Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-05-29 / 22. szám

* 1977. V. 29. AZ ÉVSZÁZAD JÁRVÁNYA? Küzdelem a szívbetegségek ellen Írjunk teljes nevet Minden hírt, tudósítást ér­dekessé tesz a nevek emlí­tése. Helyes és szükséges a nevek említése akkor is, ha az elkerülhető. A személyek, nevek említése ugyanis kap­csolatot teremt az olvasók­kal. A nevek pontatlan írá­sa azonban kárt okozhat, még következményekkel Is járhat, a hírt pedig teljesen köznapivá teheti. Ha egy név először jelenik meg a szövegben, írjuk ki teljesen, úgy, ahogy azt az illető használja. Rövidítéseket ne használjunk, tehát ne írjuk: Kocsis J. Hanem írjuk ki: Kocsis János. A nevek mel­lett a foglalkozást, beosz­tást, társadalmi helyzetet, a tisztséget azért közöljük, mert jellemzők, másrészt az illetők fontosságárá utalnak. Itt is ügyelni kell a pontos­ságra: Kocsis János, hnb- elnök. Kevés csak azt irni, hogy elnök. Bece-, illetve gúnyneveket általában nem illik használni. Gyakran okoz gondot a női nevek írása. Általában az a szokás, hogy a férjezett asszonyok nevét nyelvünk szabálya szerint írjuk: Tóth Istvánná. Újabban meghono­sodott a leánykori név emlí­tése is, ebben a formában: Tóthné, Nagy Irén. De hely­telen így írni: Tóth Irén. Gyakori eset, hogy a kézzel írott szövegből pontatlanul, vagy hibásan olvassuk ki a neveket. Egy kis figyelmes­séggel elkerülhető ez a hiba- lehetőség, mégpedig úgy, hogy a kézzel írott szöveg­ben nyomtatott nagybetűk­kel írjuk a neveket. Ne fe­ledjük: a nevek említése is érdekessé teszi a hír, a tu­dósítás szövegét, de csak akkor, ha pontosan és helye­sen írjuk. Jónos-e a Gyula? ‘János legyen... Hát ké­rem, a János az nem volt. Mert arról Időközben kide­rült, hogy nem is János, ha­nem Gyula. Bodrogi Gyula, az ismert és népszerű ma­gyar színművész. Mindez, sajnos, csupán a vasárnap Imájus 15-iJ esti tévéadás­ból derült ki. Ugyanis a Ma­gyar Televízió által leadott hivatalos műsorban pontosan az állt: „Enyém a képernyő. Bodrogi János műsora.“ Nos, kérem, a hiba nem a mi ké­szülékünkben volt. Közmeg­elégedésre I reméljükJ tisztá­zódott az ügy, s az adás nyomán Bodrogi Gyula ismét visszanyerte eredeti nevét. Az ezredik Hetente jelentkező sakkro­vatunk május 27-én egye­dülálló szlovákiai jubileumá­hoz ért: 1000. alkalommal közöltük sakkfejtörőnket, amelyet 1957. szeptember 1- én indítottunk útjára. Sok rendszeres olvasónk küldi be hétről hétre megfej­tését, s a győztesek sokkal többen vannak, mint ahányat könyvjutalomban részesíthe­tünk, illetve létraverse­nyünkben jutalmazhatunk. A baráti államok, elsősor­ban a Szovjetunió verseny- . zőinek különösen nagy az érdeme abban, hogy e sport iránti érdeklődés fokozódik és a sakk hazai népszerűsí­téséhez e jubiláló sorozattal nekünk is sikerült hozzájá­rulnunk. Sz. Zigmas Januskevicsusz szov­jet kardiológus irányításával Kaunasban (Litván SZSZK) har­ci program 'készül a legelter­jedtebb ischaemiás szívbetegség és annak rettegett megnyilvá­nulásai — a szívizom-infarktus és a szívgörcs — ellen. E prog­ram végrehajtása városi mére­tekben már megkezdődött, a legközelebbi években pedig ki­terjesztik a köztársaságra, majd az egész Szovjetunióra, sőt an­nak határain túlra is. A problé­mák