Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-16 / 3. szám
A bőké:-, egymás mellett élésért vívott törtéit nelmi küzdelem nem jelent megbékélést az ideológia területén. Bár a burzsoá világ egyes képviselői az ideológiai megbékélés szükségességéről beszélnek, semmi sem bizonyítja, hogy az imperializmus eszmeileg lefegyverezné saját magát. Éppen ellenkezőleg: új formákat és módszereket keres a kommunistaellenes küzdelem fejlesztésére, a szocialista tábor egységének megbontására, Csehszlovákia és más szocialista országok, főleg a Szovjetunió elleni támadásai fokozására.“ (A párt tevékenységéről és a társadalom fejlődéséről — a XIV. párt- kongresszus óta eltelt időszakra vonatkozóan — valamint a párt lovábbi feladatairól szóló beszámolóból, amelyet u CSKP XV. kongresszusán Gustáv Húsúk elvtárs, a CSKP KB főtitkára terjesztett elő.) KIBÉKÍTHETETLEN IDEOLÖGIÄK Míg a marxizmus—leninizmus tudományos ideológiája a világ igazi megismerésének és forradalmi átalakításának eszköze, a különféle polgári-ideológiai irányzatok arra törekednek, hogy e megismerést kétségbe vonják, és megakadályozzák a világ megváltoztatását. A marxizmus—leninizmus, amely a világot anyagi egységében, íz objektív természeti és társadalmi törvényszerűségek dialektikus kölcsönhatásában értelmezi, a társadalom céltudatos átalakításáról és ezekkel a törvényszerűségekkel összhangban az ember megváltozásáról szóló, továbbá a munkásosztály forradalmi szerepével foglalkozó tudomány, s egyúttal szellemi fegyver e szerep gyaA békés egymás mellett élésnek és az osztályharc formájának sajátossága nemcsak abban rejlik, hogy az eltérő rendszerű országok az osztályharcban lemondanak a katonai eszközök, a fegyveres erőszak alkalmazásáról. A szocialista országok arra is törekszenek, hogy az imperialista hatalmak az államközi kapcsolatok terén mondjanak le a politikai nyomás, a felforgatás módszeréről, a gazdasági és a szellemi erőszak különböző formáiról. A szocialista országok ezen igyekezete nem változtat a két világrendszer osztályharcának tartalmán, csak annak eszközein és módszerein, amelyek nem abszolút, hanem relatív jellegűek és függenek a konkrét körülményektől, a helytől, az időtől és különösen az erőviszonyoktól. Az osztályh.irc lényege azonban abszolút jellegű és nem függ az emberek akaratától. Ezért nem lehet megváltoztatni nemzetközi szerződések aláírásával, diplomaták megállapodásaival és másfajta jogi intézkedésekkel. „Az enyhülés,“ hangsúlyozta Brezsnyev elvtárs az SZKP XXV. kongresszusán, „semmiképpen sem zavarja és zavarhatja meg sem nem változtathatja meg az osztályharc törvényeit." MEGVÁLTOZOTT ERŐVISZONYOK Az erőviszonyoknak a szocializmus javára történt megváltozása, amely az imperializmust arra kényszerítette, hogy a katonai beavatkozás helyett a szocialista országokkal szemben inkább a belső fordulat elérésének módszerét alkalmazza, alapvetően megváltoztatta az osztályharc nem katonai jellegű ENYHÜLÉS ES AZ IDEOLÓGIAI HARC 1977. I. 16. korlati megvalósítására vonatkozóan. „A munkás- osztály ideológiája,“ hangsúlyoztaGi/síáu Husák elvtárs a fent idézett beszámolóban, „a legforradalmibb erő, amelyé a jövő, amelyet a derűlátás, az ember kimeríthetetlen alkotóerejébe, méltóságába vetett hit jellemez. Ez olyan ideológia, amely az embert nagy tettekre ösztönzi, harcba vezeti a világ forradalmi átalakításáén, a kommunizmusért. Az emberiség ennél haladóbb ideológiát nem ismer.