ljubimov, a világhírű moszkvai Taganka Színház rendezője a budapesti Vígszínházban Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művét állítja színpadra. Szonya szerepére Kútvölgyi Erzsit választotta ki. Legújabb filmszerepét Bacsó Péter Riasztólövés című filmjében kapta. — A film, formailag majdnem bűnügyi történet: egy lány lelövi a szerelmesét, s a rendező azt kutatja, mi volt tettének háttere. Nem szerelmi dráma rejlik mögötte, hanem súlyos erkölcsi konfliktusok. A lány magatartásával nem értek egyet. En nem lőnék le egy embert, képtelen lennék rá. De foggal, körömmel megszerezném az igazam. Kútvölgyi Erzsit, mint színésznőt és mint magánembert régóta ismerem. Tulajdonképpen mindig egyforma és mégis mindig más. G. SZABÓ LÁSZLÓ II — mm NEPSZEftUSEGENEK TITKA: Arcképvázlat Kútvölgyi Erzsébet színésznőről Hárman A jégsziget foglyaiból Sean Connery Színészként érkeztem Moszkvába és és Amundsenként távozom onnan. Átalakulásom a film köznapi csodája: a szerepek természetes módon önálló életre kelnek. Még sohasem jártam a szovjet fővárosban. Egyelőre az első élmények hatása alatt állok. Jó itt a levegő. A széles utcák — a nyüzsgő forgalom ellenére — megnyugtatóak. Ez bizonyára naivnak látszó észrevétel, mégis úgy tűnik nekem, igen jellemző a moszkvaiak életritmusára. Es a tiszta, elfogulatlan szem első benyomása ritkán csal. £gy város arca számomra oly fontos, mint egy hajdanán élt ember megszemélyesítésének folyamatában a történelmi maszk. Ogy szeretek dolgozni, hogy először megteremtem a hiteles külső azonosságot, és aztán belülről igyekszem magamat a maszkhoz alkalmazni. Mindig úgy érzem: minél hitelesebb a maszk, annál hitelesebb az alkalmazkodó képességem is. Itt, Moszkvában, ragyogó maszkmesterekkel találkoztam. Alaposan szemügyre vettek, azután minden különösebb segédeszköz nélkül, másfél óra alatt Amundsenné varázsoltak, hogy éppen úgy néztem ki, mint az igazi Amundsenről készített fényképen látható. A maszk főpróbájára akaratomon kívül került sor. Kiléptem a maszkteremből és úton a rendezőhöz egy idős úrral találkoztam. Meglepve nézett rám és felkiáltott: — De hiszen ez Amundsen! Szégyellve, hogy ennyire megleptem, továbbsiettem. Néhány óra múlva bemutattak egy másnak: a nyolcvannégy éves Umberto Nobile tábornokkal, a film megszemélyesítendő főhősével és meghívott szaktanácsadóiával találkoztam. Ekkor már teljesen bizonyosan éreztem: A történelmi maszk életre keltése sikerülni fog ... Claudia Cardinale Csak néhány órája szállt le velem a repülőgép Moszkva légikikötőjében, de már lázban vagyok. Számos filmben játszottam, közülük jó néhányban történelmi szerepeket is. De A jégsziget foglyai kínálja az első olyan alakítás lehetőségét, amikor — ha csak napokra vagy hetekre is — belekerülhetek az emberiség igazi nagy kalandjainak egyikébe. Négy évtizeddel az események lezajlása után részt vehetek Nobile, egy játékfilm kedvéért megismételt sarki expedíciójában. Persze késtem. A felvételek már jóval Moszkvába érkezésem előtt megkezdődtek. Mihail Kalatozov rendező kérésére első dolgom volt megnézni a már elkészült részeket. Es a vetítés közben tulajdonképpen magam is az események részese lettem. Még nem álltam a kamerák elé, de már belekerültem a történelem sodrába. A megoldás remeknek bizonyult. Noha ismertem az 1928-as események hiteles krónikáját, s bár ismertem az ezekből részleteket kiemelő és összeötvöző forgatókönyvet is, mégis egyszerre érdekelni kezdett, hogy állok majd helyt ebben a nagy kalandban. Ogy értem, én Claudia Cardinale ... Elmondtam Kalatozovnak is: úgy érzem, e film révén, hátulról belecsempésznek a törénelembe. Nevetett, de örült is, tudta, hogy tulajdonképpen máris magamban forgatok ... Ma egy órát sétáltam a tolmácsnövel a városban. Kértem, néha-néha fordítsa le nekem, miről beszélgetnek mellettünk az emberek. Betértünk egy csemegeüzletbe, odaálltunk a teaosztály pultjához. Az előttünk álló asz- szony a férjéről beszélt; hajóstiszt egy jégtörőn és legutoljára azt írta, egy sarkvidéki expedícióért indulnak: meteorológusokért, geológusokért... Tudom, a véletlen űz néha ilyen játékokat. En mégis úgy éreztem, egy ország él a nagy tudományos és felfedező kaland birodalmában ... Peter Finch Mihail Kalatozov, a rendező szokatlan módon ellenőrizte maszkom. Behozta magával a maszkterembe. Umberto Nobilét és azt kérdezte tőle: — Nos, hogy tetszik? — Negyven éve a hajam kissé rö- videbbre vágva hordtam, egyébként megfelel. Furcsa érzés volt. A negyvennégy éves Nobilére maszkírozott színész a nyolcvan felett járó Nobilével találkozott. Csodálatos, ez nem keltett remineszcenciákat az idős tábornokban. Tárgyilagos és határozott tudott maradni. Meglepett emlékezetének tisztasága. Magas kora ellenére bámulatos fizikai kondícióban emelgette az expedíció felszerelésének darabjait. A legkisebb részletre, a legkisebb tárgy helyére is tökéletesen emlékezett és percről percre mesélte el a legdrámaibb fordulatok valamennyi apró részletét. Beszélgetéseinken Kalatozov is részt vett. Gyakran jegyezgetett. Néha-néha kérdezett valamit. Ö irányította a beszélgetést, én csak hallgattam. Csak később, a leningrádi forgatások idején ismertem fel, hogy a moszkvai beszélgetések tulajdonképpen az alakítás lényegét jelentik: kialakítottam magamban a Nobiléről alkotott képet. A többórás, kimerítő beszélgetés végén Kalatozov azt kérdezte tőlem: érti-e Nobile tábornok cselekedeteinek indító okait? Erti-e szempontjait? Azt feleltem: azt hiszem, értem. Hirtelen rám nézett: — Ne utánozza őt. Ne vegye át a külsőségeit. Szempontjai figyelembevételével, az önben kialakult jellemkép szerint képzeljen maga elé egy sarkkutatót és azt játssza el. Megkezdődtek a felvételek. Nobile alig várta, hogy láthassa az első részleteket. A rövid vetítés után csak annyit mondott nekem: — Mr. Finch, ön nyugodtan használhatja a nevemet. Ez én vagyok .., SZOVJETSZKAJA KULTÚRA 1977. VI. 5. io