egy részét az Egészségügyi Világszervezet keretei között holland tudósokkal közösen dolgozzák ki. • Mit jelent ez a program? — Arra törekedtünk, hogy több eleimből összekapcsolt, egységes zárt rendszert hozzunk létre az ischaemiás megbetege­dés elleni offenzívára — vála­szolja Zigmas Januskevicsusz. — Ebbe a rendszerbe tartozik az egész lakosság egészsé­gének ellenőrzése, a veszélyez­tetett személyek megfigyelése (és a veszélyeztető tényezők el­leni védekező módszerek kiala­kítása), a betegek korai kiszű­rése s ezt követő gyógyítása és rehabilitálása, még mielőtt a betegség súlyossá válna. A rendszer egyes elemeit már régen bevezették. így például a szívizominfarktusban szenve­dő betegek gyógykezelésének „elemét“. Ide tartozik a beteg rendkívüli klinikai beutalása, az intenzív osztályon való elhe­lyezése, ahol egy különleges berendezés állandó megfigyelés alatt tartja és jelzi az orvos­nak, ha állapota életveszélyes­sé válik. A kórházi kezelés után a beteget a rehabilitációs központba, majd szanatóriumba küldik. A betegség elmúltával, ha már az illető visszatért megszokott környezetébe, a la­kásához legközelebb fekvő po- liklinika orvosa tartja megfi­gyelés alatt. Ez a szovjet tu­dósok által javasolt módszer bevált: minden tíz személy kö­zül, aki szívizom-infarktuson esett át, kilenc visszatért a munkába. Régebben minden má­sodik rokkant lett. Meggyőződtünk azonban ar­ról, hogy ez az egyetlen elem nem oldja meg a problémát. Az infarktus okozta halálesetek száma egyire növekszik, a meg­betegedések száma pedig tizen­öt évente megkétszereződik. Erről tanúskodik a világstatisz­tika és ezt látjuk Kaunasban is. A szívizom-infarktus okozta halálesetek elemzéséből kitű­nik: tíz beteg közül hét a kli­nika falain kívül hal meg, lé­nyegében anélkül, hogy orvosi segítségben részesíthetnék. Ilyen körülmények között az infarktust megelőző állapot ki­derítése kétségtelenül az ischae­miás megbetegedés, a hirtelen halál elleni küzdelem reális út­ja. Ez azonban még nem az of­fenzív taktika, amelyről már említést tettem. Itt is csak „tűzoltó-szerepet“ teljesítünk, igyekszünk a már fellobbamt tüzet eloltani. Pedig maga a tűz fellobbanása is megelőzhe­tő! öt évvel ezelőtt kezdtük meg Kaunasban a lakosság tömeges vizsgálatát abból a célból, hogy kiszűrjük az ischaemiás megbe­tegedésre hajlamos személyeket és azokat, aíkiknél már jelent­keznek a baj tünetei. Kiderült, hogy a 45—59 éves férfiak kö­zött minden nyolcadik ischae­miás, erről azonban sejtelmük sincs. Körülbelül 20 százalék a veszélyeztetett: fokozott meny- nyiségű cukor, koleszterin a vérben, kisebb rendellenességek a kardiogrammban ... • Ki szervezi a kaunasi la­kosok megelőző vizsgálatait és milyen módszerrel végzik? — Az ischaemiaellenes gon­dozóintézet orvosai. Itt minden­kit nyilvántartásba vesznek, s egészségi állapotától függően évente többször megvizsgálnak. Kezelésben részesítenek min­denkit, akinél ischaemiás meg­betegedést állapítottak meg, vagy akinél veszélyeztető ténye­zőket találtak. Kialakították a kardiogram- mok automatikus elemzésének programját. Befejezőiéiben van a szívritmus-zavarok gépi diag­nosztizálásával kapcsolatos munka. Ez bonyolult feladat, amelyet a mérnökök még