“ A marxizmus,—leninizmus már nemcsak a kapitalista társadalomban kizsákmányolt és elnyomott proletariátus ideológiája, hanem egyúttal a szocialista országokban az uralkodó munkásosztály ideológiája is, azé az osztályé, amely ezt az ideológiát a gyakorlatban folytonosan valóra váltja. A megsemmisülésre ítélt polgári ideológia, mely a tőkés rendszer szépítésén és fenntartásán fáradozik, olyan szellemi eszköz, amellyel a burzsoázia igyekszik a dolgozó tömegeket saját szellemi s egyúttal politikai és gazdasági igájában megtartani. Amíg a marxizmus—leninizmus az egyén, a nemzetek és az egész emberiség felszabadításának egyre hatalmasabb eszköze, a burzsoá ideológia mindinkább fékezi a haladást, az egyén és a nemzetek szellemi fejlődését. Ez az ideológia egyre inkább a reakciós erők és az ellenforradalom támasza. A CSKP XV. kongresszusán Husák elvtárs kiemelte: „A mi ideológiánkkal összehasonlítva a polgári ideológia a jelenkor emberének semmi pozitívumot nem tud nyújtani. A polgári ideológia olyan osztály ideológiája, amely lassan letűnik a történelem színpadáról. Ebből adódik ezen ideológia pesszimizmusa, a jövőtől való félelem és reakciós jellege is. Ezzel függ össze kom- munistaellenessége is. Olyan ideológia ez, amely tükrözi a tőkés társadalom jelenlegi általános válságát." A polgári ideológia és a munkásosztály forradalmi ideológiájának engesztelhetetlensége jelenleg a szocialista és az Imperialista világrendszer antagonisztikus ellentétének egyik legfőbb sajátossága, korunk egyik legnagyobb ellentéte. A békés egymás mellett élés nem jelenti az ideológiák békéjét, hanem éppen ellenkezőleg: elősegíti az ideológiai harc fokozódását. Mindenekelőtt: a békés egymás mellett élés az osztály-, tehát ideológiai harc vívmánya, amelynek éle az imperializmus legreakriósahb erőinek elméletei, doktrínái és propagandája ellen irányul, leleplezi ezen erők békeellenes politikáját, reakciós antidemokratikus érdekeit. Másodszor: az ideológiai harc a nemzetközi feszültség enyhülése és a békés egymás mellett élés körülményei között is folytatódik, nemcsak a mo- nopoltóke logreakciósabb erőivel vívott küzdelemként, hanem az egész burzsoázia ellen vívott harc formájában is. Végezetül eszmei és politikai küzdelem folyik az ideológiai harc lefolyásának körülményeiért, a békés egymás mellett élés politikai, gazdasági és eszmei tartalmáért. A polgári kormányok például a helsinki értekezlet előkészítésének időszakában — a tőkés világ hatalmas propagandakampánya által támogatva — azt az antidemokratikus koncepciót igyekeztek érvényre juttatni, amely az információknak és az eszméknek úgynevezett teljesen szabad cseréiét célozza. Ennek a koncepciónak a kei esztülvi tele lényegében azt jelentené, hogy a szocialista országokba szabadon exportálnak polgári eszméket, az imperializmus eszmei rombolását, és azt, hogy a szocialista országokban szabadon terjeszkednének az imperializmus információs és kulturális monopóliumai. Ezzel a nyugati uralkodó körök egyoldalú előnyökhöz jutottak volna és gyakorlatilag egyeduralmat szereztek volna a nemzetközi eszmei harcban. A szocialista országok ezzel szemben a függetlenség, a szuverenitás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvéért és más demokratikus alapelvekért küzdöttek, ugyanis ezen a téren ezek az osztályharc megvívásának előfeltételei. formáit. Ezek a formák, az ideológiai harcot is beleértve, a szocializmus és az imperializmus közötti nemzetközi osztályharc fő formáivá váltak. Ez azonban nem egyedüli okozója az ideológiai harc fokozódó jeleníőségének. A külpolitikai és a gazdasági hatások, mint olyanok, nem tudnak közvetlenül befolyást gyakorolni a szocialista országok lakosságára (és lényegében a tőkésországok lakosságára sem), hanem csak a belső jogi rendszer, a gazdasági bel-, például árpolitika, a belföldi intézmények tevékenysége, tehát a politikai rendszer irányító szerepe révén. A tömegtájékoztatási eszközök területén bekövetkezett gyors tudományos-műszaki haladás körülményei közepette és az objektív alapot, a békés egymás mellett élés „anyagiasítását“ képviselő folyamatok fejlődésével (például a kereskedelem, a tudományos-műszaki együttműködés fejlődése, a kulturális, a sport- és turisztikai csereakciók —, ami a nemzetek és az egyének kapcsolatainak bővüléséhez vezet — az eszmék terjedésének sem területi és lényegében adminisztratív jellegű gátat sem lehet vetni. Az egyik országból a másikba irányított ideológiai ráhatás eddig nem tapasztalt mértékben közvetlen befolyást gyakorolhat személyekre és egész ember- csoportokra. Az imperializmus