Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-29 / 22. szám
zelgő vihar szelét érezte? Ki tudja ... Nem árulta el. Impozáns megnyitóünnepséggel kezdődött a prágai sportcsarnokban a XI. női torna Európa-bajnokság. A közönség két napon át szebbnél szebb teljesítményeknek lehetett szemtanúja Comaneci — tíz pontot érő gerendagyakorlata közben A FIATALSÁG FESZTIVÁLJA VOLT „A világ tornasportjában az Európa-bajnokság mindig jelentős állomás volt, és meggyőződésem, hogy a prágai is az lesz. Nem is olyan régen még a montreali sikereknek örvend- tünk, és most földrészünk legjobb tornásznői készek ismét tanúbizonyságot tenni tudásukról. Nem az a fontos, ki milyen helyezést ér el, hanem hogy a prágai EB a világ tornasportjának történetébe mint a sport és barátság gyönyörű fesztiválja vonuljon be“ — mondotta megnyitó beszédében furij Tyitov, a Nemzetközi Torna Szövetség szovjet elnöke. Nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült maradéktalanul. A román küldöttség vezetőinek cse lekedete azonban csak egy kis közjáték volt az utolsó tornaszer gyakorlatai előtt, és egyáltalán nem rontotta el sem a versenyzők, sem a közönség jó hangulatát. A XI. női torna Európa-bajnokság teljes sikert hozott. A románokon kívül a többiek elégedetten, sok értékes tapasztalatot, szép emléket szerezve távoztak Prágából. Bizonyára mindenki büszke lesz arra, hogy e sportág történetében mérföldkövet jelentő eseményen jelen lehetett. # * # A női torna Európa-bajnokságokon, az elsőtől kezdve valamennyin, a szocialista országok versenyzői domináltak. Csupán az 1963-as párizsi EB képezett kivételt. Akkor ugyanis, mivel a francia kormány az NDK küldöttségének megtagadta a beutazási engedélyt, szolidaritásból a többi szocialista ország is lemondta részvételét. Eddig a legtöbb aranyérmet, 29-et, a szovjet tornásznők szerezték és fölényüket ezúttal is igazolták, a hét aranyból öt az 6 tarsolyukba vándorolt. A szovjet lányok megmutatták, milyen úton kell azoknak haladniuk, akik — legkésőbb a következő olimpián — a legjobbak párharcába bele akarnak szólni. Minden túlzás nélkül állíthatjuk: a prágai Európa-bajnokság Moszkva jegyében zajlott. Addig természetesen lesznek még változások, feltűnnek majd új tehetségek és a mostaniak közül jó néhányon kiesnek a versenyfutásból. Gondoljunk csak a nem is egy esztendeje megrendezett montreali olimpiára. Az akkori egyéni összetett első tíz helyezettje közül csak Coma- neci^Kim, Ungureanu és Egervári szerepelt Prágában. A bronzérmes Tu- riscseva edzőként érkezett az EB-re, s a többiek — Korbut, Escher, Kische, Gerschau, Pohludková — sem tudtak a fejlődéssel lépést tartani. Az EB legnagyobb meglepetésével a szovjet Muhina szolgált. Első nagy nemzetközi versenyén három arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert. Felemáskorlát- és műszatyadgyakorla- ta egészen rendkívüli színvonalú volt. A lóugrásban másfél szaltó előre, felemáskorláton Korbut-szaltó piruettel „fűszerezve“, gerendán szaltó előre és hátra, talajon dupla szaltó és még több, hihetetlenül nehéz elem szerepelt. Műszabadgyakorlatára a szakemberek azt mondták: ilyen nehezet eddig nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál sem mutattak be. Ha eléri Comaneci bemutatóinak tökélyét, tisztaságát, senki sem veszélyeztetheti világelsőségét. Fiatal kora ellenére mozdulatait nőiesség jellemezte, ami a kivitelezés színvonalát csak emelte. Az akrobatika most már a női tornában is dominál, kérdés, ki meddig tudja fokozni. A fiatalok természetesen jobban bírják erővel. Élénken él emlékezetünkben az ünnepé lyes megnyitó utáni tornaparádé, melyen tizenhat 9 — 10 éves kislány (a csehszlovák torna utánpótlása) a szőnyegen olyasmit produkált, amit eddig még nem láttunk. Bizonyára a szakembereket is ámulatba ejtették. A tornászpalánták mint a gumilabda pattogtak a szőnyegen keresztül-ka- sul. Jó néhányon olyan magabiztosan ugrották a dupla szaltókat, mintha ez lenne a legkönnyebb dolog a világon. Nem kérdezzük, mi lesz, ha felnőnek, mert talán néhányukat eléri a végzet: lelassulnak, veszítenek rugalmasságukból, lendületükből, úgy mint néhányon a tegnap nagyjai közül. Sokan azt állítják, illetve állították, hogy Nadia Comanecinek, a világ 1976-os legjobb sportolójának ez lett a sorsa. Az Európa-bajnokságot megelőző versenyeken Londonban, Párizsban, Barcelonában és Madridban ugyan osztatlan sikert aratott, mégis akadtak újságok, amelyek aztán azt írták, semmi újat sem hozott tavaly óta. Ez azonban nem felelt meg a valóságnak, mert Prágában