nem oldottak meg: több mint 200 különféle zavart és azok szám­talan kombinációját kell figye­lembe venni. A gép najxmta 1500 elektro- kardiogrammot tud elemezni, méghozzá tapasztalt szakembe­rek szintjén. így például a szívizom-infarktus, a sérülés fokát és helyét az esetek 95 százalékában helyesen diag­nosztizálja. A kardiogrammok telefonon vagy mágneses sza­lagon továbbíthatók a gépi diagnosztikai központba. • Milyen eredményeket ho­zott eddig a program megvaló­sítása? — Kiemeljük, hogy a kauna­si lakosok körében csökkent a váratlan halálesetek száma. A megbetegedések száma emelke­dett ugyan, de ez elsősorban a betegek jobb kiszűrésével és nyilvántartásával kapcsolatos. Úgyanekkor ismételt infarktus nálunk húsz beteg közül csupán egynél fordul elő, míg a világ- statisztika adatai szerint ez minden nyolcadik, infarktuson átesett beteget fenyeget. [APNJ Gyökeres György felvétele APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A Drobny tovar Vállalat 08-71- es üzeme, Bratislava, Stará Vaj- norská cesta, azonnali belépéssel felvesz: — teherautóvezetőket — kocsikísérőket — vezető raktárosokat — anyagmozgatókat (férfiakat és nőket) — női adminisztrációs munkaerő­ket követelmény: közgazdasági szakközépiskolai, közgazdasági szakiskolai, általános középis­kolai, esetleg alapiskolai vég­zettség. Csak bratislavaiak és környékbe­liek jelentkezzenek, a fenti címen. Toborzási terület: Bratislava. ŰF-60 ■ A Západoslovenské nábytkárs- ke závody (a Nyugat-szlovákiai Bútoripari Vállalat) 2-es számú üzemrészlege, Bratislava, Radlins­kf ú. 27 felvesz dolgozókat azonnali belépéssel a következő munkahelyekre: — műszaki ellenőrzésre (faipari szakközépiskolai képesítéssel) — munkásokat a termelésbe (nő­ket is rövidített munkaidőre) — rakodómunkásokat — géplakatosokat — bádogosokat — villanyszerelőket — takarítónőket — fűtőt — kisegítő munkaerőt az üzemi konyhába (lehet nyugdíjas) Nőtlenek számára szállást bizto­sítunk a munkásszállóban. Jelent­kezni lehet az üzem személyzeti osztályán: Bratislava, Radlinského 27., esetleg a 401-66-os telefon­számon. Toborzási terület: Bratislava. ŰF-63 VEGYES ■ Brizolitunk természe­tes, szép fehér színével — külső vakolatként — csinossá teszi az Ön házát. Bányánkban, munkanapokon és szombaton is egy tonnát 80 koro­náért adunk el, megrendelésre pedig teherkocsinkkal házhoz is szállítjuk JRD — Tematín Modrovka — Piesfany mellett ŰF-61 ISMERKEDÉS ■ 78 éves férfi megismerkedne hasonló korú magányos asszony­nyal közös gondozás céljából. Jel­ige: Egyetértés. 0-740 ■ Nyugdíjas özvegyember megis­merkedne házasság céljából 55— 65 év körüli hölggyel, aki hozzá költözne szövetkezeti lakásába. Jelige: Gyöngyvirág. 0-754 ■ 40/175 nőtlen, nyugdíjazott vas­utas megismerkedne csökkent munkaképességű idősebb lánnyal. Házzal, kerttel rendelkezik. Jeli­ge: Garamvölgy. 0-766 ■ 65 falun élő özvegyasszony va­gyok. Szeretnék megismerkedni hozzám illő férfival, aki hozzám költözne. Házam, kertem van. Jel­ige: Fáj a magány. 0-775 ■ 37/158 elvált, szakközépiskolát végzett, egy gyermekkel, ezúton szeretne megismerkedni hasonló sorsú közép- vagy főiskolát vég­zett korrekt férfival 47 éves ko­rig, akinek gyermeke van. Jelige: sport, zene, irodalom. 