a minőségileg új kommunikációs lehetőségeket arra törekszik felhasználni, hogy intenzíven hasson a szocialista országok lakosságának tudatára, és különösen a belső ellenzék kialakításához kellő feltételek megteremtésére törekszik. A burzsoázia hatalmas műszaki eszközökkel, a tudományos kutatóintézetek százaival, a szociológia, pszichológia, a kibernetika és az űrrepülés legújabb ismereteivel felfegyverkezve vívja ezt a harcot! Csakhogy a nemzetközi kommunikáció fejlődése a tudományos kommunizmus eszmei terjesztése számára is új lehetőségeket nyitott, s a tőkésországok dolgozóit így meg lehet ismertetni a szocializmusról szóló igazsággal. A burzsoáziától eltérően, amely ideológiájának gyengeségét kommunikációs rendszerének erejével és kiterjesztésével szeretné ellensúlyozni, a szocialista országok az új kommunikációs lehetőségeket tekintetbe véve a marxizmus— leninizmus eszméinek igazságára, rendkívül humanista társadalmi rendszerük fejlődésében elért sikereikre és külpolitikájuk vonzerejére építenek. Ebben a helyzetben, amikor a szocializmus bázisa nagymértékben bővül, az új rendszer gyorsan megszilárdul és fejlődik. „A szocializmus,“ hangsúlyozta Brezsnyev elvtárs az SZKP KB tevékenységéről a XXV. kongresszus előterjesztett beszámolójában, „ma már óriási mértékben befolyásolja százmilliók gondolatait és érzéseit.“ Az eszmék vonzerejét, az eszmei harc jellegét elsősorban nem a kommunikációs rendszerek ereje és műszaki fejlettsége határozza meg, hanem maguknak az eszméknek a tartalma, azokkal a gazdasági és szociálpolitikai feltételekkel együtt, amelyek közepette az ideológiai harc lejátszódik. Brezsnyev elvtárs a XXV. szovjet pártkongresszuson ezt is hangsúlyozta: „A nemzetközi politikában bekövetkezett pozitív változások és az enyhülés kedvező lehetőségeket teremt a szocializmus eszméinek nagyarányú terjesztéséhez. Másrészt azonban a két rendszer eszmei vetélkedése egyre fokozódik, és az imperialista propaganda egyre rafináltabb." Ennek az aktivizálódásnak nemcsak az a megnyilvánulása, hogy a nemzetközi ideológiai harc egyre inkább terjed és egyre nemzetközibbé válik, hanem az is, hogy kifejezetten elmélyül. Nehezen találnánk olyan fontos társadalmi, gazdasági, politikai, elméleti vagy természettuaományi problémát, amelynek ne lenne valami köze az ideológiai harchoz, valamely társadalmi osztályt, csoportot, a társadalom és az egyén gondolatvilágának valamely területét, amelyet ne Tehetne bevenni az ideológiai harcba. Az ideológiai küzdelem minden téren zajlik. Az, hogy növekszik és elmélyül az ideológiai harc, hogy szaporodnak e harc formái és módszerei, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy ez a harc nyíltabbá vélik. Az ideológiai harc lelentős mértékben palástolt, ugyanis a burzsoáziának el kell rejtenie igazi érdekeit és céljait, haladó csomagolásban és tetszetős formában kell tálalnia reakciós ideológiáját, hogy a tömegeket félre tudja vezetni. Az, hogy a polgári ideológia meddig fogja tudni félrevezetni a tömegeket, jelentős mértékben magának a tőkés rendszernek a létezésétől függ. Osztályának igazi érdekeit és céljait a polgári diplomáciának is burkolnia kell. Jelenleg azt követelik a szocialista országoktól, hogy „csökkentsék az ideológiai konfrontációt“, hogy elfogadják a burzsoázia eszmeileg di- verzáns követelményét „az eszmék zavartalan cseréjére‘ vonatkozóan. Azik, akik az ideológiai szembenállás csökkentését követelik, soha a múltban nem használták fel diplomáciájukat annyira ezen konfrontáció megszervezésére, mint manapság. Az, hogy a burzsoázia egy része áttért a szocializmus idelógiai felforgatásának finom módszereire, hogy egyre inkább támaszkodik a revizionizmusra és az opportunizmusra, hogy nem használ kemény szavakat és nem támadja nyíltan a szocialista rendszert, még nem jelenti az ideológiai harc enyhülését. Éppen ellenkezőleg. A mostani helyzetben ez a polgári magatartás veszélyesebb, mint a szocializmus nyílt támadása. Az osztályharc ideológiai formái jelentőségének