olyan szakemberek, akik jól ismerik az olimpiai bajnoknőt, kijelentették: felemáskorláton több nehéz elemet mutatott be, modernizálta gerendagyakorlatát — bizonyára ezért részesült 10-es értékelésben —, és teljesen új műszabadgyakorlatot adott elő, melyet a pontozók 9,85-re értékeltek. Az 1975. évi skieni EB négyszeres győztese már nem az a mosolygós kislány, mint volt. Megkomolyodott ... talán túlságosan is. Szótlansága egyenesen megdöbbentett bennünket, beszédbe elegyedni vele szinte lehetetlen volt. Teljesen elzárkózott a külvilágtól, lehet, hogy kizárólag a versenyre gondolt, de az is lehet, hogy kivételes teherként nehezedett rá az a tudat: az olimpiai győzelem után Prágában is sikeres helytállást várnak tőle. Vagy talán a köAz akrobatika nagy igényeket tá maszt az edzésekkel szemben. Megnövekedett a sérülések veszélye. Ezért szentelnek fokozott figyelmet a versenyzők egészségének. Dr. Antonín Cech, a csehszlovák válogatott orvosa elmondotta: a legtöbb boka és térdsérülést a dupla szaltók, Cuka- harák okozzák. Ez volt az oka, hogy Pohludková, Licková és Smolíková kimaradt a válogatottból. A fejlődést nem lehet megállítani, ezt Tyitov, a FIG elnöke is kijelentette. Hangsúlyozta, hogy honfitársa, Andrianov például a nyújtóról leugorva hármas szaltót is produkált. A sérülések elkerülésének, illetve csökkentésének egyetlen módja a megfelelő technika és edzésmódszer, valamint a kifogás tálán felszerelés. Csak célszerű felkészüléssel lehet elérni, hogy a sérülések kevésbé legyenek veszélyesek. A mezőny mindjobban fiatalodik és sokan tartanak attól, hogy a nemzetközi szövetség enged egyesek követelésének és hozzájárul a még fiatalabbak részvételéhez is. A prágai EB-n az 1963-as születésűek jelentették a legalacsonyabb életkort. Akadtak néhányon, akik csak ősszel töltik be 14. életévüket. Az EB mezőnyében csaknem több volt a gyermek, mint a felnőtt. Több edző véleménye megegyezett abban: jobb lenne, ha a korhatárt 16 évre emelnék. Kedves látvány ugyan, amikor tízéves gyermekek „röpködnek “a levegőben, de azért mégiscsak gyönyörködtetöbb egy felnőtt tornásznő hasonló produkciója. Ilyenek voltak a mezőny legcsinosabb tornásznőjének, Holkoviőovának esztétikailag kifogástalan bemutatói, melyekből nem hiányzott a női kellem és báj. * » » Azok az idők természetesen márelmúltak, amikor Larisza Latinyina 29 éves korában nyert ismételten Euró- paJjajnokságot. Ahogy múltak az évek, úgy csökkent a győztesek életkora. Vera Cáslavská 1967-ben 24 éves volt, amikor Amszterdamban másodszor szerezte meg az EB valamennyi aranyérmét. Két esztendővel később a 19 éves Karín Janz vitte el a pálmát, 1971-ben pedig a 18 éves Ludmila Turiscseva. A Prágát megelőző Európa-bajnokságon Nadia Comaneci még nem töltötte be 14. életévét, amikor megnyerte az összetett versenyt, és a szerenkéntt döntőkben három első helyet szerzett. Már akkor is és később Montrealban Kim volt legveszélyesebb ellenfele. Az Európa- bajnokságok története tehát arról tanúskodik, hogy a versenyzők átlagos életkora állandóan csökken. Csehszlovákiában a fejlődés hason ló volt. Az 1964-es tokiói olimpián a Krajéírová (16), Rimnáöová (17), Sed- láéková (18) összetételű válogatottat az „óvodások“ csapatának becézték. 1972-ben a 15 esztendős Zdena Dor- háková lett csehszlovák bajnok. Es most? Csupán egyetlen példa: az EB előtti utolsó válogató versenyt a tízéves (!) Martina Pexová nyerte. .Az előírások értelmében azonban nem lehetett ott a prágai sportcsarnokban megrendezett eseményen. Holkoviéo- oá mellett az 1963-as születésű Dana Brydlová és Vera Cerná került a csapatba. Ehhez pedig nem kell kommentár. KOLLÁR JÓZSEF Muhina, a prágai Európa-bajnokság legnagyobb meglepetése a felemás- korláton Ingrid HolkoviCová, az Inter Bratislava versenyzője szerepelt legjobban a csehszlovák tornásznők közül (A CSTK felvételei) Index: 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Robay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 169, 3312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda —'Kiadóvállalat Bratislava, Volgogrodskó 8. Nyomja a Pravdo, az SZLKP nyomdavállalata — Pravda Nyomdaüzeme, Bratislava^ Stúrova 4. Hirdetőiroda: Vajan- ského nábrezie 15., II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Üj Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postai Hfrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postoi kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ustredná expedíció a dovoz tlaöe, Gottwaldovo nómestie 48/VII. A SÜTI regisztrációs száma: 5/2.