0-776 ■ 54 éves magányos nő hozzá il­lő társat keres. Jelige: Magány. 0-779 ADÁSVÉTEL ■ Eladó 1202 STW Tomasikovón. Ár megegyezés szerint. Jelige: 961 37. 0-746 ■ Eladó jó állapotban levő S 100-as (1969), 68 000 km-rel, 24 ezer koronáért. Gabcíkovo 22. 0-756 ■ Olcsón eladó Wartburg 353-as, telefonszám Dun. Streda 243-43. 0-757 ■ Vennék mézpergetőt 42X36 os keretekhez. Jelige: Boconády. 0-760 ■ Eladó S MB lOOO-es kitűnő állapotban. Hlavicka Jozef, Pofná 48., Nővé Zámky. 0-767 ■ Eladó karambolozott 2 éves Zsiguli 2103-as karosszéria. Nagy Béla, Izsap 51. 0-772 ■ Karambolozott 412-es Moszkvi­csot vennék azonnal — nincs ki­jelentve! Farkas Attila, Dubno 23., 980 33 Hajnáéka, rimaszom­bati járás. 0-774 ■ Stílbútor vitrinnel eladó — 10 darab. Jelige: Kiváló. 0-781 ■ Eladó két szoba-konyhás csa­ládi ház nagy kerttel, melléképü­letekkel. özv. Csákány Rozália, Mostová 726., Calovo. 0-784 KÖSZÖNTŐ ■ K o n r á d Jánosnak, Vágkirályfa 50. születésnapja alkalmából örömteljes boldog életet kíván családja körében a két Simonies család 0-695 ■ Kubrucz Sándornénak, Érsekújvár 60. születésnapja alkalmából jó egészséget és sok születésnapot szerettei körében kíván férje, leánya Viola, veje Karcsi és két kis unokája Karcsika és Pétiké 0-748 ■ Drága jó szüléinknek, Túzok Vizi Lajosnak 64. születésnapja és Vizi Karolinának 64. születés­napja, valamint 30. házassági év­fordulójuk alkalmából hosszú, örömteljes békés életet kíván 3 lányuk, 2 fiuk, menyük, ve- jeik és unokáik: Milka, Pali­ka, Zsuzsika, Marika és Szil­viké. A kis Gyurika köszöni a gondoskodást 0-762 ■ Freiová Etelkának 21. házassági évfordulónk alkal­mából jó egészséget, boldogságot, hosszú életet kíván kitartó hü szeretetéért, megbecsüléséért, és munkájáért férje Rudolf 0-784 ■ A legdrágább nagyapának, C s e r n á k Eleknek, Tardoskedd 72. születésnapja alkalmából erőt, egészséget és hosszú, boldog éle tét kívánnak fiai Laci, Pali, menyei Irci, He- lenka és unokái: Marienka, Szilviké, Klavdika. 0-768 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét kedves kör- orvosunknak, rokonoknak, szom­szédoknak, munkatársaknak, is­merősöknek, akik 1977. április 29-én elkísérték utolsó útjára az ógyallai temetőbe drága jó édes­anyánkat, nagymamát, dédnagy­mamát Krivanek Júzsefnét és részvétükkel, virágadományaik­kal enyhítették mély fájdalmun­kat. A gyászoló család 0-747 MEGEMLÉKEZÉS ■ Május 15-én volt egy éve, hogy az érsekújvári temetőben el­temettük a legjobb édesanyát Bratkó Jánosné Svajda Júliát. Akik ismerték és szerették, szen­teljenek számára egy néma pil­lanatot. Gyászoló gyermekei 0-753 ■ Fájó, megtört szívvel emléke­zünk meg drága halottunkról — édesanyja, két fia, bátyja család­jával, közeli és távoli rokonai — halála első évfordulója alkalmá­ból. A család tagjai köszönik mindazoknak, akik drága halot­tunkat, szül. P o m o t h y Gizellát 1976. május 13-án elkísérték Utol só útjára a hontvarsányi (kalin- ciakovói) temetőbe, s akik rész­vétükkel és virágadományaikkal enyhítették- mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-761 illlllllllllllllllllllll HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓ-BAN! Illlllllllllllllllllllll^ f *

Next

/
Thumbnails
Contents