növekedését néha úgy fogalmazzák meg, hogy a nemzetközi osztályharc súlypontja az ideológia területére tevődik át. A súlypont áttevődését azonban nem lehet ügy értelmezni, hogy a nemzetközi osztályharc ideológiai formája egyszerre e harc fő és döntő módozata lesz, vagy már az is. A nemzetközi osztályharc döntő formája a múltban és jelenleg is az osztályharc gazdasági formája volt, mivel a gazdaság a társadalmi élet alapja, s ez határozza meg az emberek tudatának alakulását is. A gyakorlatban a nemzetközi osztályharc összes formái oszthatatlan egységet alkotnak, és csak ebben az egységben tudnak hatni. A BÉKE OSZTHATATLAN „Nemtitkoljuk“ mondotta az SZKP XXV. kongresszusán Brezsnyev alvtárs, „hogy az enyhülésben a szocializmus és a kommunizmus békés építése kedvező feltételeinek megteremtését látjuk. Ez is bizonyítja, hogy a szocializmus és a béke oszthatatlan. Es azt sem titkoljuk, hogy azok, akik kételkednek benne, hogy a kapitalizmus ilyen körülmények között fenn tud-e maradni anélkül, hogy agresszióra és fegyverkezésre törekedne, hogy lemondana más népek függetlenségének és érdekeinek veszélyeztetéséről, joggal kételkednek." A nemzetközi feszültség enyhülése, amely elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a szocialista országok külpolitikájával, jelentős mértékben megcáfolja az állítólagos kommunista veszélyről szóló polgári érvelés szavahihetőségét, s ezzel felborul az antikommunlzmus egysége is. Az antikommunizmus alapjait a szocializmus előnyei és fejlődése alámossák, ezek az előnyök békés körülmények között jobban ki tudnak bontakozni, és egyre intenzívebben forradalmasítják a világot. Az enyhülés folyamata szociálpolitikai és ideológiai következményeinek eltérő jellege nem a „kommunista világrendszer titkos óhajainak és intrikáinak“ következménye, ahogy azt a polgári propaganda állítja, hanem a két ellentétes társadalmi-gazdasági formáció eltérő lényegéből, a háború és a béke, a humanizmus és a társadalmi haladás iránti eltérő viszonyából adódik. Ez ugyanolyan objektív törvényszerűség, mint a szocializmus gyors és harmonikus fejlődése, a tőkés társadalom mély gazdasági, politikai és erkölcsi válsága, a szocialista eszmék vonzerejének növekedése, vagy a polgári eszmék vonzerejének csökkenése. Lenin tanította: minél több győzelmet arat a szocializmus, a tőkés kizsákmányolók annál jobban megtanulnak összefogni, s így döntő támadásba mennek át. Az osztályharc ezen objektív törvény- szerűsége az ideológia területére is érvényes. Minél jobban növekszik a szocialista eszmék vonzereje, minél jobban terjednek ezek az eszmék, annál elkeseredettebben küzd az ideológia területén is a burzsoázia, annál jobban manipulálja eszmeileg a tőkésországok dolgozóit, annál jobbpn növeli a szocialista országok elleni ideológiai harc intenzitását, annál több új formát és módszert keres ehhez a harchoz. „A nemzetközi osztályharc jelenlegi körülményei megkövetelik — mondotta Husák elvtárs a CSKP XV. kongresszusán —, hogy növekedjék ideológiai munkánk ereje, hogy elvszerűbben és meggyőzőbben rámutassunk a szocializmus demokratikus és humánus jellegére, felfedjük az imperializmus embertelen és kizsákmányoló jellegét és azokat a támadásait, amelyeket a szocializmus alapértékei ellen intéz, gyakran revizionista csomagolásban.“ Világos, hogy a CSKP XV. kongresszusán kitűzött e feladat nemcsak a belföldi ideológiai tevékenységre vonatkozik, hanem a külföldre irányuló tevékenységre is. Csehszlovákiának és valamennyi szocialista országnak internacionalista kötelessége, hogy segítséget nyújtson a tőkés- és a kispolgári ideológia kötelékeiből való megszabaduláshoz, a szocializmus forradalmasító példáját adja, terjessze a tudományos kommunizmus eszméit, és a tökéletesebb társadalmi rendszert tanúsító igazságot. E tevékenységnek semmi köze az ideológiai felforgatáshoz, mert összhangban áll a történelmi igazsággal és elősegíti a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségeinek negvalósulá- sát. JAROSLAV KUCERA 3
